LEVÉL EGY MENYASSZONYHOZ.
(E levél Schlesinger Magda urnőhöz szól, a ki 1900. évi január hó 25-én ment férjhez. Schlesinger Samu pest-pilis-solt-kiskun vármegyei nagybirtokosnak, bizalmas barátomnak egyetlen leánya. Jeles festőművésznő. Tekintélyes vagyon fölött rendelkezik s vagyonánál, miveltségénél s kellemeinél fogva képes arra, hogy tiszta magyar s magasabb miveltségü uri szalónt vezessen s a magyar miveltségnek a budapesti társaságokban mélyebb és szélesebb terjesztésére jó példát mutasson.)
Tisztelt Urnőm!
Kedves szülői tudatják velem önnek házassági eljegyzését s esküvőjének és lakodalmának idejét. Hogy ott legyek én is, hogy lássam én is önnek boldogságát s jó szülőinek édes öröméről tanuságot tehessek én is.
A szerelemnek nem mindig boldogság a jutalma, de mindenki megérdemli a boldogságot, a ki szeret. A jegyesek szerelme csak vágy, remény és ábránd. Fönséges érzelmek. Méltók a költő dalára. Méltók arra, hogy a házasságban elérjék jutalmukat, a boldogságot.
Szent a házasság. Az állam alkotmánya, az egyház hitvallása s a szivek kölcsönös vonzalma együtt szerkeszti össze. De az állam és az egyház csak meghivott külső tanuk. A házasság alkotmányát két sziv együtt érzése alkotja meg s ez érzés tartja fenn is.
Önt tisztelt urnőm, csak a nemes szerelem indithatta a házasságra. Művelt és magas szelleme s bájos ifjusága bizonyitja ezt. S bizonyitja függetlensége, szülőinek gyöngéd szeretete s a földi javak bőséges birtoka. Ön boldogságot biztosit az ifjunak, kire kezét, szivét s egész élete üdvösségét bizza, ha az ifju méltó az ön szerelmére. Mi méltónak hisszük, mivelhogy önt s önnek nemes izlését s az ön lelkének fenséges ösztöneit ismerjük. Az ön szive csak méltó ifjura áraszthatá érzéseinek fényét és melegét. Csalódhatik a sziv. Mentse meg önt a jó isten minden csalódástól. Mi, családjának barátai nem aggódunk. Hiszen a jó és hű nő lelkében, bájaiban és ragaszkodásában mindenható erő működik átalakitani s jóvá és nemessé tenni a férfit.
Önt tisztelt urnőm, a gondviselés édes csókja már bölcsőjében magasztosabb hivatásra avatta fel. A mikor más leánynak lelkét játék és pipere ösztönei már megtöltötték s a nevelés és kezdetleges tudományok már kifárasztották: önnek lelke ugyanakkor magasabb vágyak szárnyára kelt s a művészet napsugaras egébe szállott föl. A festőecset, melyet kezébe vett, az ifju leány szellemének annyi báját, annyi gazdagságát, annyi teremtő erejét tárta föl s hozta napvilágra, hogy önnek jövendője elé nemcsak szülői és családjának barátai, hanem a képzőművészet hivei s a hazai közmivelődés bajnokai is magas reményekkel néztek.
A házasélet uj világot tár a leánynak lelke elé. Uj vágyak, uj ösztönök, uj ábrándok, uj törekvések töltik meg szellemét. Boldogsága többé nem egyedül az övé. A férjjel, az apával, a gyermekkel kell azt megosztani s ha kell, azt nekik egészen átengednie is. Még akkor is, ha abból neki csak az emlékezet maradna meg. A hű nő és jó anya igy érez és igy cselekszik. Azért nincs fenségesebb alak se égen, se földön; se a költészet, se a bölcselkedés, se a hit világában, mint a hű nő és jó anya alakja. Ez a tiszta szeretet. Maga az isten se egyéb. A különbség csak az, hogy az isten halhatatlan.
Az uj világ, mely az asszony elé tárul, gyakran más eget és más földet mutat, mint a minőt a leánylélek ismert a maga világában. A serdülő leány játékai s a szüz hajadon ábrándjai néha oly gyorsan s oly tökéletesen mulnak el, hogy emlékezetük is alig marad. Nem lehetetlen, hogy az ön lelkének a művészetért való rajongása is el fog csillapodni s egész életét, szellemének egész gazdagságát, napjainak minden óráját a családi boldogságért áldozza föl. Szép és nemes áldozat, mely boldoggá teszi az asszonyt s egyuttal boldogságot áraszt azokra is, kik szivéhez közel állanak.
