MÁSODIK FELVONÁS.
Ugyanott történik, tíz perccel későbben. Mikor a függöny felgördül, balról belép Ettingenné és Olympia.
Ettingenné. Hála Istennek, egy kicsit magamhoz tértem. Persze, csak testileg. Leül, fellélekzik. Soha nem hittem volna, hogy ilyen fontos, hogy elég levegőt kapjon az ember. Mennyi ideig sétáltam a kertben?
Olympia. Tíz percig.
Ettingenné. Talán már itt is volt azóta az a csendőrőrmester.
Olympia. Alezredes.
Ettingenné. Hát alezredes. Kínosan vigyorog.
Olympia. Kérlek, anyám, úgy látom, még mindig mosolyogsz.
Ettingenné. Ez nem mosoly. Ez vigyorgás. Tudniillik most nem tudom abbahagyni. Várj csak. Erőlködik. Már nem vigyorgok?
Olympia. Már nem annyira, anyám.
Ettingenné. A monogrammos melltű is megvan?
Olympia. Ne aggódj, anyám, minden megvan. A nagy ékszerek a safeben vannak, a kicsikből pedig semmi sem hiányzik, pontosan megnéztem minden gyöngyöt, minden követ.
Ettingenné. Rettenetes. És még azt mondja, a papát ismeri. Együtt sétáltak Karlsbadban. Sírva. A papa biztosan nem engedte olyan közel magához, mint mi.
Olympia türelmetlenül. Jó, jó, de most mit cselekszünk, anyám?
Ettingenné letörölve könnyeit. Én tudni fogom, az biztos. Öt perc mulva tudni fogom, mit kell tenni. De most még nem tudom elkezdeni. Csak addig a rendőrség ne hamarkodja el a dolgot. Az biztos, hogy intézkedni kell. Cselekedni kell. Tehát először is vallj be mindent.
Olympia. Nincs mit.
Ettingenné. Mi volt köztetek?
Olympia. Semmi.
Ettingenné. Mennyi semmi?
Olympia. Semennyi semmi. Mondjunk már sokat, anyám: ha nagyon akarok túlozni: flört.
Ettingenné. Szerencsétlenség. Apád! Apád, ha megtudja, hogy ki ez az ember!
Olympia. Ha arra a percre gondolok, mikor az apám ezt megtudja… Csak azért nem lövöm agyon magamat, mert az apámat oly végtelenül szeretem.
Ettingenné szemrehányással. És anyádat?
Olympia. Ó! Megcsókolják egymást, Olympia szemeit törli.
Ettingenné. És az udvar! És Lina! Kiáltva: Lina! Lina! És a többi százezer Lina! És ő felsége! Ha arra a hideg kék szemére gondolok, legjobb szeretnék rögtön mérget venni. Ilyen dolgokban még a saját családját se kíméli. Mily magasztos a kegyetlenségében. Kiáltva: És apád! És ismét apád! Apád, aki rablót csempész a császári családba. Ez ráadás a flörtre. Mit írtál neki? Legalább hűvösen ajánltad?
Olympia. Még ha hűvösen ajánltam volna is: ismered a papát, ha én kérek tőle valamit. De melegen ajánltam.
Ettingenné. Milyen melegen?
Olympia. Azt írtam: «apám, most mutasd meg, hogy’ szeretsz.»
Ettingenné. Őrült voltál?
Olympia. Nem. Csak valami formában ki kellett, hogy törjön belőlem ez az érzés.
Ettingenné. Na most kitört. Jól kitört. Egy remény van. Hogy apád nem kapta meg a levelet. Kis szünet után felkiált: Szentisten! Ajánlva küldted.
Olympia. Igen.
Ettingenné vigyorogva. Én csudálkozom magamon, hogy már nem választottam a legegyszerűbb megoldást. Tíz gramm morfium és minden rendben van örökre. Ha apádra nem gondolnék… már odaát volnék a túlvilágon. Nekünk végünk van. Hirtelen más hangon: Vallj be mindent.
Olympia. Nincs több.
Ettingenné hitetlenül emeli fel ujját. Du… Olympia!
Olympia. Ich schwöre Dir. Du kennst mich ja.
Ettingenné. Ich kenne Dich, el is hiszem, fiam.
Olympia önmagát gúnyolva. Paraszt. A bearanyozott paraszt. Ó, de okos voltam, hogy nem engedtem.
