WeRead Powered by ReaderPub
Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény cover

Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény

Chapter 237: 227.
By János Erdélyi
Open in WeRead

Explore more books like this:

Mythology, Legends & FolklorePoetry

About This Book

A kötet népdalokat és mondákat gyűjt egybe különböző vidékről, a rövidebb lírai daloktól a hosszabb elbeszélő balladákon és táncdalokig. Kísérő előszóban ismerteti a gyűjtés indítékát és módszerét, valamint a beküldött források és közreműködők körét; több nóta mellett hangjegy is található. Az anyag bemutatja a változatos formákat, refrének és regionális változatok sokaságát, és jegyzetekkel, rendszerezéssel törekszik az elhangzó hagyományok hiteles rögzítésére és közreadására.

213.

Milliom teringettét, lencsét!
 Nem hittem ezt a szerencsét.
 Megváltozott már sorsunk,
 Jobbra fordúlt a dolgunk.
Velem is foly vigabban,
 Nem leszek mindig búsan,
Fütyülök és tánczolok,
 Kedvem szerint mulatok,
 Hejje, hujja, hujja, ju!
Nosza tehát töltsed teli,
 Mert a torkom vigan nyeli,
 Ha nyelvünket megoldja,
 A tüdőnket gyulasztja.
 Éljen házi urunk hát,
 Mert ő az, ki illyet ád.
 Hejje, huja, hujja, ju!
Oh be édes, oh be nedves,
 Ez az ital, oh be kedves,
 Ollyan mint a muskatal,
 Volna csak sok palaczczal!
 Tartanánk egy jó napot,
 Elhínók rá a papot.
 Hejjehuja, hujju ju!
Éljen Eger, a jó város,
 Mellynek bora tiz krajczáros.
 Megtöltjük a kulacsot,
 Veszünk hozzá kalácsot,
 Elűzzük tőlünk a bút,
 Rikkantunk rá ujjujut.

214.

Még három holnapos koromban feltettem,
 Hogy a kulacs mindig strázsáljon mellettem.
Addig iszom, mig a
 Fogam ki nem ázik;
 Tőle vérem melegűl,
 Szemem szikrázik.
Ha én a pinczébe jó kedvvel lemászok,
 Hol kétszáz hordó bort nyögve tart az ászok,
 Addig iszom, mig a
 Fogam ki nem ázik,
 S a szőlőmag bennem
 Majd ki nem csirázik.

226.

Jerünk, menjünk vendégségbe,
 Három hétig tart egy végbe,
 Vigyünk el egy rosta vizet,
 A nagy harang majd megfizet.
Czini czini! Péter bácsi,
 Köll-e kendnek a kis Klárcsi?
 Czini czini! hegedűszó,
 Szép asszonynyal lakni be jó!
Hejje hujja, szüröm ujja,
 Tele vagyon mogyoróval,
 Piros almával, dióval.
 Tarka szoknya vagyon rajta,
 Egy igazi magyar fajta.
Kanaán földérül hoztuk,
 Mint a nyúlat, ugy nyomoztuk,
 Igen is kedvünkre való,
 Méltó érte a foglaló.
Megfogtuk már a galambot,
 Verjük neki a dorombot,
 Adjuk neki a sült czombot.
 Légy te gyöngyöm és kedvesem,
 Nappal, éjjel feleségem.
Már ittunk, ettünk eleget,
 Hagyjuk itt a vendégséget,
 Köszönjük a vendégséget,
 Isten áldja meg kendteket.

227.

Viz, viz, viz!
 Nincsen ollyan viz,
 Mint a körösviz,
Harcsa, potyka lakik benne;
 Szép leányka fördik benne;
 Csak nincs ollyan viz,
 Mint a körösviz.
Bor, bor, bor!
 Nincsen ollyan bor,
 Mint a magyar bor!
 Ezt barátság poharában,
 Szürcsölgessük vig óránkban,
 Mert nincs ollyan bor,
 Mint a magyar bor!
Bor, bor, bor!
 Nincs ollyan rosz bor,
 Mint a * * bor;
 Ollyan fojtós vaczkor íze,
 Mint kénköves fördő vize;
 Csak nincs olly rosz bor,
 Mint a * * bor.

228.

