WeRead Powered by ReaderPub
Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény cover

Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény

Chapter 218: 208.
By János Erdélyi
Open in WeRead

Explore more books like this:

Mythology, Legends & FolklorePoetry

About This Book

A kötet népdalokat és mondákat gyűjt egybe különböző vidékről, a rövidebb lírai daloktól a hosszabb elbeszélő balladákon és táncdalokig. Kísérő előszóban ismerteti a gyűjtés indítékát és módszerét, valamint a beküldött források és közreműködők körét; több nóta mellett hangjegy is található. Az anyag bemutatja a változatos formákat, refrének és regionális változatok sokaságát, és jegyzetekkel, rendszerezéssel törekszik az elhangzó hagyományok hiteles rögzítésére és közreadására.

178.

A czéhtől atyamestert kérő vers.

Érdemes, nemes czéh! im tiszleletünket,
 Megjelentjük itten a mi kérésünket,
 Szükségünk akarom elébe terjesztni,
 Kérjük igen szépen, tessék meghallgatni.
A mi társaságunk árvául maradott,
 Igazgató nélkül egészen hagyatott,
 Elhagyattatását szomorúan érzi,
 Szükségében hát e nemes czéhet kéri,
Hogy tekintse meg ez mi bajos ügyünket,
 Könyörűlő szivvel nézze szükségünket;
 Alázatossággal kérjük, hogy fejünket
 Rendelje ki, a mi atyamesterünket.
Ehhez két bejáró okos mestereket,
 Méltóztasson nekünk ollyan személyeket
 Kirendelni, a kik az ifju fejeket
 Oktassák, tanítsák, itéljék pereket.
Általam ezt kéri társaságunk szája,
 Nincs igazgatója, az hiányossága,
 Reméljük, ezentúl marad hiv szolgája,
 Idegen hogy nem lesz nemes czéh hozzája.

Atyamestert megköszöntő vers.

Már becsületes czéh, egész becsülettel,
 Alázatossággal és mély tisztelettel,
 Járulunk elébe azért köszönettel,
 Hogy irántunk vala kegyes tekintettel.
Méltóztatott a mi szomorú ügyünket
 Felvenni, s mint a jót, tekintsen bennünket,
 Védelmező nélkül elcsüggedésünket
 Hárítván, kiadta atyamesterünket.
Illy gondoskodását fogja predikálni
 A mi társaságunk, mig csak fenn fog állni,
 Tudván, jó atyánkra hogy nehéz találni;
 Engedelmességgel meg fogjuk hálálni.
Fényljen becsületes czéh élte folyása,
 Az egyenetlenség ne férjen hozzája,
 Hogy lehessen soká ifjuság dajkája,
 Ezeket kivánja, marad hiv szolgája.

Ládát kikérő vers az atyamestertől.

Atyamester urnak érdemes házához,
 A mi társaságunk, mint édes atyjához,
 Nem csak mint atyjához, sőt mint barátjához,
 Egész tisztelettel összegyült magához.
Minthogy a nemes czéh igy kezdte végezni,
 Hogy más igazgatót tetszett nékünk tenni:
 Mellynek szárnya alatt e nemes társaság,
 Szemlélje ezután az ő virágzását.
Hogy tehát e nemes czélunkat elérjük,
 Innen társaságunk ládáját kikérjük,
 Egész becsülettel máshova kisérjük,
 Tőled, jó atyánktól, végbucsunkat veszszük.
De hogy indítsam el nyelvemet szólásra,
 Gyönge ajakamat méltó bucsúzásra,
 Mert olly jó atyától mindnyájan megválunk,
 A kit szivszakadva mindnyájan sajnálunk.
Mert jó atyánk valál, minket tanitottál,
 Igazság ösvényén mindenkor hordoztál,
 Mint atya fiával, velünk akként bántál,
 Most pedig bennünket szépen elbocsátál.
A mennyei nagy ur légyen mindig véled,
 Valamig életed e világon éled;
 Mikor pedig élted halállal cseréled,
 Adja meg a Jézus mennyben a te béred.

179.

Konyhamester tusai.

Konyhamesterséget én mostan viselem,
 Valakik itt vannak, mindnyáját tisztelem,
 Terhekre hogy talán nem leszek, képzelem,
 Azért e pohár bort bátran fölemelem.

Királyra.

Felséges királyunk, kivánom, hogy éljen,
 Számos esztendőket erőben szemléljen,
Mint a nap sugára, az országban fényljen,
 Minden ellenségét tapodja kevélyen.

