HARMADIK FELVONÁS.
Ugyanaz a szín. Másnap reggel. A nagy háttér-függöny most szét van húzva. Napfényes terrasz látszik, jobbról és balról nehány lépcsővel le a parkba. Fák, virágok. A szoba közepén terített reggeliző asztal, virággal, négy székkel. Jobbról és balról elől egy-egy karosszék.
Mikor a függöny felgördül, Ettingenné egyedül ül az asztalnál. Reggelizik. Teát iszik. Vajat ken.
Kis szünet után balról belép Olympia.
Olympia. Jóreggelt, anyám.
Ettingenné. Jóreggelt, drága gyermekem.
Olympia. Miért nem keltettél fel reggel? Most, látod, nem voltam kinn a pályaudvaron, mikor a papa megjött.
Ettingenné. Oly mélyen aludtál. Sajnáltalak felkelteni.
Olympia. Pedig tudod, mily boldogság nekem látni, mikor a papa így megjön valahová… hogy felderül a szigorú arca… mikor meglát. Ilyenkor oly világosan érzem, mennyire szeret.
Ettingenné. Úgy beszélsz apádról, mintha nem apád volna, hanem… anyád.
Olympia. Szeretem a papát.
Ettingenné. Már találkoztatok?
Olympia. Hogyne. De csak egy pillanatra. Megcsókolt és szaladt átöltözni. Örültem, hogy nem beszéltünk. Én nem tudok hazudni neki.
Ettingenné. Majd én, édes fiam. Majd én. Folyton Olympia arcát vizsgálva. A papa nagyszerű színben van.
Olympia. Hála Istennek.
Ettingenné. Micsoda pompás szervezet. Ötvennyolc éves. Negyvenet mutat. És harmincötnek látszik. Ülj le drága gyermekem. Apád mindjárt lejön. Okvetlenül meg akar fürdeni a rádiumos vízben. Szereti ezt a vizet. Hisz benne.
Olympia. Igen.
Ettingenné. Ülj le, drága gyermekem.
Olympia leül.
Ettingenné. Egy kis teát? Vizsgálva nézi.
Olympia. Kérek.
Ettingenné miközben önt neki. Tegnap este óta nem láttalak. Azért nézlek.
Olympia. Ne olyan sötéten.
Ettingenné. Mit ne olyan sötéten?
Olympia. A teát.
Ettingenné vizet tölt a teához. Egy kis forró vizet töltök utána. Így elég világos?
Olympia. Köszönöm, most jó.
Ettingenné pillantással a terrasz felé. A nap már kora hajnalban oly melegen tűzött, hogy úgy nézem, ma nagy hőség lesz. Négy órakor felébredtem, már meleg volt.
Olympia. Igen?
Ettingenné. Aztán nem is tudtam elaludni. Sírtam.
Ettingenné. Oly nyugtalan voltam…
Olympia. Na és most már megnyugodtál kissé?
Ettingenné. Hogy megnyugodtam… azt talán nem lehet mondani. De valamivel több bizalmam van a jövőben, mint éjfél után egy órakor volt. Örömmel látok… ha nem tévedek… a te arcodon is… némi bizalmat a jövőben. Vár, de nem kap választ. Bár nem tudom, hogy jól látom-e. Sóhajt. Oly optimista vagyok! Vizsgálódva nézi lányát. Gondolod, hogy indokolt a nyugalmam?
Olympia. Egy csepp tejet kérek, anyám.
Ettingenné felkel, a tejért nyúl. Egy csöpp tejet. Felemeli a kannát. Nem felelsz anyádnak a kérdésére. Nem kap választ, tejet önt. Egy nő élete az áldozatok sorozata. Leül. Kenjek egy kis vajaszsemlét?
Olympia. Kérek, anyám.
Ettingenné vajat kenve. Pedig hidd el, vannak titkok, amelyek befogadására csak egy anyaszív képes.
Olympia. Ne oly vastagon, anyám.
Ettingenné. Mit ne oly vastagon?
Olympia. A vajat.
Ettingenné. Jól van, drága gyermekem. Nagyon jól van. Sóhajt. Vékonyan fogom kenni. Kenve. Mikor még nem volt egyház a világon, az anyaszív volt az egyetlen gyontatószék.
Olympia. Milyen szép gondolat, anyám. Olyan, mint egy költemény.
Ettingenné már könnyekkel a hangjában. Én nem kérdezek tőled semmit. Itt a zsemléd fiam. Én nem kérdezek tőled semmit. Vékonyan kentem. A mai világban egy anyának csak kötelességei vannak. Eheted, fiam, a vaj friss. Sírós hangon. Úgylátszik, jogai már nincsenek az anyának. Kis szünet. Idegesen. Nem felelsz anyádnak a kérdésére? Nem kap választ. A gyermek éli a maga életét. Kis szünet. A maga életét éli a gyermek. Az anya pedig aggódva áll itt… és könnyekkel a szemében kérdezi önmagától… Majdnem sírva. Miért nem tudom én a gyermekemről éppen azt, amit legjobban szeretnék tudni? Kérdezi az anya. Szünet. Ezt kérdezi az anya. Egyre hangosabban kérdezi ezt az anya. Szünet. És a válasz? Hallgatás.
Olympia. A legtöbb esetben.
Lina belép.
