I. RÉSZ.
A TÖRTÉNELEM VEZÉRLŐ ERŐI.
1. Az anyagi és erkölcsi hatalmak.
A háborúk az egymás ellen küzdő láthatatlan erők látható megnyilvánulásai.
A psychologiai erők alkotják az anyagi jelenségek lelkét.
Az anyagi erők félelmetesek. A psychologiai erők legyőzhetetlenek.
A háború csodás példája az embereket vezérlő lélektani erők hatalmának. Megmutatja, mily könnyen válik semmivé a halálfélelem és a személyes érdek, mihelyest ezek az erők hatni kezdenek. Németország háborús készülődései közben mindent előrelátott, kivéve a lélektani tényezők hatását. Ezek azonban elég hatalmasokká váltak arra, hogy az egész világot fölkeltsék a birodalom ellen.
A művelődés anyagi kifejlődése nem párhuzamos erkölcsi evoluciójával.
A psychologiai erők voltak mindenha a népek igazi souverainjei. Vallási, politikai vagy társadalmi erőkké alakulva, működésük lényege szerint majd a civilizációk magasítására, majd megsemmisítésükre vezetnek.
A történelmet vezérlő erők: a biologiai, az érzelmi, a misztikus, a kollektiv és az értelmi erők. Mindegyiküknek megvan a maga külön logikája, amelyeknek nincs közös mértékük.
2. A biológiai és érzelmi erők.
A biológiai erők kiterjednek az élet fenntartásához nélkülözhetetlen összes szükségletekre. Határozott mederbe tereli őket minden élő lény cselekvőségének két nagy tényezője: az élvezet és a fájdalom.
Az affectiv erők, vagyis az érzelmek és a szenvedélyek többnyire a biológiai erők szolgálatába szegődnek: ezért tehetetlen velük szemben a józan ész.
A művelődés haladása jelentékeny mértékben kifejlesztette az értelmet, azonban szinte hatástalan maradt az érzelmekre, amelyekből a jellem összetevődik. A nagyravágyás, mohó vágy, a vadság és a gyűlölet minden kort túlél.
Az értelemtől függő legtöbb tudományos vagy technikai kérdésben megegyezésre jut minden nemzet fia, minthogy a tapasztalat a vezérük. Ellenben vallási, politikai vagy társadalmi kérdésekben, amikor egyéni benyomások foglalják el a tapasztalat helyét, a megértés csak egyformán érző emberek közt lehetséges. Ilyenkor már nem a dolgok igazsága, hanem a dolgok által fölkeltett érzelmek azonossága teremti meg az összhangot.
Az értelmi különbözőségek megtűrik egymást; egy gyengébb ok könnyen meghajol egy erősebb ok előtt. Az érzelmi eltérések ellenben nem férnek össze, s csak az erőszaknak engednek.
Az érzelmek hamar ragadósakká válnak. Az értelem nem.
Az érzelmeknek és az értelemnek nincs sem párhuzamos fejlődése, sem közös mértéke: ezért igen könnyen megeshet, hogy nagyon magas civilizáció nagyon alacsonyrendű érzelmek alapzatán épül föl.
Magas értelmiségű embereknek néha olyan az érzelmi világuk, mint a vadaké.
Mihelyt az érzelem túlárad, a józan okoskodás képessége eltűnik.
Ha valamely nép nem tudja megfékezni barbár ösztöneit, végezetre már dicsőíti azokat, hogy szégyenkezés nélkül követhesse. A germán bölcselők nagy ügyességgel próbálták meg, hogy biológiai és történelmi okokkal igazolják fajuk ősi hódító, öldöklő és zsákmányoló hajlamait.
Bizonyos érzelmeket csak azonos érzelmekkel lehet lebírni. Az aljasságot, erőszakot és rosszhiszeműséget nem lehet becsületességgel és aggodalmaskodással legyőzni.
Minden idők nagy drámaírói megértették, hogy az érzelmeket nem lehet rangsorozatba foglalni. A legerősebb érzelem egy adott percben uralkodik az összes többin. Euripides megmutatja, mint igázza le a féltékenység az anyai szeretetet, amidőn Medea föláldozza Jasontól való gyermekeit, hogy megbüntesse őt hűtlenségéért. Corneille ellenben azt láttatja velünk, mint enyészteti el Chimène lelkében a bosszúvágyat a szerelem, amely atyja megölője iránt ébred föl benne.
