WeRead Powered by ReaderPub
Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény cover

Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény

Chapter 266: 252.
By János Erdélyi
Open in WeRead

Explore more books like this:

Mythology, Legends & FolklorePoetry

About This Book

A kötet népdalokat és mondákat gyűjt egybe különböző vidékről, a rövidebb lírai daloktól a hosszabb elbeszélő balladákon és táncdalokig. Kísérő előszóban ismerteti a gyűjtés indítékát és módszerét, valamint a beküldött források és közreműködők körét; több nóta mellett hangjegy is található. Az anyag bemutatja a változatos formákat, refrének és regionális változatok sokaságát, és jegyzetekkel, rendszerezéssel törekszik az elhangzó hagyományok hiteles rögzítésére és közreadására.

247.

Árva, Csanád, Borsod, Heves,
 Engem a vármegye keres.
Engem a vármegye nem szán,
 Mert sok csinyt tettem a pusztán.
 Sok jármot tüzre rakattam,
 Sok hámot szegre aggattam.
 Csötörtökön viradóra,
 Találtam egy pej csikóra.
 Éjfélig mindig kergettem,
 Hajnalra már felnyergeltem.
 Azon hajtottam hat tinót,
 Mind a hat galambszinű volt.
 Most már kérik sok jó pénzért,
 Hatvanhat ezüst tallérért.
 De a csikó nem eladó,
 Nem a hadnagy alá való.
 Mert a hadnagy ha rá ülne,
 Sok szegény legényt megtenne.

* * *

Azt az órát megátkoztam,
 Mikor első lovat loptam.
 Tudtam én azt, nem sokára
 Jutok az akasztófára.

248.

Kezemben a csákány nyele,
 Éjjel nappal járok vele,
 Keresem a tér mezőket,
 Megcsipem az átmenőket.
Holló károg utam elé,
 Varju követ minden felé,
Kezemben a csákány pereg,
 De arczomon köny csepereg.
Czifra csárda éji tanyám,
 Csaplárosné, édes anyám,
 Mért vezettél e vágásra?
 Felkötnek már az ágasra.

250.

Batonyai hármas határ,
 Érted lettem, k…a, betyár.
 Viselem a betyár nevet,
 Szenvedek érted eleget.
Olly hideget, olly meleget,
 És olly sok záporesőket.
 Sok hideget, sok meleget,
 És sok rágalmazó nyelvet.
Ne szeressen senki mélyen,
 Mert nem tudja mire mégyen,
 Örömei mind elmulnak,
 Víg napjai beborulnak.
Én szerettem ollyan mélyen,
 Minden rólam példát végyen.
 Én vagyok az igaz árva,
 Ki magánosan jár sirva.
Azt iratom koporsómra:
 Zárj be gyászos sirhalmomba,
 Itt nyugszik egy szerencsétlen,
 Kit megcsalt egy hűségtelen.

254.

Szegény legény vagyok én,
 Vásárokra járok én.
Csikót, tinót lopok én,
 Csak ugy éldegélek én.
 Szegény legény vagyok én.
Nincs nekem több jószágom,
 Csak egy barna galambom,
 Ha ő véle lehetek,
 Véle enyeleghetek,
 Minden bút elfelejtek.
Nem bánt engem más baja,
 Legyen kenyere, vaja;
 Van nekem egy kis tanyám,
 Ott lakik barna rózsám,
 Van kenyerem, szalonnám.
Ha setét felhők megül,
 A holdvilág földerül,
 Paripámra pattanok,
 Vigan egyet rikkantok,
 A tanyára nyargalok.
Itt barna rózsám karja,
 Ha vállamat takarja,
 Szegénységem megvetem,
 A világot nevetem,
 Mert én csak őt szeretem.

255.

