AZONNAL JÖVÖK.
Történet a nagy háboruból.
Volt egyszer, hol nem volt még a Rákóczi-uton tul is volt egy Kerepesi-uti kereskedő, vidám, ifju legény, tele életkedvvel és üzleti fortélyokkal. Nem nagy boltja volt ennek a kereskedőnek, csak kicsi, de abban, egy-két segéddel, mindig közmegelégedésre szolgálta ki az ő publikumát. Mikor a háboru elkövetkezett, a segédek bevonultak katonáknak, főnökük nem vonult be, uj segédeket nem kapott, de mert agilis férfiu volt, ő maga állt a boltjában napestig, s ha ebédre, vagy egyéb dolgok elintézésére el kellett mennie üzletéből, egy kis táblát akasztott a bolt ajtajára. „Azonnal jövök“ – ez állt a táblán, s a derék boltos jött is mindig azonnal.
Igy élt, éldegélt, vidáman és megelégedetten, ha sorozás volt, elment a sorozásra, ha szemle volt, elment a szemlére, mig egyszer névtelenül föl nem jelentették. De följelentették, ami az emberekkel mostanában elég gyakran megtörténik. Detektiv jött el érte és vitte el oda, ahová mennie kellett. A derék kereskedő ment is a detektivvel, de kiakasztotta boltja ajtajára a táblácskát: „Azonnal jövök“. Azonban ott, ahová ment, megállapitották, hogy ő csak tévedésből nem katona, tulajdonképpen, ha jól megnézzük, igenis katona, mingyárt őrizet alá vették, mingyárt el is szállitották vidékre, ahol kiképezték, s bizonyos idő elmultával a menetszázadba is betették. Utazott a vonaton a mi barátunk, megérkezett egyik harctérre, s hamarosan még tovább is utaznia kellett; oda, ahonnan, Hamlet szerint, „nem tért meg utazó soha“. Egy gránát megölte az agilis kereskedőt…
November elsejéig csüggött boltja ajtaján a kis felirás: „Azonnal jövök“. Ha nem volna azon a pesti uccán olyan nagy éjszakai forgalom, olyan nagy világosság, talán látni lehetne éjfélkor, hogy az agilis kereskedő csakugyan jön, csukaszürkében és fehér lepedőben, s körülnéz a boltjában: rendben van-e minden, s főként, hogy ott-e még a tábla, ami megmondja, hogy itéletnapján valóban sietősen visszajön ő még.