WeRead Powered by ReaderPub
Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény cover

Népdalok és mondák (1. kötet); Magyar népköltési gyüjtemény

Chapter 410: 380.
By János Erdélyi
Open in WeRead

Explore more books like this:

Mythology, Legends & FolklorePoetry

About This Book

A kötet népdalokat és mondákat gyűjt egybe különböző vidékről, a rövidebb lírai daloktól a hosszabb elbeszélő balladákon és táncdalokig. Kísérő előszóban ismerteti a gyűjtés indítékát és módszerét, valamint a beküldött források és közreműködők körét; több nóta mellett hangjegy is található. Az anyag bemutatja a változatos formákat, refrének és regionális változatok sokaságát, és jegyzetekkel, rendszerezéssel törekszik az elhangzó hagyományok hiteles rögzítésére és közreadására.

356.

A tárborba jer, pajtás,
 Ha meguntad éltedet.
 Ottan lészen jó tartás,
 Ott nem kinzod testedet.
 Vége lesz szántásnak,
 Kinos aratásnak,
 Ottan mannát ehetünk,
 Malomba sem kell mennünk.
Szőlőt nem kell kapálni,
 Hanem csak épen szedni,
 Ottan jó bort ihatni,
 Meg sem kell azt fizetni.
A bor foly, mint a viz,
 Kiben vagyon tokaj-iz;
 Ottan mihelyt ásitasz,
 Az angyal pálinkát hoz.
Egyik czigány furulyál,
 A másik pedig dudál,
 Egyik ismét domborál,
 Erre mindenik ugrál.
 Sippal, dobbal járnak,
 Hipp, hoppot kiáltnak.
 Ha meghevülsz némellykor,
 Készen vár a jeges bor.
Felébredvén álmodból,
 Kolbászt hoznak konyhából;
 Ürmös bor is igen hül,
 A kappan is majd megsül,
 Hajdu-káposztával,
 Jóllakhatsz ganczával,
 Kedved tartván, sétálhatsz,
 Avagy pedig kártyázhatsz.
Ebéd olly mint vacsora;
 Mig eltelik tiz óra;
 Gondod legyen torkodra,
 Nincs szükség a korsóra;
 Sör, bor, mint a tenger,
 Ihatik az ember.
 Azért pajtás, elmenjünk,
 A táborba siessünk.

362.

Ne kapj ollyan nagyon, a német hadnagyon,
 Bugyogója vagyon, mennykő csapja agyon.
A magyar katona magyar anya fia,
 Magyar a rokona, piros az orczája.
 Akár a szobában, akár a konyhában,
 Akár, édes rózsám, a paplanos ágyban.

366.

Soha sem vétettem Székes-Fehérvárnak,
 Mégis bejutottam lovas katonának.
Lovasnak állottam, bokancsosnak tettek,
 Hej illyen teremtettét! már mindjárt rá szedtek.
A lovas katona mikor masírozik,
 Felül a lovára, csak ugy dohányozik.
A szegény bokancsos mikor masírozik,
 Hej kerűli a nagy sárt, csak ugy káromkodik.
Átkozott csizmája! be rövid a szára,
 Hej minden órában elmerül a sárba.
Verje meg az isten a mészáros bárdját,
 Hej mért vagdosta el a kis borju lábát.
Mostan a kis borju nem tud lábán járni,
 A szegény bokancsosnak hátán kell hordani.

368.

A nap kerül, hajnal derül,
 Már a szokott óra cseng,
 Már minden sor, minden bokor
 Lassu marssal zeng.
 Ne késsél hát, talpadra kelj,
 Vitéz magyar, lóra, székely!
Kabalára, szász!
 Rest ember az, a ki nem fut,
 Mikor előtte van az ut.
 A gavallér mikor rá ér,
 Ha nem mehet, mász.

370. LAUDON GYŐZEDELMÉRE.

Már Belgrád a mi várunk,
 Vig tánczot benne járunk.
 Hol van a török ereje?
 Nem igy volt most öt esztendeje.
 Szegény feje!
 Hej tradra, tradra, tradra!
Mars hallik, puska csörög, cseng;
 Bombi zörög, deng, trombita zeng.
 Mit késel, talpra, magyar, kelj!
 Ütközet az hely; kardot emelj.
 Rajta, rajta! a törökön vágjál elől,
 Egyszer jobb, másszor a bal szárnya felől.
 Puska csörög, cseng; ágyu dörög, deng.