Az az élettani törvény, amely szerint két, egyidőben fellépő fájdalom közül az erősebb megsemmisíti a gyengébbet, az érzelmek világában is beigazolódik. Ezt ismerték fel a német diplomaták, amidőn a mi politikai gyűlölködéseinkre építették terveiket. Igaz, hogy ezek igen erősek voltak, ámde azonnal eltűntek az elől a még sokkal erősebb gyűlölet elől, amelyet az idegen ellenséggel szemben tápláltunk.
A szenvedélyek ritkán élnek elszigetelten. Az irígységhez társul a gyűlölet; a szerelem szinte nem tud meglenni féltékenység nélkül. A fösvénység elválaszthatatlan a keménységtől.
A mai civilizációkban a fényűzés vagy legalább külsőségeinek szükséglete gyakran parancsolóbban lép föl, mint a nélkülözhetetlen.
Egy olyan lény, akiben nem volna sem előitélet, sem illuzió, sem bűn, sem erény: annyira összeütköznék a társadalommal, hogy a magánosság volna az egyedüli menedéke.
A lét legtöbb bánata és öröme abból ered, hogy a dolgoknak értékükkel arányban nem álló fontosságot tulajdonítunk.
Bármennyire tökéletlen is még ismeretünk az érzelmi, misztikus és kollektiv dolgok logikája felől, máris nyitját adja olyan történelmi jelenségeknek, amelyeket az észszerű logika sehogysem tudna megmagyarázni.
3. A misztikus erők.
A misztikus szellemnek az a jellemzője, hogy képzelt és titokzatos hatalommal ruház föl elméleteket, szertartásokat, amuletteket, személyeket és formulákat. Független valamely istenség tiszteletétől. Egész sereg politikai és társadalmi felekezet védője telítve van a misztikus szellemmel.
Amidőn millió ember bizonyos véleményt vall, viszont másik millió ember homlokegyenest ellenkező véleményt vall, biztosak lehetünk afelől, hogy meggyőződéseik misztikus vagy érzelmi alapon nyugszanak és semmiképen sem az észszerűségen.
A misztikus erőknek roppant nagy a teremtő hatalmuk. Fölépítettek nagy civilizációkat és a semmiből kinőttettek olyan művészeti csodákat, amiket nemzedékről-nemzedékre fognak csodálni az emberek, valamíg jövendőbeli ágyúk meg nem semmisítik.
A modern világ azt hitte, hogy mentes a misztikus erők befolyásától. Pedig az emberiség sohasem volt nagyobb szolgájuk. Ezek az erők borították lángba Európát.
A misztikus szellem képzelt, de hatalmas erők megteremtője az általa sugalmazott bizalom révén. Ezek az erők sokszor olyasmit tétetnek az emberrel, ami szöges ellentétben áll legdrágább érzelmeivel s legnyilvánvalóbb érdekeivel.
Az érzelmi vagy misztikus szellemi alkotásokat egészükben kell elfogadni vagy elvetni, de nem lehet azokat bebizonyítani.
A misztikus erőkkel szemben az ész tehetetlen.
A misztikus erők birodalmában az értelmek még jobban egyenlősülnek, mint az érzelmek birodalmában.
Valamely misztikus hit önmagában is elég erős, de még jobban öregbedik az ereje, ha anyagi érdekekhez szegődik. Példa: Németország.
A tények tanulságán nem okul az olyan ember, aki valamely hiedelem vagy formula rabja.
A misztikus eredetű meggyőződések lelki ragály vagy szuggesztió útján terjednek, de sohasem okoskodás útján.
A legbiztosabb észszerű igazságoknak is csak akkor támad tekintélyük a népek közt, ha már misztikus formát öltöttek.
Egy politikai párt vagy forradalom sem diadalmaskodik észokokkal, hanem csak akkor, ha tanítványaiban nagyon élénk misztikus hitet tudott fölkelteni.
Az a nép, amely hisz a győzelemben, nem érez sem éhséget, sem egyéb nyomorúságot. Erkölcsi ellenállása pontosan aznap törik össze, amikor elkezd kételkedni a sikerében.