Ettingenné. Ördögöt voltál okos. Hát most nem volna mindegy?
Kopogtatás.
Ettingenné sóhajtva. A csendőr. – Szabad.
Krehl jobbról belép.
Krehl. Már kétszer bátorkodtam itt jelentkezni.
Ettingenné. Igen. Kicsit a levegőre mentem. És a lányom felszaladt az ékszereket megnézni.
Krehl. Remélem… semmi hiány…
Ettingenné. Nem. Nem hiányzik semmi. Sírva. Csak az életünk boldogságát vitte el! Hirtelen letörli könnyeit és összeszedi magát. Hát kérem. Hirtelen. Nem hallanak itt bennünket?
Krehl. A bálnak vége. Széthúzza a hátsó függönyt. Látszik a park. És a parkban… egy lélek sincs… csend és sötétség. Összehúzza a függönyt.
Ettingenné. Hát kérem. Tiszta fejjel és okosan. Először is, mi a tényállás. A tényállás: lányomnál: flört, nálam: bridge. Ön értelmetlenül néz rám. Talán nem tudja, mi az: flört?
Krehl. Hogyne tudnám, főméltóságú asszony. Négy gyermekem van.
Olympia megrémül.
Ettingenné. Annak ahhoz semmi köze. Ön téved. Flörtnek nevezzük azt az ártatlan évődést…
Krehl közbevág. Ó! Pardon! Ezer bocsánat! Hogyne! Tudom! Flört az a szelíd kis finom kokettéria, ártatlan kacérkodás…
Ettingenné. Úgyvan.
Krehl. Hogyne! Én ostoba! Ezer bocsánat! Összetévesztettem a bridge-zsel.
Ettingenné megrémül.
Ettingenné. Ön ismét téved. Bridge egy kártyajáték.
Krehl bámul.
Ettingenné. Bridge egy ártatlan játék, amit négyen játszanak. Flört egy ártatlan játék, amit ketten játszanak.
Krehl. Köszönöm. Bocsánat tudatlanságomért. De vidéken élek.
Ettingenné. Szóval bridge és flört. Bridge részemről. Részemről, alezredes úr. Flört, fájdalom, lányom részéről. Figyelmeztetem, hogy legyen okos. Ön drága árat fizet azért, hogy családi titkainkba beavatjuk. Nem szeretek túlozni, de az életével játszik. Azt mondta: vannak gyermekei.
Krehl. Igen.
Ettingenné. Nahát. Ön apa és katona. Úgy beszéljünk egymással, mintha itt ülne ő felsége és ránk nézne avval a hideg kék szemével.
Krehl haptákban áll.
Ettingenné. Köztünk most nincs hazugság, nincs színlelés és nincs titok. Olympia, beszélj nyíltan, mint az orvos előtt.
Olympia. Könnyű, múló szimpátiával fogadtam ezt az embert. Bíztam az egyenruhájában. Tiszt! Ő félreértette jóságomat és szemtelen lett. Most már megértem. Tolakodó lett. Megsértettem, elkergettem. Most itt tartunk.
Ettingenné. Ön beláthatja, hogy itt nem lehet a normális szabályok szerint eljárni. Ígyvan?
Krehl. Igenis.
Ettingenné. Ne csudálkozzék azon, amit mondani fogok. Mi most e nélkül az ember nélkül nem határozhatunk. Mondtam, hogy ne csudálkozzék, de ön ismét értelmetlenül néz rám. Úgy látszik, ez szokása. De nem baj. Azonnal ide kell hivatni.
Krehl. Kit?
Ettingenné. Azt az embert.
Krehl. A szélhámost?
Ettingenné. Azt.
Krehl. Az étteremben ül. Idehozatom.
Ettingenné. Ön ne «hozassa». Ön nem «hozatja». Ön kimegy, keres egy boyt, a boy menjen Kovács kapitány úrhoz, én hívatom ide, bridge-ügyben.
Krehl feszesen. Kimegyek, keresek egy boyt, a boy menjen Kovács kapitány úrhoz, főméltóságod hívatja ide flört… pardon… bridge-ügyben.
Ettingenné. Úgyvan.
Krehl jobbra kisiet.
Olympia. És én, anyám?
Ettingenné. Itt maradsz.
Olympia. De anyám…
Ettingenné. Itt maradsz. Most már egy szó ellenvetést ne halljak. Most átvettem a kommandót, most én parancsolok. Szünet, várnak.