Vármegyére.

Ezen vármegyének tisztei éljenek,
 Tartós egészséggel soká kérkedjenek,
 Lankadást testökben későn érezzenek,
 Hogy bölcs pártfogóink ügyünkben légyenek.

Városra.

Nemes városunknak első főbirája,
 S több fejei, a kik illenek hozzája,
 Fényljen életének sokáig fáklyája,
 Bölcs igazgatását kedvelje hazája.

Czéhmesterre.

Czéhmester urunknak mély tiszteletére,
 Áldást mondok mostan ő neki fejére,
 Lakozzon szivében az igaz bölcseség,
 A bölcseség mellett fényljen a dicsőség;
 A dicsőség és a könyörűletesség,
 Ezeket ölelje a drága egyesség.
Legyen kedves neki a napnak járása,
 Szintén felkelése, mint lenyugovása,
 Örvendeztesse meg az urnak áldása, –
 Ez a konyhamester szive kivánása.

Atyamesterre.

Atyamester urat az isten éltesse,
 Az isten igéje lakozzék szivébe;
Élje örömeit e hivatalában,
 Érdeme terjedjen e nemes hazában.
 Fáradsága pedig ne legyen hiában,
 Az áldás, szerencse kövesse sarkában.

Bejárókra.

Bejáró uraknak kivánom számukra,
 Az isten áldását fordítsa házukra,
 Hogy jó egészséggel dicsekedhessenek,
 Jó hirek- s nevekben messze terjedjenek;
 Mig élnek, közöttök az igazság fényljen,
 Az ur áldásával házok bővelkedjen.

HARMADIK KÖNYV.


BORDALOK.

180.

A, a, a,
 Éljen a nagy csutora,
 Szomjas torok tutora,
 Ki ne fogyjon a bora.
 A, a, a,
 Éljen a nagy csutora.
E, e, e,
 Adjuk egymás kezibe,
 Hadd folyjon ki ízibe,
 A mi szorult közibe.
 E, e, e,
 Adjuk egymás kezibe.
I, i, i,
 Meg kell szépen ölelni,
 A szájhoz fölemelni,
 És belőle jót inni.
 I, i, i,
 Meg kell szépen ölelni.
Ó, ó, ó,
 Igyék kend csak, ugyan jó;
 Szépen adja, nem mohó,
 Mint kivánja sok bohó.
 Ó, ó, ó,
 Igyék kend csak, ugyan jó.
Ú, ú, ú,
 Megvidul a szomorú,
 Hogy ha ebből jót iszik,
 Próbálják kik nem hiszik,
 Ú, ú, ú,
 Megvidul a szomorú.
Ő, ő, ő,
 Hatalmas egy orvos ő.
 Epedség- s fáradságban,
 Szegénység- s adósságban,
 Ő, ő, ő,
 Hatalmas egy orvos ő.
Ű, ű, ű,
 Légy már hosszú életű,
 Drága kedves csutora!
 Sokféle baj doktora.
 Ű, ű, ű,
 Légy már hosszú életű.

181.

Vigan barátim! kaczagjuk ki a gondot,
 Vigan, szájára fordítsuk a kulacsot.
Mig az ember ifiú, töltse vigan idejét,
 Hagyja vén korára a kedvetlenség terhét.
 Majd elég időnk lesz az aggódásra, ha
 Elnyél a halál telhetetlen zsákja.

182.

Az igaz Messiás már eljött,
 Sokféle csudákat köztünk tött,
 A vizet is borrá tette,
 A násznépet vendégelte, –
 Kánai menyekzőben.
Nagy lakodalmakat kezdének,
 Jézust is elhivták vendégnek,
 Ugy követék tanitványi,
 Mint a tyúkot ő fiai, –
 Kánai menyekzőben.
Az első tál ételt felhozták,
 Jézust azzal igen kinálták;
 Tetszett mindenben az étek,
 De a borban vala vétek, –
 Kánai menyekzőben.
Jézus anyja, hogy aztat látná,
 Fogyatkozásukat megszáná,
 Fiam, mondá, boruk nincsen,
 Azért semmi kedvök sincsen,
 Kánai menyekzőben.
Jézus is, hogy hívséget tenne,
 Szent anyai kérése meglenne,
 Parancsolja: merítsetek,
 Kútból hat vedret töltsetek, –
 Kánai menyekzőben.
Azért szolgák elsietének,
 Kútból hat vedreket töltének.
 Jézus borra változtatja,
 Első csudáját mutatja, –
 Kánai menyekzőben.
Péter társaival vigan volt,
 Köszönt Andrásra egy pohár bort,
 Meg sem törli a bajuszát,
 Csak felhajtja a poharát, –
 Kánai menyekzőben.
Mátyás a poharat vigyázza,
 Soká kerül, nehezen várja,
 Jakab elől csak elkapja,
 S szomjú torkába kihajtja, –
 Kánai menyekzőben.
Adja isten, hogy mi is örüljünk,
 Midőn lakodalmat ünnepelünk.
 Jó bor mellett csuda nélkül,
 Bolond a táncz ugrás nélkül. –
 Jézust mi dicsérjük!