Lina. Zavarlak benneteket?
Ettingenné. Se jobban, Lina, se kevésbbé, Lina, mint máskor, Lina, kedves Lina. Vajat ken, dühösen.
Lina leül reggelizni. Olympiához. Apád oly szép és friss, mint ifjúkorában volt, mikor szerelmes voltam belé. Kenj nekem is egy kis vajaskenyeret, Jenny, ha már benne vagy. – Hirtelen vonultatok vissza tegnap éjjel.
Ettingenné. Nagyon elfárasztott az estély. A keveredéstől mindig fejfájást kapok.
Lina. Ne kend olyan vékonyan. Szeress jobban egy kicsit.
Ettingenné. Azt hittem, fogyni akarsz.
Lina. Miért? Szeretnéd, ha kevesebb volna belőlem?
Ettingenné. Kérlek, édesem. Vastagon fogom kenni. Dühösen ken.
Lina Olympiához. Neked is fájt a fejed?
Ettingenné. Igen. Egyszerre.
Olympia. Nem.
Lina. Már most igen vagy nem?
Olympia. Mama úgy kényeztet engem.
Lina. Csak mert úgy láttam, mintha sétáltatok volna a parkban.
Ettingenné. Pár percig. Levegőre volt szükségem. Nem éreztem jól magam.
Lina. De azért mégis későn mentél aludni.
Ettingenné. Olvastam itt az olvasóban. De nem sokáig.
Lina. Én nem tudtam aludni. Meleg volt. Egész éjjel az ablaknál ültem.
Ettingenné. Az ablaknál ültél.
Lina. Az ablaknál ültem. És kinéztem.
Ettingenné. Kinéztél.
Lina. Olyan szép ez a park éjszaka. Ezek a nagy sötét fák. És alattuk az árnyak. Bokrok és más magasabb zöldségek. És ha az ember figyel: titkos zörejek.
Ettingenné. Zörejek?
Lina. Halk zörejek… mintha suttogó árnyak suhannának el a fák alatt.
Ettingenné. Poétikus.
Lina. Poézis és biztonság. Mily megnyugtató: egy csendőrtiszt, aki némán fel-alájár a ház előtt. Mint egy őr. Ez a figyelem, úgy látszik, nekünk szól.
Ettingenné. Igazán nagyon figyelmesen viselkednek itt velünk szemben.
Lina kis szünet után. A kapitány még nem jelentkezett?
Ettingenné. Nem.
Lina Olympiához. Ma reggel nem lovagoltok?
Olympia. Nem hiszem. Ma a papa… Meglátja Ettingen tábornokot, aki jön a terrasz felől. Örömmel. A papa! Feláll.
Tábornok belép.
Tábornok Olympiához. Nem, nem… ne zavartassátok magatokat. Téged megcsókollak még egyszer, mert te vagy az én büszkeségem. Megcsókolja, gyengéden leülteti. Folytassátok. Leül, háttal a terrasznak. Folytassátok.
Albert belép.
Albert. Jó reggelt!
Tábornok. Ülj le, Albert.
Albert. Köszönöm, én már reggeliztem.
Lina. Természetesen az ágyban.
Albert. Nem «természetesen az ágyban», hanem «az ágyban». Negyven éve ott reggelizem.
Lina. Természetesen.
Albert mérgesen. Mit akarsz ezzel a «természetesen»-nel? Olyan jellemző az rám nézve, hogy az ágyban reggelizem? Már korán reggel kezded?
Tábornok. Lina, én katonai rangom minden tekintélyével neki adok igazat. A megjegyzésednek irónikus hegye volt. Vagy hogy mondják? Éle vagy hegye?
Ettingenné. Éle.
Tábornok igen erélyesen. Akkor: éle. Éle volt.
Lina. Ha te mondod, akkor úgy van. Rajongó arccal. Neked mindig igazad van. Az egész világon csak neked van igazad.
Tábornok. Lina, ne légy érzéki.
Ettingenné Tábornokhoz. Akarsz enni valamit?
Tábornok nagyon erélyesen. Köszönöm, nem kérek. Fürdő előtt ki van zárva. Feleségére néz. Azt mondod, hogy egyem?
Ettingenné. Igen.
Tábornok nagyon erélyesen. Akkor eszem.
Ettingenné. Egy kis sonkát?
Tábornok. Az aztán ki van zárva! Sonkát reggel? Nem vagyok egy vad őrült!
Olympia. Oly jó, papa. Egyél.
Tábornok nagyon erélyesen. Ha olyan jó… add ide. Érte nyúl. Majd később megyek fürdeni. A tálra mutat. De saláta nélkül.
Olympia kérlelően. Salátával!
Tábornok harsányan. Salátával! Vesz belőle. Ezt az egy napot ki akarom használni. Kétszer fogok fürdeni.
Olympia. Az sok.
Tábornok harsányan. Egyszer fogok fürödni! Most délelőtt. Átveszi a teáscsészéjét. Kezedet csókolom. Iszik egy kortyot. Higyjétek el, nincs kolosszálisabb üdülés egy tábornok számára, mintha mások parancsolnak neki. Én így pihenem ki magamat a sok fárasztó parancsolástól. Ennél a két angyalnál. Csak ne féljetek, édeseim. Parancsoljatok parancsolni.
