262.
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy paraszt,
Keze lába egy araszt.
Nem kell nekem az.
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy takács,
Ollyan mint a sárga váz.
Nem kell nekem az.
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy kovács,
Ollyan mint egy szenyes zsák.
Nem kell nekem az.
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy szabó,
Tetű- bolhaszurkáló.
Nem kell nekem az.
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy diák,
Ollyan mint a gyöngyvirág.
Az kell nekem, az.
vagy:
Ollyan mint a viola.
Az kell nekem, az.
263.
Kitől süvegeden?
Nem tudom, valaki
Tréfát űzött velem.
Talán meleg a ház?
Nem anyám, nem meleg,
Sőt a hideg is ráz.
Kiméld meg sebedet.
Keresnem kell, anyám,
Gyógyitó szereket.
Megsérte a sarló;
Ott nyilik egy virág,
Illy betegnek való.
264.
Kis báránykát legeltetvén,
Kövér fűben virágokat
Vigan csipegetvén:
Kakuk madár is azonban,
Kiáltozni kezd mind jobban:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
Kérdi nevetvén:
Kakuk! meddig élek még én?
Kérdi nevetvén.
Már százig ő elolvasa,
Még is kakuk kiáltozza:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
Felugrik mérgében,
És fut oda, hogy hol leli
Őtet ültiben.
Kakuk sejtvén és szárnyra kap,
Sietve az erdőnek csap:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
Karancsvidék.
265.
Mikor itthon nincsen senki?
Az apám, az anyám a szőlőbe,
Onnan pedig mennek a pinczébe.
Hogy a ház igy ne maradjon;
S a mint igy magamban üldögéltem,
Nem tudtam hogy kend jön; jaj be féltem.“
Hogy tőlem félsz, holtig bánom;
Jer ide közelebb, egyet mondok,
S megszünnek szivedből minden gondok!‘
Ne játszodjék, ne tréfáljon.
Rá ér kend mindig a teréfára;
Majd haza jön anyám nem sokára.“
Itt maradok én akkor is.
Nem dűtöm tán ki a ház oldalát,
Csak adja nekem anyád a lányát.‘
Ki a lányomat kivánja. –
Vagy te vagy jó Pista, mond az anya,
Neked adom lányom, légy hű párja.
266.
Felakasztották szegényt.
Mert a papot megölte,
Most is gyászol érette.
Nyugszik a föld gyomrába.
Nyugszik a föld gyomrába
Tiszta fehér gatyába.
Borsod.
267.
Bort iszik a szegény legény bujába.
Mig a csaplárné jóféle italt hoz,
Paripáját megköti az ágashoz.
Bő ingéből megkinálja a pajtást;
S azzal félre vágja zsiros kalapját,
Eldanolja bús szeretők nótáját.
Barna Bandi szeretőjét fájlalja,
Haj! be sok szegény legény azt gondolja:
Övé a lány, ha egyszer megcsókolja.
268.
Sétál a viz partján,
Van is neki szeretője,
Szőke piros leány.
Magasra vetette,
Molnár legény a kalapját
Rajta felejtette.
Hadd tegyem fejembe,
Hogy ne nézzen minden kis lány
Csalfa szemeimbe.
Szend.
269.
A Vág-dunának hidjára,
Ott egy csinos szögletház van,
Karcsu kis lány lakik abban.
Mért nem néztél az ablakon?
Kétszer mentem el előtted,
Még sem láthattam a képed.
Ablakodra nézve néztem,
Néztem, néztem, de hiába,
A szívem is sírt bújába.
Körűllengi a rózsámat,
Bár felém is lengedezne,
Bút bánatot tőlem űzne.
Komárom.
270.
Fehér vármegye felé.
Elmentem én arra, alá,
Fehér vármegye felé.
Utánam jött egy gerlicze,
Repült Baracska felé.
Repülj, madár, ha lehet,
Vidd el ezt a levelet,
S mondd meg az én galambomnak
Ne sirasson engemet.
A mult hólnap végébe,
Hogy ne vessen tiszta buzát
A szerelem földébe.
Egy: a madár megeszi,
Más: az árvíz elviszi;
Annak az én kis angyalom
Semmi hasznát nem veszi.
Udvarom oldalába,
Felszántattam, bevettettem
Piros rózsa magjáva.