A családi élet szentségei töltik meg a nőnek lelkét. Más érdek, más indulat, más érzés, más törekvés abban a lélekben helyet nem találhat. Csak egy szentség van még, melynek ott kell lenni minden nő lelkében, minden anya szivében; melyet nem pótolhat semmi, még az a szeretet sem, mely a hitvest, a szülőket, vagy a gyermeket átkarolja s mely ha hiányzik, helyén örökös üresség támad. Ez a szentség a hazaszeretet.
Ön tisztelt urnőm, magyar leánynak, magyar nőnek született. Szülői fölött magyar földön árasztá el melegét és fényét isten napja s az ön bölcsője ott ringott és serdülő kora ott telt el a szép és gazdag magyar alföld közepén. Irodalmunk, művészetünk, erkölcseink s nyelvünknek örök szépségei tették gazdaggá az ön szellemét.
Azt kérdezhetnék: miként gyakorolja a nő a hazaszeretetet? Azt mondhatnák: legyen hű feleség és jó anya: nevelje gyermekét jónak és magyarnak: nevelje erőben, egészségben, jó erkölcsben s istent imádni s embertársait megbecsülni; legyen jótékony s gyámolitsa a szegényt és tehetetlent; vegye lelkes pártfogásába hazai érdekeinket s a külföldért ne áldozza föl idejét, pénzét és figyelmét. Legyen derék magyar asszony!
Igaz ez mind. Ebben áll a magyar nőnek hazaszeretete. De önnél, tisztelt urnőm, még másban is áll.
Ön oly felekezethez tartozik, melynek hivei évezredek óta bujdosnak idegen országok határain s bujdosásuk közben idegen népektől s más felekezet hiveitől annyi félreértést, annyi bántalmat, annyi üldözést szenvedtek. Ön oly felekezethez tartozik, melynek hazánkban békés otthona van: melyet magyar fajunk régóta édes testvérnek fogadott el s mely ezredéves alkotmányunkat, jogunkat és szabadságainkat most már – hála a gondviselésnek – háboritatlan joggal élvezi s melynek hivei a haza iránt való nagy kötelességek teljesitésében most már teljesen egyenlő honfitársaink.
Országunk fővárosa ma már világváros magasságára emelkedett. Szép, nagy és hatalmas, de magyarsága csonka s nemzeti jelleme bágyadt. Társadalmának csak egyes rétegeiben lüktet a tiszta magyar érzet: egész társadalmát idegen fajok, idegen nyelvek, idegen erkölcsök és felfogások porfelhője boritja be, mintha nem a hazai földből nőtt volna fel, hanem erős forgószél sodorta volna ide ezt a társadalmat. Mintha valami átok nyomná a multból vagy a távolból vagy a magasból országunk közepén e hatalmas erőgyülekezést. Az egyházak szószékén, a fegyveres népek őrhelyein, a főrendek családi termeiben, a pénzváltó intézetek padjai körül, a nagy üzletek és nagy vállalatok tárgyalásai közt, a gyárak és műhelyek gépei mellett, a tömegek mulatságainak zenés csarnokaiban, a leányoktatás egyházi intézeteiben mindenütt tobzódik az idegen hang, idegen érzet s mindenütt erős viaskodásban áll fajunk nemzeti érzetével s nyelvünk édes hangjaival.
A szabadság forró szeretete tiltja nekünk, hogy e bajt más nemzetek példájára erőszakkal orvosoljuk. De van e baj ellen egy nyájas és hatalmas orvosság, mely szeliden és mégis biztosan kiölhetné a betegséget. Leányaink és asszonyaink lelkes elszántsága ez az orvosság. Az az édes, meleg és illatos levegő, mely őket körülveszi, nemzetivé lehet általuk s ha azzá lett, hatalmuk hóditó erejének ellent nem állhat senki.
Ön tisztelt urnőm, jegyesével oly családot alkot, mely izlésével s nagy vagyonának segélyével az év nagy részét az ország fővárosában tölti s műveltségének s nemes szellemének segélyével tekintélyes társaságok központját képezendi. Hitsorsosai által tisztelve, művelt nők és férfiak által körülseregelve: legyen az ön családi hajléka is a tiszta magyar szellem termékeny műhelye, édes otthona, ünnepelt oltára. Vannak már ilyenek. Legyen ilyen az öné is. Utmutatóul másoknak, hóditó példaként a társadalom számára, örök mintája gyanánt a magyar asszony hazaszeretetének.
A gondviselés áldja meg az ön szerelmét, házasságát, családját és egész jövendőjét!