Albert jobboldalt ülve a falnál. Különös, hogy abban is van valami kritizálni való, hogy az ember az ágyban reggelizik.
Lina. Kicsoda kritizálta azt?
Ettingenné. Hagyjátok ezt, kérlek. Fülöp tiszteletére rendezitek ezt a veszekedést?
Tábornok. Lina nem változik. Ilyen volt húszéves korában is.
Lina. Ezt köszönöm. Látod, épp az előbb mondtam, hogy te se változtál ifjú korod óta.
Tábornok. Lina, ne légy érzéki.
Ettingenné. Rendeltél fürdőkabint?
Lina. Ez a… kabin most arra való, hogy az érzéki társalgást más irányba térítse?
Ettingenné. Úgyvan. – Rendeltél kabint?
Tábornok. Nem. Erélyesen. Nem is rendelek! Ha én odamegyek, legyen kabin! Felháborodva. Csak nem állok oda előjegyeztetni!
Ettingenné. Akkor nem kapsz.
Tábornok harsányan. Tehát odaállok előjegyeztetni! Odasétálunk Alberttel. Asszonyokra mindig hallgatni kell. – Kevés kompótot kérek!
Ettingenné. Kitünő.
Tábornok harsányan. Sok kompótot kérek. Átveszi.
Lina. Mondd, Fülöp, hogy tudsz te meglenni e nélkül a két asszony nélkül, csak egy napig is?
Tábornok. Tudod, hogy? Erélyesen. Sehogy! – Mondd, kérlek és te hogy tudsz meglenni egy percig is megjegyzések nélkül?
Ettingenné. Lina úgy tele van élettapasztalattal, okossággal és kritikával, hogy ha nem tudnám, hogy ez csak a mondanivalónak a túltengése nála, azt kellene hinnem, hogy nem szeret bennünket.
Lina. Igazságtalan vagy.
Albert magában, oldalt, hangosan. Azon fennakadni, hogy az ember ágyban reggelizik és nem asztalnál. Nem megy a fejembe, hogy mi ebben a rendkívüli. A walesi herceg, a spanyol király ágyban reggelizik. Sándor cár az ágyban ebédelt, viszont Napoleon az ebédlőben született. Kiki a gusztusa szerint.
Tábornok. Elég! Elég! Jól van. Fogadjátok az eddigiért forró köszönetemet, de ezzel aztán családi diszharmóniában mai szükségletem fedezve van. Akinek a hangját leginkább szeretném hallani, az hallgat.
Ettingenné. Ma hallgat. Anyja kérdéseire sem felel.
Tábornok. Pedig jó hírem van számodra! – Miért vagy oly szótlan, gyermekem?
Olympia. Téged nézlek, apám. A szemedet. Ezt a szép szigorú tekintetedet.
Tábornok. Szigorú? Pedig most igazán igyekeztem kedélyes lenni. Jókedvem van, mert jó hírt hozok.
Albert. Én inszcenálok családi diszharmóniát?
Tábornok hirtelen. Erre ne te felelj, Lina! Ezt ő önmagától kérdezte.
Albert. Én nem inszcenálok családi diszharmóniát!
Tábornok. Látod, már felelt is önmagának. Pont. Hát most hagyjatok engem is szóhoz jutni. Igen? Linához. Szabad?
Lina. De Fülöp…
Tábornok. Nahát, Drága Olympiám, azt hiszem, mindjárt jobb kedved lesz, ha ezt meghallod. Abban az órában, mikor a leveledet megkaptam, jelentkeztem ő felségénél.
Olympia. Drága jó apám…
Tábornok. Elmondtam neki a leveled tartalmát. És hozzátettem: ha az én lányom ezt írja erről a Kovács Andrásról, akkor ez csak a fele a jónak, amit róla tud. Lányom oly óvatos, mint egy nagykövet. Ő felsége megköszönte a jelentésemet és ezt mondta.
Mindenki közelebb hajlik a tábornokhoz, feszült figyeléssel.
Tábornok. «Meghatottan köszönöm, hogy leánya még nyári frisseségében is rám gondol…» Diadalmasan néz körül. Mindenki visszahajlik.
Tábornok. «Mily gyöngédség ez»… folytatta…
Mindenki megint hozzáhajol és figyel.
Tábornok… «Mily gyöngédség ez az ön kedves leányától. Ő tudja, mennyire szeretem gyermekemet, és milyen nagy gondom az, hogy feddhetetlen tanítót találjak számára.» Ezt mondta ő felsége, talán nem szóról-szóra, esetleg a szavak máskép voltak elhelyezve az ő nyilatkozatában, de a lényeget garantálom. Diadallal néz körül.
Ettingenné szívén a kezével. Istenem…
Tábornok Olympiához. Nos? Mit szólsz ehhez?
Olympia. A császár Európa első gentlemanje.
Tábornok. Ez egy frázis a lapokból. Melegebben kellene tudomást venned ilyen meleg szavakról. Ő felségének remegett a hangja, mikor azt mondta: «Köszönöm, Ettingen, nagyon köszönöm». Szeméhez nyúl. Öreg katona vagyok. Nekem mindenem, felséges császárom kegye.
Ettingenné. Amelyet bírsz is.