Adjon isten bort, buzát, egészséget,
 Országunkban békeséget!
 Tele legyen mind az itcze,
 Mind a pincze, mind a bolt;
 Hogy ne legyen köntösünkön
 Semmi ringyrongy, semmi folt.
Adja isten, hogy magyar hazánknak,
 Szolgálhasson mind a német, mind a tót,
 Mint az előtt régen volt.
Ez az a szőlőtőkének a leve,
 Bor ennek a neve,
 Édes volt a leve,
 Zöld volt a levele;
 Kit kapafokkal koczogtattak,
 Görbe késsel sanyargattak,
 Tölgyfába szorítottak,
 Mogyorófával körülkanyarítottak.
Ez az elmebódító, ruha-rongyosító,
 Ma vigasztaló, holnap szomorító.
 Igyunk az elment gólyákért,
 Az itthon maradott verebekért,
 És az egész tanácsnak egészségiért.

NEGYEDIK KÖNYV.


HARAMJA ÉS PUSZTAI DALOK.

234.

Borulni látom az eget,
 Egy terhes felhő fenyeget.
 Fú a szele Fegyvernekről;
 Reszketek a menykövektől.
Kértem Marczit az egekre,
 Hogy ne menne Fegyvernekre,
 De nem hajlott kérésemre,
 Bánatot hagyott szivemre.
Mikor a végbucsút vette,
 Száját az én számhoz tette,
 Megcsókolt még utoljára,
 Ugy üle fel fakójára.
Oh szerelem tiszta jele!
 Millyen forrón megölele!
 Oh te szivem véd angyala,
 Csókod csupa szinméz vala.
Háromszor tért vissza lova,
 Mig hordozta ide, s tova,
 Érzette tán szerelmünket,
 Szerencsétlen esetünket.
Elment, s tudom mostanába
 Nem takar be bundájába,
 Hová hajtsam bús fejemet,
 Ki melegít fel engemet?
Ha Zöld Marczim veszni talál,
 Ragadj el engem is, halál!
 Hadd veszszek el, mert az élet
 Nála nélkül csak itélet.

235. ZÖLD MARCZI.

A madár elnyugszik zöld fának ágain,
 Vad kecske aluszik kőszikla ormain,
 De én nem alhatok, éjjel nem nyughatok,
 Kedves galambomnak paplanos ágyain.
Hortyogat kedvére róka a lyukában,
 Pihen az oroszlán setét barlangjában,
 Kell nekem szenvednem, vég nélkül epednem,
 Heves vármegyének mély árestomában.
Vigan ugrál bárány halmokon, völgyeken.
 Csikó tölti kedvét a széles réteken.
 Én pedig fejemet, elbágyult testemet,
 Zokogva lehajtom e büdös helyeken.
Sokaknak még igen sokszor megvirrad még,
 Sokakat megvidít kékellő magas ég,
 Zöld Marczinak talán holnap már utolján,
 Megvirrad utolszor; az nagy szörnyüség.
Feljön még az nap is arany sugárival,
 A hold is feltetszik ezüst fáklyáival.
 Nap nappal, hold éjjel nekem már nem jő fel;
 El vagyok temetve örök éjszakával.
Isten hozzád világ, elhagylak tégedet,
 Nem kedvelem többé gyönyörűségedet,
 Az akasztófában, társaim sorában,
 Fogom felejteni csalóka képedet.

236.

Lám megmondtam Angyal Bandi, ne menj az
 Alföldre,
 Csikósoknak, gulyásoknak közibe,
 Közibe.
Mert megtanulsz lovat lopni ízibe,
 Izibe.
 Majd ugy kerülsz a vármegye kezibe,
 Kezibe.
Mikor kezdi Angyal Bandi a lovát
 Nyergelni,
 Czifra csikós kantárjával fékelni,
 Fékelni.
Kurta süveg a fejében, módosan,
 Módosan,
 Fejér fátyol a nyakában, bokrosan,
 Bokrosan.
Czifra bunda válla hegyét nyomitja,
 Nyomitja,
 A sallangja lába fejét boritja,
 Boritja.
Rajta van az arany rojtu gatyája,
 Gatyája.
 Slézsiából van az matériája,
 Riája.
Alabastrom az homloka nem márvány,
 Nem márvány,
 Fekete két szemöldöke szivárvány,
 Szivárvány.
Mikor megyen Angyal Bandi tanyára,
 Tanyára,
 Ama gyönge borjuhus vacsorára,
 Csorára.
Rajta üte Göncz városa megfogni,
 Megfogni,
 A két kezét kötéllel is megkötni,
 Megkötni.
Akkor kezde Angyal Bandi bámulni,
 Bámulni.
 A szinében egészen elváltozni,
 Változni.
Megkötözik Angyal Bandit kötéllel,
 Kötéllel,
 Ugy kisérik fel Kassára, fegyverrel,
 Fegyverrel.
Egy itcze viz, egy font kenyér a Bandi
 Számára.
 Harmincz három fontos vasat kezére,
 Lábára.

