Munka

FÉLLITER BOR.

Hát megértettétek egymást? Hála istennek. Látod, pajtás, mindig ilyen sógort kivántam magamnak. Jó kolléga, jó sógor. Aztán olyan lány, mint ez a Lina – nem azért mondom, mert a feleségem huga, hanem mert igaz. Az isten is becsületes ember feleségének teremtette. No de iszunk egy félliter bort. Eredj lelkem, anyjukom, hozz egy féllitert átellenből, mondd, hogy jót adjon, mert nem mindennap jutunk ilyen ünnepséghez.

Gyerekek előre, – a bácsi ezentul a Lina néni férje lesz. Hát idenézz, barátom, látod? Ez az én világom. Ez az öt gyerek. Mint az orgona, melynek két sipja kitörött. Nyolcz évi házasság alatt heten volnának, ha kettő meg nem hal. Öt gyerek is sok, de nem lehet ezt sokallani. Azért az ilyen örömnapon, mint a mai, még mindig telik egy félliter borra.

Isten áldjon, sógor, koczczints te is, anyjukom. Ni, egy félpohár bortól hogy elszédült. Hja, barátom, borra nem igen telik a három korona napidijból az öt gyereknek. De hát mit érne, ha öt korona napidij volna s egy gyerek sem volna? Hát mondd csak, barátom, élet az élet, ha nincs kiért élned? Csak keresse hiveit a grófok között az egy-két gyermek rendszer, én arra való vagyok, hogy sok gyerek tisztelje emlékemet s bizony nem cserélnék a római pápával, mert annak nincs gyereke.

Isten éltessen, pajtás! Csak rajta, a menyasszonyod egészségére – ex! Hallod? Ex! Ha én felhajtom poharamat, te is megteheted, inkább, mint én, mert te ma még legényember vagy, s ha megesküszöl, akkor is csak férj leszel, én azonban családapa vagyok s mégis fölhajtom a poharat, ha hozzájutok. Már tudniillik a boros poharat értem, mert a keserüség pohara le nem kerül a számról. Haj, haj! De boldog is vagy te! Megházasodol. Fiatal vagy, a menyasszony szép, no, ugy-e, hogy szép? Ilyen fiatal teremtést a magadénak mondani, – nemde, beleszédülsz? Sohse rösteld, pajtás, magam is igy voltam, ezelőtt nyolcz évvel. A feleségem, akár hiszed, akár nem, volt olyan szép, mint most a Lina, sőt ugy rémlik, mintha még nálánál is szebb lett volna. Nono, legalább nekem szebb volt, s különben is már régen volt.

A gyerekek feküdjenek le. Ne spórolj, pajtás, legfölebb még egy félliterrel iszunk, de ez az egy is elég lesz. Ni, megmaradt még a fele is. Hallod, egy kicsit el is bódultam, de az is jól esik, mint minden, a mihez ritkán jut a szegény ember. Bor! Hehe! Bor! Mikor én még a törzsasztalnál ültem, mikor még a dalárdában a szekundbaritont fujtam:

Hej, ugyanebből a három koronából telt akkor mindenre, mindenre, mindenre. Ej, vége már annak, azért is igyunk.

Aztán megbabonázott az az asszony. Nézd meg jól. Szegény anyjukom. Hét gyermek anyja. Hát lehet-e olyan, mint lánykorában volt? Elhiszed róla, hogy szebb volt, mint Lina? Hét gyermek és három korona. S az első két gyerek kihozta a formájából. Ma vén asszony, én meg fiatal ember vagyok. Fiatal ember, öt eleven gyerekkel. Öt éhes szájjal, öt pár meztélábbal, hogy álmatlan éjszakákon csak ugy tánczolnak körülöttem a lábseregek gyerek nélkül, de nyitott szájjal, mely czipőért és kenyérért ordit. Pfü! Nem énekelek én már, kell is nekem dalárda! Szervusz! No, még ezt a maradékot, aztán – ej, aztán ugy sincs több pénzem borra, tudd meg, hogy most elittuk a holnapi ebédet.

