V.
Hétfőn reggel visszajött Grindhusen és megint hozzáfogtunk az ásáshoz. Az öreg pap is odajött megint és megkérdezte, nem vernénk-e be egy cölöpöt a templom felé vezető uton. Szüksége van erre a cölöpre, mely, mielőtt a vihar ledöntötte, már régen ott állott, hogy plakátokat és hirdetményeket szögezzenek rája.
Fölállitottunk tehát egy vadonatuj cölöpöt, vigyáztunk, hogy gyertyaegyenesen álljon. Végül egy cinksipkát nyomtunk a tetejébe.
Miközben ezzel a sipkával bajlódtam, elküldtem Grindhusent, kérdezze meg, ne mázoljuk-e vörösre az oszlopot. Még maradt valami vörös festéke Gunhild házikójától. De mikor a pap mindenáron azt kivánta, hogy fehérre mázoljuk az oszlopot és Grindhusen is ezen a véleményen volt, közbevetettem, hogy a fehér plakátok és hirdetések jobban kiemelkednének a piros háttérből, a pap elnevette magát, szemei körül összefutottak a ráncok és igy szólt:
– Igazad van, fiam.
Nekem több se kellett. Ez a mosoly és ez a helyeslés boldogsággal töltöttek el.
A kisasszony is odajött, néhány szót váltott Grindhusennel, sőt tréfálkozva meg is kérdezte, hogy micsoda vöröskardinálist állit ide az ut szélére. Énhozzám nem szólt, sőt, amikor köszöntem, rám se nézett.
Az ebéd nagyon kemény dió volt számomra. Nem mintha az étel nem lett volna elég jó. Ó, dehogy. De Grindhusen olyan csunyán kanalazta a levest és a szája köröskörül fénylett a zsirtól. Vajjon a kását hogyan fogja enni, gondoltam ingerülten.
És amikor Grindhusen éppen ilyen zsiros szájjal végigdőlt a padon, hogy egy kicsit szunditson, akaratlanul is rákiáltottam:
– De ember, legalább a szádat töröld meg.
– A számat? – mondta, azután rám nézett és a kezével letörölte a száját.
Valahogyan el kellett ütnöm a dolgot:
– Haha, jól becsaptalak, komám.
Azért mégis nagyon elégedetlen voltam önmagammal és gyorsan kimentem a konyhából.
No majd megtanitom a kisasszonyt, hogy illendően köszönjön, gondoltam magamban. Rövidesen értésére adom, hogy müvelt emberrel van dolga. A vizvezetékre gondoltam. Mi volna, ha egészen kész tervet csinálnék? Csak egy magasságmérő hiányzott, hogy megállapithassam a lejtő emelkedését. Hozzáláttam ennek a müszernek az összetákolásához. Egy facsővel segitek magamon, amire két közönséges lámpaüveget ragasztok és az egészet megtöltöm vizzel.
Az apró javitások, amelyeket a gazdaságban el kellett végeznünk, egyre szaporodtak. A kőlépcső egyik fokát ki kellett javitani, azután meg kellett vizsgálni a pince egyik falát. Amikor pedig a csürre került a sor, alaposan rendbe kellett hozni a favázat. A tisztelendő mindent ki akart javittatni és mivel mi napszámban dolgoztunk, nekünk mindegy volt. De minél tovább tartott a dolog, annál kellemetlenebb lett a társammal való együttlét. Például nagyon kinos volt nekem, hogy a kenyerét egy mocskos kendőbe csavargatta, majd az inge elejébe dugta és a zsiros bicskáját, mielőtt kenyeret vágott, lenyalta. És emellett egész héten – egyik vasárnaptól a másikig – nem mosakodott. És reggeltől estig egy fényes csöpp lógott az orrahegyén. És milyen körmei voltak, szent isten, azután milyen csunyák voltak a fülei!
Ó, hiszen én is csak amolyan uborkafára fölkapaszkodott vagyok és kávéházakban tanultam a jómodort. De mivel nem tudtam elhallgatni véleményemet Grindhusen piszkosságáról, a viszony egyre feszültebb lett közöttünk. Féltem, hogy egyszer csak el kell válnunk, hiszen most is már csak éppen a legszükségesebbet mondtuk egymásnak.
A kutat még mindig nem ástuk meg, vasárnap lett és Grindhusen hazament.
Magasságmérőm elkészült, délután fölmásztam a főépület tetejére és fölállitottam. Rögtön láttam, hogy irányzéka jó néhány méterrel a domb csucsa alá mutat. Rendben van. Még ha egy egész métert számitok a kutban a viz szinéig, akkor is elegendő nyomás van.
Miközben ott fönt méricskéltem, a pap fia fölfedezett. Meltzer Harald volt a neve. Kiváncsiskodni kezdett, hogy mit csinálok odafönt.
– Minek méred a domb magasságát? – mondta. – Engedj engem is oda egy kicsit!
Később egy tizméteres zsinórt is kaptam és pontosan lemértem vele a távolságot a domb csucsától a lábáig. Harald segitett. Azután bementem a paphoz és előadtam neki tervemet.