Tábornok. A legteljesebb mértékben. Dacára ellenségeinknek. Most az elbeszélésben itt egy pillanatra megállok, mert ünnepélyesen meg akarom köszönni az én drága lányomnak… Feláll, a többiek is… hogy alkalmat adott nekem arra, hogy felséges császáromnak bizalmi szolgálatot tehessek. Te jóságos gyermek! Ime, te még segítesz is atyádon, te még erősíted is atyád pozícióját! Ez jólesik annak, akit oly sokan szeretnének elmarni a császár oldala mellől. Fogadd izgatott köszönetemet. Szeméhez nyúl, könnyet töröl le. De gyerünk tovább. A nők leülnek.
Ettingenné. Kihül a teád, igyál egy kortyot.
Tábornok erélyesen. Ha beszélek, nem iszom! Csend. Igyam? A két nő igent bólint. Iszom! Iszik, leül. Szóval ez tegnap reggel történt. Tegnap délután aztán ezzel kapcsolatosan újabb kijelentést tett ő felsége, öt óra körül, a Praterben, a kocsiban.
Lina. Mit mondott a kocsiban?
Tábornok. A felség mindig kegyes hozzám és mindig elégedetten szokott nyilatkozni családomról. Máskor is dícsér benneteket. De tegnap délután…
Lina… a kocsiban.
Tábornok… a kocsiban egyszerre megszólalt és… és… Most nem értem, miért hangsúlyozod azt, hogy a «kocsiban?»
Lina. Én hangsúlyozom?
Tábornok. Igenis, a kocsiban. Mellette ültem a kocsiban.
Lina. Igen! Tudom!
Tábornok. Hát akkor mit akarsz?
Lina. Én?
Tábornok rosszalólag csóválja fejét, aztán folytatja. Egyszerre megszólalt és ezt mondta: «Az ön asszonyai nemcsak mintaképei a viselkedésnek, hanem a legokosabb asszonyok is Ausztriában.» Ezt mondta. Linához. A kocsiban.
Lina helybenhagyólag. Kérlek.
Tábornok. Ezt mondta, aztán komor arca gyengédebb kifejezést öltött.
Ettingenné boldogan. Gyengédebb kifejezést!
Tábornok. Azt hiszem, nem tévedtem. Gyengédebbet.
Ettingenné kéjjel. Ó!
Tábornok. És ezt mondta. Előveszi noteszkönyvét, mind közelebb hajolnak, Albert is feláll és odalép. De szóról-szóra! Szemüveget tesz fel, olvas. «Ettingen, ön nekem hű tanácsadóm. Sohase bántam meg, ha önre hallgattam. De tudom, hogy önnek is van tanácsadója: az ön szép és okos lánya. Ettingen, ha az ön lánya valakit méltónak tart arra, hogy az én imádott gyermekem tanítója legyen, akkor én azt az embert elfogadom. Már egy fél éve keresek lovaglómestert, akire rábízhassam és nem találok. Pedig azalatt háromszor találtam miniszterelnököt Magyarország számára és négyszer Ausztria számára. De most meg vagyok győződve, hogy végre megvan az ideális ember. Felírtam a nevét. Mondja meg a lányának, hogy hálás leszek neki ezért.» Meghatottan néz körül. Nagy csend. Visszateszi a noteszkönyvet. «Hálás leszek neki ezért!» Egy könnyet töröl le.
A nők csészéikbe néznek.
Tábornok. Bocsássátok meg könnyeimet. Öreg katona vagyok.
Kovács megjelenik a terraszon és megáll.
Tábornok észreveszi, hogy a hölgyek most mind a terraszra néznek. Megfordul. Odanéz.
Pillanatnyi szünet.
Kovács. Főméltóságú uram, Kovács András százados a császári és királyi huszonhatodik huszárezredtől alázatosan jelentkezik.
Ettingenné lassan felemelkedik a székéről, kezével a szívén.
Olympia rögtön utána szintén feláll lassan.
Pillanatnyi csend.
Tábornok még mindig Kovács felé fordulva, mosolyogva, közvetlen hangon. Ne ilyen ünnepélyesen, kapitány úr. Gyere be szépen és mondd: jóreggelt. Kezet nyujt neki.
Kovács belép, kezet fog a tábornokkal, mélyen meghajolva.
Tábornok. Tegnap nem is tudtam, hogy ismered a hölgyeimet.
Lina. Oh ismerjük! Sőt! Nagyon jól ismerjük!
Kovács kezet csókol Ettingennének. Az a szerencse ért, hogy… kezet csókol Olympiának… már itt tartózkodásom első napján… kezet csókol Linának és megy Albert felé… Dupuy gróf ő excellenciája bemutatott ő főméltóságaiknak. Jóreggelt. Meghajol Albert előtt.
Albert kezet fog vele. Jóreggelt.
Tábornok. Látod, ezt nekem akkor nem írták meg.
Kovács. Nem vagyok olyan fontos személy, főméltóságú uram.
Tábornok. Egyáltalán, olyan rövid leveleket írtak, hogy csuda. Ilyen nagy betűkkel írnak. Két mondat négy oldal. Ülj le kérlek.
Kovács. Köszönöm. Határozott léptekkel megy a baloldalt álló karosszék felé és leül.
Tábornok mosolyogva nézi Kovácsot. Számodra szenzácionális jó hírt hoztam.
Kovács. Ah!
