106.
Oh be fázom bal oldalról;
Oh be fázik az a karom,
Kivel rózsámat takarom.
Vásáros-Namény.
107.
Kiről, rózsám, ne várj vissza;
Hosszu utnak mennyi pora,
Szívemnek annyi bánatja.
Nem vétettem neked soha,
Ha én vétettem valaha,
Megbocsáss nekem, rózsafa.
Békeséges utakon járj;
Csendes folyóvizet igyál,
Rózsám, rólam gondolkozzál.
Csakhogy meg ne bánd végtére,
Nem élsz még mindig kedvedre,
Még bú is szállhat szívedre.
Vásáros-Namény.
108.
Rimánkodhatsz ott magad.
Barna kis lány, eredj ki,
Vár a rózsád oda ki.
Gyenge szívem dobogna.
Vásáros-Namény.
109.
Levelemet még sem hozta,
Hogy a rózsám él-e, hal-e
Vagy jó egészségben van-e?
Mert csak rólad gondolkozok.
Vásáros-Namény.
110.
Engem nyitott egyik ága.
Bár engem se nyitott volna,
Maradtam volna bimbóban.
Szeretőt tarthatsz felőlem,
Ne félj, hogy megirigyeljem,
Soha szemedre se vetem.
Minek a szerető nekem?
Felgondolom gyengeségem,
Tudni sem kéne azt nékem.
Vásáros-Namény.
111.
Közepiben két szál gyenge vessző;
Gulya, ménes legel benne,
Barna rózsám az őrzője.
Hej rózsa, rózsa,
Rózsa, barna rózsa!
Nem házasodom meg én e télen;
Megvár engem az a rózsa,
Ki két orczámat csókolja,
Hej rózsa, rózsa,
Rózsa, barna rózsa!
Hogy ugy megszomorítottad szívemet?
Sírok bús gerlicze módra,
Nem felelek minden szódra,
Ne hagyj el, galambom,
Nagy árvaságomra.
Vásáros-Namény.
112.
Szól a kakas, kukorékol,
Oh, be csalárd az a kakas,
Éjfélre szól, hajnal hasad.
A rózsámnál még sem vagyok,
Bizonyságom a kapufél,
Hogy mindig ott ér az éjfél.
Vásáros-Namény.
113.
Nincsen a legénynek szeme;
Ha szeme vón, szégyenlene,
Kettőt, hármat nem szeretne.
Megérhetné egy rózsával,
Vagy én velem vagy egy mással.
Vásáros-Namény.
114.
A szép legény mindig rózsa;
Megházasodik, elhervad,
Legénységétől elmarad.
A legényeké a pokol;
Magas fán terem a zöld ág,
A lányoké a mennyország.
Mikor azt mondja: szeretlek;
Mikor kezed a kezébe,
Akkor is más van eszébe.
Vásáros-Namény.
115.
Szeretőm ablakom alatt ballag,
Édes anyám, ereszsz ki hozzája,
Gyenge szivem megszakad utána.
Ráérsz még te főkötőt feltenni,
Hidd el, fiam, addig tart világod,
Mig a legény kérni jár utánad.
Hogy teszek egy csókot ajakadra,
Ezer búval van életem tele,
Egyszerre mind temessem el vele.
Koszorút is kötöttem már neki,
Olly jól illik kerek kalapjára,
Mint a csókja lányod orczájára.
Addig szeret, mig nem tart övének,
Hogyha egyszer fejed bekötötte,
Veréssel kezdődik szeretete.
Ugy-e, anyám? mégis csak szerette,
Ha kend megvolt, én is csak megleszek,
Azért biz én csak hozzája megyek.
Megesküszünk majd pünköst ünnepén,
Hidd el, rózsám, olly jó leszek hozzád,
Mint tulajdon édes apád, anyád.
Hiszed immár gyönyör lesz életem.
Édes anyám, ereszsz ki hozzája,
Gyenge szivem meghasad utána.
