KOZMA SÁNDOR.
(Kozma Sándor, született Kőröshegyen Somogy vármegyében 1825-ben, meghalt 1897-ben. Ügyvéd, megyei tisztviselő, főbiró, utóbb az ország főügyésze 1870 óta. – Irodalmi alkotása kevés. – Legjobb barátaim egyike.)
Hajdan élőfákat ültettek a nemesi birtokok ösi mesgyéire. Nőtt a mesgyék szálfája és erősödött évről-évre, nemzedékről nemzedékre. Gyökereivel az anyaföldbe, lombjaival a levegőégbe terjeszkedett. A birtokos változott, elhalt, ujra támadt; egyik nemzedék a másik kezébe adta át a földet; viharok jöttek, áradás, ellenség pusztitott – a mesgyét bizton őrizte a százados szil. Perpatvar, tűzvész, könnyelmüség, asszonykéz megbolygatta az ősi levéltárt; királyi adományok, osztálylevelek, határjáró igazságok eltüntek, elenyésztek, de a százados szil daczolt minden viharral s büszkén és rendületlenül őrizte az ősi mesgyét.
Nemzeti társadalmunknak ily mesgyeőrző határfája volt Kozma Sándor. Kor és korhadás megőrölte, elpusztitotta. Árnyékadó terebélyes lombját, óriási törzsét, hatalmas gyökérzetét az ő nemes és magyar szellemének bámulta és tisztelte az ujabb nemzedék egy egész élet óta s még hetekkel és hónapokkal ezelőtt is. S most kidölt, elhunyt örökre.
Veszprémmegyei ős nemesi családból származott. Őseit se a török háboruk, se a szabadságharczok nem tudták kimozditani a leveldi ősi birtokból. De Mária Terézia kormánya alatt Padányi Biró Márton veszprémi püspök, a vallás visszaállitásának ürügye alatt kizavarta és akkor költöztek át Zala és Somogy vármegyébe. Inkább megváltak a vagyontól, a jóléttől és az ősi birtok minden társadalmi előnyétől, de magyarságukat és függetlenségüket fel nem adták.
Ily családból származott és ily család kebelében töltötte ifjuságát, a hol az ő idejében és még később is, a nélkül, hogy szavakban mondva lett volna, a hatalmaskodó osztrák ellen kiirthatatlan gyülöletet és a magyar faj iránt soha nem lankadó, rajongó szeretetet oltott az ifjak szivébe minden tanitó és minden tantárgy és a főiskolának egész életműködése.
Együtt tanult és versenyre kelt Petőfivel, Jókaival, Kerkapolyval, a kiknél nem volt se rosszabb, se gyengébb, csakhogy tehetségét más téren, az igazságszolgáltatás mezején tette gyümölcsözővé.
Lángoló hazaszeretetben, fajának végtelen szerelmében nem multa felül egyik sem. Egészséges és erőteljes szelleme megkedvelte a tanulást és korának tudományos műveltségét oly mértékben sajátitotta el, mint akiről méltán mondják, hogy kora műveltségének szinvonalán áll. De sem tudománya, se utazásai, se később a fővárosi társasélet eszmecseréi, az őstiszta magyar gondolkodást és a nemzet intézményei és multja iránt folyton élő ábrándos rajongását meg nem gyöngitették, el nem homályositották.
Saját nemzetén kivül nem ismert más nemzetet, multunk hőseit az ő szemében nem multák felül a világtörténelem összes hősei. Még napi kérdéseinket is a magán társalgás körében a mult századok erőfeszitései és mulasztásai szerint és az ősök nézetéből kiindulva tárgyalta legszivesebben. Minden ember értékét akként becsülte meg, hogy milyen jó vagy milyen rossz magyar.
És a szerint, hogy szabadelvüsége milyen igaz, vagy milyen hamis. Mert ő szabadelvü volt a szónak tökéletes értelmében. Előtte az állami intézmények körében csak az ember létezett, de kicsiny ember vagy nagy ember nem és az egyéni vagy polgári jogoknak minden alkalommal, még az állam hatalmával szemben is senki sem volt igazabb védője és melegebb tisztelője, mint ő. Az osztályérdeket 1848 előtt megsemmisiteni törekedett, napjainkban pedig, a mint az még gyülöletesebb alakban áll fenn, mint 48 előtt, undorral fordult el tőle. És ez érzelemből ő nem csinált titkot magas állásában sem.