Édes anyám szült engem a világra,
 Világra.
 Három biró, szolgabiró – ej, haj!
 Bajára.
Kocsmárosné, már én többet nem iszom,
 Nem iszom,
 Mert én kendnek igen sokkal, ej, haj!
 Tartozom.
Három itcze bor árával tartozom,
 Tartozom.
 Hatvan három itcze borral, ej, haj!
 Tartozom.
Rója fel a réz fokosom nyelére,
 Nyelére,
 Hogy itt ivott kanász bojtár, ej, haj!
 Hitelbe.
Majd ha aztán igen sokkal tartozom,
 Tartozom,
 Megfizeti én helyettem, ej, haj!
 Galambom.

261.

Pej paripám patkószege de fényes,
 Madarasi csárdás lánya, de kényes,
 Bodor haját illegeti vállára,
 Száz talléros kendőt tesz a nyakára.
Madarasi csárda előtt van egy fa,
 Elrugtassunk kedves pajtás, mink oda;
 Ott mulassunk a szép lánynyal kedvünkre,
 Felvidítja ő a mi bús szivünket.
Felnyergelem paripámat ízibe,
 S berugtatok a gulya közepébe.
 Kiszakasztok tizenhárom darabot,
 Kocsmárosok, ti is gazdagodjatok.
Paksust kérnek személyemtől, de hamar;
 Elmultam én harmincz esztendős immár;
 Nem félek én ez életben senkitől,
 Leesküszöm a főbirót helyéből.

265.

Kiforditom, beforditom,
 Mégis bunda a bunda.
 Hej bunda a bunda,
 Juhászbunda a bunda,
 Mégis bunda a bunda.
Leterítem a bundámat,
 Mégis bunda a bunda, stb.
Ha megázik is a bunda,
 Mégis bunda a bunda, stb.
Ha rongyos is a bunda,
 Mégis bunda a bunda.
 Hej bunda a bunda,
 Juhászbunda a bunda,
 Mégis bunda a bunda.

268.

Debreczeni kerek erdő,
 Lakik abban szarvas kettő.
 Debreczeni gulyáslegényt
 Kilelte a hideg, szegényt.
Nem őrzöm én már gulyádat,
 Sem a czifra marháidat,
 Itasd meg, barna galambom,
 Ne szomjazzon az én barmom.
Kettős falu az én hazám,
 Abban lakik az én anyám,
 De sok leány feleségem,
 Egyhez sincsen reménységem.
Zsiros az én ingem ujja,
 Nincs galambom, ki szapulja,
 Zsiros ing és gatya rajtam,
 Ki a mennykő kapna rajtam!

270.