Pécska.
116.
De már annak vége vagyon.
Vége vagyon már mindennek,
Hosszu utaim végének.
Mikor kis kertben sétáltál?
Rózsabokor mellé álltál,
Virágot is onnan adtál.
Sümeg.
117.
Felköltöm én mély álmábul.
Ébredj, rózsám, mély álmodbul,
Hadd bucsuzzam városodtul.
Vagy hogy szived nem fájna-e?
Ha kő volna, meghasadna,
Öveg volna, elpattanna.
Bánták, ha veled beszéltem,
Vagy ha házadba bémentem,
És a felé nézegettem.
A ki kettőt, hármat szeret,
Nám én csak egyet szeretek,
Mégis eleget szenvedek.
Kit szeretek, azzal élnem.
Ha azt nem engeded érnem,
Nem is kivánom életem.
Sümeg.
118.
Adjon isten engem kendnek!
Én pedig ezt igy fogadom!
Köszönöm, édes galambom.
Nem is leány, ha nem ragyás,
Illik neki rettenetes,
Ha egy kissé himlőhelyes.
Mint a csikó kantározva.
Szabadságom be van zárva,
Mint a madár kalitkába.
Mindig szerettem a barnát.
Megégett a cserfatőke,
Szebb a barna, mint a szőke.
Jászság.
119.
A mellett csókoltalak meg,
Mig csak az ki nem apad,
Hív leszel, azt fogadtad.
Be régen nem láttalak már.
Vennék egy olly pántlikát,
A millyet senki sem lát.
Hajlandó a szivem hozzád.
De ha elhagysz valaha,
Meghalok bánatomba.
Nincsen náladnál szebb legény.
Illik a szádra a csók,
Mint a szegletbe a pók.
Jászság.
120.
Nem lesz ez mindég így.
Ki megszomorított,
Meg is vigasztal még.
Szabadulást várok.
A jó isten tudja,
Mikor szabadúlok.
Szomorú ügyedben,
Hidd el, a jó isten
Nem hágy ez inségben.
Mennyi kínt szenvedtem!
S mikor nem is véltem,
Boldoggá lett éltem.
Szenvedő szerelmes.
Az ég megkegyelmez,
Csak reá figyelmezz.
Jászság.
121.
A mit látok, mind mulandóság.
E ritka szépség, látom, én vagyok,
Örömemben majd elájulok.
Bibor-bársonyba öltözködhetek.
Száz szolgát, s szobaleányt tarthatok,
Üveges hintóban járhatok.
Jászság.
122.
Be szépen nevetsz rám,
Szerelemszin orczáddal
Az alélt lelkeket,
Bágyadt tetemeken,
Hogy ujitod csókoddal.
Igy bájolsz te engem
Angyali kellemeddel.
A te vidámságod,
Édes mosolygásod
Paradicsomba emel.
Jászság.
123.
Hogy a boglya mellett nekem csókot adtál.
Többet is igértél, ha együtt lehetünk,
Ha sok ránk vigyázó szemtől nem félhetünk.
Ha öreg nénédtől titkon kiszökhetel.
De ez arany napot mind hiába várom,
Látom, nem tetszik fel hajnali sugárom.
Sohajtok éretted egy nap százezeret.
Kérlek hát, galambom, ha béestveledik,
Jer ki, ha vén nénéd ágyba heveredik.
De ne késs, mert nagyon nehezen fog esni.
Ne félj, hogy megfázzál, jó subám betakar,
Nem fázik az ugy is, ki csókolni akar.
Ölembe viszlek el, rózsám, a tanyára,
S ismét visszahozlak hajnal hasadtára.
Jászság.
124.
Szabad a legénynek három lányhoz járni.
Harmadiknak mondja, hogy sehová sem jár.
Ki megházasodik, ej nem szereti egymást.
Mint két szerelmesnek egymástúl elválni.
Csallóköz.
125.
