FALUN.
Verandán ülök, spirituszlámpa ég előttem, falusi földes ur vagyok. Hogy búgnak és brekegnek a békák a jószagu sötétben!
Tegnap este elolvastam egy Jókai-novellát. Nem is novella, kisebb regény: Egy ember, aki mindent tud a cime. Egész nap ez a regény járt a fejemben; régen nem olvastam már Jókait. Egész nap a fejemben járt és egyre nőtt a zavarom. Hogy is vagyok vele? Iskolában tanultam, vagy csak lapban olvastam, vagy nem is olvastam, de mondták nékem, hogy Gyulai Pál szigoruan és igazságtalanul kritizálta Jókait? És Péterfy Jenő is. És még ki? Nem tudom, zavarban vagyok, ez az egyetlen érzésem, ami az olvasmányból maradt. Mikor olvastam, akkor egy másik egyetlen érzésem volt. Miközben a szemem szaladt a sorokon keresztül, a fejemben, mint egy óra, folyton ez tiktakkolt:
– Nem igaz, nem igaz, nem igaz.
Egy pillanatig nem hittem el, ami előttem nyomtatva állt. Olyan furcsán is kezdődik, ahogy’ Jókai a hősét bemutatja:
„Beszélt hét élő európai nyelven, olvasott a három classicuson, a latinon, a görögön, a sanskriton s meg tudta magát érteni a japáni és chinai idioma szerint, tudott értekezni a pápua, sioux és ovasero fajokkal, remekül hadarta a ladino zsidó jargont, sőt egyszer egy hires zsebmetszőtől megtanulta a Kochem nyelvet is, amin a tolvajok értekeznek egymás közt s olyan jól tudta, hogy mi az a Kochmor, Tararumgerger, Chassimathändler, Bismuther, Schottenfäler, Linkwächsler? mint akármelyik Baldowerer (orgazda). – Ami a szépliteraturát illeti, azt a remekiróktól kezdve egész a curiosumokig ismerte; – a philosophiából baccalaureatus volt, – épitész, zenész, festész volt; – buvárkodott népisme és régészetben; – gyakorolta a homoeopathiát és hydropathiát, a schrottcurát, a perkinizmust és baunscheitizmust; – kedvelte a csillagászatot, volt saját csillagdája; azután botanikus volt, természettudós; járatos az exoticus flora és fauna világában; majd törvénytudós volt és államférfi; később nagy financier és nemzetgazdász, különösen bányász és állatacclimatáló; – szokás szerint geograph gyakorlat után, mint hires utazó; tekintély volt a spiritizmusban és quasi médium; tanulmányozta minden népek vallásait, a shamanizmust, bramanizmust, buddhizmust, mohammedanizmust, a shi és sunna válfajaival fetishizmust, talmudizmust és chistianizmust; in thesi követte a jansenismust, in praxi a mormonizmust és amellett, mint nemes ur, született törvényhozó volt és született katona.“
Mi ez, mi ez, ez a rettenetes egymásután, ez a keverék, ez az egyveleg? Mért van erre szüksége az irónak? Kit akar megszéditeni vele? Mi ebben a sajtóhiba, mi a tévedés, mi a nemtudás? Helyenként nem is értem, más helyeken, mintha érteném, de nem vagyok biztos benne; ahol megértem, ott kétségbeesve látom, hogy nincs értelme. És mindezeken tul az egész: nem igaz. Nem is tiktakkol, hanem kalapál a fejemben, hogy nem igaz. A hét élő európai nyelv már nem igaz, de a szanszkrit már iszonyuan nem igaz, a japáni, a kinai riasztóan nem igazak, a pápua, a sziu és az ovaszéró hajmeresztően nem igazak. Semmise igaz az egészből, ennek következtében nem is érdekel s csak mint kuriózumot olvasom tovább, hogy van-e benne még ilyen? Van. Csupa ilyen van. Az összes figurák ilyenek. Megijedek a szótól, mikor elgondolom, hogy ez az egész regény hazugság. Hogyne volna hazugság, ha regény. De szabad-e ugy hazudni a regényt, hogy ne hihessem el? Szabad-e hazugul hazudni? És különben: igazán hazudni kell-e a regényt?
Fantázia… A leggyönyörübb tehetsége az embernek. De mikor tudom, hogy a fantázia csak a meglévőből tud épiteni; nincs fantázia adatok nélkül és minél több az adat, annál vakmerőbb lehet a fantázia, szélesebben terjeszkedhetik, magasabbra csaphat. És látom, hogy az adatok fele hamis, rossz, értéktelen, kényelmetlen. Mi van a fantáziával hát? Annak a fele is ugyanilyen kell hogy legyen. De meghizhatom-e a másik felében, ami azokra az adatokra épül. amikről én nem tudom, hogy hamisak. Mindamellett hamisak lehetnek, sőt már gyanakszom is, hogy hamisak…
Milyen bajban vagyok ezzel az olvasmányommal. Victor Hugo, igen, igen, Victor Hugo, ott vannak ilyenek, de ennyire nem alaptalanok. Ha bizonyos föltételek adva vannak, vagy adva volnának, akkor azok az emberek lehetségesek volnának. De ezek az emberek soha, semmi körülmények közt nem lehetségesek. Nincsenek a világon. Csak az iró képzeletében vannak? Nem, nem, ez a legkinosabb, nem hiszem, hogy ott is lehetnének. Sehol sincsenek, csak a papiroson lézengenek.
„Fantissa nemcsak regényeiről volt hires, hanem fényes ékszereiről is. Voltak neki a hirlapok által országosan megénekelt brilliánt, smaragd, opál, zafir és igazgyöngy garniturái. A brilliant ékszereit eladta s utána szökött Ottó grófnak Algirba. Akkor Ottó gróf tovább szökött Bengálba: tigrist, elefántot vadászni. Ekkor Fantissa eladta smaragd ékszereit s utána hajózott Bengálba. Akkor Ottó átmenekült Siamba: szarvorrut vadászni. Mire Fantissa eladta az opál ékszereit s utána vágtatott Siamba. De már akkor Ottó gróf megint odább állt Ausztráliába: känguruht vadászni. Fantissának volt még zafir ékszere; annak az árával utána hajtatott Ausztráliába. Ottó gróf menekült Mexikóba: buffalót vadászni, Fantissa a gyöngyök árán oda is utána; innen Ottó gróf fel Kamcsatkába: cethalat vadászni. Fantissa utána; végre Szibérián keresztül Ottó gróf jeges medvét vadászva, Oroszországba, Fantissa mindenütt nyomában. Mikor aztán Ottó gróf alul mind az öt világrész kifogyott…“
Mi volt akkor? Nem bánom, mindegy. Kifárasztott ez az ugrándozás a térképen, mert nem volt igaz. Szaladok Jules Verne angolja után, mert a térképe nem hazudik. Algirból nem lehet Bengálba menni, Mexikóból Kamcsatkába. Azt hiszem nincs kenguru Ausztráliában, nincs buffaló Mexikóban, jegesmedve Szibériában… És a gyötrelmes ötlet az ötféle ékszerrel, a pontos párhuzam a világrészek és az ötféle ékszer közt. Mily fárasztó, mily bántó, szinte fájdalmas.
Nagy bajban vagyok ezzel az olvasmányommal. Elhoztam magammal a Kárpáthy Zoltánt, meg a többieket. Nem merem elolvasni őket. Hátha ugyanilyenek? Nyilván ugyanilyenek. És akkor meghasadna szivem Kemény Zsigmondért, aki kortársa volt Jókainak. És szintén regényiró. Jaj, micsoda pokol lehetett az élete.