371. A MAGYAR BANDERISTA.

Hej most élem világom,
 Mert van magyar kalpagom,
 Kócsagtollam mellette,
 Mellé a szeretőm tette.
 Illyen a magyar virág,
 Attilábul kinőtt ág.
Czimbog fityeg két felől,
 Nyirott dupém nincs elől,
 Már liszttel bé nem verem
 Hajam, el nem keverem.
 Mert jobb abbul pampuskát
 Enni, zsiros haluskát.
Bajuszom felsodrítom;
 Többé el nem hajítom.
 Nem kell mezítelen száj,
 Orrom alatt ne piszkálj.
 Bajusz kell a magyarnak,
 A kitől sokat várnak.
Rövid karcsu mentémet
 Bár irígyelje német,
 Egy nyalkán álló dolmányt,
 Kit a szabó jól kihányt,
 Hej nem adnám kabátér,
 Melly egész bokáig ér.
Bugyogó sok gombjait,
 Nem peczkelem csatjait,
 Nadrágom ha rándítom,
 S azzal dolgom indítom.
 Oh szép veres nadrágom!
 Te vagy kedves jószágom.
Ha tekintek száromra,
 Sárga szinű csizmámra,
 Ezen sarkantyúm pereg,
 Magyar nótára csereg.
 Összeverem bokámat,
 Járom verbung-nótámat.
Ekkor kötöm kardomat,
 Keresztes tarsolyomat;
 Osztán ülök a lóra,
 Kényen tartott fakóra.
 Ekkor nézzél szemembe,
 Ekkor jöjj velem szembe.
Kilencz török, hat tatár
 Előttem csak szunyogvár,
 Rendre szedem gombjait,
 Leszabdalom nyakait;
 Szijjat vágok hátábul,
 Bort iszom csalmájábul.
Illyen a magyar legény,
 Legénységben nem szegény,
 Van ékes öltözete,
 Öltözethez termete.
 Oh én édes magyarom!
 Magyar légy, azt akarom.

374.

Isten hozzád, Nógrád, szép földnek határa,
 Áldjon meg az isten két szemem láttára.
Áldjon meg az isten engem is, téged is,
 Azokat a jókat, az otthonvalókat.
Ha Nógrádból kimész, többé vissza ne nézz,
 Talán a szivednek nem lesz ollyan nehéz.
 Nógrádból kimentem, visszatekintettem,
 Kedves galambomnak nagyobb kínt szerzettem.

TIZEDIK KÖNYV.


ROMÁNCZOK ÉS ROKON.

375.

Szép Ilona.

Isten jó nap! biró gazda!
 A kend házában!

Biró.

Fogadj isten, szép Ilona!
 Az én házamban.

Szép Ilona.

Én kihajtám ludaimat
 A zöld pázsitra;
 Oda jöve biró fia,
 S közikbe hajta,
 Agyon üté biró fia
 Szép gunáromat.

Biró.

Mit kivánsz hát, szép Ilona,
 Szép gunárodért?

Szép Ilona.

Azt kivánom, biró gazda,
 Szép gunáromért:
 Minden tollacskájaért
 Egy egy aranyat,
 Szépen sétáló lábaért
 Arany kanalat,
 Szépen kiterjedt szárnyaért
 Két arany tálat,
 Szépen kiáltó torkaért
 Arany trombitát.

Biró.

Számtalan sok kivánsága
 Szép Ilonának,
 Akasztófa azért helye
 Biró fiának.

Szép Ilona.

Akasztófa, ollyan legyen,
 Mint kinyilt rózsa,
 Két karom, két szép karfája
 Akasztófája.

376.

Elmegyek én a hegy alá,
 Selyemszálat huzni,
 Ott látom a biró fiát
 Arany buzogánynyal.
Elmegyek én a biróhoz,
 Leteszem a panaszt.
 Adjon isten, biró gazda!
 Fogadj isten, gyöngy viola!
Mi legyen hát a panasza?
 Agyon csapták a ludamat,
 Szépen szóló, szépen járó
 Gangos gunáromat.
Mi legyen annak az ára?
 Egyik szárnya hat száz arany,
 Másik szárnya hét száz arany,
 A bubája nyolcz száz,
 Feje lágya tiz száz.