Az én rózsám eprezni van Sajón tul,
Gyere vissza, barna rózsám, ne eprezz,
Százszor mondtam, de nem hitted, eső lesz.
Sajó vize árkán felül dagadoz.
Ne félj, rózsám, az én karom általnyul,
Ide haza hozlak másik partjárul.
Csallóköz.
126.
Adósod nem marad a szám;
Ha igy velem mulatozol,
Reggel szebben pirosodol.
Piros hajnal lész az ajkad;
Te pedig majd, kedves rózsám,
Mint fényes nap, simulsz hozzám.
Hegyalja.
127.
Mind a három istenekre:
Atya, fiú, szentlélekre,
Téged szeretlek örökre.
Azt a boldog, vig esztendőt,
Kedvesemmel vacsorálok,
Véle kedvemre sétálok.
Hogy hiv leszek mind örökre.
Ha az én szivem változott,
Legyek én akkor átkozott.
Hegyalja.
128.
Szemem miként sirdogál,
Nézd, érted, hogy ellankadok,
Mint egy gyenge virágszál.
Lelkemre hív kezedből,
Vagy egy szánakozó cseppet,
Gördits szép szemecskédből.
Hegyalja.
129.
De azt is ugy, ha megszűrik elébb.
Szeretem én a barna menyecskét,
De azt is ugy, ha megcsókol elébb.
Iszom vizet, ha a rózsám adja,
De azt is ugy, ha szájából adja,
Mint gerlicze, ha párját itatja.
Hegyalja.
130.
A hol egy madárszót sem hallok.
Bár csak egy madárszót hallanék,
Kivel a babámnak izennék.
Hegyalja.
131.
Kis kertemben rakják az asztagot.
Barna kis lány, csak addig várakozz,
Mig korcsmáros egy itcze bort felhoz.
Ha behordnak, tetézek asztagot.
Barna kis lány, sima csókod tüze
Lesz majd szemes asztagom teteje!
Hegyalja.
132.
Isten hozzád, galambom, örökre.
Már én hozzád nem is fogok járni,
Jaj de nehéz, meg kell tőled válni!
S ha búmban tán meg is fogok halni,
Ültess egy szép rózsát a síromra,
Megkönyezlek minden viradóra!
Hegyalja.
133.
Van szép ökre, daru nevü.
Selyem neki az ostora,
Zöld pántlika a csapója,
Kapum előtt csattogatja,
S szegény szivem hasogatja.
Székelyföld.
134.
Most indulok a városból,
Nézz utánam keservesen,
Vagy látsz többet, vagy soha sem.
Hű szerelmem megvetetted,
Megvetetted, s eltaszitál,
Engem búbánatnak adtál.
Sirva mégy el kapum előtt.
Szólok hozzád egyet, kettőt,
De azt sem ugy, mint azelőtt.
Székelyföld.
135.
Szomorúan jött éjjelem.
Nekem a legtisztább estve,
Gyász szinre van érted festve.
Enyhelyet is alig lelek,
Kedvem semmiben sem telik,
Bumat minden nap nevelik.
A kitől legtöbb jót vártam:
Rágalmazó nyelvek mellett
Az is ellenségemmé lett.
Székelyföld.
136.
Királyné pávája!
Ha én páva volnék,
Jobb reggel felkelnék.
Folyóvizre mennék,
Szépen megmosdanám,
Tollam hullogatnám.
Hogy kapja meg a lány,
Hű szeretőjének
Kalapjára éknek.
Gyöngy, mint rózsám szája,
S valahányszor látnám,
Mindig öt gondolnám.
Székelyföld.
137.
Bár csak határod láthatnám!
Látom füstjét, de csak alig.
Hogy az égen lengedezik.
Édes anyám, gyujts gyertyára,
Haza érek vacsorára.
Forralj nekem édes tejet,
Morzsolj belé zsemlyebelet.
Hogy egyem egy vig vacsorát,
A mit édes anyám csinált.
Székelyföld.
138.
Ki kertembe szólani jár?