Barna kis lány locsolja,
Tudja, mi a jutalma,
Arra jár az ő galambja,
Körös körűlcsókolja.
271.
A farancziára,
Csak azt irja nekem,
Menjek el utána.
Magam katonáné,
Nem paraszt menyecske
Már a Nagy Pistáné.
272.
Régen akar már;
Dudás Kati férjhez menni,
Kivánt lenni pár;
Elmentek az aratásra,
Megismerkedtek,
Mások előtt ártatlanul
Szerelmeskedtek.
Nem kellett más közbenjáró
Az ő szívöknek,
Tetszett Geczi a Katinak,
Kati Geczinek.
Gyorsan aratgat,
Látja Katit, hogy tömérdek
Markot hajtogat.
Ez ám, mondja, a serény lány,
Nekem illyen kell.
Hallja Kati, és mosolyog
Hajol alá, s fel.
Látja Geczi a Katinak
Ina kásáját,
Köszörűli a sarlóját,
Áldja munkáját.
273.
Hozzád lesz szólásom;
Halld mit mondok:
Tegnap mint sétáltam,
Egy kisasszonyt láttam;
Jaj meghalok!
Gyönyörű termete
És szép tekintete,
Hogyha eszembe jut:
A vigság tőlem fut
Csak ájulok.
Hogy meg ne szólitsam
Kisasszonykát,
Mert alig várhatom,
Csak hogy megláthattam
Ábrázatját.
Édes kisasszonykám!
Szépen megszólitám,
Nem tudom, szerencsém,
Kihöz legyen, kincsem,
Hadd tudhatnám.
Szerelmes barátom!
Én ez vagyok.
Meglepett unalom,
Azért kell sétálnom,
És járkálnom,
Hogy az időm teljék,
Bús napom hadd muljék;
Bár csak estve lenne,
S a nap úgy lemenne,
Föl se kelne!
Kincsem, galambocskám,
Hát mi lelte,
Hogy a nap felköltit,
Melly mindent megvidit
Megvetette?
Talán a szerelem
Bántja, mély gyötrelem
Szűzeket gyakorta
Háborgatni szokta,
Kisasszonykám?
Igazán megvallom.
Gyötrelmimet;
Ugy is észrevette,
Rajtam megszemlélte
Nagy bibimet,
Melly miatt nincs nyugtom,
Éjjel sem alhatom,
Hervad, busúl szívem,
Nincsen semmi kedvem,
Jaj életem!
Minapában megholt,
Azt fájlalom.
Bár vele a sírba
Lemehettem volna!
Azt sajnálom.
Oh kegyetlen halál!
Mért ettől megfosztál?
Elvetted kedvemet,
Vedd el most éltemet
S mindenemet.
Kegyesem! éretted.
Hogyha látnád:
Miként sohajtozik,
Hozzád kivánkozik
Kisasszonykád!
Tudom, hogy megszánnál,
Hozzád szorítanál.
Elmegyek sirodhoz,
Kérlek végy magadhoz.
Már ne kínozz.
274.
Még a fák is sirnak;
S ej gyenge ágairól
Levelek hullanak.
Csak azt vettem észre:
Csetényi birónál,
Vasra vagyok verve.
Sirat engem nagyon,
S ej ne sirass, galambom,
Fáj a szívem nagyon.
Mikor vason látlak.
S ej holnap tiz órára
Beszperémbe látlak.
Keszthely.
275.
Jaj de szépen illik rá a szemöldöke;
Szölke legény, hogyha aztat megláthatja;
Jaj de gyengén mosolyog rá szája.
Siák Jancsi régen már abban fogva van,
A Siák Jancsinak gyolcs ünge, gatyája,
Gyöngén lobog, ha áll a tömlöczajtóba.
Rá verték a vasat piczinyke lábára;
A tömlöcz oldala vetett nyoszolyája,
A tömlöcz teteje takaró párnája.
A Siák Jancsinak jelen kell lennie;
Sárosdi Ilusnak szive majd meghasad,
Ha a Jancsi lábán meglátja a vasat.
Nem sétál már többé a tömlöcz elébe;
Mert a Siák Jancsit itélték fogságra,
Csütörtökön viszik négy lovon Szegszárdra.
276.
Csendesen aludni miért nem hagysz?
Alusznak mások, alhatnám én is,
Ha tetszik, lefekhetsz ott künn te is.