377. A KIRÁLYFI.

Egyszer egy királyfi mit gondol magában!
 Betér egy udvarba kocsisi ruhában.
 „Jó napot, jó napot! gazdag biró lánya!“
 ‚Isten hozta magát kocsisi ruhában!
 Üljön tehát, üljön erre a tüzhelyre.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
 Hanem jöttem azért, jössz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony nem megyek én, gazdag lány vagyok én,
 Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell,
 Amott a szomszédban kosárkötő lánya.‘
„Jó napot, jó napot, kosárkötő lánya!“
 ‚Isten hozta magát kocsisi ruhában!
 Üljön tehát, üljön erre a karszékre.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
 Hanem azért jöttem, jösz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony elmegyek én, szegény lány vagyok én,
 Szegénynek szegény kell, gazdagnak gazdag kell.‘
Betér egy udvarba, királyi ruhában,
 „Jó napot, jó napot, gazdag biró lyánya!“
 ‚Isten hozta magát királyi ruhában,
 Üljön tehát, üljön erre a divánra.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
 Hanem jöttem azért, jössz-e hozzám vagy sem?“
 ‚Bizony elmegyek én, gazdag lány vagyok én,
 Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell!‘
„Nem kellesz már nekem, eb…a k….ja.
 Vagyon nekem már is, náladnál szebb, jobb is.“

378. PÁVÁS LEÁNY.

Egy leány a hegyek között,
 Csak egyedül pávát őrzött;
 Jöttek hozzá jövevények,
 Három vándorló legények.
Mondván: szép leányzó, kérünk,
 Az erdőre jőj el vélünk,
 Ott sétálni barátsággal,
 Tisztességes mulatsággal.
Ha veletek utam veszem,
 Páváimat hová teszem?
 Pávádat hajtsd a forrásra,
 Mert azt nem bizhatni másra. –
Midőn értek az erdőbe,
 Lehevertek a mezőre.
 A szűz elfáradott, ledült,
 És mély álomba szenderült.
A legények, mikor látták,
 Hogy aludnék, megvizsgálták,
 Csókot adtak ajakára,
 Szivek vigasztalására.
A szűz felkelvén estvére,
 Fülemile énekére,
 Látván magát a pusztában,
 Sir és igy szól ő magában:
Már most ugyan reá szedtek,
 Az erdőbe bevezettek,
 Most itt hagytak éjszakára,
 Fenevadak prédájára.
Oh nagy isten! ki lakozol,
 Ki reánk mennyből vigyázol,
 Büntesd őket ostoriddal,
 Égből hulló tüzlángiddal.

379. VITÉZ OLÁH GERŐ DALA.

Oh gyönyörű tavaszidő,
 Szerencsétlen uj esztendő!
 A kit akarsz megujítasz,
 Engem pedig szomorítasz. –
Gyerünk alá, jó katonák,
 Az alföldre Kecskemétre,
 Ott próbáljunk jó szerencsét,
 Talán isten jobban adja.
Mennek vala az alföldre,
 Oláh Gerő, vitéz legény;
 Talál elő egy nagy őzet,
 Mindjárt mondja fakó lónak:
Édes lovam, fakó lovam,
 Érjük el ama nagy őzet.
 A fakó ló csak eléri,
 Oláh Gerő csak ellövi.
Mindjárt mondja az urának:
 Uram, uram, Oláh Gerő,
 Ne kergess én rajtam őzet,
 Ha törököt nem fogsz, nem vágsz.
Paripája mind addig fut,
 A mig ura oda nem jut,
 Habos tajték róla szakad,
 Elesvén, egy árkon akad.
Vigy ki innen, jó lovacskám,
 Szépen nevelt jó maczkócskám,
 Elhidd, bizony meghizlallak,
 Őz után már nem nyargallak.
Mondom, rajtam bátor szivvel
 Pogányt vághatsz erős kézzel,
 De te két élü tőröddel
 Őzet üztél fegyvereddel.
Hozz ki még egyszer, jó lovam,
 Meglátd, törökre lesz utam.
 Bor, pecsenye lesz abrakod,
 Nem leszen többé panaszod.
Hordozd bátran bús szivemet,
 Keresd fel régi kedvemet,
 Hidd el, majd a pogány oszol,
 Oláh Gerő a hol harczol.
Ülj fel hát, ne félj töröktől,
 Én is hizom pogány vértől,
 Terjeszd tovább is hiredet,
 Keményitsd meg személyedet.

380.