Tábornok. Olympia azt írta, nem tudsz róla. Ő meglepetésnek szánta. Nem rontom el az örömét. Majd ő közli veled. Helyesen cselekszem, lányom?
Olympia. Mint mindig, papa.
Tábornok Kovácshoz. Mióta vagy itt?
Kovács. Két hete.
Tábornok. Ah! Tavaly Karlsbadban, ha jól tudom… csak pár napig…
Tábornok. Aztán egyszerre váratlanul eltűntél.
Kovács zavartan mosolyogva. Igen.
Ettingenné és Olympia, akik eddig Kovácsot nézték, most hirtelen a reggelihez nyúlnak.
Tábornok. Titokzatos ügyek. Mi? Fiatalság. Úgy nézzetek rá, hogy ez az egyetlen ember, akivel órákig tudtam sétálni Karlsbadban. Mikor ti Svájcban voltatok.
Lina. Ő igen jól sétál.
Tábornok. Nehezen szoktunk össze. De aztán határozottan összeszoktunk. Remélem, az asszonyaimat is olyan jól mulattattad, mint akkor engem. Érdekes kalandos történeteket mesélt. Tréfákat is. Nehezen nevettem. De aztán határozottan nevettem. Te az egész világot bejártad, úgy-e?
Kovács. Sokat utaztam. Úton sokat tanul az ember.
Tábornok. Az már igaz.
Kínos szünet.
Lina. Nyelveket is úton tanult?
Kovács. Nem. Úton csak gyakoroltam. A nyelvtanhoz elmélyedés kell. Magányosság. Négy fal közt pár hónap alatt egy nyelvet meg lehet tanulni.
Tábornok. Csak nem alkarod elhitetni velünk, hogy kolostorban tanultad?
Kovács nevetve. Nem!
Mindenki kínosan nevet. Ettingenné tovább nevet, mint a többi és csak a tábornok szigorú pillantására hallgat el.
Lina. Jenny azt mondja, nyelveket nem lehet tanulni.
Ettingenné. Én mondtam?
Lina. Tegnap este mondtad. Hogy ez speciális tehetség.
Ettingenné. Lehet, hogy mondtam, lehet, hogy nem mondtam.
Lina. Mikor kártyázni mentetek, akkor mondtad.
Kínos szünet.
Kovács. Kártyázni, azt úton tanultam. Tengeri hajón.
Kovács. Igen.
Tábornok Ettingennéhez. Bridgeztél vele?
Ettingenné kínos mosollyal. Óh igen.
Tábornok. Azt nagyon megtanulta azon a tengeri hajón. Kártyaművész! Nekem elszedte az egész pénzemet Karlsbadban, bridgeben.
Ettingenné összerezzen.
Lina. Jenny visszanyerte tőle.
Ettingenné kínos nevetéssel. Igen.
Tábornok. Mi az, peched volt? Nagy peched lehetett.
Kovács. Nagy pechem volt. Illetve a főméltóságú asszonynak volt nagy szerencséje.
Ettingenné. Óriási szerencsém volt.
Tábornok. Jenny nagyon szeret nyerni.
Lina. Az kellemes is. Kovácshoz. Nem gondolja?
Kovács. Nem mindig kellemes. Néha jön aztán egy pillanat, amikor nem kellemes.
Tábornok. Igen. És az én Olympiám… hallgat. Komoran hallgat.
Olympia. Csak véletlen, papa.
Tábornok. Meddig maradsz itt?
Kovács. Ma elutazom.
Tábornok. Hova?
Kovács. Őszintén megvallva, még nem tudom. Mindenesetre északnak megyek.
Lina. Azt hittem délnek megy.
Tábornok. Te is? Mi is.
Kovács. Gondoltam rá, de… nem mehetek délnek. Északra megyek.
Lina. Miért?
Tábornok. Ilyet sohase kérdezz, Lina. Ilyesmi mögött mindig asszony van.
Kovács. Keletporoszországban… most lovasversenyek vannak.
Tábornok a többiekhez. Jó lovas, mi? Megérdemli azt a… Szájára teszi a kezét. Hallgatok. Nem árulok el semmit. Jól teszem, lányom?
Olympia. Igen, papa.
Lina. Tegnap elvitte az első díjat a díjlovagláson.
Albert. Teljes joggal.
Tábornok. Szép volt a díjlovaglás?
Albert. Nagyon szép.
Tábornok. Te természetesen nem vettél részt.
Albert dühösen feláll és elfordul tőlük.
Lina. Látod, hogy természetes?
Tábornok feláll, Kovácshoz. Sajnálom, hogy nem láttam a kunsztjaidat. Viszont örülök, hogy egyáltalán látlak ismét… és… Szájára teszi a kezét… Nem szóltam semmit.
Kovács katonásan meghajol.
Tábornok. De viszont most nem fogsz megszökni előlem, mint tavaly. Elutaztál, mielőtt meghívtalak volna. Hát most hívlak meg. Látni akarlak télen, Bécsben.
Kovács. Köszönöm a nagy megtiszteltetést. Ha ugyan a garnizonból el szabad mozdulnom.
Tábornok. Onnan el fogsz mozdulni. Majd meglátod, mennyire el fogsz onnan mozdulni. Végignéz rajta. Pompás példány vagy. Határozottan örülök neked. Nem is tudod, mennyire örülök!
Kovács. Végtelenül köszönöm, főméltóságú uram.