Krehl belép.
Krehl. A boy érte ment.
Ettingenné. Akkor várjunk.
Szünet.
Krehl. Kies gyógyfürdőnk rádiumtartalmú hőforrása remélhetőleg jót tett főméltóságtok egészségének.
Ettingenné. Nagyon jót tett.
Szünet.
Krehl Olympiához. Főméltóságodnak is.
Ettingenné. Neki pláne.
Szünet.
Krehl. Remélhetjük, hogy a jövő szezónban ismét meg méltóztatik tisztelni kies gyógyforrásunkat?
Ettingenné. Feltétlenül. Egyáltalán, soha máshová nem fogunk menni, mindig csak ide jövünk. Képzelheti.
Krehl meghajol.
Hosszabb szünet.
Olympia súgva. Nem kellene leültetni ezt a csendőrt?
Ettingenné. Nem. Csak álljon.
Kis szünet. Kopogtatás.
Ettingenné. Szabad.
Kovács belép, jókedvűen.
Kovács. Kezüket csókolom. Bridge-ügy? Hát mégis lesz bridge? Ilyen későn?
Senki nem felel. Kínos hallgatás.
Kovács mosolyogva néz szét, Krehlt nézi. Mi ez, kérem?
Krehl. Krehl csendőralezredes vagyok, a kerület főparancsnoka. A törvény nevében felszólítom, igazolja személyazonosságát.
Kovács csudálkozva néz Krehlre.
Krehl. Újból felszólítom, igazolja magát.
Kovács bámulattól szótlanul néz a hölgyekre.
Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos. Hamiskártyás, vasúti és szállodatolvaj.
Kovács. Ön megbolondult.
Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos.
Kovács. Ön olyan rettenetesen blamirozza most magát, hogy becslésem szerint negyvennyolc órán belül nyugdíjba megy.
Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos. Reggel hétkor itt lesz egy úr Bécsből, az ön egész anyagával.
Kovács. Egy úr Bécsből?
Krehl. Egy detektív a bécsi rendőrségtől. Már a gyorsvonaton ül. Ön reggel hétig tagadhat. Addig azonban az én vendégem. Nos? Még tagadja?
Kovács tanácstalanul néz egyikről a másikra.
Krehl. Nincs sok értelme. Reggel hétkor itt lesz az ujjlenyomata. Nos?
Kovács idegesen vonogatja a vállát.
Krehl. Ön Mejrovszky. Igen?
Kovács vállát rándítva, halkan. Igen.
Krehl. Na végre!
Általános mozgás.
Kovács. Igaza van. Nincs értelme.
Krehl. A törvény nevében őrizetbe veszem. De mert szemtelen viselkedésével egészen a legmagasabb körökig merészkedett…
Ettingenné. Jó, jó, alezredes úr, csak ne gorombán. Kovácshoz. Kérem. Hogy mi közünk nekünk ehhez. Ön ezt kérdezi.
Kovács. Nem kérdezem.
Ettingenné. Nem kérdezi. Nyel egyet.
Kovács. Nem. Mert tudom.
Krehl dühösen kardjához kap. Viselkedjék…
Ettingenné. Kérem, ne kapkodjon. És különösen fémtárgyakhoz ne kapkodjon. Ez egy konfliktus, amelyet nem a fegyverek fognak eldönteni. Kovácshoz. Hát kérem. Hogyis kezdjem el. Oly nehéz.
Kovács. Majd én segítek. Hát… ha már rájöttek, hogy ki vagyok, hát: igen. Mejrovszky vagyok. Többször büntetve. Ausztriából kitiltva.
Krehl. Tudjuk. Ismerjük uraságod életrajzát. A dolog világos. Az ön magyarázatára nincs szükség. Mindenesetre letartóztatom és a fogházba szállítom.
Ettingenné. Ön nem tartóztat és nem szállít. Ezt nem lehet. Én megállapítom, hogy ön botrányt akar. Világraszóló udvari botrányt. Idefigyeljen. Ön katona és önnek gyermekei vannak. Ezt az embert futni kell engedni. Ez a kívánságom. Hogy hogyan, az az ön dolga. Ön már tudni fogja ennek a technikáját. Értette?
Krehl haptákban. Értettem.
Ettingenné Kovácshoz. Hallotta ezt?
Kovács. Hallottam. Futni.
Ettingenné. Úgyvan.
Kovács. Csakhogy én nem futok.
