WeRead Powered by ReaderPub
Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény cover

Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény

Chapter 155: 151.
By János Erdélyi
Open in WeRead

Explore more books like this:

Mythology, Legends & FolklorePoetry

About This Book

A kötet népdalokat és mondákat gyűjt egybe különböző vidékről, a rövidebb lírai daloktól a hosszabb elbeszélő balladákon és táncdalokig. Kísérő előszóban ismerteti a gyűjtés indítékát és módszerét, valamint a beküldött források és közreműködők körét; több nóta mellett hangjegy is található. Az anyag bemutatja a változatos formákat, refrének és regionális változatok sokaságát, és jegyzetekkel, rendszerezéssel törekszik az elhangzó hagyományok hiteles rögzítésére és közreadására.

128.

Biharban, Borsodban,
 Nincs annyi esküdt,
 Hányszor az én rózsám
 Vélem megesküdt;
 Biharban, Borsodban,
 Szabolcs vármegyében,
 Nincs annyi esküdt,
 Hányszor megesküdt.
Kakas a szemeten
 Annyit nem kapar,
 Hányszor az én rózsám
 Engem betakar;
 Pedig éjjel nappal
 Mindig egyre kapar,
 Annyit nem kapar,
 Hányszor betakar.
A malom kereke
 Annyit nem fordul,
 Hányszor az én rózsám
 Engem megcsókol.
 Pedig éjjel nappal
 Mindig egyre fordul;
 Annyit nem fordul,
 Hányszor megcsókol!

133.

Szőlőtőke, venyige,
 Rászállott a gelicze,
Ollyan édes a leve,
 Mint a babám szerelme,
 Eszem adta.
Bár csak engem valaki
 Szőlőt szedni hína ki;
 A szőlőjét leszedném,
 Lányát megölelgetném,
 Eszem adta.
Bár csak engem valaki,
 Bort taposni hína ki,
 Taposnék bort eleget,
 Kapnék csókot édeset.
 Eszem adta.

135.

Itt hagynám én ezt a Múzslát, ha lehetne,
 Ha engemet barna leány nem szeretne,
Csalom a szemedet,
 Te is az enyimet,
 Csókolom a szádat,
 Piros két orczádat, –
 Te is az enyimet,
 Én is a tiedet.

137.

A kend édes anyja megátkozott engem,
 Hogy a fekete föld boritson be engem.
Ne átkozzon engem, nem vagyok én oka,
 Mert én az ő lányát nem szerettem soha.
A kit én szeretek, meg van az szeretve,
 Ha rá tekintek is, elfakad nevetve.
A pünkösti rózsa kihajlott az utra,
 Eredj oda rózsám, köss bokrétát róla.
Tedd az öved mellé, két szemem láttára,
 Viseld el, galambom, lányok bosszujára.

139.

Menj el édes fecském, violám köszöntsed,
 Nagy alázatosan házban valót kérjed.
Nem dicsérem, de szép, mint hajnali csillag,
 Angyalka módjára, ki előttem ballag.
A nevét ha kérdem, hol lakol, szép alak,
 Két szép szemeivel integet, ugy ballag.
Aranynyal kellene nevedet leirni,
 Gyémánt kőtáblára szépen lerajzolni.
Rubint kőbül formált ládában tartani,
 Ünnepet kellene nevednek szentelni.
Vagy enyimmé teszlek, vagy elválok tőled,
 Vagy hozzám keritlek, vagy meghalok érted;
Szánj meg édes rózsám, igen szépen kérlek,
 Engem ugy segéljen! szivemből szeretlek.

149.

Nem jöttem volna én ide,
 Csalogattak engem ide;
 Barna leány szemöldöke
 Csalogatott engem ide.
 Bár ne csalogatott volna,
 Most a világ nem csufolna!
Barna leány, de megcsaltál,
 De kedves szeretőm voltál:
 Csalogattad hív szivemet,
 Mig hállódba keritetted.
 Holott talán nem egyenes
 Indulattal voltál teljes!
Én nem tudom, mi az oka,
 Hogy a világ illy mostoha.
 Irigyli a szeretetet,
 A melly ad csendes életet.
 Pedig a nélkül az élet
 Csupa kin, gyötrelem lehet.

152.