Én istenem, hogy tud élni,
Mikor ő nem tud beszélni!
Én jól tudok beszéleni,
Mégis alig tudok élni.
Székelyföld.
139.
Azt is az én rózsám megleste.
Még ma mindig hányta szememre:
Hol voltál te rózsám, az estve?
Éjfél után három óráig.
Nem csináltam én ott egyebet,
Vállára tettem két kezemet.
Megcsókoltam piros ajakát;
Édes rózsám, kérlek tégedet,
Ne pirongass azért engemet.
Meghasad a szivem, meghalok.
Székelyföld.
140.
Jere velem, majd megmutatom.
Kicsin az én lakom, nem nagy vár,
Téged a szerelem oda vár.
Ezt a barna kis lányt várom én.
Ez a barna kis lány ibolya,
Én vagyok a vigasztalója.
Székelyföld.
141.
Mert elsül az orczám bőre;
S ha elvesztem szép szinemet,
Nem csókolsz szívből engemet.
Ha nem követsz engem nyomba.
Mert ha szemem felemelem,
Sok legény néz szembe velem,
Sok eladó van ott nyárba,
Ha engem is annak néznek,
Hát ha tőled eligéznek?
Ha elsül is orczád bőre,
Ugy is barna szép képedet,
Csókolom a jó lelkedet.
Követlek én téged nyomba.
S ha a szemed felemeled,
A választást bennem leled.
S ne ereszkedj mindjárt árba,
Minden lépteden én nézlek,
S mások elől eligézlek.“
Székelyföld.
142.
Idegen országra;
Azt izente vissza
Hogy menjek utána.
Mellyik uton ment el,
Azt én felszántanám
Aranyos ekével.
Apró szemű gyöngygyel,
El is boronálnám
Sűrü könyeimmel.
Délig feketével,
Délután pediglen
Patyolat fehérrel.
Székelyföld.
143.
Hová megyünk estve pajtás?
„Ide fel a guzsalyasig,
Ott mulatunk jó hajnalig.“
Szeretetnél jobb az álom;
Mert az álom nyugodalom,
A szeretet szívfájdalom.
Ne fáradjunk oda ingyen.
A leányoknak hívsége
Vékony, mint a fonal vége.
Székelyföld.
144.
A te két szép szemedért.
Azért se mindegyikért,
Csak az én édesemért.
Az én szivem belepte.
A te szemed tiszta kék,
Az én szívem érte ég.
Székelyföld.
145.
A vize szép s elég tiszta,
Eredj kis lány, hozz belőle,
Hadd muljék a szomjam tőle.
Az én rózsám szép takaros.
Nem adnám a félvilágért,
Nem senkinek birtokáért.
146.
Mi lesz belőlünk valaha?
Lesz belőlünk árva madár,
Minden falu szélin leszáll.
De szeretem a csaplárnét;
Megöl az a nézésével,
Megcsal a szép szemeivel.
147.
Még ma eső lesz belőle.
Megázik a virágszálom,
Virágszálom, szép angyalom.
Ott virágzik a szép hajtás.
Szeretsz-e soká galambom?
Hej nem tudom, hej nem tudom.
148.
Ha a szívem belül fekete gyászban jár.
Nem látom, a kinél nem szült anya szebbet.
Gyere be violám, csókold meg az orczám.
Vasárnap délután, kétszer egymás után.
Beborúlt örökre az ég is felettem.
BORDALOK.
149.
Bacchus köszöntője.
(Bacchus csapos hordón keresztbe vetett lábbal ül, korhely féle öltözetben, kezében csudálatos hoszú töklopót, szőlőt s poharat tartván, fejét fedő kis veres kakastollas csákója félre csapva; minden évben kapásbál alkalmával az utczán zene kiséretében, kardos legények őrködése mellett, meghordoztatik, előtte két fehérbe öltözött szűz leány szőlőtőkét, zöld hajtású venyigét, s néhány érett szőlőgerezdet visz.)