Ettingenné. Ön nem fut?
Kovács. Nem.
Ettingenné. Ön azt mondja, hogy nem fut.
Kovács. Szó sem lehet róla. Mit tettem? Semmit. Nem lehet nekem itt semmi bajom. Itt jogrend van. Itt vannak ügyvédek és bíróságok. Nekem minden büntetésem pontosan le van ülve, az utolsó percig. Ha az alezredes úr lefog, elítélhetnek pár napra egyenruha tiltott viseléséért, kihágás, száztizenötödik paragrafus, három-négy napi elzárás. Azonkívül hamis név használata, kihágás, kétszáznegyvenhetedik paragrafus, pár napi elzárás. Mindössze egy hét az egész. Tán annyi se. Itt minden számlám az utolsó fillérig ki van fizetve. Senkinek nem hiányzik semmije. Táncoltam, ez nem bűn. Lovagoltam, az se bűn. Bridgeztem, és ön a tanum, hercegnő, minden egyes esetben veszítettem. Ön volt oly szerencsés a pénzemet elnyerni.
Ettingenné. Lehet ezt túlélni?
Krehl. Nem, főméltóságú asszony.
Kovács. Én nem futok. Én megyek. Még pedig az újságokhoz megyek.
A két hölgy rémülten mozdul.
Kovács. Legfeljebb egy héttel későbben. Nagy külföldi lapokhoz megyek. Tanum az egész fürdőközönség. Nem mondom, hogy világszenzáció lesz, de el fogja olvasni mindenki. Emlékirataim! Mejrovszky ausztriai kalandjai udvari körökkel! Mejrovszky… aki talán már ki is van nevezve lovaglómesternek a császár kedvenc leánya mellé… hála udvari összeköttetéseinek. Érdekes cikksorozat, úgy-e? Teljes nevekkel. Ezért sok pénzt szoktam kapni Párizsban a Matin-től. Egymillió példány. Hétköznap. Vasárnap több.
Krehl. Zsarolni akarsz, gazember!?
Kovács. Igen.
Krehl neki akar menni. Én téged össze-vissza vagdoslak.
Ettingenné. Ne! Ne! Csak hagyja zsarolni. Hiszen ezt várom már, mióta bejött. Én csak nem ajánlhattam fel neki! Hála Istennek, hogy már zsarol. Csakhogy itt tartunk! Kovácshoz. Hát kérem, szélhámos úr. Mint látom, maga okos és modern ember. Mit akar a csendes eltűnésért és az örök hallgatásért?
Kovács. Nézze. Én hajlandó vagyok holnap elutazni. Svájcból sürgönyzök, hogy leestem a lóról, kitörtem a lábamat, nem lehetek lovaglómester. Küldök orvosi bizonyítványt is. És hajlandó vagyok garanciákat adni, hogy soha nem tud meg senki semmit. Kovács kapitány volt, elutazott, kitörte a lábát, nincs többé. Ezt a nevet, ezt a ruhát nem használom többé.
Ettingenné. Mennyi kell?
Kovács. Nem pénz kell.
Ettingenné. Szentisten! Mit akar?
Kovács Olympiára néz. Kínos csend. Én szerelmes vagyok a hercegnőbe.
Krehl a kardjához kap nagy zörgéssel.
Ettingenné. Ne mindig azt a kardot! Az Isten szerelméért! Hidegvér! Kovácshoz. Beszéljen, fiam. Beszélni szabad.
Kovács Ettingennéhez. Hercegnő, én a szerelmem áldozata vagyok. A szó szoros értelmében. Én csalni jöttem ide. Mint mi mondjuk: dolgozni. Ilyen helyen pár napig szoktam maradni, valamit elkövetni és eltűnni. De itt megjártam. Szerelmes lettem, nem követtem el semmit és nem voltam képes elmenni. Pedig tudtam, hogy ez lesz a vége. Ezt már napok óta várom. De… őrült vagyok. Igen. Ilyen szerelmes még nem voltam életemben.
Ettingenné rövid szünet után, fagyosan. Szóval: mi kell?
Kovács. Azt nem mondhatom meg másnak, csak a szép hercegnőnek.
Krehl kardjához kap. Én téged leváglak!
Ettingenné. Maga nem vág. Se le, se föl. És egyáltalán, ne ugráljon, mert maga aztán igazán megjárhatja.
Krehl csudálkozva. Én?
Ettingenné. Igenis, maga. Az én türelmemnek is van határa.