Ha valamely civilizációból kiküszöbölnénk minden misztikus erőt, amely segítette fölépíteni: ezzel elvesztené cselekvősége indítékainak legnagyobb részét.
A történelemben alig van arra példa, hogy a vallásos fajtájú hiteket megrendítette volna a csaták kedvezőtlen kimenetele. Az izlám a vereségek századai után is félelmetes még. A Németország hegemóniájába vetett álom – minthogy vallásos formát öltött – Európa számára egyre meghosszabbított viszályok forrása fog maradni.
Valamely eleven hiten nem lehet anyagi erőkkel diadalmaskodni, hanem csak úgy, ha még erősebb hitet szegezünk vele szembe.
A misztikus illuziókkal szemben az ágyúk is erőtlenek.
4. A kollektiv erők.
Valamely nép nagy erejű lesz, ha van eszménye, mely minden polgárban ugyanazokat az érzelmeket, ugyanazokat a gondolatokat s következéskép ugyanazokat a tetteket tudja előidézni. A germánok évszázados anarchiája egyszerre eltűnt, amikor a porosz iskola és kaszárnya beléjük gyökereztette az egyetemes uralom eszményét.
Ha egy nép sokáig alá volt vetve a kollektiv erőfeszítés dresszurájának, végül egyéni lelkét elfödi a kollektiv lélek, amely egészen elhatalmasodik rajta. Ilyenkor minden érzelme kollektivvé válik: büszkesége, dicsősége, hatalomszomja.
Az egyéninek helyettesítése a kollektivvel semmikép sem emeli az értelmiséget, de nagy katonai és ipari erőt ad a népnek, amely ezt az állapotot megvalósítja.
A kollektiv érzelmek ugyanannak a törvénynek engedelmeskednek, mint az egyéniek, azaz: valamennyin uralkodik az az egyetlen, amely igen erőssé vált. A német nép gőgje annyira kifejlődött, hogy hegemónia-vágyának föláldoztatta vele azt a nyilvánvaló érdekét, hogy fönntartsa a békét, amely szükséges volt ipara haladására.
Bizonyos érzelmeket a tömegek lelkében fölkölteni aránylag könnyű, ámde nehéz megfékezni azokat. Egyre nőnek s oly erőre kapnak, hogy nem lehet már rajtok úrrá lenni.
A civilizáció mai fejlődésével – úgy látszik – minden társadalom kis csoportokra oszladozik, amelyeknek hasonló az érdekük, s amelyeket erős egyéniségek irányítanak.
Az alakulóban levő új társadalmakban az egyén mihamar felőrlődik. Csak úgy tud érvényesülni, ha hasonló érdekű csoportokhoz szegődik.
Az érzelmek tekintetében a nép kollektiv lelke fölényben van az egyéni lelkek fölött. Ellenben értelmi tekintetben az egyéni lelkek messze túlhaladják a kollektiv lelket.
A független, nagy személyiségek egyre jobban eltünedeznek. A kollektiv lény fokról-fokra helyébe lép az egyéni lénynek.
A primitiv népeknél, amelyek még nem nagyon lépték túl a törzs- és nemzetségszerkezet állapotát, még nem alakult ki tisztán a személyi lélek; csak kollektiv lelkük van. A militarizmus és az ipari fejlődés némely nemzetet az ősidőknek ebbe a kollektiv korszakába vet vissza.
Csatlakozni a kollektivitáshoz annyit jelent, mint növelni a társadalom erejét s elveszíteni a saját személyiséget.
A görögök többre becsülték az egyéni nagyságot a kollektiv nagyságnál; a rómaiak megelégedtek a kollektiv felsőbbséggel.
A még félbarbár rómaiak rabigába hajtották Görögországot – amelynek már egész sereg halhatatlan gondolkozója és művésze volt – s ezt a fegyelem és szivósság kollektiv tulajdonságainak köszönhették, melyeket a legyőzöttek kissé lenéztek.
A csaták is egyre jobban kollektivekké válnak. Akármely nagy vezér kombinációi sem volnának már manap elegendők, hogy néhány óra alatt eldöntsék a hadjárat sikerét. A mai győzelem ezer és ezer energia összeadásának eredménye.