Megöltek egy legényt,
 Hatvan forintjáért,
 A Tiszába bevetették
 A nyerges lováért.
Tisza be nem vette,
 Partjára vetette,
 Arra ment egy hajóslegény,
 Hajójába tette.
Oda ment az anyja,
 Költi, de nem hallja,
 Szép fekete göndör haja
 Vállára van hajtva.
Oda ment az apja,
 Költi, de nem hallja,
 Sárga sarkantyus csizmája
 Lábára van fagyva.
Oda ment rózsája,
 Költi, de nem hallja:
 Kelj fel, kelj fel, édes babám,
 Borulj a nyakamba.
Borulj a nyakamba,
 Hadd vigyelek haza;
 Harmad napig, negyed napig
 Nyugodj a házamba.

381. SZÜCS MARCSA.

Estve van, estve van, hétre jár az óra,
 Minden eladó lány készül a fonóba,
 Szegény Szücs Marcsa is oda indult volna,
 Ha az ég felette be nem borult volna.
Beborult már az ég, be is estvéledett,
 A szegény Szücs Marcsa el is keseredett,
 Elment a fonóba, leült a lóczára,
 Kihivja egy legény csak egy minutára.
Jertek, lányok, jertek, rajtam segítsetek,
 Jaj soha nem jövök fonóba veletek.
 Elmentek, felfogták, letették a földre,
 Pirosra festette földet is a vére.
Kérdi a gazdasszony, vajjon ki lánya e?
 Béugrik egy legény, biz az én rózsám e.
 Lányok, lányok, lányok, rólam tanuljatok,
 Hogy irígy legénynyel ne barátkozzatok;
 Mert ha barátkoztok, ugy lészen sorsotok,
 Piros véretekkel kell meglakolnotok.

382. GYURI BANDIRÓL.

Esik eső szép csendesen csepereg,
 Gyuri Bandi bitófánál kesereg,
 Túl Szegeden most faragják azt a fát,
 Kire Gyuri Bandit majd felakasztják.
Nem is csinált Gyuri Bandi egyebet,
 Összefonta zsebkendőjét kötélnek,
 Ugy hurkolta felesége nyakára,
 Annál fogva huzta fel egy nagy fára.
Mosd ki rózsám, ingem, gatyám fejérre,
 Ugy megyek el főkapitány elébe.
Gyuri Bandi felnyergeli a lovát,
 Estére ugy látogatja rózsáját.
Jaj istenem, édes anyám, vétettem,
 Feleségem szeretőmért megöltem.
 Gyuri Bandi külső csárdán bort iszik,
 Kása Zsófi bundájában nyugoszik.
Megkötözik Gyuri Bandit kötéllel,
 Ugy kisérik szolgabiró elébe,
 Felakasztják Gyuri Bandit egy fára,
 Csak ugy fityeg mostan önnön magába.
Nem gondolta Gyuri Bandi magába,
 Hogy a szél az akasztófán lógázza.
 Kása Zsófi csak magában siratja,
 Hogy Bandiját a szél ekkép lógázza.

383. BARNA PÉTER SZOMORÚ NÓTÁJA.

Jó ló volt a fakó, jó ló is ellette,
 Áldja meg az isten, a ki fölnevelte. –
Fujd el, szellő, fujd el, hosszu utnak porát,
 Ne lelje vármegye fakó lovam nyomát.
 Nem fujta el szellő hosszu utnak porát,
 Meglelte vármegye fakó lovam nyomát.
Szegény Barna Péter, be sok lovat lopott,
 Románné két lánya abból ruházkodott.
Veszett volna retek fekete földében,
 Románné két lánya az anyja méhében.
A pusztai csárda nem borulna gyászba,
 Szegény Barna Péter nem esne rabságba,
 De vármegye háza nem nyilik hiába,
 Szegény Barna Pétert viszik udvarába.
A tarcsai pusztán van egy két águ fa,
 Az lesz Barna Péter nyugodalmas háza.
 Nyiljatok meg egek! rejtsetek el engem,
 Mert a fekete föld nem veszen be engem.
Kár volna még nekem a fán megszáradni,
 Lobogós gyolcs gatyám szélnek bocsátani.
 Szép sarkantyus csizmám szélnek összeverni,
 Fekete két szemem hollónak kivájni.
Nálunk a halottnak hármat harangoznak,
 De Barna Péternek egyet sem kondítnak.
 Szegény Barna Péter! Szent János napjára,
 Kisérik halálra tarcsai határba. –
Nem jó föld ez pajtás, nem jó itten lakni,
 Mert a szegény legényt meg szokták itt fogni.
 Szegény Barna Péter gyolcs inge, gatyája,
 Vérrel virágozik a testi ruhája.