Gondolom, nem tudod, kivel beszélsz.
Nyisd ki, rózsám, ablakidat,
Hadd csókoljam gyönge ajakidat.
Már túl van az óra tizenkettőn,
Mért nem nyugszol csendességben,
Hogy ne rontsd magadat egészségben.
Hogy ma nem láttalak, drága kincsem.
Nem nyughatom, nem alhatom,
Mig kegyes személyed meg nem látom.
Készen lesz megvetve a nyoszolyám.
Ott nyughatol, ott pihenhetsz,
Ha tetszik, jó reggel el is mehetsz.
Mert holnap jó korán fel kell kelnem.
Nincs maradni módom itten,
Jó éjszakát neked adjon isten.
Te hozzád hasonló hiveknek is.
Jó éjszakát adjon isten!
Jó reggel elvárlak szívem itten.
277.
Be sokat szenvedett,
Hej, mikor a ladikból
A Dunába esett.
Csendesen vigyetek,
S ej osztán oda alá,
Oda kitegyetek.
278.
Vad galamb búgása,
Szegény Barna Péter
Szája mosolygása.
Hosszu utnak porát,
Hogy meg ne találják,
Sárga csikóm nyomát. –
Vármegye házára,
Szegény Barna Péter
Szabadulására.
279.
Beugratott Veszprém városába;
Beugratott Veszprém városába,
Galambjának látogatására.
Barna szemű csalfa szerelmesét!
Barna szemű csalfa szerelmese,
Gonosz módon bánt oda benn vele.
280.
Nyugszik puha pázsit székben
Egy holt szin kisasszony, ülve,
Virágokkal körülvéve.
Látásán illendő díszszel:
Mondd meg nekem, szelidecske,
Leány vagy-e vagy menyecske?
Nem vagyok, én szelidecske;
Én egy kerti virág vagyok,
Már lassan el is hervadok.
Én meg harmat leszek ebben.
Estve a virágra szállok,
Reggelig rajta maradok.“
281.
Betegen fekszik édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Egy szép legényt látok.
Meghalt már az édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Lesz már más apátok.
Temetik már édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Van már más apátok.
282.
Leányt kérni ő magának;
Ő magának, ő fiának,
Ő magának, ő fiának.
Kiment a menyecske az utczára.
Játszodozni, mulatozni,
Játszodozni, mulatozni.
Haza, haza, te menyecske!
Nem azért vettelek én el,
Hogy az utczán játszadozzál.
Ringyem rongyom varrogassad,
Rühes hátom vakargassad,
Tüskés bajszom nyalogassad.
Az erdőre tüzet rakni,
Tűzet rakni, ludat sütni,
Tüzet rakni, ludat sütni.
Belé taszitá a tüzbe.
Mind elégett vén szakálla,
Csak megmaradt csontja álla.
Keseritsd meg a szememet,
Hogy sirassam vén uramat,
De még jobban a ludamat.
De az uram vén hunczut volt,
De az uram vén hunczut volt.
Fertővidék.
283.
Nem látta kend az én uram!
Tegnap elment a vásárra,
Nem jött haza vacsorára.
Ej már nem tudhatom,
El sem gondolhatom:
Hová ment el, hová lett el,
Talán csak a föld nyelte el.
Én kendnek csak azt mondhatom:
Tegnap jókor regvel
Házam előtt ment el.
De igen sirt, és zokogott,
Még jó regvelt sem mondhatott.
Merre ment hát az én uram?
Addig járok, kelek,
Mig reá nem lelek,
Megölelem, megcsókolom
Soha többé meg nem bántom.
Én kendnek csak azt mondhatom:
Tegnap viradtára,
Egy cserfa ágára
Felakasztá sugár nyakát,
Ugy végezte házasságát.
Hogy pokolba vivé férjem.
Oh én nagy szemtelen,
Helyemet sem lelem,
Adjatok hát egy zsineget,
Én is utána elmegyek.
Hogy zsinegért sohajtozik,
De mivel kend azt fogadta,
Hogy életét megjobbitja:
Én már most kimondom,
Többé nem titkolom,
Ő van pipacsárdában
Ott iszik, tánczol bujában.
Fertővidék.
284.
Hábor Miska lobogtatja,
De mind addig lobogtatja,
A farsangon haza kapja,
A farsangon haza kapja.