A nemzeteknek mindig védekező állásban kell magukat tartaniok bizonyos nép tömegőrületének kitörésével szemben, különösen, ha ez a hódításvágyát azzal a meggyőződéssel támogatja, hogy isteni küldetést teljesít. Hasonló fölfogás nevében pusztították el egykor az arabok és a törökök a világot. Az ilyen délibábokat csupán az ágyú tudja szétoszlatni.
A legtöbb érzelem vagy érzelem-társulás, minő az optimizmus-pesszimizmus, a bátorság értelmi ragály révén terjed, de ez a terjedés még sokkal könnyebb, ha kollektiv formát öltenek.
A tömeglélektől lehet olyan áldozatokat követelni, aminőket az egyéni lélektől lehetetlen.
Az együttes szenvedést könnyebben tudjuk elviselni, mint az egyénit.
A háború tartama alatt a tömegérzelmek voltak a legtevékenyebbek. Ha a béke beálltával is megmarad a túlsúlyuk, gyengíteni fogják az egyéni befolyásokat, amelyek gyakran nagyon is önzők.
Szívósság, szolidaritás, fegyelem olyan jellemsajátságok, amik mindig nagy erőt adtak a népeknek. Nincs értelmi kiválóság, amely helyettesíthetné őket.
A jelenkor a kollektiv középszerűség diadalát jelenti.
5. Az értelmi erők.
Valóban nagy a hatalma az észnek: ő a teremtője mindannak a fölfedezésnek, amelyek az emberiség egész létét átalakították. Ámde sohasem volt elég hatalmas arra, hogy a népek viselkedését is megszabta volna.
Az észszerű logika építi föl a tudományt, de csak gyönge szerepet játszik a történelem kialakulásában.
A világrendítő hitek nem az értelem segítségével, sőt igen gyakran vele ellentétben épülnek föl.
Ha Németországot csupán józan esze vezeti vala, meglátja, hogy harcok nélkül s kőszénben való gazdagságán és technikai nevelésén alapuló ipari hatalmának egyszerű kiterjesztése révén ránehezedik majd hegemóniája Európára. Minthogy azonban misztikus nagyravágyását uralta, attól nem látta meg ezt.
A politikában az észszerűség leginkább arra szolgál, hogy elfogadható formába burkolja az észszerűtlen mohó kivánságokat.
A tévedés egyik leggyakoribb forrása az a hiedelem, hogy a józan észszel ki lehet magyarázni olyan tetteket, melyeket érzelmi vagy misztikus befolyások sugalmaztak.
Az értelem sokkal inkább szolgál valamely viselkedés igazolására, semmint annak irányítására.
A cselekedetek mögött, amelyekről a józan ész azt hiszi, hogy vezeti őket, ott találjuk az őket igazában meghatározó atavizmusok félelmetes hadseregét.
Az az ember, aki csak észszerűség okából akar cselekedni, arra itéli magát, hogy csupán nagy ritkán cselekedjék.
Az intuició gondolkodtat, az akarat cselekedtet, míg az értelem kivált a magyarázatra szolgál.
A rosszúl kidolgozott eszmék gyenge elhatározásokra és közepes cselekedetekre vezetnek.
A világot szemlátomást inkább vezeti az ösztönszerű, mint az észszerű. Míg azonban a német bölcselők az ösztönszerűt tekintik a népek legjobb vezérének, a latinfajú bölcselők azt tartják, hogy a civilizáció haladása éppen abban áll, hogy az ösztönszerűt egyre jobban aláveti az ember az észszerűnek.
Az ösztönszerű alapelve az életnek, de nem a civilizációnak.
Az értelmiség gyakran megbénítja a cselekvőséget: ezért sohasem kedvező egy népnek, ha több az esze, mint a jellemereje. A byzánciak fölötte jól vitatkoztak, de fölötte keveset cselekedtek, miközben Mahomet már falaik közé nyomult.
Előrelátás dolgában az itélet többet ér az értelmességnél. Az intelligencia elénk tárja az összes előállható lehetőségeket. Az itélet pedig kiválasztja e lehetőségek közül azokat, amelyeknek legtöbb az esélyük a megvalósulásra.
