A TORPEDÓ-KIRÁLY.
(Whitehead Róbert fiumei gyáros, torpedó-készitő, sokszoros milliomos. Bismarck herczeg násza. 1882-ben meglátogattam, hogy a torpedógyártás némely titkát nagyjából megismerjem. Meghalt 1905. évi október 16-ikán.)
A torpedó tengeri hal. Ezt a halat nem ismerem. Sohase fogtam, sohase ettem, sohase láttam. Van-e a torpedók közt király: azt se tudom. A balatoni fogasok közt van. A legnagyobb fogas a fogas-király. Egynek a történetét el is beszéltem a Balaton körüli utazásaim történetében. Én azt az öreg angolt nevezem torpedókirálynak, a ki ott élt, ott lakott, ott gyártotta gyilkos szerszámait Fiuméban, a mi kis magyar tengerünk partján.
Jól ismertem. Whitehead Róbert volt a neve. Származása angol, születése Nagy-Britániában, Lancashire megyében. Manchesterben nevelődött. Ott tanulta el a gépész, mérnök, rajzoló, vasöntő, lakatos, vegyész mesterségeket. Nálunk lett feltaláló és sokszoros milliomos. A mult hónap közepén meghalt s most megemlékszem róla.
De élete történetét nem mondom el. Megtalálhatja azt mindenki a mindentudó Lexikonokban. Hires ember lett. Egyik unokáját Bismarck herczeg fia vette feleségül. Én csak azt mondom el, a hogy vele megismerkedtem ezelőtt vagy huszonnégy esztendővel.
Szegény boldogult Simonyi Ernő barátom sokat betegeskedett halála előtt. A teleket ott töltötte Abbáziában. Akkor még Abbázia nem volt világhirü telelő vagy nyaraló telep; vendéglői, nyaraló épületei se voltak, az én beteg barátom is valami matróz házának emeletén lakott. A matróz a tengereken csatangolt, háza népe volt a beteg ápolója s egyedüli társasága.
Fölkerestem, meglátogattam. Nagyon örült, hogy látott. Örömében nekem adta kagyló-gyüjteményét, melyet 1849 után bujdosó életében gyüjtött. Ott van Angliában, hozassam haza s rakjam ki lakásomban.
Megköszöntem. Én ugyan nem gyüjtök semmiféle tücsköt-bogarat, de a kész gyüjteményt szeretem.
– Aztán mennyi az a kagyló?
– Lesz vagy három társzekérrel. Tele lesz vele három szoba.
Mosolyogtam.
– Mit csináljak én Budapesten annyi csigabigával? Épen háromszobás lakásom van, ha én azt mind kirakom: magam fölmehetek lakni a padlásra vagy le a pinczébe.
Ő is nevetett. Hanem azért mégis rám hagyta a csigabigákat.
Kihivott az erkélyre.
– Nézz körül, mit látsz?
A matrózlakás fák között volt. A lakás előtt kis tisztás. Februárban voltunk. A tisztáson pünkösdi rózsa nyilt. Az a gazdag virág, a csodaszép pünkösdi rózsa. De egész éjjel esett a hó. Térdig érő hó volt a rózsabokrok közt is. Tündöklő fehér havon gyönyörü rózsavirág!
Én bizony ilyen tüneményt még sohase láttam. Csak a költők röpködő képzeletében született meg ily gondolat. A mikor a leányka szépségéről dalolnak.
– Arcza haván rózsák nyilnak.
Kérdezte: meg akarok-e nézni valamit Fiuméban?
– Csak a torpedó-gyárat.
– Ha megmutatják.
– Magyar képviselőnek csak megmutatják!
– Hidd el azt, barátom, hogy az élő világ notabilitásai közt a legutolsó a magyar képviselő. Nem ád arra senki semmit a nagy világban, mert attól épen nem függ semmi. Hanem én kedvelt embere voltam valamikor annak a manchesteri gyárnak, a hol Whitehead is dolgozott, meg is ismerkedtem vele, majd én adok levelet hozzá, akkor megmutat mindent.