Pillanatnyi szünet.
Tábornok. Nna. Egy kérdés, Jenny. Most nem emlékszem hamarjában: megyek én most fürdőt rendelni, vagy nem megyek fürdőt rendelni.
Ettingenné. Te mégy fürdőt rendelni.
Tábornok. Köszönöm. Kovácsra néz. És te?
Kovács. Én… búcsúzni jöttem a főméltóságú hölgyektől.
Tábornok. Hát csak búcsúzzál. Mi megyünk fürdőt rendelni. Előre, Albert. Te búcsúzzál el az asszonyoktól, és te mindig mulattasd őket. Este úgyis elutazunk.
Lina. Milyen kár.
A következőket igen gyorsan.
Ettingenné. És milyen kár, hogy te nem jöhetsz velünk.
Lina igen gyorsan. Nem tudom ugyan, hogy miért nem mehetek veletek…
Ettingenné még gyorsabban. Úgy tudom, a te kúrád még egy hétig tart.
Lina még ennél is gyorsabban. Kedves Jenny, ami az én kúrámat illeti…
Tábornok kommandírozva. Állj! Hirtelen csönd: mind a kettő elhallgat. Karonfogja és elhúzza Linát. Majd nekem fogod elmondani a kúrádat, drága Linám. Lassan indulnak a terraszon balra, Albert követi őket. Távozásközben beszélnek. És meg fogod nekem mondani, hogy az előbb mért hangsúlyoztad azt, hogy «a kocsiban!»
Lina. Én hangsúlyoztam, hogy «a kocsiban»? Hangsúlyoztam: «a kocsiban»?
Albert. Igenis hangsúlyoztad. Utánozza. «A kocsiban». «A kocsiban».
Lina hadarva. Te azt mondtad, hogy «a kocsiban», és én gépiesen ismételtem: «a kocsiban».
Tábornok. De miért ismételted?
Lina. «A kocsiban»?
Albert. Úgyvan. Miért ismételted?
Lina. Én azt mondtam…
Tábornok. Gúnyosan mondtad: «a kocsiban»!
Lina. Én…
Tábornok. Gúnyosan mondtad: «a kocsiban»!!
Eltűnnek mind a hárman, de még kívülről is hallatszik: «A kocsiban!» «Én?» «Gúnyosan!» «Én?» «A kocsiban!»
Ezt a szalónban álló három személy némán, mozdulatlanul várta végig.
Szünet, amíg elmennek.
Ettingenné. Mi ez, kérem?
Kovács. Hogy méltóztatik érteni ezt a kérdést.
Ettingenné. Mi ez az egész? Mi történik itt?
Kovács. Semmi különös.
Ettingenné. Ön még itt van? Ön még nem utazott el és nem törte ki a lábát? Ön még idemerészkedik az uramhoz?
Kovács. Voltam bátor említeni, hogy tavaly Karlsbadban…
Ettingenné gúnyosan. Kártyázott vele. Én… én… Olympiához fordul… én hozzád fordulok felvilágosításért.
Olympia. Ha a betyároknak van becsületük, akkor neki már ma hajnalban el kellett volna utaznia.
Kovács lehajtott fejjel. Nem voltam rá képes.
Olympia. Meg akar ölni engem? Mert most aztán már nincs más hátra.
Kovács halkan, szerényen. Hercegnő, most egy kis kellemetlen meglepetés következik. Szünet. Én nem vagyok Mejrovszky, a szélhámos.
Ettingenné. Hát?
Kovács. Kovács András kapitány.
Ettingenné egy székhez támaszkodik, aztán lezökken rá.
Olympia felkapott fejjel, vadul bámul Kovácsra.
Szünet.
Kovács egyszerűen, közvetlenül. Kovács András kapitány a császári és királyi huszonhatodik huszárezredtől. Egy kis tréfa. Tulajdonképpen tényleg csaló vagyok, de csak azért, mert kiadtam magamat csalónak. Ritka eset a logika történetében, hogy valaki azzal, hogy kiadja magát valaminek, automatice azzá is válik.
Olympia. Én ezt önnek nem hiszem el.
Kovács. Meg fog róla győződni, idővel.
Ettingenné. Ön oly vakmerő, hogy képes most valami újabb csavarintással… Nézi. Magyarázza meg, amit mondott!
Kovács. Mondtam már: kis tréfa volt. Olympiához. A parasztnak a tréfája. Egy kis büntetés. Meg méltóztatott engem sérteni. Nem a becsületemben. De valahol egész mélyen, ott valahol a becsület körül, hercegnő. Mikor kimentem… «erős italokat inni»… és… «szép nőket szeretni»… elhatároztam, hogy… Abbahagyja.
Szünet.
Olympia. Mit határozott el?
Kovács. Bementem a kávéházban a telefonfülkébe. Ennél egyszerűbb dolog nincs is a világon. Felhívtam a csendőrt és azt mondtam neki, hogy a bécsi rendőrség beszél. Én mondtam neki, hogy Kovács, az Mejrovszky. Ez volt az egész. A többit méltóztatik tudni.
Olympia. Hazudik.