Az analógia azzal, hogy végleges itéletek kezdete – holott csupán még igazolandó föltevéseket kellene megteremtenie – kútfejévé válik gyakori tévedéseknek.
Ha a vitatkozók oly kevéssé értik meg egymást, ez azért van, mert ugyanazokat a szavakat használják egészen különböző eszmék kifejezésére.
Azoknak szokott legkevésbbé kritikai szellemük lenni, akiknek megrögzött szokása a mindent-kritizálás.
A kritikai szellem egyben teremtője a haladásnak s nemzője a nem-cselekvésnek.
A hiábavaló beszédek bősége bizonyos értelmi alacsonyrendűség tünete.
A geniális emberekből kerül ki a nemzet értelmi nagysága, de ritkán a hatalma.
A gondolat emberei előkészítik a tett embereit. De nem helyettesítik őket.
6. A történelem magyarázatai.
A történelem felölel tanúságokat, alapelveket és módszereket. Bizalmatlansággal kell lenni a tanúságok iránt, kételkedni kell az alapelvekben s csupán a módszereket kell elfogadni.
A százalékszámon kell alapulnia a lélektani és társadalmi megfigyeléseknek. Az elszigetelt tények semmit sem bizonyítanak; csak viszonylagos gyakoriságuk fokát fontos tudni.
Amidőn a történelmi materializmus elméleti emberei annyira túlnyomó szerepet tulajdonítanak az anyagi érdekeknek, elfelejtik, hogy ezeket az érdekeket mily hamar elsöprik a psychologiai erők, amelyek közt mindig a leghatalmasabbak maradnak a misztikus ösztönök.
Valamely eseménynek szabatos, de töredékes meglátása pontatlan magyarázatokra vezet, mihelyest ugyanannak az eseménynek más részére alkalmazzák.
Éppen azért marad a történelem oly bizonytalan, mert töredékes meglátások általánosításaiból tevődik össze.
A történelmi könyveknek gyakran nem az események előadása a legbiztosabb tartalma, hanem az előadóírónak eszejárása.
Az a nemzedék, amely valamely kor történelmét kovácsolja, sohasem tudja azt megírni. Az élők csupán a holtakkal szemben pártatlanok; velük szemben is csak egy kicsit.
A történetírók a múlt eseményeit rendesen a maguk kora eszméin át látják. Ezért van az, hogy az emberek és elméletek, amelyek oly népszerűek bizonyos kor előtt, oly kárhozatosak egy másik kor szemében. VI. Sándor pápa és Borgia Cézár rokonszenvesek voltak kortársaiknak. Machiavelli csak halála után vált ellenszenvessé. A Szent Bertalan-éji mészárlás több országban oly lelkesedést váltott ki, hogy érmeket vertek emlékére.
A szövegek, az érmek, emlékek módot nyujtanak a múlt vázának visszaállítására; aki azonban nem tudja meghatározni az érzelmeket és eszméket, amelyekből azok eredtek, mit sem tud az egész történelemből.
A jelen a múlt szülötte s a jövő nemzője. A múlt változásainak tanulmánya gyakran sejteti velünk a jövendő eseményeket. A holnap a tegnap és ma kivirágzása.
Az eredetétől különválasztott történelmi tény semmire nem tanít.
7. A magyarázatok és az okok.
A történelemben nincsenek egyszerű okok. Mindegyiket körülveszi egész raja a láthatatlan elemeknek, amelyek hatékonyabbak, mint a látható okok.
A primitiv észjárásnak egyik jellemvonása a jelenségeknek egyszerű okokra való visszavezetése.
Az okok egyszerűsítő magyarázata mindig meghamisította a történelmet. Olyas nagy események, mint a világháború, ritkán erednek egy ember akaratából, Forrásaik mélységesek, távoliak és változatosak. A fejedelmek elhatározása csak az okok lassú felhalmozódása után lép működésbe.
Csak a magasabb szellemek előtt válik nyilvánvalóvá az okok végtelen szövevényessége, az, hogy mily nehezen köthetők a már megfigyelt hatásokhoz s mily lehetetlen a legegyszerűbb jelenségnek, például egy kő esésének is valódi eredetét megmagyarázni.