Nem bánom, hogy paraszttá születtem,
 Csak azért hogy gulyássá lehettem.
 Eb cserélne cserép palotával,
 Vagy életet közvényes nagyurral.
Kis királyság az én állapotom,
 Igazgató törvény bunkós botom.
 Országom az egész baromjárás,
 Nagy potentát egy révbeli gulyás.
Hat bojtárnak vagyok fejedelme,
 Igy tisztelnek: gazd uram, ő kelme.
 Gulya keríti be cserényemet,
 Hat komondor estrázsál engemet.
Magamban is helyén van a lélek,
 Sem zsiványtul sem vadtul nem félek.
 Ha szegény is, de magamé vagyok;
 Szolgálatba szabadságért állok.
Mikor jobbágy kaszál, gyüjt, azt mondom,
 Urdolgára nincsen semmi gondom.
 Feles fűvel vagy arató részszel
 Nem gondolok, könnyebb élni készszel.
Van ég alatt lakni bátorságom,
 Városinál nagyobb szabadságom.
 Mást nem bántok, engem se bántson más.
 Hajh! be boldog egy révbeli gulyás!
Nem veszek rám posztó köpönyeget,
 Az és ellen ha zápor fenyeget.
 Kiforditom a bundámat szőrrel,
 Vagy készűlök a galléros szürrel.
Ha látom a förgeteg idejét,
 Begyűröm a süvegem tetejét.
 Csak ugy nézem az időt alóla,
 Még a jég is visszapattog róla.
Becsülöm én pásztori gunyámat,
 Nem cserélem szürömet, bundámat
 Tekintetes ur décz bundájával,
 Sem plebánus reverendájával.
Gazdagságra nincs semmi szükségem,
 Van egészség, ahoz eleségem.
 Hord a gazda jó heti kenyeret,
 Főzeléket, szalonnát, eleget.
Nem kell, nincs is sok drága pogyászom,
 Vetett ágyra kis székről nem mászom.
 Édes anyám szoktatott padkára,
 Nem is vágyok soha vetett ágyra.
Még azt mondják, nincs asztalom, székem,
 Bárónak sincs annyi, mint én nékem.
 Enyim minden halom, s álló partja,
 Eszem iszom, mikor kedvem tartja.
Ha tarisznyám vetem a vállamra,
 Velem jár, kel az éléskamara,
 Bogrács, veder, szolga, fa, vaskanál,
 Mindenem van; mi is kell több annál?
Azért élek jól, mint hal a vizben,
 Vendégség van mindennap négy izben.
 Még sem szerzek gyomorgörcsöt véle,
 Mert a trakta mindig csak egyféle.
Hajnal előtt kitörlöm a csipát,
 Fohászkodás után gyujtok pipát.
 Szemlélődöm gulya közt sétálva,
 Nincs-e hiba, nincs-e megdézmálva.
Ha látom hogy nincsen semmi hibám,
 Alám gyüröm bőrszéknek a bundám.
 Kenyeremből karéjt kanyarítok,
 Rá fanyársrul szalonnát pirítok.
Délben, ha kész bográcsos ebédem,
 Körűlülik vélem a cselédem.
 Ugy jól lakom forditott kásával,
 Mint egy goróf husz harmincz táljával.
Ebéd után ha rám jön az álom,
 Gyepen vetett ágyamat találom;
 Jobban nyugszom bokrok árnyékában,
 Mint beteg ur fűszeres ágyában.
Hevertemből ha kelek frissülve,
 Elballagok danolva, fütyülve.
 Gulyámat sétálva legeltetem,
 Az itató felé terjengetem.
Vizmeréssel mozgatom testemet,
 Megujitja vizmerés éhemet.
 Majd tarhonyát eszem vacsorára,
 Osztán gyujtok tüz mellett pipára.
De azért hogy illy együgyün élek,
 Szép szint, erőt pappal sem cserélek.
 A melly uram nem hiszi, tisztelem,
 Tessék gyepen megbirkozni velem.
Bár szegődjék más ennél jobb bérre,
 Bábolnára vagy Mezőhegyesre,
 Mi megélünk révbeli pusztában,
 Erdős János ur szolgálatában.
Mert annak ad isten, a kit szeret,
 Illy jó gazdát, illyen jó kenyeret.
 Házamban is ez az utolsó sor,
 Haj, be boldog egy révbeli pásztor!

272.

Hej lóra, csikós, lóra!
 Be van a ló hajtva,
 A biró udvarán,
 Ihaja!
 Szól a csengő rajta,
 Igaz a.
Hej hadd szóljék, hadd szóljék,
 Zsebembe a tallér;
Én voltam Gemeren,
 Ihaja!
 A hires gavallér,
 Igaz a.
Hej ismerem a hangját,
 Volt is a kezembe,
 Tugári vásáron,
 Ihaja!
 Fizettem meg érte,
 Igaz a.

274.

Ha csak egy lovad van,
 Ne tarts annak szolgát,
 Ha szép szeretőd van,
 Viseld annak gondját.
Nem ér az a béres
 Három pipa dohányt,
 Ki minden hajnalban,
 Ihajnár!
 Keresi az ökrét,
 Igaz a.
Nem ér az a kocsis
 Három veres hagymát,
 Ki minden hajnalban,
 Ihajnár!
 Keresi a lovát,
 Igaz a.
Nem ér az a leány
 Három piros almát,
 Ki a legény mellett,
 Ihajnár!
 Összehuzza magát,
 Igaz a.