237. SOBRI JÓZSI NÓTÁJA.

I.

Somogyvári kis erdőben,
 Sobri Józsi jó időben;
 Nyirott haja, gyolcs gatyája,
 Sárga sarkantyus csizmája.
Sobri Józsi az erdőben,
 Rejpa Rézi az ölében;
 Magát avval vigasztalja,
 Sobri Jóskát csókolgatja.
Sobri Józsi derék gyerek,
 Paripáján selyem nyereg:
 Egyik felöl a puskája,
 Másik felől a baltája.
Sobri Józsi hires zsivány,
 A kit fogni minden kiván,
 Hires dupla fegyverével
 Szembe szállna ezerével.
Sobri elment vándorlani,
 Elébb tovább fosztogatni;
 Elébb tovább fosztogatni,
 Ugy akar meggazdagodni.

II.

Sobri Józsi a csárdában,
 Maga iszik a korcsmában,
 Tele itcze a kezében,
 Karolina az ölében.
Karolinka fejkötője,
 Izeg mozog a kendője,
 De nem az ő pénze ára,
 Sobri Jóska vette rája.
Karolinka csalatkozik,
 Ha Sobri Jóskába bizik.
 Mert mindenki csak azt mondja,
 Hol van Sobri, hogy elfogja.
Sobri Józsi meg azt mondja,
 Hogy hat megye meg nem fogja.
 Pedig akasztófa vége,
 Nem tart mindig legénysége.

238.

Hires vitéz az a Sobri,
 Bátor gyerek Milfai.
 Jó vigyázó a Mogor,
 Strázsát áll a Pap Andor.
Ezek négyen akarják,
 A megyét felforgatják.
 A gazdagot pusztitják,
 De a szegényt nem bántják.
Vagyon pénzek mindenre,
 Szegény segitségére.
 Sok kincseket gyüjtenek,
 Koldust is megsegitnek.
Kávéházban mulatnak,
 Erdőben sétálgatnak.
 Esznek, isznak vigadnak,
 A búnak helyt nem adnak.
Hintón járnak, nem gyalog,
 Rózsa, Vidám a lovok;
 Ezeket ha megcsapják,
 Tesznek sebes vágtátást.
Paripára felülnek,
 Hol akarnak, ott lesznek.
 Minden embert szeretnek,
 Uton is eleresztnek.
Nem is félnek senkitől,
 Semmi fegyveres néptől.
 Mert a fegyver nem fogja:
 Kanász volt Sobri atyja.
Hol akarnak, ott dulnak,
 Papoknál pénzt nem hagynak;
 Sem gyujtanak, sem ölnek,
 Sok emberrel jól tesznek.
Ha pandurok keresik,
 Azokat csak nevetik.
 Ha a pandurt meglátják,
 Csutorával kinálják.
Magokhoz oda hivják,
 Szalonnával kinálják;
 Vigan együtt mulatnak,
 Barátságot is isznak.
Nem félnek ők senkitől,
 Csak a nagy ur istentől.
 Azzal is kibékülnek,
 Mert huszárokká lesznek.
Ott sem lesznek utolsók,
 Ütközetben hátulsók.
 Harczolnak ők igazán,
 Igaz katona módján.
Hogy ha pedig meghalnak,
 E világból kimulnak;
 Hirök, nevök fenmarad,
 Mert vitézül harczolnak.

* * *

Kivált Sobri Józsinak.

239.

Hej, huj! Sobri pajtás,
 De régen nem láttuk egymást.
 Hej, huj! ha nem láttuk,
 Csak hogy jó hirét hallottuk.
Hej, huj! Sobri pajtás,
 Hogyan tetszik a vándorlás?
 Hej, huj! nem jól tetszik,
 Mert kedvesem halva fekszik.
Hej, huj! Sobri pajtás,
 Endőréden3) mi a szokás?
 Hej, huj! az a szokás,
 Diszlik a szeretőtartás.
Hej, huj! Sobri pajtás,
 Micsoda ott az a nagy ház?
 Hej, huj! Sümeg város,
 Ott lakik a komiszáros.

