A varázstükör.
Egyetlen egy lánya volt az egyszeri apának és anyának. Útra készülődik egy nap az ember és mielőtt elindult volna, így szólt a feleségéhez:
– Rövidesen visszatérek, de addig is vigyázz a házra meg a lánykánkra. Finom a lelke, csínján bánj vele.
– Ne aggódj, – feleli a felesége, – rendben találsz majd mindent.
Gyermek volt még a lányka és búcsúzáskor arra kérte az apját, hogy egy bábut hozzon neki az útról. Megcirógatja az ember a lányát, elbúcsúzik a családjától és útrakel.
Telik-múlik az idő és egy szép nap, amint kinéz a lányka a kapun, nagy lelkendezve szalad vissza az anyjához, hogy jön az édes apja. Kiszaladnak a házból és meglátják a közeledő embert. A lányka odaszalad az apjához, az asszony meg sírni kezd nagy örömében.
– Rendben van minden? Nem történt semmi bajotok? – kérdezi az apa.
– Mindketten jól vagyunk, – feleli az asszony.
– Hoztál bábut apám? – kérdi vidáman a lányka.
– Itt a bábud, – mondja az apa és odaadja a játékot a lányának.
– Neked is hoztam valamit; találd ki, – szól a feleségének.
– Övet hoztál? – kezdi találgatni.
– Nem azt, – mondja az ember.
– Talán cipőt?
– Azt sem, – mondja az ura, – sokkal különb annál az ajándékom.
Azzal elővesz egy tükröt és odaadja a feleségének. Sose látott még az asszony tükröt és azt se tudta, hogy mit kezdjen el vele.
– Mit csináljak ezzel a tükörrel? – kérdi az asszony.
Mosolyog az ura és azt mondja neki:
– Ha belenézel, meglátod magadat benne. Asszonynak kell, hogy legyen egy tükre, mert a lelkét is ott látja meg benne.
– Vigyázok majd rá, akár a lelkemre, – mondja az asszony és elteszi egy ládikójába.
Jócska idő telt el azóta, már tizenhat esztendős lett a lányka. Betegség szállta meg egy nap az asszonyt és hiába a sok orvos, hiába a sok imádkozás, csak nem fordul a baja jóra. Az ágyához hívatja egy nap a lányát és azt mondja neki:
– Sokat bajlódtok velem, sok gondot okozok nektek. Mielőtt meghalnék, egy ajándékot szeretnék neked adni. Ott van a ládikómban, hozzad csak elő.
Hiába szabadkozik a lánya, hogy így felépül a bajából, úgy jóra fordul majd minden, elő kellett venni a ládikót és odanyujtotta az anyjának. Kinyitotta az asszony, elővette belőle a tükröt és így szólt a lányához:
– Még jóformán gyerek voltál, mikor ezt a tükröt kaptam az apádtól. Ha majd meghaltam és ha látni akarsz, nézz bele ebbe a tükörbe és mindig megtalálsz benne. Aztán átadta a tükröt a lányának és csendesen elhúnyt.
Nagyon megsiratták a szegény jó asszonyt, eltemették és azóta búbánatban, szomorúságban töltötték idejüket.
Gyorsan repült eközben az idő, de sehogy se tudott a lányka megvigasztalódni. Eszébe jutott egy nap a tükör, előveszi és amint belenéz, azt hiszi, hogy az anyját látja benne.
– Anyám, édes anyám, – kiáltja el magát és egyre csak a tükörbe néz, mintha az anyjának látná benne a lelkét.
– Ha majd elővesz a bánkódás, – gondolja magában – és senki se lesz mellettem, csak a tükörbe kell néznem és itt lesz anyám a közelemben.
Örvendez a lányka, múlóban a bánatja és reggel, ha felkel, este, ha lenyugszik, előveszi a tükröt, belenéz és lassan-lassan megnyugszik, megvigasztalódik.
Megint telik-múlik az idő és történik egy napon, új anya kerül a házba.
– Jó anyát kapsz, – mondja az apja a lányának, – szót fogadj neki, akárcsak a tulajdon anyád lenne.
Megörült a lányka az új anyjának, mindenkép a kedvébe akart járni. De hiába, mégis csak a mostohája volt és sehogy se tudta a szívét megnyerni. De meg rosszlelkű is volt az asszony és irígy szemmel nézte a jóságát is, a fiatalságát is. Jól esett a lelkének, ha megszólhatta és mindenképpen csak szabadulni akarna tőle.
Könnyezni kezd egy nap a rosszlelkű és azt mondja az urának, hogy jobb lesz, ha elválnak egymástól.
– Az istenért, – ijedez az ura, – tán csak nem bántott meg valaki, avagy tán rám úntál?
– Szívesen élnék veled továbbra is, – folytatja az asszony a pityergést, – de ha a házadban maradnék, akkor el kellene rövidesen pusztulnom, időnap előtt.
– Hogy-hogy? – kérdi megütődve az ember.
– Úgy, – feleli az asszony, – hogy a lányod egyre csak azon imádkozik, hogy mielőbb meghaljak.
Nem ad az ura hitelt a szavának.
– Ha nem hiszed, – mondja az asszony, – menj be hozzá a szobájába és meglátod a varázslását.
Már régóta feltünt volt az apjának, hogy szótalan egy idő óta a lánya és ha csak szerét ejtheti, a szobájába zárkózik. Pedig csak a mostoha miatt volt oly szomorú a lánya és ha rossz szót hallott tőle, a szobájába zárkózott és anyja után sirdogált. A tükre volt az egyetlen vigasztalója, abban panaszkodott el az anyjának.
Épp a kezében volt megint a tükör, amint benyit hozzá nagyhirtelen az apja. Ijedtében fogja és a hóna alá rejti a tükröt.
– Mit csinálsz itt egymagadban? – rivall rá az apja, – mit dugdosol előlem?
Búsan néz a lány az apjára és nagy fájdalmában egy árva szó nem sok, annyi se tud kijönni a száján.
– Igaza van anyádnak, – folytatja az apja. – Te csak a rosszát akarod és a halálát kívánod szegénynek.
Csak úgy sápadoz a szegény lányka és nem tudja, hogy mit feleljen az apjának.
– Mit dugdostál előlem, mikor benyitottam hozzád? – kérdi szigorúan az apja.
Odanyúl a lány a hóna alá, előveszi a tükröt és odanyujtja az apjának.
– Hisz ez az anyád tükre, úgy-e? – mondja meglepődötten az apja.
– Az, – feleli a lány. – Őt nézegetem benne és megvigasztalódom a látásán.
– Az anyádat a tükörben? – csudálkozik az apja.
– Igen, az anyámat a tükörben, – feleli a lány. – Ime nézzed, megláthatod te is őt benne.
Azzal nyujtja feléje a tükröt és elmondja neki az anyja utolsó szavait, amiket a halálos ágyán mondott volt neki.
Nézi az apja a lányát, mélyen belenéz a szemébe és azt mondja neki:
– Szegény ártatlan lánykám, most már megértettem mindent. Nem bíztam benned és nem is sejtettem, hogy ily gyengéd a szíved és nemes az érzésed.
A mostoha eközben kinn hallgatódzott az ajtónál és igazi könnyekkel a szemében, úgy nyit be hozzájuk:
– Mindennek én vagyok az oka, – mondja nagy bűnbánóan, – mert barátságtalan voltam a lánykádhoz és nem értettem meg a jó szívét. Bocsássátok meg az én nagy bűnömet.
Öröm meg boldogság szállt ismét a házba és ha belenézett a lány a tükrébe, ott is csak boldog arcot meg boldog lelket látott.