Krehl. Főméltóságod úgy bánik itt velem, mintha én volnék a vádlott.
Ettingenné. Még lehet! Nézze meg az ember! Nagy csend, Olympia némán zokog. Te pedig ne zokogj. Itt most ebben a pillanatban mindenünk kockán van. Ki lehet mondani, mert a szélhámos jobban tudja, mint mi. Atyád ő felsége hadsegédje, te pedig a leendő császárné udvarhölgye vagy. Ez sorsdöntő perc. Itt cselekedni kell, mégpedig gyorsan.
Olympia. Mit értesz, anyám, az alatt, hogy: cselekedni?
Ettingenné. Nem vagyok hajlandó magyarázatokba bocsátkozni.
Olympia. Nem tudom, mit kívánsz, anyám.
Ettingenné. Én semmit se kívánok. Rendreutasítlak azért, mert azt mondtad, hogy én bármit is kívánok. Itt most minden rád van bízva. Ha a világbotrányt akarod, én és szegény apád, mi téged oda is követünk. Elutazunk Délamerikába, örökre. Illetve nem utazunk, mert apád ezt nem éli túl. De ha csak egy perccel is túléli, azt a percet arra fogja felhasználni, hogy a családját kiirtsa. Te tudod, hogy én most nem túlzok. Mejrovszky úr, a mi színeinkben. Mejrovszky úr a császári családban, mint bizalmi ember. Mejrovszky úr, a kedvenc táncosod. Olympia mozdulatára felelve. Jó, jó, igen. Ezt a megjegyzést vártam. Az én bridge-partnerem. De te hoztad hozzám. Jó, jó, ezt a második megjegyzésedet is vártam. Én nyertem tőle. Mindegy. Választani nem nehéz. Ennek viselni a következményeit? Nem. Inkább a halál.
Krehl haptákban. Főméltóságú asszonyom. Én távozom. És rendelkezésükre egész éjszaka a közelben fogok tartózkodni. Meghajol és indul.
Ettingenné. Menjen a pokolba.
Krehl visszafordul. Parancsol?
Ettingenné. Semmi.
Krehl. Valamit méltóztatott mondani… Nem hallottam jól.
Ettingenné nagyon idegesen. Valamit mondtam, ami pillanatnyi felháborodásommal függött össze. Most lecsillapodtam és nem tudnám ismételni, mert hiányzik hozzá a hirtelen harag. Ön ismét értelmetlenül néz rám. Legyen nyugodt, ez így van jól. Távozhatik.
Krehl némán tiszteleg és jobbra elsiet.
Szünet.
Kovács. Ha szabad egy szerény kérdést megkockáztatnom: mit szándékozik válaszolni, szép hercegnő?
Szünet.
Olympia félájultan. Anyám. Mit válaszolnál most te az én helyemben.
Ettingenné lorgnonjával megnézi Kovácsot. Hogy’ felelhetek én erre, mikor a szélhámos úr ezt nem tőlem kérdezte. Ha ő ezt tőlem kérdezte volna, attól félek, tudtam volna neki felelni, mikor… könnyekkel a hangjában… egy hatszázéves család becsületéről van szó. De tőlem nem kérdezte.
Kovács határozottan. Nem.
Szünet.
Olympia. Borzalom… Anyám…
Szünet.
Ettingenné. Ez ama ritka esetek egyike, amikor egy anya nem áldozhatja fel magát gyermekéért.
Szünet.
Olympia félájultan, halkan. Kérlek anyám, hagyj magamra vele.
Ettingenné. Nem félsz?
Olympia. Nem.
Ettingenné. Jó. Magadra hagylak… ha követeled! Te védeni fogod magadat a végletekig. Itt vagyok a szomszéd szobában. Ha szükséged van rám, szólíts.
Megcsókolják egymást, Ettingenné sírva balra el.
Nagy szünet.
Olympia halkan. Mit akar?
Kovács halkan, határozottan. Magát.
Olympia. Ön gazember. Ön börtöntöltelék.
Kovács lehajtja fejét.
Olympia. Ezért akart olyan sürgősen beszélni velem.
Kovács. Ezért.
Olympia. Érezte a csendőrt.
Kovács. Igen. Megszökhettem volna már délután. Nem tettem. Egy paraszt megtette volna.
Olympia. Nem paraszt. Visszavonom. Dehogy! Ránéz.
