Jamagata ajándéka.
Nagy fösvény volt Jamagata. Minden széltől óvta zsebét, kuporgatta pénzecskéjét.
Ujév napja volt éppen közeledőben és egy jó barátjára gondolt, hogy meg kellene valamivel ajándékoznia. Sok szívességért tartozott volt neki.
Naphosszat törte a fejét, hogy milyen is legyen az az ajándékféle, hogy olcsó is legyen, meg mutatós is. Járta a vásárt, meg a sok boltot, majd hogy ki nem nézte a szemét.
Egy üvegesbolt előtt haladt el egy nap és amint nézegeti benne a sok portékát, egy törött porcellánt vesz köztük észre, dirib-darab virágvázát.
– Hopp, – gondolja nagy örömmel – megvan már az ajándéknak való.
Benyit a boltba, rámutat a cserepekre s ímmel-ámmal hümmögetve, úgy kérdezi az árát.
– Annak az ára száz jen lenne, hogyha egy darabban lenne, – feleli a boltos.
– Szen-pénzt sem ér összetörve, – feleli rá Jamagata.
– Nem ér biz az még egy szent se, – mondja a becsületes boltos – vidd el, ha kell cserépféle.
Jaj de boldog lett a fösvény, és a vázát összeszedvén, nagy örömmel viszi haza, jó lesz másnak ajándékba.
Meglátja otthon a felesége és kérdi az urától:
– Minek neked ez a szemét? A sok dirib-darab cserép?
– Ajándék lesz majd belőle, – szól az ura nevetgélve.
– Csúffá tesz az ajándékod, hogyha való a szándékod, – szól az asszony feddő hangon.
– Semmi közöd a dolgomhoz, sem pedig a szándékomhoz, – förmed rá az ura szava. – Rakjad szépen egy csomóba, selymes, bolyhos papirosba. A többijét ellátom én, jó helyére juttatom én.
Veszi az asszony a cserepeket, szép gondosan rakosgatja, papirosba csavargatja és szó nélkül adja oda az urának. Azt tegyen vele, amit akar.
Kezében a csomócskával, úgy indul Jamagata a barátjához. Benyit hozzá, megáll előtte és orrhorgasztva, szégyenkezve, így szól hozzá tompa hangon:
– Ajándéknak valót hoztam, újesztendő adományát. Virágvázát porcellánból, a legkülönb fajtájából. Ám riksámból kiszálltomban, hogy, hogy nem, biz egyet csúsztam és a váza összetörve, most itt állok szégyenszemre.
– Szebb dolog a barátságod, mint újévi ajándékod, – feleli az ember és átveszi az ajándékot a kezéből, hogy megnézze a bennelevőjét.
Kibontja az ember a csomót és amint odapillantanak, hát úgy nekiveresedett a fösvény, akár egy piros krizantémum.
Ahány cserép a csomóban, mind megannyi papirosban, külön-külön belerakva, selymes-bolyhos papirosba, becsomózva, becsavarva.
Állt az egyik restelkedve, a másik meg szemlesütve. Nagy fösvény volt Jamagata.