Légy mostan mi velünk,
Kit most mint borgazdát,
Akképen tisztelünk.
Tudod, nyáron által
Hogy mi sok port nyelünk,
A mint szárad torkunk,
Aként kapanyelünk.
A hiv Ganymedes
Mondja, hogy pinczédben
Van sok jó bor, édes.
Hogy megihatja azt
Akármelly negédes,
Sőt ha jól felhörpent,
Akkor szós, beszédes.
Mostan tehát aztat,
Töltesd kulcsároddal
Tele poharunkat,
Áztasd meg elepedt
És szomjú torkunkat,
Hív szolgálatodra
Ajánljuk magunkat.
(Az utcán mondandó vers.)
A tőről.
Mellytől óvá az ur csapkodó vesszőjét,
Vegyük hát jó szívvel jó izű gyümölcsét,
Csákánynyal, kapával ástuk, véstük tövét.
Hajnaljáráskor.
Hogy megadá izét s erejét borunknak,
Mellyel vidámságot szerzünk mi magunknak,
S vigságot okozunk felebarátinknak.
Mind a szőllőmives legyenek szerető,
Kedves hű barátok és senki kivető
Ne legyen közöttök s csalárd hitegető.
Asszonyát és ennek hűséges dajkáját,
Áldja meg az isten a familiáját,
Ott érhesse az uj az ó szalonnáját.
Minden emberekre,
A kik csak a kapát
Foghatják kezekre.
Sikon a hegyeket,
S plántáltatta erre
A szőlővesszőket.
Munka után adja,
Magának sokallta,
Bacchusnak átadta;
És pártfogója lett;
A ki őt kedveli,
Adjon hát az kezet.
Az emberi szívnek,
Ha tövét munkálja
A szőlővesszőnek.
Gondját is viselni,
S a szőlőszemeket,
Tövön megérlelni.
Ti kiket kapára
Fogott a természet
S juttatott e sorsra.
Csengő poharatok,
Cselekszi ezeket
A ti jó Bacchustok.
Jó öblös hordója,
S tölti jó uj borát
Csengő poharába.
150.
Hegyaljai kapásdal.
Czigány, zsidó, magyar, török,
Kiknek a „kétágú“ tetszik
S erejéhez igen bizik:
Mihelyt a kapanyelhez kap,
Kapásnak, ha kezébe csap,
Czéhünkbe vétetik az nap.
Azt ez a czéh mind beirja,
Mert itten próbahét nincsen,
Mindent be kell venni ingyen.
Csak abból áll: igyál, egyél,
A remek is épen annyi,
Csak a kapát bird vagdalni.
Azok is itt bevétetnek,
Hozzánk lesznek egyenlővé,
Azért nem teszszük elsővé.
Erős legényeket szemlél,
Hívja őket áldomásra,
A szakmányfelvállalásra.
Minden munkás örvendezik,
Veszen kapát a vállára,
Ugy megy a szőlőmunkára.
Ásd a tövet, nyissad és metszd;
Akár dudvás, akár kemény,
Itt kell már a derék legény.
A szakmánypénzt fel kell venni,
Majd a zsidónak is adunk,
Ha megkapjuk a szakmányunk.
Hogy minden nap végezhessünk,
Ugy is egy legény a „zsidó“,
Az akasztófára való.
A hová herbergre járunk,
Jó szívvel fogadnak minket:
„Isten hozta kelmeteket!“
Pálinkát vagy bort hozzanak,“
– S csak akkor jut az eszünkbe:
Nincs szakmánypénz a zsebünkbe.
Ott van az asztalfiába;
Azt sem tudjuk hogy hány órát
Ütött, – kérjük a vacsorát.
Kiugrassuk s szid bennünket:
Te pokol tüzére való!
A ki nevelt, a sem volt jó.
A ki ért ma az ő czéljára.
Éltök sokáig terjedjen,
Hirök, nevök növekedjen
Egész Hegyaljában.