Kovács. Nem félek a szemétől. Ez most már egy egészen más affér. Most le vagyok leplezve. Börtön-ember. Micsoda könnyebbség. Fellélekzik. Most máskép is beszélünk majd, édesem. Most nem kérek. Most követelek. Hogy szikrázik a szeme! Minden gondolatát tudom. Most lecsukatna engem a várbörtönbe, étlen-szomjan. Hogy ott haljak meg, lassan, kínosan.
Olympia. Igen. Szórul-szóra.
Kovács. De ennek vége. A középkornak vége.
Olympia. Felkérem, ne folytasson egy társalgást, amit egy más emberrel kezdtem. Beszéljen a maga nevében, börtönviselt zsaroló.
Kovács. Az arcán gőg és fájdalom. Így indultak a vérpadra a francia forradalomban az arisztokraták.
Olympia. Így.
Kovács. Irtózva és örülve. Olympia csudálkozva néz rá. Örülve, hogy feláldozhatják magukat a királyért.
Olympia. Ebből a szennyből, amit ez a perc jelent, felemel engem a szenvedés, amit érzek.
Kovács. Ez nagyon szép mondat volt, bár egy kicsit fellengős. Szóval főméltóságod martírnak érzi magát.
Olympia. Igen.
Kovács. Csudálom, hogy nem méltóztatik öngyilkosságra gondolni.
Olympia. Ha segíthetnék ezzel a szüleimen, a császárom házának hírnevén és az én nevemen, már megtettem volna. De csak rontanék mindezen. Szemébe nézek a hóhérnak.
Kovács. Méltóztatik parancsolni valami erős italt?
Olympia. Nyomorult ajánlat.
Kovács. Az ötlet nem az enyém. De jó. Ez elkábítja az embert.
Olympia. Talán mindjárt narkózis. Martír, aki előbb elaltattatja magát.
Kovács. Csak azért ajánlottam, mert csudálom, hogy így bírja ezt a helyzetet.
Olympia. Amit ön most tesz, azt a balkáni hegyek közt megtehetné velem egy fegyveres rabló. Ez nem piszkol.
Kovács. Na ennek igazán nagyon örülök. Érdekes, milyen bátran tud a szemembe nézni.
Olympia. Hiába akarja folytatni a huszártisztet. Az nincs itt. Mi két idegen új ember vagyunk: a merénylő és az áldozat.
Kovács. Egy órával ezelőtt szeretett.
Olympia. Nem magát. Őt.
Kovács. Lehet ezt külön választani?
Olympia. Igen.
Kis szünet.
Kovács. Szeretném… pardon… illetve: az a másik… szeretné megkérni, hogy üljön le.
Olympia. Ne udvariaskodjék. Ezt visszautasítom.
Kovács. Megkönnyíteném a helyzetét, ha goromba volnék?
Olympia. Igen. Leül. Kérem. Leültem.
Kovács. Vagyis még maradhatok egy kicsit.
Olympia. Ne gúnyolódjék, mert minden, amit teszek, nem én vagyok.
Kovács. Hát kicsoda?
Olympia. Egy rab, az ön hatalmában. Rabló. Pénzt vagy életet.
Kovács. Tévedés. Csak életet. Egy órai életet. Én mint ember…
Olympia. Ön nem ember.
Kovács. Hát mi vagyok?
Olympia. Ön a szerencsétlenség. Az öné vagyok, de úgy vagyok az öné, mint a fuldokló a viharos tengeré.
Kovács. Szabad érdeklődnöm főméltóságodnál, hogy mi az utolsó kívánsága?
Olympia. Néhány kérdés kínoz.
Kovács udvariasan int, hogy kérdezzen.
Olympia. Ölt embert?
Kovács. Nem.
Olympia fellélekzik. Csak csalt. Lopott.
Kovács. Igen.
Olympia. Persze… ékszert.
Kovács. Többnyire.
Olympia. Nőktől.
Kovács. Ideadták.
Olympia. Nem értem.
Kovács. Nem érti, hogy ideadták?
Olympia. Ön ellopta.
Kovács. De csak akkor, ha nem adták ide maguktól, kéjjel.
Olympia. Kéjjel?
Kovács. Hagyjuk. Ezt maga nem érti.
Olympia. És a házassági ajánlat?
Kovács. Mindig evvel kezdjük.
Olympia. És mivel végzik?
Kovács. Értéktárggyal.
Olympia. Itt… mit akart elkövetni?
