IRÓK BŐJTJE.
Mikor Emich meg Ráth Mór voltak valamirevaló könyvárusok Pesten, egy-egy uj magyar könyvnek a megjelenése oly ünnepélyes, meghatott, szinte áhitatos esemény volt, hogy a pesti szalónokban, korcsmákban napokkal előbb beszélgettek a készülő könyvkiadásról; a vidéken, a jóságos Magyarországon pedig félesztendő mulva tudták meg egy Pesten járt nagybácsi szivességéből, vagy egy meggondolt, lassan megfogalmazott kritikai ismertetésből, amely a hirlapban megjelent, hogy az „Esther szerzője“ uj regényt irt, Lisznyai verseket… A könyvárusok megannyi tiszteletreméltó belvárosi polgárok, az irók és a költők szent emberek.
Az élet olcsó volt és különben is a költő tudta magát mihez tartani az életviszonyok között. A poéta meggyőződése volt, hogy a sorsüldözöttnek, szegénynek jelöltetett meg a homlokán már fogantatása percében; igénytelenül, ócska köpönyegben, hideg szobában és a végén a kórházi ágyon tervezte már kezdetben életét. Egyetlen sem akadt a pályatársak között, aki valaha arra számitott, hogy négyesfogaton hajt végig a Sugár-uton pályabér gyanánt. Ellenben valamennyi tudta, hogy örök szegénységet fogadott, mint a szerzetesek. Esőverte kabát, rongyos köpenyeg, boldogtalan sziv… Sok jó és rossz verset irtak eleink. Az iskolában tanitották, hogy Petőfi Sándor a pipája tüzénél melengette a kezét télen Debrecenben, Csokonai kántor volt és a hanvai tiszteletes más társaság hiján: a falusi bakterral vitázott az asztrológiáról… A költői pálya soha sem igért semmit. Lehetséges, hogy egyszer eljut a pályázó a Kispipába és Endrődi Sándor szomszédságában üldögélhet… Benyithat éjszaka a régi Fiume-kávéházba, lapiró lehet az Egyetértésnél, Emich egyszer megveszi a könyvét, Ráth Mórnál a kirakatba teszik, Császár Elemér doktor ir majd róla valamely ostobaságot a lapjába, tiz vagy husz esztendő mulva, midőn már a kis vidéki boltokban elharvadnak, megsárgulnak a könyvei: önmaga is elfelejti, hogy valaha a költői pályára készült és abból akart megélni, amit a könyvárusok ócska zacskóból penészes tallérok alakjában a bolti asztalra leolvasnak… Hőskor volt ez! Az irók ugy érkeznek vala Pestre, mint az ó-francia regényekben a kalandorok Párisba.
Ezért volt áhitatos, emlékezetes az óra, midőn a kézisajtóból kikerült az első példánya valamely magyar könyvnek; iró és kiadó meghatottan állottak az ujszülött felett. Vajjon eladják-e az ezer példányt, amit a friss könyvből nyomtattak? A költő esküvőjére nem mehetett oly felmagasztosult hangulatban, mint könyve megjelenéséhez. És a becsületes, öreg kiadók őrömmel, büszkeséggel jelentették a homályos könyvesboltban: „Ma itt járt Erzsébet királyné udvarhölgye és egy példányt vásárolt a felséges asszony könyvtára részére“. Az iró ur a Pipában foghegyről beszélt Karikás korcsmárossal.
* * *
Emich magyar nemes lett és meghalt. Ráth Mór boltjában többé nem üldögél Deák Ferenc. A magyar könyvkiadást más alapokra fektették, mint a Corvinában irni szokták. A nagyközönségnek nyomtatják a könyveket, nem pedig azon falusi ismerősök részére, akiket Lisznyai cifra szürben, Benedek Aladár lóháton meglátogatott és az előfizetést megejtette. A könyvkiadás nem templomi hangulat, a könyvárusok immár nem csodálkoznak, ha 6–7000 példányban is eladnak egy magyar könyvet. Tudomásunk van arról, hogy csaknem minden könyvet eladnak, amelyet egy ismertebb könyvkiadó vált magához. És most, a háboru alatt, olyan könyv-éhség támadt Magyarországon, amelyre senki sem számitott, – elsősorban a könyvkiadók csodálkoztak.