384. CZIFRA JANCSIRÓL.

Búra termett idő, ködnevelő szellő,
 Megemésztett engem ez az egy esztendő. –
Czo fel! fakó lovam, Czifra Jancsi lova,
 Messze van Imola, nem érünk ma oda.
 Mikor Czifra Jancsi a lovát nyergelte,
 Akkor Járdán Julcsa a bokrétát kötte.
Mikor Czifra Jancsi a lovát ugratta,
 Akkor Járdán Julcsa a kapuban várta;
 Várta rátottára, mézes pálinkára,
 Egyél, igyál Jancsi világ boszujára.

(Több nincs).

386.

Fehér László lovat lopott,
 A fekete halom alatt;
 Minden nyereg-szerszámostul,
 Csikós fékkel, kantárostul.
Utána ment Göncz városa
 Őtet fogni, hogy meglássa,
 Egész vidék, faluibul,
 És csakugyan hadnagyostul.
Isten jó nap! hadnagy uram!
 Fogadj isten, édes fiam!
 Kinek hivnak, édes fiam?
 Majd megmondom, hadnagy uram.
Van-e neked atyád, anyád?
 Igazán szólj és meg ne bánd.
 Nincsen nekem atyám, anyám,
 Csak van nekem egy szép hugám.
Az én hugom fehér Anna,
 Az lovamnak fehér lába.
 Nem kérdem én a lovadat,
 Sem a te kedves húgodat;
Hanem kérdem a nevedet;
 Különben rosz lesz te veled.
 Fogjátok meg a hunczutot,
 Az akasztófára valót.
Fehér László az én nevem;
 Megmondani mindig merem,
 Hogy engemet annak hivnak,
 Oh utánam nagyon vannak.
Vigyétek le a tömlöczbe,
 Annak is a mélységébe.
 Kezét lábát vasra verve,
 Kivallatok mindent vele.
Fehér Anna hogy megtudta,
 Hogy a bátyja fogva volna:
 Fogd be, kocsis, a lovakat,
 Tégy mellém sok aranyokat.
Isten jó nap, hadnagy uram!
 Fogadj isten, gyöngy madaram.
 Miért jöttél, szép aranyom?
 Az bátyámért, hadnagy uram.
Ha a bátyámat kiadná,
 Az isten is megáldaná.
 Kiadom én a bátyádat,
 Ha egy éjjel veled hálok.
Nem szól arra Fehér Anna,
 Csak elmegy a folyosóra.
 Folyosórul az rostélyra,
 Hogy akadna az bátyjára.
Isten jó nap! édes bátyám!
 Fogadj isten, édes hugám!
 Én most tégedet kiváltlak,
 Hadnagy urral vele hálok.
Ne hálj vele, az hunczuttal,
 Az akasztani valóval.
 Szüzeségedet elveszi,
 Bátyádnak fejét veteti.
Nem szól arra Fehér Anna,
 Csak elmegy a folyosóra,
 Folyosórul palotába,
 Lefekszik a nyoszolyába.
Aluszol-e, Fehér Anna,
 Kincsem adta, szép Diána?
 Nem aluszom, nem nyughatom,
 Mert a sok lánczzörgést hallom.
Csak aludjál, édes kincsem,
 Te vagy rubinom, mindenem.
 Szép a képed, a termeted,
 Érted adom mindenemet.
A béresek fáért járnak,
 Azok nagy lármával vannak.
 Aluszol-e, Fehér Anna?
 Kipiroslott kisded alma.
Nem aluszom, nem nyughatom,
 A sok puskalövést hallom.
 Csak aludjál, csak nyugodjál,
 Csak engemet szivedbe zárj.
Aluszol-e, Fehér Anna,
 Oh te kincsem, szép Diána?
 Nem aluszom, nem nyughatom,
 Mert a sok kardzörgést hallom.
Csak aludjál, csak nyugodjál,
 A bátyádnak vége van már. –
 Hadnagy uram, hadnagy uram!
 Átkozott légy, hadnagy uram!
Viz előtted megáradjon,
 Sár utánad felfakadjon.
 Lovad lába megbotoljon,
 Földre téged agyon nyomjon.
Mosdó vized vérré váljon,
 Kendő ruhád meggyuladjon,
 Az kenyered kővé váljon,
 Az ég téged meg se áldjon.

* * *

Ezen verseket csinálta,
 Fehér László két barátja,
 Itt lóg egyik jobb kéz felől.
 Másik pedig a bal felől.
 Középett a Fehér Laczi,
 Szeretője volt szép Manczi.