Pascal gondolatai

I.

Mindenkor legyen oly magasabb szempontunk, a melyből az egyes dolgokat megitélhetjük, de e mellett oly közönséges módon beszéljünk, hogy mindenki megérthessen.

ELSŐ RÉSZ.
Isten létezéséről.

II.

Tudomásunk van a véges dolgok lételéről és természetéről, mivel mi is, miként azok, véges lények vagyunk és miként azoknak, kiterjedésünk határok közé van szorítva.

Tudomásunk van a végtelen létezéséről, de nem ismerjük természetét; mert bár kiterjedése van, de ez nincs határok közé szorítva.

De eszünkkel meg nem foghatjuk Istennek se létezését, se természetét; mivel ő sem kiterjedéssel nem bir, sem korlátok közé nincs szorítva.

Csupán a hit ismertet meg Isten létezésével s az isteni alkotás dicsősége ismertet meg az Istenség természetével.

Természetes eszünk azt mondja nekünk: Ha van Isten, az eszünkkel teljesen megfoghatatlan s nem állván egyes részekből, sem határolva nem lévén, nekünk mint véges lényeknek, körünkön kivül esik; és e szerint eszünkkel fel nem érhetjük Isten létezését és lényét.9) S ha ez így van, vajon ki merné megkisérleni e kérdés megoldását? Bizonyára mi nem, a kiknek az képességünk körén kivül esik.

III.

Nem fogom megkisérleni, hogy az értelem bizonyítékaival mutassam ki Isten létezését vagy a szentháromság valódiságát vagy a lélek halhatatlanságát, avagy más ilynemű dolgok igazságát és pedig nem csupán azért, mert nem érzem magamat arra elég erősnek, hogy a megátalkodott atheistákat az ész fegyvereivel meggyőzzem,10) hanem mert mindezek megismerése és elfogadása is a Megváltó lényének átértése nélkül haszon és tartalom nélkül való üres tudás lenne. Csak azt mondhatom, hogy az a legokosabb s legboldogabb ember, a ki meg van győződve arról, hogy minden egy legfőbb igazságra vezethető vissza, a mely legfőbb igazság az Isten.

IV.

A legnagyobb része azoknak, a kik a hitetleneknek az istenség létezését be akarják bizonyítani, azt állítja, hogy a természetből indul ki; és ritkán sikerül czélját elérnie. Nem akarom én azon bizonyítékok helyességét sem megtámadni, a melyeket sokan a szentírás olvasására szentelt tanulmányaikból merítenek; mindezen bizonyítékok észszerüek, de legtöbbször nem a meggyőzni szándékolt hallgatók szelleméhez mértek, nem ezek lelkületéhez alkalmazottak.

Mert meg kell azt jegyezni, hogy az ily bizonyítás nem a vallásos embereknek szól, nem azoknak, a kik mindenben szakadatlanul az általok imádott Isten művét látják. Ezek különben is megértik a nagy természet szózatát, mely alkotását hirdeti; ezek az égboltozatban különben is Isten dicsőségét látják. De az olyanoknak, a kikben ez a nemes szikra kihalt s a kikben ezt ujra fel akarjuk éleszteni; a kikre nem világít a hit fénye, a kik a nagy természetben csupán csak homályt, sötétséget találnak, ezeknek, ha meg akarjuk őket győzni, azt hiszem nem elégséges bizonyítékok gyanánt felhozni a napot, holdat s a csillagok pályafutását, vagy más közönséges okoskodást, a mely iránt ők érzéketlenek. A természet szózatát ők napról-napra mindig kevésbbé értik meg, süketté válnak iránta, épen mert az szakadatlanul a füleikbe cseng; és a tapasztalás bizonyítja, hogy ily módon épen ellenkezőjét érjük annak, a mit akarunk: elveszszük végső reményöket arra nézve, hogy valaha az igazat megismerjék, ha mindig csak oly okoskodásokat hozunk fel.

Nem ily hangon szól a szentírás, a mely pedig az isteni dolgokat jobban ismeri, mint mi!

V.

A metaphysikai bizonyítékok oly távol állnak a rendes emberi gondolkodástól s oly bonyolultak, hogy igen csekély hatást tehetnek; s ha valakire hatnak is, csak néhány pillanatig látszanak helyesnek, a másik perczben már sejtjük, hogy tévuton járunk. Quod curiositate cognoverint, superbia amiserunt.11)

És különben is az ily bizonyítékok Istennek csupán speculativ ismeretére vezethetnek és ily módon ismerni az Istent, annyi, mint egyáltalában nem ismerni.

VI.