Kék eres a szőlőlevel,
 A szép asszony szép lányt nevel.
 Mióta felcseperedtem,
 Mindig a szépet szerettem.
Csipkés a szőlő levele,
 Most jött a rózsám levele.
 Mit ér nekem a levele,
 Ha nem beszélhetek vele.
Az én rózsám szemöldöke
 Többet ér, mint a hat ökre;
 A hat ökre szántó vető,
 Az én rózsám hív szerető.
Ágas bogas sürű tölgyfa,
 Nem láttam a rózsám még ma,
 Nem is volt még ma víg napom,
 Homályba borult csillagom.
Az én rózsám szeme, szája
 Többet ér, mint a fajtája.
 A fajtája fekete gyász,
 Az én rózsám arany kalász.
Búzát kötöttem keresztbe,
 Nem tudom, hány van ezerbe;
 A mennyi szem van ezerbe,
 Annyiszor jussak eszedbe.

153.

Fáj a szivem, megvallom,
 Érted, kedves angyalom!
 Alig, alig dobog már,
 Vagy talán bennem sincs már.
Mert, mihelyt megláttalak,
 Mindjárt megkivántalak;
 Mert két szemed fekete,
 A szivem megszerette.
Ne egy arany, másik is,
 Harmadik is, magam is;
 Ha szeretsz is, ha nem is,
 Csókollak ezerszer is.
Leiratom képedet,
 Aranynyal a nevedet,
 Gyönyörű termetedet,
 Fekete két szemedet.

165.

Most két hete vagy három,
 Elhagyott a galambom.
 Hej! elhagyott, be bánom,
 Sohsem lesz többé nyugtom.
Még a szivem is vérzett,
 Midőn a sors ugy végzett,
 Hogy te tőled galambom,
 Örökre kell elválnom!
Csendes patak folydogál,
 Az én szemem sirdogál.
 Sirok érted, mig élek,
 Mig bennem lesz a lélek.

MÁSODIK KÖNYV.


LAKODALMI, ÜNNEPÉLYI VERSEZETEK.

168. HÁZASOK ÉNEKE.

Vőlegény.

Sokszor kértem én az istent, nagy szivem szerint,
 Hogy mutasson társat nekem, e világ szerint,
 Kivel holtig együtt éljek a törvény szerint.
Társul adtak, kegyes egek, téged én nekem,
 Hogy te lennél nyavalyámba nagy segítségem,
 Mindenekben ékességem, nagy tisztességem.
Egyetemben az ur isten soká éltessen,
 Gonosz hirtől, névtől minket megőrizzen,
 És egymással mind holtunkig megelégitsen.
Piros, gyenge, szép orczádra tekintetemben
 Vedd eszedben, mire intlek nagy örömömben,
 Hogy mind holtig maradhassunk tisztességünkben.
A te nyájas, vig személyed nálam igy kedves,
 Beszédemnek ha leendesz te engedelmes,
 Lészsz érette mindeneknél nagy dicséretes.
Nevekedik hirünk, nevünk, és tisztességünk,
 Törvény szerint szeretettel ha együtt élünk,
 Az istennek áldomása leszen mi rajtunk.
Vigan látjuk házasságnak drága gyümölcsét,
 Minden nemü jószágunknak nevekedését,
 Ha hallgatjuk szeretettel egymás beszédét.
Segít minket itt ur isten, e világ szerint,
 Nyugalmat ád holtunk után, más világ szerint,
 Ha most élünk az egeknek törvénye szerint.
Nálad hagyom az én hitem, drága zálogom,
 Szerelmemet egyetemben véle ajánlom;
 E mai nap már magamat neked áldozom.
Irjad el be vig szivedben, a mit most mondok,
 Mert nagy drága kincset most te nálad én hagyok,
 Kiről neked jövendőre nagy sokat szólok.
Legyen nálad én zálogom, mint egy rejtett kincs;
 A te két szép szemeiddel gyakran rám tekints,
 Intésemtől engem mindenkoron megemlits.
Akár én hol járjak, keljek e világ szerint,
 Noha bátor távul legyek szerelmem szerint,
 Vig szivemben nálad vagyok szerelmem szerint.

* * *

A virág igy szól viszontag szeretőjének:
 Kikről mostan neveztetett e kisded ének,
 Mert ők ketten isten szerint igy beszélének.

Menyasszony.