A történelmi jelenségek genezisében az okok számtani haladványképen tevődnek egymásmellé, hatásaik pedig mértani haladványképen. Ennélfogva a végtelenül apró okok is bizonyos időpontban tekintélyes hatásokat válthatnak ki.
A tiszta ész szempontjából a világháború kezdete és kifejlése a valószínűtlenségek valóságos kaoszát tárta elénk. Adalék lesz a teoretikusok számára, akik még nem látták eddig tisztán, mily gyenge szerepet játszik az ész a népek cselekedeteiben.
A filozófus szerepe nem abban áll, hogy az embereket mozgató indítékok valódi értékét kutassa, hanem hogy megállapítsa a hatást, amelyet ezek az indítékok gyakorolnak.
A tények magyarázatában úgy a tudós, mint a tudatlan föltételezésekből indulnak ki. Míg azonban a hipotézis a tudós szemében az igazolásáig, bebizonyításáig ideiglenesnek vett egyszerű föltevés: a tudatlan számára maga a bizonyosság.
Az ellenőrzés nélkül elfogadott hipotézis soká késlelteti az igazság fölfedezését.
8. Ami előreláthatatlan a történelemben.
A dolgok sötét akarata gyakran magasabbrendűnek látszik, mint az embereké s le is rontja előrelátásukat. Amidőn a francia-angol háború 1815-ben megszűnt, a két ország egy 127 évre terjedő korszak alatt 60 éve állott egymással küzdelemben. Már-már úgy volt, hogy a fashodai-ügy idején feltétlenül kifakad a viszály. Hogy lehetett volna hát kitalálni, hogy a két nagy nemzet egy szép nap egymás szövetségese lesz?
A háborúban az előre nem látott események sokkal számosabbak voltak, mint az előrelátottak. Így például senki sem látta előre a tartamát. Még kevésbbé lehetett megjósolni a lélektani hibák fölhalmozódását, amelyek a világ majd minden népét föltámasztották Németország ellen, jóllehet kiki inkább vágyott volna megőrizni az érdekeinek jobban megfelelő semlegességet. Senki sem sejtette a roppant Oroszország vereségét a kis japán császársággal szemben és senki sem tehette föl, hogy a gyönge Belgium ellentállhat a hatalmas német birodalomnak. Még kevésbbé jósolta volna valaki, hogy Anglia és Amerika, amelyek hadsereg nélkül állottak és mélységes ellenségei voltak a militarizmusnak, elsőrendű katonai hatalmassággá válnak.
Valamely esemény előreláthatatlan, ha valamennyi lehetőségnek, amelytől függ, majdnem egyforma esélye van a megvalósulásra. A németek fölismerték, hogy a háborút lehetetlen lett volna folytatniok, ha rögtön kezdetben el nem foglalják a Briey-medencét, amelynek a védelme könnyű volt. A szövetségesek pedig szintén képtelenek lettek volna a további küzdelemre, ha Amerika – amint ezt a németek remélték – megtagadja a vas kivitelét, amire rászorultunk. Ezek az események nyilván kisiklottak minden előrelátás elől.
Örökre megmagyarázhatatlan marad, miért nem fogta föl Németország annak a roppant érdekét, hogy semmi áron se hozza olyan helyzetbe az Egyesült-Államokat, hogy hadat üzenjen néki. Lassan-lassan a szövetségesek minden aranya átfolyt volna Amerikába és közeledett az időpont, amikor hitelük kimerülvén, nem tudták volna beszerezni az acélt és az egyéb anyagokat, amiket egyedül az Egyesült-Államok tudtak szállítani.
Németországnak érdekében állott megtámadni félelmetes vetélytársát, Angliát, rárontani Franciaországra, hogy meghódítsa gazdagságait, de az ember hiába fürkészi, mi célja lehetett Oroszország ellen intézett támadásával; hisz annak ipara, kereskedelme, bankjai az ő kezében voltak oly mértékig, hogy sok német azt a birodalmat már német gyarmatnak tekintette. Az ilyen eseményt lehetetlen megérteni, ha elhanyagoljuk a misztikus okokat.
A németek a hadüzenet előtt sok dolgot előreláttak, kivéve a leglényegesebbeket, mint a franciák ellenállását, Anglia, Itália és Amerika beavatkozását.