Tokió és Kiotó.
Élt egy béka Tokióban, egy másik meg Kiotóban. Vígságos a brekegésük, nyugságos a henyélésük.
Egy szép napon mind a ketten kieszelték nagy merészen, hogy ők bizony útra kelnek s hegyen túlra ereszkednek. Tokiónak kis békája Kiotót szeretné látni, Kiotónak békája meg Tokióra lett kíváncsi. Nem ismerték sose egymást, se hallomást, se nem látvást, mégis egy nap, egy időben, keltek útra mind a ketten.
Szökdécseltek, kuruttyoltak, hol pihentek, hol gurultak, s napok mulva, hetek mulva a nagy hegyhez eljutottak. Fel a hegynek nehéz az út, két békának nem való volt, mégis egy nap nagy cuppogva, hol pihegve, hol szuszogva, feljutottak, egyik jobbról, másik balról, a hegycsúcsra.
Szembekerül két békácska s nézi egymást nagy szájtátva: Tokiónak a békája, Kiotónak a békája. Illőn egymást köszöntötték, szót a szóba szövögették, s akkor néztek még csak nagyot, amikorra kitudódott, hogy egyszerre keltek útra s merészkedtek hegyen túlra. Nevetnek a furcsaságon, mosolyognak móka sorson, hogy Tokió kis békája Kiotót akarná látni, Kiotónak békája meg Tokióra lett kíváncsi.
Puha fűbe kuporodnak, jó nagyokat nyujtózkodnak s mielőtt még tovább mennek, biz ők egyet megpihennek. Megszólal a tokiói, Kiotóra a kiváncsi:
– Be kár, hogy nem nőttünk nagyra, egy-kettővel több araszra, hogy innen is megláthatnánk szívünk vágya két városát. Én Kiotót, te Tokiót, nagy síkságon felbukkanót, megnéznők és visszatérnénk; nem fáradnánk, célt is érnénk.
– Ezen könnyű segíteni, – szólal meg a kiotói.
– Tuú, tuú, mi a módja? – kérdezi a cimborája.
Tokiói a bölcsebbik, így felel az eszesebbik:
– Hosszabb lábunk nagyujjára ágaskodjunk egymást fogva. Te megnézed Tokiódat, én megnézem Kiotómat. Velem szembe van az egyik, veled szembe meg a másik.
– Jó lesz biz az, – örvendeznek, fektükből felemelkednek s átkarolják egymást szépen, talpon állnak így könnyebben. Tokiót lát kiotói, Kiotót meg tokiói; Kiotónak fordul egyik, Tokiónak fordul másik.
Csakhogy amint ágaskodnak s város után vizslatgatnak, dülledt szemmel nem előre, hanem hátrapislogatnak. Bamba eszük át nem látja, békaszem néz mindig hátra s tokiói lát Tokiót, kiotói meg Kiotót.
– Akárcsak Kiotót látnám, – kuruttyol a kiotói.
– Akárcsak Tokiót látnám – brekegi a tokiói.
S mint akiknek rendjén dolguk, kézben ismét vándorbotjuk; egymás előtt meghajolnak s ahogy jöttek, visszajutnak.
Mindhalálig szentül hiszik, mindkét béka ráesküszik, hogy a mása Kiotónak – Tokió, hogy a mása Tokiónak – Kiotó.