Különös, hogy az egyházi irók közül tulajdonképen egyik sem fordult a természethez az istenség létezésének bebizonyítása végett; pedig azt mondják, hogy indokaikat onnan merítik és egy sem mondta soha közülök: Nincs sehol üres tér; semmiség sehol sincs, mindenütt látunk valamit: tehát van Isten.

VII.

Isten rendelkezése az, hogy az akarat jobban kiművelődjék bennünk, mint az értelem.

MÁSODIK RÉSZ.
Az erkölcsi elvekről.12)

VIII.

Az igazság ép úgy alá van vetve a divat változásainak, mint a hogy öltözeteink is átalakulnak a divat szeszélyei szerint.

IX.

Az igazság elvei a különböző tájak, éghajlatok szerint alakulnak. Csekély távolság az éjszaki sarkpont felé felforgatja az egész jogtudományt. Egy délkör dönt az igazság felett. Az alaptörvények változnak. A jog egyes korszakok szerint alakul. Különös igazság az, melynek határt szab egy patak, vagy egy hegy! A mi a hegyen innen igazság, az a hegyen tul igazságtalanság!

X.

«– Miért ölsz meg engem? – Eh, hát nem abba az országba való vagy, mely ott a vizen tul van? Édes barátom, ha ide át laknál, gyilkos lennék s törvényt sértenék, midőn megöllek, de mivel oda át van a hazád, nem vétek az igazság ellen s helyesen cselekszem, ha életedtől megfosztalak!»

XI.

A festményeket csupán csak egy bizonyos pontról láthatjuk jól; minden egyéb pont vagy messze, vagy közel, vagy magasan, vagy alacsonyan van. A festészetben ezt a pontot a távlat szabályai szerint könnyen megtalálhatjuk; de ha az igazságot és helyes erkölcsi elveket akarjuk látni a magok valódiságában, vajon akkor ki jelöli meg nekünk azt az egyetlen helyes pontot?

XII.

Sokszor azok, a kik tévednek, a helyes uton járókra azt mondják, hogy ezek távolodtak el a természetes útról s azt hiszik, hogy ők indultak helyes irányban. Mint a hajón levők is azt hiszik, hogy a part távolodik tőlük. Képzelni, állítani mindent egyaránt lehet. Szilárd ponttal kell birnunk, hogy aztán a kimondottakról itélhessünk. A hajón levőknek tájékozódásul szolgálhat az elhagyott kikötő s a parton levők könnyen megitélhetik a hajón levők haladását; de vajon az erkölcsi elvek terén miben lelhetnénk ily szilárd tájékoztató pontra?

XIII.

Kétségtelen, hogy az ember nem ismeri az igazságot; ha ismerné, bizonyára nem állapította volna meg azt a legáltalánosabb szabályelvet, mely szerint minden ember hazája erkölcseit követi; az igazság szózata bizonyára meghódított volna minden népet s a törvényhozók azt vették volna alapul, nem pedig más népeknek szeszélyes törvényalkotásait.

A lopás, a gyermek- és apagyilkosság bizonyos korban az erények közt foglalt helyet. Lehet-e különösebb felfogás, mint az, hogy valaki megölhet engem, csak azért, mert a folyó tulsó partján lakik és mert az ő fejedelme az enyémmel viszálykodik, habár én nem vagyok vele ellenséges viszonyban!

Kétségkivül vannak természeti törvények; de a természetes ész aztán sok mindent elront, összezavar. Nihil amplius nostri est, quod nostrum dicimus; ex senatus consultis et plebiscitis crimina exercentur; ut olim vitiis, sic nunc legibus nostris laboramus.13)

E zavar folytán aztán sokan azt állítják, hogy az igazság alapját a törvényhozó tekintélye képezi, mások, hogy azt a fejedelem jólétében találjuk fel; ismét mások, hogy a szokás alkotja az igazságot. Csupán az észt követve, semmi sem fog magában véve igaznak feltünni. Az idő folyamán minden meginog. A szokást is csupán az teszi igazsággá, hogy el van fogadva, hogy hosszabb időn át gyakoroltatott.

Semmi sem oly eltévesztett dolog, mint hogy ha a törvény a tévedéseket akarja jóvá tenni s a sértéseket megtorolni. A ki e törvénynek engedelmeskedik, mivel ez igazságos, az csak az általa képzelt igazságnak engedelmeskedik, de nem a törvény lényegének: mert a törvény csupán törvény, semmi egyéb; a törvény lényege nem a benne rejlő igazság, hanem maga a törvény. – És a ki a törvény szellemét, a törvény indító okait kutatni akarja, legtöbbször oly gyöngének fogja találni az emberi képzelődés e termékeit, hogy csodálkozva fog visszatekinteni az elmult századokra, a melyek e törvényeknek oly nagy tisztelettel adóztak.