276.

Hej pajtás, be nevetem
 A világ bolondságát,
 Nem adnám érette,
 Erzsi majorságát.
Egy darab kenyeremet,
 Egy darab szalonnámat
 Ha megeszem, félre
 Vágom a kucsmámat.
Majd délben, ha jól lakik
 A nyájam, haza megyek,
 Egy két dézsa tejet
 A rózsámnak fejek.
A gondok nem hervasztják
 Mosolygó két orczámat,
 Fütyörészve szivom
 Kis kurta pipámat.
Nincs gondom patikára,
 Hej! inkább Zsuzsikára,
 Turót, vajat nyomó,
 Friss gazdasszonykára.
Árnyékkal kedveskedik,
 Minden cser, bükfa, gyertyán,
 Maga a természet
 Kanapét rak alám.
Hej! ez a mi templomunk,
 Hej pajtás a természet,
 Ennek pompás fala
 Napkelet, enyészet.
Nincs ollyan gyönyörűség,
 Hej heted hét országon,
 Mint mi nekünk cseveg
 A nagy bükfaágon.
Egy szóval paradicsom,
 Hej a pásztor tanyája,
 Mert ehez el nem hat
 A világ lármája.
Jer pajtás, köszöntsük meg,
 Hej ama dicső papot,
 A ki káplánaul
 Tartja a nagy napot.

277.

Magamban nevetem
 Az egész világot,
 Nála jobb szeretem
 A magánosságot.
Vigan eszem, iszom,
 Mert nincs semmi pöröm,
 Éjjel jól aluszom,
 Reggelre vár öröm.
Minden pásztortársam
 A legjobb emberem,
 Örömest felosztom
 Véle a kenyerem.
Nincs olly szép éneklés
 Heted hét országban,
 Mint a rigók tesznek
 Mátra oldalában.
Tolvajok, gyilkosok
 Nem férnek itt hozzánk,
 Ha csak a farkasok
 Nem ütnek mi reánk.
Majd délre jól lakik
 Nyájam, s haza megyek,
 Egy két dézsa tejet,
 Kedvesemnek fejek.
Kihajtok délután,
 S vigan furulyázok;
 Gyapjas nyájam után
 Jó kedvvel sétálok.
Árnyékkal kinálgat
 Minden hárs engemet;
 A puha pázsiton
 Nyugtatom testemet.
Csak az az én rózsám,
 A kurta szoknyában,
 Benne lakik szivem,
 Melle hullámjában.
Ollyan vagy te, Pere,
 Mint az engedelem,
 Piros két orczádon
 Játszik a szerelem.
Hol vagy hát, kedvesem!
 Nyájam már bezártam,
 Nélküled a mezőn
 Szivszakadva jártam.

278.

Hej amaz az én rózsám,
 Ama hosszu szürben,
 Szép asszony jószágát
 Őrzi a mezőben.
Hej amaz az én rózsám,
 Ama nagy bundában,
 Juhokat hajtogat
 Ama barázdában.
Hej hajtsd előre rózsám,
 Be nehezen várom,
 Piros két orczádat
 Csókolni akarom.
Mert ollyan vagy te rózsám,
 Mint az engedelem,
 Piros két orczádon
 Játszik a szerelem.
Hej, juhszélre juhász,
 Hej két oldalra gulyás!
 Ez az én galambom,
 Zsiros inges, gatyás,

280.