Kovács. Dehogy. – A kávéházból telefonáltam a hotelbe. Máskor április elsején szoktam ilyent csinálni. Most nem tartottam magamat a dátumhoz. Telefontréfa. Telefonáltam neki, aztán letettem a kagylót és visszaültem a barba erős italokat inni. És várni, hogy mi lesz ebből. Aztán értem jött a boy. Aztán én… bejöttem ide főméltóságtokhoz.
Ettingenné. És miért csinálta ezt? Mit akart?
Kovács. Mondtam már. Büntetni. Ha szégyenlik a parasztot, jó, kapnak egy gazembert. Tudtam én, hogy avval szóbaállnak. Csak a paraszttal nem.
Ettingenné. Mindennek az az ostoba csendőr az oka.
Kovács. Miért? Nem volt az ostoba. Még olyan csendőr nem született a világra, aki az ilyenbe be nem esik. Mit csinált volna szegény?
Ettingenné nagy beszédbe kezd. Én most a leghatározottabban kikérem magamnak, hogy ön…
Tábornok a terrasz felől jön.
Tábornok Ettingennéhez. Ő esküszik, hogy csak gépiesen ismételte.
Ettingenné. Mit? Kicsoda?
Tábornok. Lina. Azt, hogy «a kocsiban».
Ettingenné. Miféle kocsiban?
Tábornok. Hagyjuk. Nem ezért jöttem vissza. Csak azt akartam mondani, hogy ne várjatok, rögtön kaptam kabint. De a fürdővel eltelik egy óra is. Hát hol találkozunk?
Ettingenné. Ahol parancsolod, Fülöp.
Tábornok. Én majd megparancsolom, de előbb te tégy egy propozíciót.
Ettingenné. Proponálom, hogy mi felsétálunk előre a Kurhausba és te gyere oda.
Tábornok. Jó. Kitünő. Hát egy óra mulva. Olympiához. Tudja már a titkot?
Olympia. Még nem.
Tábornok. Miért kínozod? Mamádnak van egy nagyon okos mondása: férfit megölni, de nem kínozni.
Ettingenné nagyon idegesen. Mit akartál az előbb… valami kocsival?
Tábornok mosolyogva. Semmit. Hisz ismered Linát.
Ettingenné. Mi az, megint mondott valamit?
Tábornok. Hagyjuk ezt. Kovácshoz. Te ma délután revanche-ot fogsz adni nekem. Kihasználom a pechedet. Kártyázni fogsz velem. Ettingennéhez. Az apja is kitűnő kártyás volt. De ebből a fiúból nem nézett ki ez. Olyan csendes, komoly fiatal tiszt volt.
Kovács. Szerénységem tiltotta a főméltóságú hölgyeknek azzal büszkélkedni, hogy főméltóságod tanítványa voltam.
Tábornok. Hogyne, hogyne. A hadiiskolában. Hogyne. Nem mondom, hogy a legjobb tanítványom volt…
Tábornok. De határozottan a tanítványom volt. Egyike volt a legközepesebbeknek. Ha az apja nem lett volna régi bajtársam… hát… Igaz! Édesapád hol van most?
Kovács. Nyugdíjban. Visszament parasztnak a falujába.
Tábornok. Jól van az öreg úr? Karon fogja.
Kovács. Hála Istennek jó egészségben van.
Tábornok melegen. Ha írsz neki, nagyon szépen tiszteltetem.
Krehl megjelenik a terraszon.
Mindenki odanéz.
Krehl nagyot bámul.
Tábornok. Na, mi az, fiam?
Krehl. Főméltóságú uram, Krehl János Farkas császári királyi csendőralezredes alázatosan jelentkezik, mint a kilencedik csendőrkerület parancsnoka.
Tábornok. Köszönöm. Akar valamit?
Ettingenné. Miért néz ön rám? Tőlem akar valamit?
Krehl. Főméltóságodnak…
Ettingenné. Nos? Tekintetével belefojtja a szót.
Krehl. Mély tisztelettel meg akarom köszönni…
Ettingenné. Hja úgy. Fülöp, én voltam olyan merész és kilátásba helyeztem a te pártfogásodat az ő fia számára. Neki van egy tizennégyéves, derék, csinos, rendkívül tehetséges fia, aki tábornok akar lenni.
Tábornok. Bravó.
Ettingenné. Nem most rögtön. Idővel. Hálás szeretnék lenni az alezredes úrnak. Ő olyan önfeláldozóan őrzött bennünket… engem és Olympiát… hogy mind a ketten nagyon kérünk…
Tábornok. Nagyon szívesen, angyalom. Gratulálok, hogy ilyen kitünő protekciót szerzett, mint a feleségem és a lányom. Jelentkezzék nálam a fiúval szeptember elsején. És elismerésemet fejezem ki önnek, amiért őrizte az asszonyaimat.
Krehl némán szalutál.
Tábornok. Bár őket nem kell őrizni. Ők határozottan kitünően tudják őrizni magukat.
Krehl Ettingennére néz.
Ettingenné. Ön ismét értelmetlenül néz. Ez többször előfordult. De nem von le az ön értékéből. Ön kitünő közeg és kitünő ember.
Kovács. Én ki is próbáltam az éjjel. Felhívtam telefonon, mintha Bécs beszélt volna és azt mondtam neki, hogy figyelje Kovács kapitányt, mert az csak kiadja magát huszártisztnek, pedig nem huszár, hanem valami híres szélhámos.
