PESTI NYÁR 1916-BAN.
A pesti nyár kék ruhában, fehér cipőben és nefelejts-virágos kalapkában végigsétál a városon, a szél meglengeti, déli nap felheviti, esti lámpa csalogatva fehériti… nyár, mint a többiek voltak és a nők mindig szebbek, midőn utazásunkban ez évszaknál pihenőt tartunk, körülnézünk a tájon, a rövid szoknya alól fehérlő lábakat szemügyre vesszük, a barnapiros arcokat vizsgáljuk, a hajakat a kivágott derék felett, a fehér szoknyákat, amint gyermekkorunkban csupán véletlenül pillantottunk meg egy öltözködő, alsószoknyás asszonyt, manapság hozzá hasonlatos a nők ruházkodása.
Bolondság a női divattal perelni. A férfiak ugy sem értik meg a rejtélyeket. Örvendezzünk a szép lábaknak, nyakaknak, térdeknek, amelyeket ingyen kinál Budapest mindenkinek, aki az utcára vetődik. Most valóban nekünk szépek a nők. Friedmann Bácsi idegenjei, akiről sokat ábrándozott a lelkes férfiu, sem közel, sem távol nem mutatkoznak. A perzsa sah nem bámészkodik a dunaparti fogadó ablakából, Takova grófja sem totyog a hatvani-utca környékén, a valeszi herceg nem lép ki becsipett állapotban a kaszinóból, angolok, amerikaiak, franciák, kereskedők, ügynökök, mulatnivágyó gazdag emberek végleg eltüntek a szemhatárról. Vajjon hová lettek? Szájtátva-bámult Vanderbilt Kornél, álmos nagykövet, maharadzsa, indus herceg, aki nyár felé megjelent Budapesten és végignézte a budai hegységet, valamint a pesti oldal remek hölgyközönségét; kalandok és füszeres mendemondák hősei; mosolygó holdak az orfeum csillagtáborában; varrólányok álma, repkedő lángok a házmester-kisasszonyok setét estvéjén, elvált asszonyok kitervelt jövendőbeli barátja?… Nyárfelé a szegény leány nem minden reménység nélkül vette fel fehér bluzát, a szabónők bizakodva hiteleztek a félvilági nőknek, a nyári szinésznő még házasságra is gondolt az esti libapecsenye és pezsgő mellett, télen sohasem látott kánikulai nők karoltak az ugynevezett szalmaözvegy vagy a tévelygő utazó karjába. A pesti nyár jelentett bizonyos szabadságot, olykor erőszakolt jókedvet, alsó-szoknyás némberek visongását, bohózatirók csepürágó bukfencelését, ligeti vizet áruló, mezitlábas leányok karrierjének a kezdetét, télen dohosodó gavallérok kivasaltságát, lovarnő virágcsokrát, vörös Friedmannt, könnyelmü Lantost, gumikerekes kocsit, fehérvirágos hirlapirót, budai sétát éjfélkor a Várban, tüllszoknyás operettlit az öreg Krecsányinál, alaguti csókolózást, enyhe hajnalt, szépleányt, bort, buzát, egészséget… Ugy érzem, mintha egy régen letünt korról irnám e reminiszcenciákat. Én vénültem meg vagy a világ?
Már régen nincs nyár Pesten, a könnyelmü, muzsikás, lármás, esztelen nyár talán akkor szökött el a városból, mikor az utolsó jambó az ősbudavári zenekarból. A fiatal sikkasztók, szerelmes váltóhamisitók, ördöngős kártyások, vidékről felvetődött pénzesemberek, jobb sorsra érdemes katonatisztek bankócskáiból számos uj házat épitettek Pesten azok az emberek és némberek, akik a régi nyarakat nevezetessé tették egy mulatóhelyiség vagy pezsgős pavillon kibérelése révén. Az Andrássy-ut és mellékutcáiban pontosan megmutathatók azok a házak, amelyek egy-két sikerült nyár után uj gazdához jutottak. A lányok, akik az épitkezésnél segitettek, azóta meghaltak kórházban, a gavallérok elrothadtak a börtönben, még a cigányprimások is a másvilágra költöztek, akik itt a pezsgő mellé a zenét szolgáltatták. (Csak a vörös Friedmann nem tudott zöldágra vergődni, pedig ő értett legjobban e pesti nép mulattatásához.)