De nem délre harangoznak,
Szöke piros leányt hoznak,
Az elébe harangoznak,
Az elébe harangoznak.
VEGYES DALOK.
285.
A kapuba kiállottam:
Egyet kettőt kurjantottam,
Mindjárt tudták hogy én voltam.
A kapuba kiállhatok:
Akármennyit kurjanthatok,
Még se tudják, hogy én vagyok.
286.
Vagy engem valaki,
De az én rózsámat
Ne szeresse senki.
Vagy én le valakit,
Hej de galambomhoz
Nem bocsátok senkit.
Karancsvidék.
287.
Mert a szépen tud ölelni.
Szalad az asszony ki felé,
Ugrik a kontya le felé.
Karancsvidék.
288.
De kár, hogy férjhez nem mentél!
Kértek engem, de nem mentem,
Mert még akkor nem volt kedvem.
Mentem volna, de nem vittek,
Engem itthon felejtettek.
Karancsvidék.
289.
Félre legény a lánytól!
Erre te, ide te!
De szép legény vagy te, te.
Karancsvidék.
290.
Majd menyasszony leszek már én.
Ma menyasszony,
Holnap asszony,
Holnapután komám asszony.
Jászság.
291.
De férjemnek nem szeretlek,
De férjemnek nem szeretlek,
Mert nagyon megösmertelek.
Karancsvidék.
292.
Tarka szoknyás menyecske.
Ugy szerette az urát,
Hogy kirúgta két fogát.
293.
Láttam, ki ült az öledbe.
Akárki ült az ölembe,
Mégis te voltál eszembe.
Zsup!
Mit válogat a lányba!
Egyik ollyan, mint másik,
Ha lefekszik, elalszik.
294.
295.
Járd körűl az akasztófát,
Szakits egy szálkát belőle,
Piszkáld meg a fogad véle,
Eszem adta!
296.
Ki el nem hullatja tollát.
De még jobban azt a lánykát,
Ki szépen viseli magát.
297.
Ott törjék el, a hol hajlik.
Illik a táncz a borzasnak,
Minden haja mozog annak.
298.
Az uramat borotváltam.
A nyakába szalasztottam,
Mert magam is ugy akartam.
300.
301.
Kinek kettő, kinek három, nekem egy csep sincsen.
Ha az isten egyet adna, bizony megbecsülném,
Kezét, lábát öszvekötném, a füstre feltenném.
302.
Kedvesemnek kék a szeme,
Ha a festőhöz vihetném,
Talán barnára festetném.
Jászság.
303.
Kinek pap az mátkája.
Lám az enyim gavallér,
Takaros mint a tallér.
Jászság.
304.
Mind a templom előtt állnak;
Szidják, átkozzák a papot,
Mért hagyott rövid farsangot.
305.
Az biz! isten nyila!
Hej a te legénységed
Elvitte a Tisza.
306.
A kordémnak a félszerben állást.
Akár merre legyen a kereke,
Csak a rudjának legyen jó helye.
307.
Kész az akasztófa régen.
A ki megunta világát,
Akaszsza fel oda magát.
308.
Igazitsa országutra.
Vessen tarisznyát nyakába,
Menjen pokol kurvanyjába.
309.
310.
Lehet azért vőlegény.
Széket tesznek alája,
Úgy megy föl a kis ágyra.
311.
Zacskóba kötötte,
A zacskó zsiros volt,
A kutya megette.
Már most János bátyámnak,
Egy csep esze sincsen.
312.
Még sem kaptam nyereséget.
Hej feleség, feleség!
De nincs benned nyereség!
313.
Talán többé meg nem csal már,
Mert a ki illy deszkát árul,
Nem jön haza a vásárrul.
314.
315.
Viczkándozik szabadon, szabadon,
De ha egyszer párja van, párja van,
Dizzeg, duzzog magában, magában.
316.
Életemnek szűz virágát megkötöttem véle;
Szűz Mária, szent József! szabadíts meg tőle,
Isten engem úgy segéljen! elszököm mellőle.
317.
Hogy megházasodtam:
Talán örömemben
Felakasztom magam!
318.
Mind a kettő szabóné volt,
Két vén asszony kerítőm volt,
Mind a kettő boszorkány volt.
A másiknak fejét vették;
Azt bizony jól cselekedték,
Mert ők azt megérdemlették.
Arad megye.