240. BUGA JAKAB ÉNEKE.

Mit busulsz, kenyeres, midőn semmid sincsen?
 Jó az isten, jót ád, légy jó reménységben.
 Kinyilik az idő majd a jó tavaszkor,
 Hová két szemünk lát, oda megyünk akkor.
Hogy ne busulnék én, én édes pajtásom,
 A tömérdek gondok uralkodnak rajtam;
 Gondolkodásim közt se nyugtom, se álmom,
 Lelkemet is bennem csak alig találom.
Kivan az oldalam, rongyos a dolmányom,
 Hátam lapiczkáját veri a kalpagom,
A tömérdek folttul nehéz a nadrágom,
 Zsiros ködmönkém is alig van nyakamon.
Lábárul lovamnak lehullott a patkó,
 A ki még rajta van, az is csak kotyogó;
 Patkó nélkül pedig megromlik a jó ló,
 A szegény legénynek az is nem igen jó.
A köpönyegemben sok kárt tett az eső,
 Uj mondérhoz pedig a reménység késő.
 Van még egy tarsolyom, de az is csak végső,
 Az vigasztal mégis, hogy bajom nem első.
A farkasbőrömnek lekopott a szőre,
 Palaczka, pókháló a szögön belepte.
 Nem csalogat engem ifjúság öröme,
 Mert szennyes az ingem, nincs, ki fehérítse.
Ej kurva az anyja! élek, a mint élek,
 Kivetem hasamat a jó verőfénynek.
 Csak ugy dohányozom, mikor megéhezek,
 Több szegény legénynyel én is eltengődek.

241.

Kecskeméti csárdában,
 Három betyár magában,
 Ugy megiszik bujában,
 Kiforditott bundában.
Egyik fújja nótáját,
 Hogy elfelejtse búját,
Félre veti bundáját,
 Pengeti sarkantyúját.
Másik kiált: hozz több bort!
 Mert nem emleget ma tort,
 Ha nem éri öreg kort,
 Rúgja lábával a port.
A harmadik csak hallgat,
 Szemeivel pillogat,
 Néha sohajt, és jajgat,
 Torka orvost kivángat.
Nosza tölts nékem is még,
 Mert a torkom ugy megég,
 Oh be jó izű vendég!
 Ugy megszeretlek, hogy még!
Hallod-e, te szolgáló?
 Körmöljön meg a holló,
 A viz nem ide való,
 Bor a szivvigasztaló.
Vizet tisztán nem iszom,
 Véle a bort sem rontom,
 Köszönje, ha megmosdom,
 Elég néki, azt mondom.
Nosza lányka, hozz hát még,
 Mert a torkom ujra ég,
 Fogadom, nem lesz elég,
 Ha ötször hozol is még.

244.

Tizenhat esztendős voltam,
 Mikor lopni elindultam.
 Loptam harminczhárom lovat,
 Még sem pöngetem a vasat.
Ha a főbiró háborgat,
 Lopok neki egy pár lovat.
 Beállítom udvarára,
 Még meg is hí vacsorára.
Teli a zsebem bankóval,
 Az istálóm lopott lóval.
 Eladom a lopott lovat,
 Veszek rajta igaz lovat.
Van is nekem egy szijhátu
 Fakó lovam, kese lábu.
 Ki huszonnégy óra alatt
 Debreczentül Pestig szalad.

245.

Mikor még én kicsin voltam,
 Csikós, gulyás bojtár voltam,
 Felfeküdtem a halomra,
 Onnan néztem le bajomra.
Éjszakának idejébe
 Rám tör egyszer a vármegye.
 Ki baltára, ki fokosra,
 Ki két águ vasvillára.
Én se vettem azt tréfára,
 Felugrottam a sárgára.
 Bevágtam a csurgó várba,
 A galambom udvarába.
Nyisd ki babám, az ajtódat,
 Nézd meg sárga paripámat.
 Csikóskantár a fejében,
 Barna legény tetejében.
Ajtót nyitott az én babám,
 Beszöktetett rajta sárgám.
 Leugrottam a sárgáról,
 Csókot kaptam a babámtól.