Nálam kedves és szerelmes a te beszéded,
 Drágalátos, tisztességes minden intésed,
 Hűv szivemben helyheztetem, mint drága kincset.
Nem akarom megbántanom te vig kedvedet,
 A miben megismerhetem te erkölcsedet,
 Ahhoz szabom én elmémet és életemet.
Az ur isten minket együtt soká éltessen,
 Minden nemü sok gonosztól megoltalmazzon,
 Házasságnak gyümölcsével meglátogasson.
A szent lélek adjon nekem ollyan malasztot,
 Hogy tehessek kegyelmednek olly szolgálatot,
 Kivel kivess vig szivedből minden bánatot.
Mennyből legyen mindenemben nagy segedelem,
 Hogy lehessen kedves nálad az én erkölcsem,
 Mindenekben engedelmes az én beszédem.
Bátorítsa én elmémet az istennek malasztja,
 Hogy lehessek bánatodnak vigasztalója,
 Szükségednek segítője, jó társ gyámola.
Oh melly szivem szerint kérem a nagy ur istent,
 Hogy éltesse együtt velem te kegyelmedet,
 Elérhessem mindenekben te erkölcsedet.
Kegyelmednek ajánlom hát e nap magamat,
 Szüleidnek holtig való szolgálatomat,
 Tanitsanak és viseljék minden gondomat.

169.

Farsangban kell vigadni,
 Örömjelt kell adni,
 Nem kell busulni,
Sem könyvből tanulni.
 Hanem vidulni,
 Énekre indulni.
A kinek van jó kedve,
 Jól van nevekedve,
 Beszél vig szóval,
 Jár teli kancsóval,
 Vörös gyurkóval,
 És meleg fánkkal.
A kinek ma kedve nincs,
 Annak csöpp esze sincs;
 Meghült a vére.
 Menjen csak izére,
 Maga helyére,
 Meleg kemenczére.
Gondot ma le kell tenni,
 A fánkot kell enni.
 Mikor azt falom,
 Nagy hasznát találom,
 Mert tapasztalom,
 Hogy tőle van álom.
Mostan a bor ollyan kincs,
 Mellynél semmi jobb nincs.
 Az ő jósága,
 Eszünk okossága,
 Ifjak vigsága,
 Vének orvossága.
A ki a jó borral él,
 Betegségtől nem fél.
Tréfál, mint pulya,
 Nincsen semmi búja;
 E nótát fújja:
 Haja, heje, huja!

170.

Jó napot, vitézek! ide hallgassatok.
 Ha tormás csukával engem jól tartotok,
 A szűröm ujjából majd nektek papolok,
 Ha penészes garast nekem bőven hánytok.
Csitt, patt! minden ember szónak békét hagyjon,
 Ha van jó gazdasszony, a konyhához lásson;
 Uri magam alá gazda hintót adjon,
 Hogy az utczára is gyalog ne fáradjon.
Eljártam, kerültem széles e világot,
 Helikon hegyéről néztem az országot,
 Hogy miként kaphatnék egy kis uraságot,
 Mendikások között kalefaktorságot.
Eljártam Ázsiát, nagy Branderburgiát,
 Hétszer absolváltam a filosofiát,
 És olly nagyon tudtam a napoknak számát,
 Hogy más mondotta meg a karácson napját.
Édes jó asszonyom, mit nevetsz szemembe,
 Tán belé szerettél uri személyembe?
 Hidd el, hogy nem juthatsz addig szerelmembe,
 Mig vagy harmincz garast nem nyujtasz kezembe.
Ama régi mezőn mikoron bujdostam,
 Tyukok, disznók között hogy sokat koplaltam,
 Sokszor himlőhelyes bőrömet megnyúztam,
 Kancza bocskoromat sokszor nyársra huztam.
A disznóugatást majd két nap kergettem,
 A nyulfekvést gyakran agyon is ütöttem,
 A veréb árnyékát halálra üldöztem,
 Vén fa csikorgását sokszor fel is szedtem.
Mikor a császárral én ebédet ettem,
 Hires nevezetes étket készitettem;
 Még a tört lencsét is a kucsmámmal szedtem,
 A csíkmakkot pedig tarsóra töltöttem.
Az első tál étel volt bagolynyerités,
 A második pedig üres szekérzörgés;
 Harmadik tál étel volt kemenczenyögés,
 Utójára sülve volt fecsketej-evés.
Mikoron a császár asztaltól felugra,
 Egy nagy bolond tallért nyoma a markomba,
 Kitől az erszényem megkócsagósoda,
 Ugy ugrándozék, mint egy nagy bolond bika.
Római ur vagyok, elég van tallérom,
 Rubintom annyi van, a gatyám sem birom.
 Uri személyemnek kankós a gallérom,
 Magam szép termetét sok ezrekre irom.
Teli boros kancsó légyen ti köztetek,
 Husz borjat fiadzék minden tehenetek,
 Csak azt nézni jöttem: van-e mit ennetek?
 De megengedjétek, hogy igy beszélgetek!
A ki ez verseket hallá füleivel,
 Márjást, vagy egy huszast nem ad kezeivel:
 Szerecsenországban baglyok temessék el,
 Hogy soha se lásson az ő szemeivel.