Tábornok nevetve. Kitünő! Az egyetlen ember, aki engem meg tud nevettetni. És figyelt téged?
Kovács. Egy ideig figyelt. Aztán abbahagyta. Nézik egymást Krehllel. Igaza van a főméltóságú asszonynak: néha értelmetlenül néz.
Tábornok harsogva. Általában, nekünk olyan kitünő csendőrségünk van, hogy igazán keresni kell a párját az egész világon. Komoly, tapintatos, lelkiismeretes csendőrség. Nagyon örültem alezredes úr. Nagyon örültem.
Krehl szalutál, indul.
Kovács. Szervusz!
Krehl megáll, zavartan. Szervusz. Elsiet.
Kovács Ettingennéhez. Most szeretett volna megint értelmetlenül nézni, de nem mert.
Tábornok Ettingennéhez. Úgy látszik, tőled fél. Órájára néz. Tehát féltizenkettőkor a Kurhausban. Igen?
Ettingenné. Úgy parancsoltad.
Tábornok. Úgyvan. Elmegy.
Szünet.
Olympia mereven, a távolba nézve áll a balszélen. Kovács jobbról áll. Ettingenné, aki az urát két lépésnyire a terraszig kísérte, most visszajön és Kovács elé lép. Kovács szerényen lehajtja a fejét.
Kovács. Nem vagyok az. A látszat csal.
Még az se mindig gyilkos, aki pénzért szúr kést másnak a testébe.
Ettingenné. Hát mi?
Kovács. Sebész.
Szünet.
Ettingenné. Önt én ma nagyobb bűnösnek tartom, mint tegnap éjjel. Egy pillanatig kedvem lett volna az uramnak elmondani mindent. Olympiára néz. Már amit tudok. Ön agyonlőhette volna magát.
Kovács. Úgyvan.
Ettingenné. Még most is kedvem volna.
Olympia felsikolt.
Ettingenné. Na végre, hogy feleltél az anyád kérdésére! A terraszon át mérgesen elsiet.
Szünet.
Olympia. Maga…
Kovács. Pardon, hogy már az első szónál megállítom. Ki az a «maga»?
Olympia csodálkozva néz rá.
Kovács. Ki az a «maga», akihez beszél? Mejrovszky vagy Kovács?
Olympia. Hogyan?
Kovács. Csak válasszuk külön. A boldog Mejrovszky, a nincs. A boldogtalan kapitánnyal pedig tegnap este végzett. Kihez beszél most?
Olympia. Ahhoz az emberhez, aki egy hazugsággal csempészte magát a bizalmamba…
Kovács. Bizalmába?
Olympia. Illetve egy olyan helyzetbe… Zavarban. Mindegy. A hangsúly a «hazugság» szón van.
Kovács. Tehát?
Olympia. Tehát érvénytelen nemcsak az a…
Kovács. Érvénytelen.
Olympia. Nem is tudja, mit akartam mondani.
Kovács. Minden érvénytelen.
Kis szünet.
Olympia. Úgy látom, nem akarja, hogy most közöljük egymással a gondolatainkat.
Kovács. Jobb szeretnék most… hallgatni.
Olympia halkan. Boldogtalan?
Kovács. Nem.
Olympia. Boldog?
Kovács. Kicsit. Megnyertem egy előkelő szellemet a demokratikus gondolat számára.
Olympia idegesen. A boldogsága tehát… tisztán… szociálpolitikai jellegű.
Kovács. Igen.
Olympia. Hazudik.
Kovács. Az nagyon valószínű.
Kis szünet.
Olympia. És most mi a terve?
Kovács. Elutazom.
Olympia. Hova?
Kovács. Messzire. Nem tudom. Mindenesetre hamarosan beváltom Mejrovszkynak azt az ígéretét, hogy ezt a ruhát nem viselem többé.
Olympia felkapja a fejét, meglepetten bámul rá.
Kovács. Én egy kicsit játszottam az emberi méltóságommal. Én megsértettem ezt az egyenruhát. Nem vagyok korlátolt ember, se szentimentális, de… Mellére teszi a kezét… ebben hinni kell, vagy nem kell viselni. Minden tréfáért meg kell fizetni. És… tanítsa más lovagolni a kis főhercegnőt.
Szünet.
Olympia. Most egy különös és váratlan kérdést fogok intézni önhöz.
Kovács. Tessék.
Olympia. Szeret?
Kovács. Igen.
Olympia. Köszönöm.
Kovács. Szívesen.
Olympia lehajtja a fejét. Mit tett velem.
Kovács. Megsértett. Elégtételt vettem. Ezzel tartoztam magamnak és minden parasztnak ezen a világon.
Olympia lehúnyt szemmel gépiesen ismétli, halkan. Mit tett…
Kovács. Büntettem.
Olympia. Ez… büntetés volt?
Kovács. Igen.
Olympia alig hallhatóan. Szeretlek. Te kedves gazember.
Szünet.
Kovács nagyon szerényen. Megengedi hercegnő, hogy legalázatosabban búcsút vegyek.
Olympia. Elmegy?
Kovács. Elmegyek.
Olympia. Látom… ősszel… Bécsben?
Kovács. Nem, édes. Sehol és soha többé. Összevágja a sarkantyúját és a terraszon át elmegy.
Olympia lehúnyt szemmel áll a helyén.
FÜGGÖNY.