BÉRKOCSISOK.
A találkozás köztük ugy történt, hogy Ők elmentek Hozzá, a Miniszterhez elmentek, mint állampolgárok és mint bérkocsisok és megmondták Neki, hogy a fuvardijat emelni kell, mert emelni kell és pedig azért, mert emelni kell. Miért kell emelmi? Mert ha akármekkorára emeljük a fuvardijat és én azon a felemelt fuvardijon tul nem fizetek hatalmas, sőt szédületes borravalókat, illetőleg ha a kocsis ilyen jelzőjü borravalókat nem néz ki testi fellépésemből és mivoltomból, akkor ugyis a fejemre köp s jó, ha nem az ostorral köp a fejemre. De mégis emelni kell a fuvardijat, különben – hogy’ is mondta a szónok? – „a sérelmes határozat a bérkocsiközlekedésnek napról-napra való rosszabbodását, sőt csendes kimulását fogná maga után vonni, amelynek bekövetkezését semmiféle hatósági eszközzel sem lehet majd megakadályozni.“ Szóval, hogy ismételjem, ezt nem lehet hatósági eszközzel megakadályozni, bár mostanában mindent meg lehet akadályozni hatósági eszközzel. Azt, hogy egyem, azt, hogy igyam, azt, hogy mozogjak, sőt még azt is, hogy éljek. Hatósági eszköz mindenre van, de nagyon jól mondta a kocsisok szónoka, hogy a kocsisokra nincsen. Mért frissitsek fel olyan hervadt ostobaságot, hogy állam az államban? Nem teszem. Sőt azt mondom, hogy álom az álomban volna, ha a kocsisok ellen valóban tudna tenni a Hatalom, melynek adatott oldania és kötnie, rendelkeznie minden felett, ami több millió négyzetméternyi területen belül lélekzik és fuldoklik. Minden: az még nem a kocsisok. És a kocsisok: az még nem minden. Mert Ő válaszolt is Nekik. Ő azt mondta, hogy „figyelmébe ajánlja azonban a bérkocsi-gazdáknak, hogy tisztességtudó segédeket alkalmazzanak, mert…“
A megokolásra már nem is vagyok kiváncsi. Esküszöm, hogy Neki igaza volt, mikor Nekik ezt mondta. Ő nem trónol a felhők felett, Ő közvetlen érintkezésben van a mindennapi élettel, Ő tehát hallott róla, hogy a kocsisok gorombák, mint a disznók, Ő tehát ajánlja a bérkocsi-gazdáknak, hogy válogassák meg a személyzetüket. Oly egyszerü: válogassák meg és punktum. Menjenek ki az uccára, ahol csak ugy hemzseg az ember, ahol dagadoz és árad különösen a férfi-munkaerő, ahol minden füttyentésre tucatjával szaladnak elő a munkakereső férfikarok, csak éppen válogatni kell bennük s a legalkalmasabb és legfinomabb kocsisokat lehet belőlük kihalászni és kiszemelgetni. Ez csak nem kunszt! Ezt csak mindenki megteheti! És ha valaha, akkor ma! Mondom, itt nincs szó weltfremd-ségről, amivel rólunk gondoskodó és bennünket irányitó embereket hejehujamódon megdobni szokás, itt, ez esetben, kiki tudta, hogy mit beszél, itt az eleven élet pulzusán tartották kezüket az Illetékes Faktorok, itt nem az történt, hogy a népnek, mely kenyérért zajongott, azt válaszolják, hogy ha nincs kenyér, egyék zsemlyét. Aki nem látja, hogy ez más, az vak s talán éppen a háboruban vesztette el félszemét.