Sohse bántson. A holnapi ebédnek mindig ma hágunk a nyakára. Bánom is én! Én már nem bánok semmit. Csak ha olyan legényt látok, a milyen te vagy, olyan boldog legényt, a ki boldog vőlegény lesz, akkor, akkor olyan furcsa jókedv száll meg. Ember, mondanám neki, szeretnéd megcsókolni ezt a szépséges leányzót s azért veszed feleségül? Pajtás, hát nézd meg ezt a vén csoroszlyát itt, az én hites páromat, az is ilyen volt, ilyen szép és én olyan bamba, mint te. És te is bamba leszel, mint én, elveszed a szép lányt, nyomorogsz, nélkülözöl és raboskodol a hivatalodban, s végül vén csoroszlya ül a nyakadon, öt gyerekkel és visszafojtja a melledbe még a lélegzetet is, kiszedi a csontodból még a velőt is. Tüzhelyet alapitsz magadnak, hogy örülhess, ha kiteszed lábadat abból a nyomorult házból, a hol semmi más nem vár rád, csak egy csomó éhes száj, egy siránkozó, zsörtölődő, egyre követelődző vén banya, a ki azon a czimen, hogy valamikor kezet csókoltál neki, most megkövetelné, hogy áldozatodat lásd benne. Pajtás, pajtás, én nem tudom, miket mondok most neked, csak érzem, hogy nyomorult gazember volnék, ha ezt el nem mondanám neked. Azt mondom neked, ne higy soha senkinek, a ki szegény és azt mondja, hogy boldog házaséletet él. Komédiáznak, lelkem, komédiáznak, mert van még egy eladó lány, a kitől szabadulni kell, mert azt hiszik, hogy a magunk nyügét szabad a másnak a nyakába sózni.

Ember, ha te most olyan józan volnál, a milyen részeg én vagyok, fognád az irhádat és futnál, futnál, futnál, hogy a lábad se érje a földet. Te boldog ember, te buta ember, csábit a sorsom? Nézz engem, ilyen leszel te is. Nézd ezt az asszonyt, ilyen lesz a te szépséges menyasszonyod. Meg fogod gyülölni és magadban átkozni, meg fogod utálni s minden nyomoruságos pillanatban sajog a lelked: kellett ez neked? Oly szép volna az életed, ha egyedül volnál, minden a tied volna, de igy? Senki vagy, semmi vagy, semmivé leszel, megesz az asszony és a gyerek és még jól sem laknak belőled.

Nevetlek, pajtás. Te most azt hiszed, a bor beszél belőlem. Igaz, józan fővel nem mondanám ezt el, mert nehéz volna a nyelvem. De a bor az igazságot, az őszinteséget váltja ki belőlem. Ha megfogadod szavamat, nem veszed el a Linát, az én életemben látod meg a te jövendődet. De holnap sajnálni fogom, hogy megnyitottam a szemedet, mert a Linát mégis férjhez kell adni, s ha te nem veszed el, isten tudja, mi lesz belőle. Láthatod, hogy részeg ha vagyok is, az eszem megmaradt. Ha nem hiszed, annál rosszabb rád nézve. Uram istenem, hogy szerettem én ezt az asszonyt lánykorában s hogy átkozódunk, gyülölködünk mostanában és adjuk kifelé a tisztes életü családot. Keserü dühvel támadunk egymásra, mert neki is föllebb áll, neki is van követelni valója rajtam, mert a nyomoruságba én vittem belé, szegény szépségét én nyüttem el, a tüdejét én tettem beteggé, éjjel a gyerekek őt sanyargatták, mig én békén horkoltam. Tudom én azt is, gyere ide, te szerencsétlen asszony, te, a ki oly némán és ámulva hallgatod részeg urad beszédét. Nem ujság ez neked, csak ujság, hogy másnak elmondom. S ugyebár rettegsz, hogy most tönkre tettem ezt a szép frigyet? Bocsáss meg, te sivár társa életemnek. Nagyot vétkeztünk egymás ellen, mert szegények vagyunk. Fakó szemedből hadd csókolom le a könyet, szikár nyakadat hadd fonjam át a karommal. Tönkre tettél, asszony, de az én hibámból, s isten tudja, ha most fognád a kendődet, hogy megszabadits magadtól, ha kerekedne förgeteg, mely messzire sodorna tőled, hogy megmaradna a három koronám egészen magamnak, talán vissza is sirnálak, s nem izlene a falat sem, pedig ez nagy dolog. Nem tudom már, mit teszek, mit beszélek, de édes és drága vagy azért nekem minden keserü veszekedés mellett is és te is, öcsém, ha nem hallgatsz a szavamra, ha ugy jársz, mint én, ha rongyos, csunya, vánnyadt sorsod lesz és nem lesz két krajczárod kurtaszivarra miatta, este mégis csak magadhoz öleled s azt gondolod, ennek igy kellett lennie, hogy az uristen áldjon meg!