MÉZESKALÁCS.
A régi szép Magyarországról való álmok mindinkább eltávolodnak a szemhatáron a mai nemzedék elől. Könyvek, feljegyzések, hagyományok anyaga leend régi magyar életünk, mint a csodaszarvas története. Az utánunk következő generáció már csak vidám vagy szomoru anekdótákból ismeri honunk azon nevezetes állapotát, amelynek egy szakaszát a háboru előtt még átéltük. Milyen volt apáink élete, konzervativ politikánk, a magyar föld vándorlása, a középosztály kialakulása (és szenvedése a háboru alatt,) furcsa, ősi szokásaink, nyugodalmas, alvó telünk, dalos nyarunk, aratásunk, szüretünk, bohókás ünnepnapjaink és olykori elkomolyodásunk… Elmerül a multba a régi Magyarország, mint a legendás sziget, amely az óriáshal hátán alakult. A Vas Gereben Magyarországa, Jókai és Mikszáth alakjai, az angol gentry fogalmát nem értő és utánzó nemzedék figurái, Kisfaludy-rege és levendula-illat, nagykállói követválasztás és Tisza Kálmán szolgabirái, a magyar földesur glóriás alakja, a régi udvarházak holdvilágos árnyéka, a tejjel-mézzel folyó földi Kanaán, vadfüves magyar felvidék, miveletlen alföldi táj, beláthatatlan nádas és az első foglalásból való földbirtok… mind elmulnak, amint a regények és elbeszélések megörökitik vala a hajdani Magyarországot. A madár-látta, irodalom-irta meseszőtte Magyarországból már mit sem látnak azok, akik a háboru után következnek.
(Engem bizonyára öreg táblabirónak néznek néhány év multán az uj emberek… Az időszámitás összezavarodván: én leszek a következő generáció anekdotájában az az ember, aki nem akar a lánchidon vámot fizetni és Ignotus viselt cilinderkalapot először Pesten.)
Bele kell nyugodnom, hogy minden elmulik a világon, a kállai kettős, a földesur, a cigány, a zsidó, a regényes követválasztás és a magyar földbirtok igazságtalan, rendezetlen állapota.
A magyar földek az idők jelei szerint ismét elkezdik vándorutjukat. Egy nagyrahivatott elme a képviselőházban (Beck Lajos,) már rajzolgatja Magyarország uj telekjegyzőkönyvét. Ha valóra válnak a függetlenségiek tervei, a magyar föld nagyrészben gazdát cserél, ismét a magyaroké lesz, az őstermelőnek nevezett magyar paraszté, akié voltaképpen ez a föld már ezeresztendő óta, csak kölcsönbe adta uraknak, papoknak, zsidóknak. Milyen másvilág kezdődne az országban, ha a hadbanjárt, megszolgált paraszt kis földesuraságként térhetne haza, mint egykor a hosszu harcok után Bocskay hajdui, a török hódoltság után régi királyaink alatt idetelepitett svábok, csajkások, határőrvidéki szerbek, horvátok! Igaz, hogy a madár-látta Magyarország napja ezzel végleg elmerülne a nyugati ég felhői mögött. De nem élhetünk örökké egyformán. Az apák nem kényszerithetik fiaikra a maguk életét. A fiuk uj életet élnek. (Turgenjev Iván, bár orosz volt, az Apák és fiuk cimü regényét irván, ugy tett tanubizonyságot hite mellett, hogy még az elmult század közepén felszabaditotta összes jobbágyait anyja halála után. Egy kis csokor volt ez a báden-bádeni francia énekesnőnek. És egyben nemes vallomása egy reformátornak.)
* * *
Igen szép volt magyar táblabirónak lenni, felért a rozsnyói püspökséggel, uri széket ülni, végtelen, bevetetlen, kihasználatlan földek felett parancsolni, a parasztot lehuzatni, jus primae noctis élvezni, boldogan, bőségben, uraságban végigélni az életet. A magyar nemes ember élete minden nemzetek nemességei között a legkülönb volt. Még a királylyal is lehetett packázni. Urak és parasztok országa volt ez a föld. Ki is irta az irodalom. Szinét, mézét, kedvét, rezedaillatát pirosra vetették az irók. (Csak Eötvös József okozott némi keserüséget A falu jegyzőjével.)
Szinte kimerithetetlen témája volt az irnivalóknak a régi Magyarország. Mintha a mult század irói és költői a karhosszunyi távolságból is, amely őket apáiktól elválasztotta: már látnák e régi magyar életnek különködését, szomoruságát, örömét és megelégedettségét. A magyar élet telve van figurákkal, amelyek utód nélkül halnak meg. Egy nagyrahivatott, de tunya generáció a forradalom előtti Magyarország területéről nyomtalanul elseprődik az ujhelyi fiskális jöttével. Az irók, a nemzet krónikás-deákjai még becsületesebbek voltak, vagy kevesebb fantáziával dolgoztak, szinte lemérték, lefotografálták régi magyar életünket. Vas Gereben könyveiből, Nagy Ignác regényeiből egy furcsa, okoskodó és a reformokkal ravaszkodó magyar világ kandikál ki. (Már előbb: Kisfaludy, a vigjátékiró szeliden tréfálkozik a szinházjáró magyarokkal.) Midőn Jókai végleg fölülmulja a lovagkor ködös világába busan visszavonuló Jósikát, a komáromi ifjut itt várja egy egész, nagy, különös, pompázatos magyar történelem, amelyet neki papirosra kell vetni. Magyarország a forradalom előtt, a forradalom előtt és után. A legfurcsább, érdekesebb és szimpátikus alakokkal teli időszak. Minden kis magyar regényhős, mert hőskorban él. Különcök, megzavarodott lelkü, regényes hajlamu, szabadság után áhitozó, nyugtalanul aluvó magyarok élnek. A nők megannyi ábrándvilágbeli ideálok vagy férfiölő démonok.