Mint Magyarország főügyésze és egyuttal valósággal koronaügyésze neki az udvari körök legmagasabb regióiban is időnkint helye lett volna. De ő ezt a helyet el nem foglalta soha. És pedig készakarva nem foglalta el. Mert neki nemcsak rendithetetlen meggyőződése, de vére, természete, családi és egyéni jelleme volt, hogy igaz magyar embernek és igaz szabadelvü embernek nálunk az udvar légkörében helye nem lehet. Valamint nem lehet helye mágnásaink és bankáruraink mindennapi körében sem.
Huszonöt évig volt Magyarország főügyésze és több mint harmincz éven át szolgálta az igazságot. A hivatalos intézkedések szürke egyformaságában elvész az egyes ember, elvész az egyéniség. És minden eszmét, minden gondolatot, minden egyéni érzelmet kiöl a hivatalos irály és a hivatalos felfogás egyenruházott és mértékre vett megszokottsága.
De a harmincz év alatt minden intézkedés, a mely tőle származott, mindamellett tisztán őrzi az ő nemes és magasztos, magyar és szabadelvü gondolkozását. És egészen oly tisztán őrzi az ő műveltségének egyéniségét. Azok, kik vele, felette és mellette kormányozták az országot és azok, a kiket a hivatali rendszer alája helyezett, gyakran bámulták az ő felfogásának nyers szabadelvüségét és egész szellemének kurucz magyarságát.
Voltak e miatt összeütközései is. De ő változatlan megmaradt annak, a minek indult, még a hivatalos szeken, még a királyi ügyészségben is, szabadsághősnek.
A kik közvetlenül és a mindennapi érintkezés után ismerték, azokra csodálatos hatással volt. Szerették, követték és bámulták egyszerre és a királyi ügyészek azon kollégiuma, a melyet huszonöt év óta ő megalkotott s a melyben az ő gondolkodását meggyökeresiteni törekedett, minden időben legméltóbb emléke az ő munkásságának.
Ez ügyészi kollégium kihal, szétmállik és változik idővel és emlékként többé fenn nem áll és Kozma hatása is, mint a nagy szinművészeké, csak nemzedékére, korára és kortársaira hat ki. De épen azért nekünk, kik őt ismertük, a kik vele éltünk és vele dolgoztunk, a haza rossz napjaiban vele busultunk és a jó napokban vele örvendtünk, nekünk kötelességünk emlékezetünkben megőrizni mindent, a mit róla tudunk, és átadni minden emlékjelet az utókornak, a mely az olyan férfiak példáin, a minők közé Kozma Sándor tartozott, ha lelkesülni tud, még szép és nagy dolgokat alkothat a hazáért és a magyarságáért.
A negyvenes évek magyarjaiból már kevesen élnek. Deák Ferencz és Kossuth Lajos táborkara nagy részben elhunyt. Nemcsak az ország központján, de a vármegyékben is alig van egy-kettő, a kit a régi tűz melegitene és a kinek agyában és szivében az a szellem élne, a mely a nemzetet 1848-ban a világtörténet kiváló tényezőjévé tette.
A kevés férfiu közt, a ki még él, a legkiválóbbak egyike Kozma Sándor volt. Elhunyta őt már az uj korszakban, az uj nemzedék gondolkozásában érte. Ha társai is elhunynak, a mi csak pár évnek a kérdése, velük együtt a régi Magyarország egészben a történeté lesz. Talán az eszmék ujabb iránya meg nem engedi többé, hogy Kozmához hasonló egyéniségek képződjenek ki közéletünk mezején. Talán a Gondviselés másképp gondoskodik arról, hogy a magyar faj különös jelleme ne ekként, hanem a mostani módszer szerint képződött közférfiak által tartassék tisztán fenn. De mi ragaszkodunk ahhoz a hithez, hogy mindaddig, mig a magyar nemzetre és annak tiszta és hamisitatlan egyéniségére az emberiségnek szüksége lesz, addig a nemzetnek Kozmához hasonló fiai ezentul is támadnak és pedig, ha a szükség ugy kivánja, még nagyobb tömegben, mint támadtak hatvan év előtt.