Kovács. Gyöngysort.
Olympia. Tőlem? A gyöngysorához nyúl.
Kovács. Nem. Öntől semmit. Soha.
Olympia. Szentimentális tolvaj. Szamár.
Kovács. A mamájától akartam.
Olympia. Hogyan? Kéjjel? Vagy…
Kovács. Nem, nem! Rendesen!
Olympia. Ezért vesztett a bridge-ben.
Kovács. Igen.
Olympia. És ezért lovagolt velem.
Kovács szünet után. Nem. Magával…
Olympia közbevág. Köszönöm, társalgást nem kérek. Csak választ arra, amit kérdezek.
Kovács. Tessék.
Olympia. Sokat ült börtönben?
Olympia. Rabruhában?
Kovács. Igen.
Olympia. Rettenetes. A rózsám ott van a vállán.
Kovács. Az ő vállán. Leveszi, mosolyogva morzsolja össze.
Olympia. Hol tanult lovagolni?
Kovács. Amerikában.
Olympia. Akkor hogy hívták?
Kovács. Monsieur Legrand.
Olympia. Mi volt?
Kovács. Műlovar.
Olympia. Hol?
Kovács. Cirkuszban.
Olympia. Mi az apja?
Kovács. Suszter. Rigában.
Olympia. És… hol tanult kosztümöt viselni?
Kovács. Uniformist?
Olympia. Ez most már nem uniformis. Egy katona leánya előtt ne merje így nevezni. Ez legföljebb jelmez.
Kovács. Jelmezt viselni nem tanul az ember. Tehetség dolga.
Szünet.
Kovács. Több kérdés nincs?
Olympia. Nincs.
Kovács. Mindent tud?
Olympia. Igen. Hirtelen felijed.
Kovács. Mi az?
Olympia. Mintha… jönne valaki.
Kovács. Legyen nyugodt hercegnő. Amíg az a csendőralezredes él, addig ide nem jön be senki.
Szünet.
Kovács. Az idő múlik.
Olympia. Maga rendelkezik. Mire vár?
Kovács. Egy jó szóra. Kapok?
Olympia. Nem.
Kovács. Egy tekintetet.
Olympia. Nem.
Kovács. Szeret.
Olympia. Nem.
Kovács. De… őt? A tegnapit?
Olympia. Igen.
Kovács. Mit változtat a kosztüm azon, amit egy nő egy férfiben szeret.
Olympia. Kosztüm?
Kovács. Amit az ember cselekszik, az majdnem mindig csak kosztüm. Maga a példa.
Olympia. Én?
Kovács. Egy órával ezelőtt maga volt hóhérnak öltözve.
Olympia. Igen.
Kovács. A mögött egy vágyódó asszony volt. Nem lehetek én e mögött az elfuserált tolvajélet mögött egy szeretni való ember?
Olympia. Rabló. Rabló.
Kovács. Ne szidjon. Feleljen.
Olympia. Nem.
Kovács. Ez a programmja?
Olympia. Igen.
Kis szünet.
Kovács. Az idő múlik. Egy jó szót kérek.
Olympia. Nem.
Kovács. Még csak percei vannak. Aztán itt áll főméltóságod, átmenet nélkül.
Olympia. Rabló.
Kovács. Az Isten szerelméért… de hát csak mégis jobb, hogy én vagyok a rabló és nem más?
Olympia. Nem.
Kovács. Ki volna jobb?
Olympia. Egy kínai. Akivel nem lehetne beszélni.
Kovács. És akkor?
Olympia. Tiszta volna a szenvedésem.
Kovács. Így nem az?
Olympia. Nem.
Kovács. Mert szeret.
Olympia. Igen. Nem! Nem magát. Őt.
Kovács. És én mint férfi…
Olympia közbevág. Nem férfi.
Kovács. Hát?
Olympia. Szerencsétlenség. Erőszak.
Kovács. És nem érdekli főméltóságodat egy ilyen új helyzet: erőszak, attól, akit szeret?
Olympia hirtelen feláll.
Kovács. Parancsol?
Olympia. Ne kínozzon tovább.
Kovács. Meg méltóztatik engedni, hogy ezt sürgetésnek fogjam fel?
Olympia. Nem bírom tovább.
Kovács megfogja a kezét. Ne reszkessen. Hisz most már igazán nem vagyok paraszt. Fél?
Olympia emelt fővel. Nem.