Bár nagy fantáziával dolgozott Jókai Móric, az ő könyvein át lehet leginkább megközeliteni a régi magyar életünket. (A respublikánus Horváth Mihály történelemiró tulzásában forradalmi tanokra próbálja nevelni a bajor királyleányt, aki később Magyarország királynéja lett.)
Valóban éltek-e a Kárpáthy Jánosok, Szentirmayak, Baradlayak?
Hogyne éltek volna. Jókai, bár ezt sohasem vallotta be, magyar regényeiben szeretett élő figurák után dolgozni, akiket idealizált. (A lélekidomár, Aranyember stb.)
El kell fogadnunk más hagyományok és szavahihető öregek tanuskodása szerint, hogy a régi Magyarország nagyon hasonlitott a kalandos országhoz, amelyről Jókai könyvtárnyi könyvét összeirta.
Itt laktak a Józsa Gyurik, itt terültek el a végtelen nádasok, parlagon heverő földek, legelőnek sem használt puszták, őserejü lápok, megközelitetlen mocsarak, vademberek, lusta parasztok, botos hajduk, mindig ebédután lévő urak, félbolond grófok, termetes asszonyságok, lovat-ülő kisasszonyok, csepürágókért rajongó falusi hölgyek, peregrinusok, vaskalaposok, nadrágszijat eresztő táblabirák, gonosz uzsorások, Sobri Jóskák, sápadt összeesküvők, rajongó papok és a megszámlálhatatlan különcök, akik minden faluban feltalálhatók voltak, hol a pók beszőtte az ablakot és az eső átcsurgott a tetőn, és a repülőgépen, az örökmozdonyon, asztronómián, régi királyok pecsétes levelein, nyirviz-szabályozáson, világszabadságon törik a fejüket. Az egész magyar panoráma benne van Jókaiban. És elmélázva, elgondolkozva eresztjük le a könyvét, midőn őseink céltalan és boldog, tudatlan és durva, cigánymuzsikás és holdvilágos, disznótoros és hideglelős élete előttünk elvonul.
A legnagyobb érték, ami Magyarországban volt, a föld: azzal nem törődött senki.
Ámbátor a messzilátó magyar gondolkozók mindig tudják, hogy mily nagy kincsen járnak, mikor a magyar földön lépkednek.
A királyok donációs-levelei, harcos, intrikus nagyurak, az agyafurt, zendülő Dózsa György, eszükkel házasodó földesurak mindig tudták, hogy a legfőbb jó az életben a földbirtok. Bocskay hajduit az alföld tekenőjében helyezi el és földet ád talpuk alá. (Ahonnan mostanság is a legjobb magyar ezredeket sorozták.) Martinovics a szászvári apát, Kossuth Lajos és mindazok, akik álomtalan éjszakán a magyarság jövendőjével foglalkoztak, a nemzet fennmaradását, fejlődését, végleges erőrejutását a céltudatos földbirtok-politikában látták.
A nagy háboruk után a királyok gazdátlan vagy hóditott területeket osztanak szét katonáink között. A háboruk nem mindig folytak oly ideális és kézzel meg nem fogható célokért, mint a mostani kényszerü magyar háboru. A háborut viselő fejedelmek elég praktikus üzletemberek is voltak. Minden fegyverviselő harcosukat bizonyos jutalommal, elismeréssel, vagyonnal, ajándékkal, zsákmánnyal kecsegtették az időben is, amidőn a háboru isteni eredetében még hittek a föld lakói.
A magyar paraszt, aki megállotta helyét e háboruban, mint a bibliai csoda, ezeréves álma a föld. Születése, élete és halála a szántóföld szomszédságában, szinte a föld drága rögei között folyik le, mint a buza vagy a rozs sorsa. Szülőanyja, hétköznapja, lehelete a föld szeretete. Itt növekedik, ebben éli örömtelen, de szerelmes életét, itt hallgatja a füvek növését, a szél beszélgetését, a buzatábla álmát. Mindene a föld, amely nem az övé. Ennek a határtalan, szinte a természet törvényei szerint való szent földszerelemnek a megvalósitását a harcoló magyar parasztság részére: tüzték ki célul ideális férfiak, a függetlenségi követek. Vajjon sikerül-e másodszor a jobágyság eltörlése? Akadnak-e hazánkban uj Kossuthok, akik vezetik ez uj függetlenségi harcot?
A régi Magyarország napja végleg leáldozott a háboru véres fellegei mögött. Meg kell nyugodni mindenkinek a világ változó forgásában. Uj emberek lettek, uj gondolatok születtek. Ma-holnap Deák Ferenc furcsa tévedésébe esik mindenki, ha az uj áramlással szembeszáll, aki a dunántuli gyorsparasztok tönkremenését féltette a váci vasuttól.