Most már csaknem mindenki olvas Magyarországon hirlapot és a hirlapok révén kedve kerekedik a könyvolvasáshoz. Nem a delizsánc, vagy a pesti őszi vásár terjeszti a könyveket, egy uj könyv megjelenésének hirüladásához nem hónapokra van szükség; – szinte önmagától, néha biztatás, rábeszélés nélkül vásárol meg a közönség egyes könyveket, még ha a kritika itélőszéke előtt elmarasztalták is a könyv szerzőjét. Az öreg Emich és Aigner Lajos ugyancsak csóválnák a fejüket egy mai könyvesbolt szerkezetén. A könyvvásárlók bejönnek a boltba, anélkül, hogy hivná őket valaki. Falusi kisasszonyok, előkelő dámák, nagy elfoglaltságu urak, diákok, mesteremberek: egyformán veszik az uj könyvet. És most a háboruban, csatában lévő véreink között jelentkezett olyan könyvvásárlási kedv, amelyre a magyar könyvkiadók nem számitottak.
Csaknem minden magyar könyvet megvettek karácsony tájékán. Megvették a háborus-könyvet, megvették a regényt, a verset, a filozófiát. Tizenhathónapos leirhatatlan fizikai fáradalmak után a harcos katona megszomjazott a könyvek apró betüire. De az itthonmaradottak is valamely utbaigazitást kaphattak, hogy a könyvekben keressék a vigaszt, a felejtést, a megnyugvást, a szórakozást: a könyvesboltok ajtaján naphosszant csilingelt a csengő, mint a vidéki boltosnál, hol a legjobb ostornyelet lehet kapni. Kerestek válogattak a magyar könyvek között. Mérlegeltek, kritizáltak, tünődtek a felvágatlan könyvek felett. Végül valamennyit megvették, amely uj volt. A karácsony táján megjelent magyar könyvek általános keresletnek örvendeztek.
Ellenben alig jelent meg tiznél több magyar könyv a karácsonyi könyvvásár tiszteletére. Karácsonykor, mikor a kiadók a pincében és a padláson elásott könyveiket is forgalomba hozzák; mikor a könyvárus eladja a husz év előtt megjelent könyveket; midőn anyák, apák, nagybácsik két kézzel viszik az ifjusági és gyermekkönyveket: alig jelent meg Budapesten magyar könyv. Ha az öreg Emich élt volna, ő tudta volna ezt előre. Hisz neki még csaknem alkudozni kellett a vevőivel, mint a kanavászosnak, mégis eladta a reábizott könyveket! Mily könnyü a helyzete a mai könyvárusnak, aki szabott áron dolgozik, mint a patikus és nem kénytelen a József-napi vásárokra várni, hogy a felvidékről Pestre fuvarozzon egy félbolond falusi uraság, aki könyvtárat tart.
Tehát alig volt uj magyar könyv a karácsonyi könyvpiacon. Volt azonban német könyv! Száz meg száz uj német könyv jelent meg a szövetséges ország nyomdáiban. A pesti könyvárusok kirakataiban csak német könyvet lehetett látni, – hisz magyar nem volt. És a magyarság, a nemzet, a magyar élet e bibliai karácsonyán: ezer és ezer uj német könyvet vett Magyarországon, mert a néhány uj magyar könyv eltünt a német ezredek között.
A könyvkiadók – akik ezen tapasztalatukat egy ujságiró ceruzája alá diktálták – csodálkoznak, hogy a közönség mennyire pártolta karácsonykor a német irodalmat!
Emich nem csodálkozott volna, hanem gondoskodik vala uj és ujabb és mindig ujabb magyar könyvekről.