184. Pinczeszeri dal sz. Mártonnap-tájban.

Halkkal.

Megsavanyult már az uj bor,
 Ihatunk pajtás!
 Félre a vizes kancsóval,
 Van helyette más.

Frissen.

Szopogassuk a kulacsot,
 Szinte kotyogjon,
 Ollyant igyék kiki, hogy a
 Könye potyogjon.

Halkkal.

Megkapáltuk a szőlőnket,
 Három izben is,
 Nem sajnáltuk rá erőnket,
 De van haszna is.

Frissen.

Emlegettük fáradozva
 A szüret nevét,
 Mostan azért vígadozva,
 Igyuk a levét.

Halkkal.

Mindennapi bajainkat
 Most igyuk félre,
 Akaszszuk szegre gondunkat,
 Nem kell az télre.

Frissen.

Majd befognak a tavaszkor,
 Ujra kapálni,
 Most igyuk meg, a mit akkor
 Meg kell szolgálni.

Halkkal.

Ne sirj, édes feleségem,
 Többé nem bántlak,
 Sőt leszesz gyönyörűségem,
 Tánczba is rántlak.

Frissen.

Mit epeszted igy magadat?
 A kulacs tele,
Dobd pokolba a kontyodat,
 Ne gondolj vele.

185.

Nosza, felejtsük el bajunkat,
 A bor elűzi minden búnkat,
 Föröszszük torkunkat a borban,
 S víg nóta mellett igyunk sorban.
 Bort ide, bort, bort adjatok!
 Megvidul ettül a torok,
 Bortól az ember meghizik,
 Nem magyar, a ki nem iszik.
Viz csak a hal gyomrát frissíti,
 Kedvre szivünket a bor deríti,
 Haljegy alatt én nem születtem,
 Vizre tehát nincs is szükségem.
 Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Sert iszik a német, ha fázik,
 Minket a bor táplál halálig,
 Mert a ser is csak vizbül vagyon,
 Két itczét adnak egy garason.
 Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Él, hal a tót a pálinkáért,
 Bor tüzesíti a magyar vért;
 A raki meggyúlad gyomrában,
 Bor legyen a mi poharunkban.
 Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Jó patikaszer a bor nedve,
 Éled ettől az ember kedve.
 A ki tehát betegséget lát,
 Borral öblítse száraz torkát.
 Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Jó a bor, legyen nyár, avagy tél,
 Nem magyar, a ki a bortól fél,
 Nyáron elűzi az éhséget,
 Télben szerez jó melegséget.
 Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Félre menyecske! szép orczáddal,
 Bor nélkül a csók meg nem bájol,
 Félre barát! az olvasóval,
 Eb, a ki nem tart a kancsóval.
 Bort ide, bort, bort adjatok sat.
Jőj el halál, még ma, nem bánom,
 Csak bor legyen a más világon,
 Ha megtalálom Ábrahámot,
 Majd rá köszöntöm csutorámot.
 Bort ide, bort, bort adjatok!
 Megvidul ettül a torok,
 Bortól az ember meghizik,
 Nem magyar, a ki nem iszik.

186.

Igyál Petro, fizess! nem jó,
 Ez az igazi magyar szó.
Ha nincs bankó, van réz kongó,
 Majd fizet a hordó.
 Itt marad a kankó,
 Az pediglen nem jó.

188.

Istenadta vize!
 Sem íze, sem büze,
 Bort ide, bortul, jól tudom,
 Hogy még megifjodom.
Ha bosszuság forgat,
 Vagy bánat háborgat,
 Bort ide nekem! azt mondom,
 Elmulik búm s gondom.
Dudoljon bár a szél,
 Csikorogjon a tél,
 Itt benn a kancsót vigyázom,
 Bor mellett nem fázom.
Ez a nyulfark élet,
 Bor nélkül mit érhet!
 Más világon is megbánnám,
 Ha itt bort nem innám.
Noé szent ember volt,
 Mégis jó bort kóstolt,
 Hát ugyan én szegény nyomorék,
 Jó bort mért ne innék?
De nem is kimélem,
 Mig élek, reménylem,
 Nem vetnek vámot gégémre,
 Iszom hát kedvemre.