Mi az? mit mondott? miben? háboruban? Mit értek én, kötözni való futó-bolond, e furcsa zengzetü szavon? Csak nem azt gondolom, hogy itt már válogattak és kiszemeltek, hogy itt megcsökkentették a dolgos karok számát, hogy innen már elvittenek néhány embert, és éppen fiatalembert, oda, honnan még soha senki sem jött vissza? Mert ha igy volna, amit még feltételezni is balgaság, akkor tán, egyrészt a kocsisokra is érvényesek volnának a hatósági intézkedések, másrészt Ő sem mondhatná Nekik kedvesen és szelideden, hogy tisztességtudó segédeket alkalmazzanak, mert akkor ő is értesült volna róla, hogy a tisztességtudó segédeket, bérkocsis-segédeket és párbajsegédeket egyaránt, igénybevették már más munkára, amit ugyan csak az évezredek óta bárgyuságban tartott és ugyanarra nevelt emberiség tart munkának, de amelynél – tizezer év mulva – a kanális-tisztogatást is tisztességesebb foglalkozásnak itélendik majd. Ugy van, ugy van: igénybevették őket! mésszel keverten mütrágyát csináltak belőlük, legtöbbször ott, ahol még termést sem lehet várni a talaj e dus és kéretlen megmüvelésétől, mocsarakban, vadon-erdőkben, kősziklák közt dugták földbe a – röviden – embersegédeket, kiket isten a maga képére teremtett, kik istent a maguk képére teremtették, hogy féljenek tőle, mikor pedig nem tőle kell félni.
Mindemez elásott alkalmazottak közt és Ő közte roppant nagy azonban a különbség. Mivelhogy Ő él, amit ama többiekről nem lehetne elmondani, s mindaddig, amig elevenek és holtak közt meg lesz az az áthidalhatatlan differencia, hogy az eleven kinyithatja a száját és beszélhet, a holtnak ellenben nemcsak kötelessége, de kényszerüsége is a hallgatás, addig én nem tudom megmondani, hogyan lehetne segiteni az aktuális folyóügyeken. Hogyan lehetne kényszeriteni akár Őt, akár társait arra, hogy tudomásul vegyék, hogy kizökkent a világ, Horáció, hogy itt valami olyan van, ami még sohasem volt, amit lehetetlen volt elképzelni, amig nem volt, képtelenség elhinni most, amikor van s amire iszonyat és fertelem lesz visszagondolni, midőn már nem lesz; valami olyan, amihez képest minden, ami ellen paragrafust irtak emberi törvénybe, gyermekjáték és szappanbuborék, amihez arányitva az emberevés csak gasztronómiai gurméria, még csak nem is izlésbeli eltévelyedés. Mert hogy a halott ember husát meg kell-e enni vagy sem, erről lehet véleménykülönbség, de hogy az élő embert, akit apa nemzett, anya szült, meg kell-e ölni, arról aligha lehet vita. Ne is legyen vita róla. Csak éppen vétessék tudomásul, hogy lakodalma vagyon itt a Halálnak s hogy amennyiben e lakodalom elkésett meghivottai kocsira ülvén, gorombább segédekkel találják szemben magukat, mint kivánatos volna, akkor ne mondassék a segédek gazdáinak, hogy válogassák meg alkalmazottaikat. Nem lehet, uram, nem lehet! Nincs már mit válogatni. A maradék anyaggal csinálhatsz, amit akarsz, de ne kivánj uj matériát, vagy ne tégy ugy, mintha nem tudnád, hogy nincs uj matéria, mert amig száddal fiat szülni nem tudsz, addig elvétkezel Ember és Világ ellen, ilyen beszédeket beszélvén. Nyisd ki a szemedet és láss, vagy ne mutasd meg nékem, hogy akkor sem látsz, ha kinyitod, hisz igy kénytelen vagyok azt gondolni, hogy ha Te nem volnál ott, ahol vagy s a többi társaid itthon és külországban nem volnának ott, ahol vannak: most nem az volna, ami valóban van. S aminek még akkor sem lett volna szabad megtörténnie, ha az emberiségnek csak két dolog között lehetett volna választása: hogy vagy azt csinálja, amit csinál, vagy visszatér az őserdőbe, fészket rakni a gorilla mellé, a mangófa ágaira. Az ember, ha Ti nem lettetek volna, inkább visszatért volna s vadállatul is emberebbnek érezhette volna magát, mint amilyen most, mikor a dögkikaparó hiéna is szégyelheti magát miatta.