Ha gyönyörűségesen
 Él valaki illy frissen,
 Élek juhász a mezőben,
 Legelnek nyájim erdőben.
 A hegyek havasiban,
 A vizek forrásiban.
Mikor a nap felvirad,
 Sugárival felhasad,
 Juhaimat kieresztem,
 Kivezetem, legeltetem.
 Harmatos fűvön járok,
 Zöld pázsiton sétálok.
Fülemilék zengését,
 Gerliczéknek nyögését
 Hallgatom, kik vidámitják
 Szivemet is megujitják.
 Bolond, a ki restelli,
 Hallgatni nem kedvelli.
Ürgelyukba botomat,
 Reá teszem bundámat,
 Szürömet alám terítem,
 Testem reá helyeztetem.
 Egyet kettőt aluszom,
 És jó izűn megnyugszom.
Kuvasz őrzi testemet,
 Nem féltem én lelkemet.
 Ha aluszom, reám vigyáz,
 A nyáj mellett vadra csatáz.
 Oh gyönyörű szép élet!
 Kit az isten igy szeret.
Jobb, szeretőm főzése,
 Mint urak csemegéje,
 Nem cserélnék meg urakkal.
 Sem nagy süvegű papokkal.
 Asztalát fel nem váltnám,
 Azt jobbnak nem tartanám.
Királyok koronáját,
 Nem kivánom pálczáját,
 Jobb a juhászbotom annál,
 Országok birodalmánál.
 Már juhaim sétálnak,
 Az akolnál ott hálnak.
Az egész nap hévséget
 És szörnyű melegséget,
 Szenvedek sok árnyékokat,
 Hives szeles fuvásokat.
 Sétálok dudolgatva,
 Vagy sippal sipolgatva.

282.

Egy cseppet se siessünk,
 Itt a csárda, étessünk.
 Csárda mellett a jó forrás,
 Itt esik a jó itatás.
Itt a kónyi határon,
 Csősz leszek én a nyáron,
 Leteritem búndámat,
 Veregetem pipámat.
Ki egy pipa dohányt ád,
 Nem hajtom be a lovát,
 Sem a lovát, sem magát,
 Sem a szarvas marháját.

ÖTÖDIK KÖNYV.


GUNYDALOK ÉS ROKON.

284.

Világ haszontalanság,
 Nincs benne állandóság,
 Uj módit szereti,
 Minden azt kedveli.
 A régi már nem becses,
 Nemmódi nem is kedves.
Ha csak nem jó térdhajtó
 A dáma, nem kaczagó,
 Ha nem vesztegető,
 Vagy ha nem bő költő,
 Nem dáma, ha nem koczkás;
 Szégyen, ha nem kikapós.
Arany csipkés fejkötő,
 Vagy az ezüstös hajtő,
 Van módi sokkal szebb,
 Sokkal tisztességesb.
 – – – – – –
 – – – – – –
A mente már nem módi,
 Lengyel mente a módi.
 A fáin kartonbul,
 Ha készül gigánbul,
 Nagyobb parádét teszen,
 Kedvessége ugy lészen.
Csizma dámát nem illet,
 Hegyeseket nem léphet.
 Papucsot lábára,
 Von lába ujjára,
 S pantoflit, férhez mehet,
 Gavallérra szert tehet.
Csunya szokott egy szinben
 Járni, csak egy köntösben,
 Nem illik dámához,
 Sem úri rangjához.
 Köntöst kell változtatni,
 A jót olcsón eladni.
Nagyra vágynak a lányok,
 Kivált a kisasszonyok.
 Szegénynek nincs becse,
 Nincs nálok kelete.
 Parádéz már e világ,
 Paraszt lány is már rá vágy.
Tiz órakor felkelni
 Módi, betegeskedni.
 Haját frizérozni,
 Magát befesteni.
 Nem tudja hogy kelletlen,
 Ifjak előtt becstelen.
Most szentűl imádkozni,
 Templomot gyakorolni,
 Bibliát olvasni,
 Szégyen, jót tanulni.
 Ha nem kártyás, nem koczkás,
 Nincs becse, ha nem hárfás.
Kár hogy az asszonyokat,
 Az eladó lányokat,
 Vásárra nem hordják,
 Kongatni nem hagyják,
 Próba-hetet tölteni;
 Ugy kéne szegődtetni.
Kárán tanúl az okos,
 Addig senki nem gondos,
 Mig a lapos guta,
 Végső inség sulya,
 Meg nem üti erszényét –
 Más birja örökségét.