Kovács gyengéden átkarolja. Ha már rabló… talán mégis csak jobb, hogy… ismerős rabló… régi, jó, megszokott rabló… úgyszólván házi rabló… akit szeretünk is egy kicsit… úgy-e?
Olympia remegve. Nem! Könnyezve. Szenvedni akarok!
Kovács. Azt nem fog, édesem.
Olympia. Ne mondja ezt! A tiszta szenvedést akarom! Könyörgöm… segítsen ebben… útáltassa meg magát! Legyen rossz, gonosz, durva!
Kovács. Van eszemben! Hosszan megcsókolja. Szenved?
Olympia a vállára hajolva. Nem. Gazember. Pillanatnyi szünet után. Gazember.
Kovács kedvesen, súgva. Ezt tessék csak ismételni, folyton hangoztatni, nehogy elfelejtse, hogy itt erőszak történik. Megcsókolja.
Olympia. Gazember. Mereven áll és nézi. Gazember.
Kovács suttogva. Hol várjam? Beszéljen. Egy óra az életem. Hajnalban el kell tűnnöm.
Olympia. Maga…
Kovács megragadja a két kezét. Pssszt!
Olympia suttogva. Maga nem ember. Hóhér.
Kovács. Igen. Hóhér. Tenger.
Olympia. Szerencsétlenség.
Kovács. Úgyvan. Nem ember. Tűz. Víz. Vihar. Rabló.
Olympia. Gyilkos. Gazember.
Kovács félkézzel még mindig Olympia kezét fogva, fellebbenti a hátsó függönyt és kinéz a sötét terraszra. Senki. Sötétség. Csend. Innen ki… átszaladunk a parkon… el messzire… Hirtelen Olympiára dobja katonaköpenyét. A derekát átkarolva kiviszi.
Olympia közben, elhalón. Gazember. Gyilkos. Gazember.
A függöny becsapódik mögöttük.
Szünet.
Ettingenné balról belép, körülnéz. Leül. Az angol folyóiratot, amelyet magával hozott, olvasni kezdi. Felsóhajt. Aztán tovább olvas.
Kopogtatás.
Ettingenné. Ki az?
Krehl belép.
Krehl feszesen áll meg és hallgat, várakozóan.
Ettingenné miután ránézett, tovább olvas.
Szünet.
Krehl. Bátorkodom jelenteni… hogy a terraszon keresztül mintha suhanó, elsuhanó alakokat láttam volna… amint suhantak… egy nőt és egy férfit.
Ettingenné lebocsátja ölébe a folyóiratot. Hány gyereke van?
Krehl. Négy, főméltóságú asszony.
Ettingenné. Mennyi idős a legfiatalabb?
Ettingenné. És a legidősebb?
Krehl. Tizennégy.
Ettingenné. Fiú?
Krehl. Igen.
Ettingenné tovább olvas.
Szünet.
Krehl. A suhanó alakokban határozottan felismertem…
Ettingenné felnéz a füzetből. Abból a fiúból én tábornokot csinálok. Nem most mindjárt. Idővel. Most csak intézetbe adjuk. A fiú jelentkezzék nálam Bécsben, szeptember elsején.
Krehl. Parancsára, főméltóságú asszony.
Ettingenné tovább olvas.
Szünet.
Krehl. A suhanó alakokban határozottan felismertem…
Ettingenné. Ön bizonyára álmos.
Krehl. Parancsára, főméltóságú asszony.
Ettingenné tovább olvas.
Krehl. A suhanó…
Ettingenné felnéz a füzetből. Ha az ember álmos… akkor az ember aludni megy, alezredes úr.
Krehl feszesen áll.
Ettingenné felkel és odalép hozzá. Méltóságteljesen: Mi most mind a ketten nyugovóra térünk, alezredes úr. Ön azzal a boldog érzéssel, hogy áldozatot hozhatott a gyermekéért. Ezért nagyon, nagyon irigyli önt, mint apát, egy anya, akitől a sors megtagadta azt, hogy ezt a kötelességét teljesíthesse. Csókra nyujtja kezét. Isten önnel.
Krehl kezet csókol, hosszasan.
Ettingenné. Isten önnel. Elhúzza kezét. És… köszönöm ezt a forró könnyet, amelyet a kezemre csöppentett… alezredes úr. Meghatva lebeg el balra. Krehl rajongó pillantást vet rá, sarkon fordul és elsiet jobbra.