* * *
A dunaparti nyár ez esztendőben talán a legcsendesebb lesz, holott számosan nem hagyják el a forró várost, szegénység, aggodalom, határainkon duló veszedelem, csendes gyász, csüggedt bánat miatt. Az ugynevezett nyaralás, amely a fővárosi életnek tüntető szenzációja volt, szinte fordulata a mindennapi életnek, uj napoknak, havaknak reménységes jövetele, társadalmi kényszer, fitogtatós divat és a jóegészség: a pestiek ez esztendei nyaralása olyan félénken kopogtat a bérházak csendes lakásaiban, mint a nem szivesen látott, börtönviselt atyafi. Csacska kisasszonyok a korzón, ma délben nem adnak egymásnak hangos szóval randevut az északi tenger mellett. Gyémántos dámák fogfájós kedvvel nézik a divatlapot, a francia fürdőhelyek csak hiu emlékezésben élnek. Talián-bolondok, Velence-imádók, szinte a norinbergi áruhoz hasonló rajongások az olasz városok után: legfeljebb egy rövid sóhajtással intézik el a kalendáriumot. Az édeskés talian-romantika a mindennapi lelkek rajongása volt s ez nagyon érthető, midőn a panoráma, a pesti mozi a legjobb üzlet a városban. Émelygős laguna-szerenádokra rajongva gondol az olasz vasutról hazatért asszonyka és itthon beleszeretett a cigányprimásba vagy a népdalköltőbe. Érzéstelen, sivár pesti lelkek majmolva emlegették a francia Riviérát, mintha az volna költészete életünknek, hogy az ottani hotelben megfordultak, de magukban egyetlen szineset nem gondoltak. Pestiek: hiu szamárkák, akik uti-emlékekkel óhajtották leplezni müveletlenségüket, hangulatnélküli, megunt életüket, utazóbőröndnek vélték önmagukat és az utitáskájukra felragasztott hotel-cédulák száma és minősége szerint értékelték egymást. Egy alexandriai hájókázás renomét szerzett az egész életre; furcsán, félszegen, szinte balkánias cicomázottsággal hangzott igy nyárban a pestiek szájáról a sok külföldi fürdőhelynek névsora, ahová a képzeletben vagy a valóságban elutaztak. Hányszor szántam őket, idegen tengerek mellé kivánkozókat, hazudozókat, merészröptü nagyvilági hotelek neveinek buzgó felsorolóit, expressz-vonatoknak nyári kalandosait, amint a nyári utazást tulhangosan tervezik a nyilvános helyiségekben! Szegények, elkivánkoztak Pestről, mert itt a sarki hordár is ösmerte „pedigrée“-jüket, bugyellárisukat, családi viszonyaikat. Azt hitték: lordnak mennek el Budapestről nyaranta és a kisasszonyok francia beszélgetésén senki nem veszi észre, hogy budapesti nyelven társalognak.
* * *
A külföldi nyaralás hivei ez esztendőben legfeljebb multjukra emlékezhetnek. A sorompók le vannak zárva grófok és zsidók előtt egyformán. Itthon kell maradni, amennyire lehet. A családi kastélyban, a falusi gazdaságban, a bérelt tanyán, a Dunánál, a Tátránál, a Balatonnál. A sohasem, vagy ritkán olvasott francia könyvet nyáridőben a siófoki sétautakon hordozza kezében a társalkodónő urasszonya után, a divatszalón a tátrai fürdőhely kedvéért remekelt, még tán érdekesebb az élet Pesten, hol néhány hozzáértő felülbirálja a szoknyákat, kalapokat, mint egy eldugott üdülőhelyen. Amennyiben valaha kiváncsiak voltak, a pesti nyaralók szép hazánk csodálatosságaira, zengő hátu, fenyvesekkel boritott hegyekre, ködjárta völgyekre, svájci modorban épitett házikókra, kedves cipcerekre, havasi gyopárra, fiatalosan éles levegőjü Tátrára, most megismerhetik a gyönyörü magyar álomvilágot. Aki Dunántul enyhe dombjain, bárányfelhőin, vers-lábas erdőzugásán, ritmus-izü langyos levegőjén, álmodozó Balatonján óhajtott megpihenni, most is megtalálhatja helyét A világ legszebb tájképe, a magyar felvidék hajnali ködben várja az éjszakai pesti vonatot, dult sziveknek, nyugtalan kedélyeknek, szomorkás embereknek sok bátoritást tudnak mondani a mozdulatlan hegyek. A dunántuli gyorsvonaton napszállat előtt a Balatont láthatja minden boldogtalan, amint Aliga tájékán, mint egy hüséges, magában álmodozó, regéken andalgó, társtalan özvegyasszony, ezüstös fejét, jóságát, nyugodalmát, napsütött vállát, csendes szivét megmutatja. Majd jóasszonyos kacérsággal eltünik az öltöző-szobában, hogy pongyollája helyett kimenő-ruháit is szemléltesse; a dombok mögé buvik a tó, hogy a siófoki villák, mint megannyi selyemharisnyák, a földvári házak, mint diszes asszony-frizurák, a polgári tájképek, mint Rákóczi-indulós, vidáman, menyecskésen mutatkozó szoknyaráncok mutatkozzanak.
Szép hazám, a nyaralók ez évben ismét ellenőrzik, hogy igazat irt-e Kisfaludy Badacsonyról, sok költő Füredről, Jókai a Balatonról, mások a Tátráról. Jól viseljétek magatokat öreg hegyek, vén tavak, felhők, szelek, napsütések, hogy egyetlen sóhaj se hangozzék el valamely háboru előtt divatos, külföldi fürdőhely után. Szeresse meg végre a hangadó pesti publikum hazáját, vizét, hegyét, gyönyörüséges nyarát.
Ámbátor annyi festett arcu nő szaladgál Pesten, hogy a háborut nem lehet elfelejteni. Nincs az idén nyár, sem nyaralás. Középkorias katonacsizmák tapossák az aszfaltot, akiknek kedvéért a legerősebb illatszert használják a nők, a korcsmáros a legvénebb borát méri, a muzsikás hurja szakadatáig vonja a nótát, midőn Pestre jönnek a vitézek.
Nincs most olyan tájék Európában, ahol az aggodalmas szivek elfelejthetnék az ő nagy bánatukat, – a háborut.