189.

A viz máskép jó lenne,
 De béka lakik benne;
 Még csömörbe ejtene,
 Vagy kólikát szerezne.
A viz malmokat hajtson,
 Hajót s hidakat tartson,
 Szennyes ruhát tisztítson,
 Tüzet és meszet oltson.
Marháknak kell önteni,
 Válujokba tölteni,
 Vagy pohárt öblíteni,
 Nem emberre költeni.
Halljad ama nagy szent Pált,
 Borban mit föl nem talált?
 Timótheusnak használt,
 Egészségére szolgált.
Bár okos, tudós ne légy,
 Mint a néma, szót ne tégy,
 Csak egy két pint bort bevégy,
 Eszeden kivül is mégy.

193.

Én nekem egy szép gondolat jutott az eszembe,
 Fel is tettem magamba, teljes életembe
 Holtig a bort nyelni, a kocsmába járni.
 Hej dinom dánom! tölts bele, nem bánom.
Meg is hagyom az uramnak én testamentomba,
 Hogy engemet holtom után temessen hordóba.
 Te pintes korsó! ez uri koporsó.
 Hej dinom stb.
Ujjaimat, midőn fonok, megtöri az orsó,
 Azért én csak azt itélem, hasznosabb a korsó.
 Ujulok, megvallom, midőn hirét hallom.
 Hej dinom, stb.
Az én uram azt gondolja, hogy őtet szeretem,
 De mint eb a somfabotot, őtet ugy kedvelem,
 Mert haragos, durva, igen hebehurgya.
 Hej dinom, stb.
A mit egyszer megszeretek, meg van az szeretve,
 Ha bort látok, majd hogy el nem fakadok nevetve.
 Oh te kegyes vendég! ugy szeretlek hogy még…!
 Hej dinom, dánom! tölts bele, nem bánom.

196.

Dinom, dánom, sógor!
 Előtted a jó bor;
 Köszöntsük egymásra,
 Bátorság-adásra,
 És vigasztalásra.
Szól bátyám dudája,
 Hip, hop, a nótája;
 Ugorjunk utána,
 Kutya, a ki bánja,
 Lábát a ki szánja.
Kedves, jó barátom,
 Vagyon kedved, látom;
 Ugorjunk a tánczba,
 A komám házába,
 Sarkantyus csizmába.
Fordulj egyet, pajtás,
 Ugrik utánad más;
 Peng a sarkantyúja
 Lóg a mente ujja.
 Haja, heje, huja!

200.

Töltsd meg frater, poharamat,
 Hadd öblítsem a torkomat.
 Mert a pohár megtöltve jó,
 Az én torkom öblítve jó.
 Ej huj! igyunk rája,
 Ugy is elnyel a sir szája.
Töltsd meg öcsém, a pipámat,
 Hadd füstöljem ki a számat.
 Mert a hús is füstölve jó,
 A bor pedig mindenre jó.
 Ej, huj! igyunk rája,
 Ugy is elnyel a sir szája.

206.

Akarsz vig lenni? tanulj bort inni,
 Minden hangzatban, bort tölts torkodba,
 Ne nézd mértékét, sem az értékét.
Ha igazságot, és valóságot
 Akarsz azonban, találsz a borban.
 Megtudod szépen, mi lakik szivben.
Fájdalmid ellen, te csak szüntelen
 Torkod öblögesd, borod hörpögesd,
 Ez az orvosság, csupa boldogság.
Lám, én gond nélkül vagyok s bú nélkül
 Igyál, ne igyál: elvisz a halál;
 Minden hangzatban, bort tölts torkodba.

208.

Oszlik, bomlik a gond,
 A ki ellene mond,
 Csupa merő sült bolond;
 Ha kulacs van a kezünkben,
 Erő tenyészik testünkben,
 Öröm buzdul fel keblünkben.
Kiki hát ugy éljen,
 Senkitől ne féljen,
 Bút soha ne szemléljen.
 Szokása ez a magyarnak,
 Örül vagy szomorkodik:
 De ázni kell az agyarnak.
Igyunk hát, barátom!
 Mert ha én ezt látom,
 Öntöm belém a jó nedvet,
 Fütyölök és tánczolok,
 Ettől kapok én jó kedvet.