XIV.

Az igazság az, a mi meg van állapítva. És ennélfogva minden megállapított törvény mindenkor szükségképen igazságnak fog vétetni, minden birálat nélkül, csupán azon egyedüli okból, mert meg van állapítva.

XV.

Kétségtelen, hogy a javak egyenlő megosztása igazságos. De mivel nem lehet az embert arra kényszeríteni, hogy az igazságnak engedelmeskedjék: arra kényszerítik őt, hogy az erőnek engedelmeskedjék; és mivel nem lehet az igazságot erőssé tenni, az erőt mondják ki igazságnak, hogy így az igazság és az erő együtt működjék s létesüljön a béke, a mely a legfőbb jó.

Summum jus summa injuria.14)

A többség akaratának elfogadása a leghelyesebb, mivel könnyen felismerhető a többség és mert bir az érvényesülésre szükséges erővel.

Ha lehetne, szivesen adnók az erőt az igazság kezébe; de mivel az erővel nem lehet tetszés szerint bánni, lévén ez kézzelfogható, míg az igazság csak szellemi tulajdonság, melylyel tetszés szerint lehet rendelkezni: az igazságot az erő kezébe tették le, és azt, a mit kényszerülve vagyunk követni, igazságnak nevezték el.

XVI.

Az igazság elve megkivánja, hogy azt kövessük, a mi jogos. És a szükségszerűség, azt parancsolja, hogy a legnagyobb erőt kövessük.15)

Az igazság erő nélkül tehetetlen; a hatalom igazság nélkül zsarnokság.

Az igazság erő nélkül ellentmondás; mivel mindig vannak gonoszok. Az erő igazság nélkül vétek. Tehát össze kell kötni az igazságot és erőt, és kimondani azt, hogy a mi igazságos, az erős legyen, s a mi erős, az igazságos legyen.

Az igazság sokfélekép értelmezhető; az erő könnyen felismerhető s felette áll az egyéni vitáknak. Igy tehát azt kellene tenni, hogy az igazságnak oda adnák az erőt. De nem tehetvén az igazat erőssé, az erőt kellene igazságnak kimondani.16)

XVII.

Veszélyes volna a népnek azt mondani, hogy a törvények nem igazságosak, mert az csak azért engedelmeskedik ezeknek, mivel igazságosaknak hiszi. És ezért mondják azt, hogy a törvénynek engedelmeskedni kell, mivel törvény; mint a hogy a felsőbbségnek is engedelmeskedni kell, nem mert igazságos, hanem mert felsőbbség.17) Igy aztán a törvény ellen támadható minden lázadásnak eleje van véve.

És tulajdonképen ez az igazság fogalmának valódi meghatározása.

XVIII.

Üdvös volna, ha a törvényeknek s szokásoknak mindenki már csupán azért engedelmeskednék, hogy azok törvények és ha a nép megértené, hogy ez engedelmesség teszi a törvényeket igazságossá. Igy aztán mindenkor megtartanák a törvényeket; míg ha ezek igazságát bármi mástól teszik függővé, hajlandók az emberek e más dolgot kétségbe vonni: s így keletkeznek a forradalmak.

XIX.

Az állam felforgatása a megállapított szokások megrendítésével veszi kezdetét: sokan keresik azok forrását s kimutatják, hogy azok az igazságot s tekintélyt nélkülözik. – Vissza kell térni, mondják, az állam eredeti alaptörvényeire, melyeket valamely igazságtalan szokás eltörült. És ez biztos játék mindennek elveszítésére. Ily szempontból aztán semmi sem lesz igazságos. De a nép hallgat e szavakra. Lerázza jármát, mihelyt ezt megismeri s a forrongásból rendesen az ügyes emberek húznak hasznot. Az emberek azt hiszik, hogy joggal megtehetik azt, a mire példát látnak.

XX.

A törvényhozók legbölcsebbje azt mondta, hogy az emberek jóvolta megkivánja, hogy őket olykor elámítsuk és hitegessük; s egy másik ügyes államférfi azt mondja: cum veritatem qua liberetur ignoret, expedit quod fallatur.18) Ha a nép nem érzi a jogbitorlás súlyát, eme kezdetben törvénytelen állapot később elfogadottá válik; örökké tartó, természetes állapot gyanánt tünik fel előtte, melynek kezdete a homályba vész. Ezt a kezdetet kell annak eltakarnia, a ki azt akarja, hogy a jogbitorlás állandó legyen.

XXI.

Soha sem cselekedjük a rosszat oly szivesen és oly odaadással, mint ha azt tévesen lelkiismeretbeli kötelességünknek véljük.