Rizsbor-vásár.
Italos volt mind a kettő, szeleburdi két bortömlő. Az egyiknek neve Gombe, a másiknak pedig Szanszke. Elindul egy nap az egyik, kettő közt az ügyesebbik, beállít a másikához, ihatnékos pajtásához.
– Uvenóban a szép parkban, cseresnyefák virágzásban. Láttad-e már sudár fáját, fájának a virágzását?
Szanszke pajtás akkor járt ott, mikor fű-fa nem virágzott s kedve szottyan virág nézni, virágok közt elidőzni.
– Hát itókát honnan veszünk? Lesz-e benne vajjon részünk? – kérdezi a pajtásától.
– Rizsborocskát egy akónyit, azt vásárlunk egy tömlőnyit. Poharanként árulgatjuk, tíz szen pénzért osztogatjuk, – felel Gombe nagy furfanggal. – Pénzünk is lesz, italunk is, pénzünkhöz még mulatunk is.
Jó lesz biz az, kapnak a szón s hozzálátnak vígan, mohón. Vesznek rizsbort egy akóval s igyekeznek sebbel-lobbal, Uvenó-ba a szép parkba, cseresnyésbe virágosba.
Tömlő rizsbor Gombe hátán, úgy baktat az ország útján. Izzadozott, fáradozott, egy korty borra megszomjazott.
– Jaj, be nagy az ihatnékom, be kívánja gyomrom, torkom, – mondja Gombe a másiknak.
– Nem addig a, Gombe pajti, aki issza, megfizeti. Poharanként árulgatjuk, tíz szen-pénzért osztogatjuk, – hangzik a szó Szanszke ajkán.
– Ketten vettük a borocskát, felerészben italocskát. Tíz szen-pénznek öt a fele, ötért töltsed nekem tele, – mondja Gombe szomjú torka s odaadja az öt pénzét, egy pohárka szake (rizs) borért.
Ó, be pompás, be üdítő, torkot, gyomrot felfrissítő.
A másikra kerül a sor, Szanszke hátát nyomja a bor. Izzad ő is, fárad ő is, szake-borra szomjas ő is. Odaszól a pajtásának, könnyű szerrel baktatónak:
– Tíz szen-pénznek öt a fele, ötért töltsed nekem tele – s odaadja az öt pénzét, amit Gombe adott imént. Megissza a pohárkáját, felfrissíti gyomrát, torkát.
Megint Gombe került sorra, mert a tömlő őt nyomkodja s addig izzad, addig fárad, míg italt áhít a garat. Tíz szen-pénznek öt a fele, ötért töltik neki tele s megint csak az öt pénzecske vándorolgat zsebből zsebbe.
Addig járnak, addig isznak, míg a parkba el nem jutnak s lám, a tömlő könnyebbedik, a fejük meg nehezbedik. Uvenóban, a hűs parkban, a cseresnyés árnyékában, ledőlnek egy fa tövébe s belenéznek a tömlőbe.
– Egy csepp bor se maradt benne, – szól az egyik ejnyegetve.
– Sebaj, – mondja a restebbik, – eladtuk utolsó cseppig. Sok pénz lehet a zsebünkben, osztozkodjunk rajta rendben.
Zsebbe nyúlnak mind a ketten, egy szen sincs az egyik zsebben.
– A pénzecskénk, úgy-e, nálad? – kérdi egyik a másikat.
– Öt szen-pénz az egész pénzem, – mondja Gombe nagy félénken s bármint keres-kutat keze, csak üresnek marad zsebe.
– Érthetetlen, – szól a másik, – sandaszemű ostobábbik. – Tán bizony elsinkófáltad, szép hasznocskánk zsebrevágtad.
Gombe koma dühre fortyan, nagy mérgesen talpra pattan:
– Te dugtad el, te loptad el, pénzemet te zsebelted el.
– Tolvaj biz a magad fajta, erre-arra, te ebadta, – toporzékol a két pajtás. S szóra szóval, tettre tettel, hol birokkal, hol ököllel, ütik-verik, rúgják egymást, soha ilyen két egy pajtást.