Ugy is lett.
A torpedó-király akkor már öreg embernek látszott. Ugy véltem: túl a hatvan éven. Kerek skót feje, ősz fürtök, eleven piros arcz, kissé előrehajló fej, erős termet, lassu, de biztos mozgásu kezek-lábak.
Szivesen fogadott. Simonyi Ernő barátom valami csuda dolgokat irhatott rólam. Én vagyok az ezermester, a mindentudó, a lángostor, a jövendő miniszterelnök. No ez ugyan eltalálta. Az ánglius ugyan el nem hitt egy szót se, de azért szivesen fogadott s fáradhatlan buzgósággal megmutatott és megmagyarázott mindent.
Bevitt a raktárba. Ott voltak a kész torpedók állványokra helyezve szépen, sorban egymás mellett. Fénylett valamennyi.
Odavitt a gyárba, a műhelybe, a hol készül a torpedó.
Megmutatta a torpedó alkatrészeit rajzban és valóságban, kicsinyben, nagyban. Olyant is, mely derékban, s olyat is, mely hosszában volt kettévágva. Lássa az ember beleit is a szörnyetegnek.
Akkor még uj dolog volt a torpedó s talán nem is volt oly tökéletes, mint a mai. Az én érdeklődésem nagyon magára vonta.
Épen negyven éve, hogy a rettenetes pánczélos hajókat elkezdték épiteni. Egy-egy nagy pánczélos negyven millió koronába kerül. Többe kerül, mint itt a dunaparti országház. Hány ember hány évig dolgozik, mig egy nagy pánczélos elkészül. Ezer ember és óriási ágyuk, raktárak, készletek rajta. S milyen ágyuk! Olyan várat, a milyen a Gellérthegyi volt, porrá zuznak egy óra alatt. A tűzokádó hegy nem oly veszedelmes s nem oly rettenetes, mint ilyen hajó ágyutüze.
S ime, husz év mulva előáll a torpedó-király. Kis, rongyos gyártelepet állit föl Fiuméban s ott elkezdi késziteni borzasztó szerszámát. Az a szerszám kicsiny. Nem is kerül sokba. Nem is adja drágán. Ha jól emlékszem: akkor csak hatezer forintért adta szerszámát. Olyan alaku mint a szivar. Nem is nagyobb, mint egy paraszt-szoba mestergerendája. Három vagy négy macskakörme van az orrán. Négy-öt ember csónakba teszi, oda vonul vele a pánczélos szörnyeteg közelébe, vizbe löki, a szerszám oda lódul a pánczélos szörnyeteghez, macskakörmeit beleakasztja s abban a pillanatban darabokra szakad a szörnyeteg, a negyvenmilliós alkotmány, gránittörő ágyuival, vezérével, tisztjeivel, ezer harczosával s büszke lobogójával elsülyed örökre a tenger mélységeiben.
Még elgondolni is iszonyatot támaszt bennünk.
Ezt a szerszámot akartam én látni.
Ezer titka van. A torpedó-király mind megmagyarázta volna, ha jól megértettem volna mindent.
Miért nem merül a viz alá, noha tiszta aczélból van?
Miért nem marad a viz szinén, noha gyomra csak levegővel van tele?
Miért jár a viz alatt csak olyan mélységben, a hogy a torpedó-király akarja?
Miért fut egyenesen a kitüzött czél felé? Hogy dolgozik szárnya és farka, mint a halé? Mekkora erővel indul és mily gyorsan tud a maga erejével is száguldani?
Ha pedig vége a csatának: miért száll alá önkényt a tenger fenekére, nehogy békés hajók beleütközzenek s hajó s hajósok nyomorult halált szenvedjenek?
Parasztészszel nehéz a zsebbeli óra szerkezetét elgondolni. Pedig micsoda durva ácsmunka ez a torpedó szerkezetéhez képest!
De a torpedó-király a tengeren is meg akarta mutatni szerszámának működését.
Telepénél avult fahid vezetett a tengerbe. A fahid végén északi irányban, Voloska felé volt megerősitve egy-két czölöp. Ez a czélpont. Itt kell állani a hajónak, a pánczélos szörnyetegnek. Torpedócsónak hozott a hid mellett egy torpedót s onnan ezt a czélpont felé eresztette. Lőtte is, eresztette is.
Száguldott a borzasztó szerszám a viz alatt. De csak ugy egy lábnyi mélységben. Magát a szerszámot nem láttuk, de utját jól láttuk. Mint mikor a beteg csuka csaknem a viz szinén czikázik. Száguldása nem oly gyors, mint az ágyugolyóé. De legalább oly gyors, mint a versenyfutó lóé vagy agáré. A nagy pánczélos szörnyeteg, ha látja is, meg nem menekülhet előle három-négyszáz méter távolságból. Mire állóhelyéből kimozdulhatna: ott éri a halál.
De a mi első torpedónkkal furcsaság történt.
Valami százötven vagy kétszáz méter távolságban kitért egyenes utjából s lekonyult. Száguldott azután is, de bizony a czélpont-czölöpöket jó négy-öt méternyire kikerülte. Ez a mi torpedónk nem ölte volna meg a pánczélos szörnyeteget.
Csóválta fejét a torpedó-király. Ebben a lövegben hiba van. Megigérte, ha egy-két napig ott maradok: megmagyarázza a hiba okát is.
Dehogy maradtam ott e végett. Még három lövést mutatott. Mind a három tökéletes volt. Nem akartam én tengernagy lenni, elég volt nekem ennyit látni.
Tökéletes ember volt a torpedó-király. Elmondok jelleméről egy-két adatot.
Az angol kormány nem türhette, hogy ő idegen országból, idegen gyárakból szerezze be torpedóit. Meg akarta venni a torpedó-király titkát. Meg is vette. Hat millió korona volt a titok ára. Egész sereg mérnök, gépész, vasműves, hajóépitő, tengerész telepedett meg Fiuméban a titkot kitanulni. Ki is tanulták, haza is mentek s az angol kormány ki is fizette a hat milliót.
De a sok tudós ember mégis tévedt. Otthon még se tudtak tökéletes szerszámot késziteni. Lekonyult, elsülyedt, ide-oda czikázott vagy fele uton megállt valamennyi. Hiába fizették a hat milliót.
Nem volt más segitség: ujra meg kellett a titkot venni.
Küldöttség jött a torpedó-királyhoz ujra megalkudni. Whitehead azt felelte:
– Nekem csak egy titkom van. Azt az egyet eladtam, árát fel is vettem, ujra hát el nem adom. Hanem ha rosszul tanulták meg az urak: hát tanulják meg jól.
S megtanitotta az angolokat jól. És ingyen. Nem fogadta el az ujabb hat milliót.
Hajh-hajh! Erős kétségem van, vajjon a mi bankárjaink egészen igy gondolkodtak volna-e?
Ő volt akkor Magyarország iparosai közt a legnagyobb adófizető. Egy millió korona évi tiszta jövedelmet vallott be önként. De az többször megtörtént, hogy évi jövedelme több lett két-háromszázezer koronával. Egyszer éppen hatszázezer koronával. Ezt is bejelentette utólag s fizette önként a többi adót.
Hej-hajh! Erre már nem mondom el, a mit gondolok.
Hanem azt mégis elmondom, hogy akkor láttam életemben az első japán hajót. Japán hadihajó volt a kikötőben torpedóért.
Japán!
Mit akar a japán a torpedóval? Talán héringet akar vele fogni?
Annyit tudtunk huszonöt év előtt Japánról, mint Marokkóról vagy Abessziniáról. Talán annyit se. S ime, huszonöt év mulva szárazon és vizen is pozdorjává törte a világ legelső katonai hatalmát!
Erre is mondhatnék valamit ugy a magunk dolgaira nézve. De hát mit érne az?