ZORD IDŐKBEN.
Őszentsége vatikáni könyvtárában és a donok és szényorok földjén, az Escuriál levéltárában, a lengyel királyok podolini barát-klastromában és a császári ház bécsi levéltáraiban körülbelől negyven esztendeje feltünedezik egy alacsonytermetü, az idők folyamán őszbevegyülő haju magyar tudós szerény alakja, aki a nyári hónapokban valamely idegen ország idegen könyvtárában üldögél avas, megfakult könyvek felett, okiratokon, leveleken, naplókon, amelyeket tán százesztendő óta nem mozditottak el helyükről, amig Pestről eljött a szürkekabátos tudós és Ballagi Aladár néven bemutatkozott a szekretáriusnak. Negyven esztendő negyven nyara – mikor az iskolákat bezárják – vitte vándorutra a volt kőbányai követet és egyetemi professzort s e hosszu idő alatt a kontinens valamennyi nevezetes könyvtárában lapozott a kódexben, ritka, néha egyetlen példányban megmaradott kötetekben, és kereste, feljegyezte, eltette a magyarságra vonatkozó könyvtári és levéltári emlékeket. Félhomályos zárdák padlásain, elhagyatott kastélyok pincéiben, egy szentoroszországi kolostorban vagy Párisban a Bourbonok levéltárában keresett könyveket, amelyek a magyarság régi történetéről itt-ott egy odavetett sort irnak, hogy az apró betükből, okiratok, hivatalos és családi levelek egykori megjegyzéseiből egy nemzet, az ő nemzete hiteles, kétségtelenül igaz multját összeállitsa. A történelem-tudós munkája, ha lelkiismeretesen végzi el ezt az isteni megbizatást, nehezebb, mint a csillagász teendője, aki éjjelenkint távcsövénél keres uj világokat és apró térségeket vizsgál az Ürben, hogy végül az egész mindenségnek a térképét megrajzolhassa. A történelem-tudós feladata érdekfeszitőbb a buvár leszállásánál a tengerfenék ismeretlen mélységére. Csigák, növények, kőzetek, amelyek rejtelmes életét, célját a buvárprofesszor kutatja, alsóbbrendü lények, mint az emberek. A történelem-tudós elsősorban az embereket keresi, akik innen már régen elmentek, sirjaikba elrejtőztek, hallgató kriptákba vonultak, templom-küszöbök alatt vezekelnek és lábnyomaikat befutja a homok.
Ballagi Aladár – most hatvanhároméves – három és négyszáz esztendős emberek társaságában töltötte az életét. Utánuk ment a régi fejedelmeknek és királyoknak, akik mint a pásztortüz füstjének foszlánya tüntek el a történelem horizontján. Megkopogtatta a régen lezárt ajtókat, ahonnan a lakó háromszáz esztendő előtt elköltözött és ó-torony tetőkről nézett szét idegen városokban, országokban, midőn régi magyarok sarkantyus lépéseinek nyomait kereste Párizsban, – a királyi palota környékén, – vagy Krakóban, ahová magyar királyok jártak misét hallgatni a Jagellók tornya alá. Kereste őket, a kézirásaikat, a könyveiket, a jeleiket, amelyet tán egy bástyafok homokkövébe karcoltak vagy okiratba foglaltak és alája pecsétjüket ütötték. Negyven nyár mulott el, amint a háromszáz esztendős magyarok kézfogását kereste a mult félhomályában és negyven télen hullott a hó Pest felett, amig a tudós irószobájában lámpása mellett megidézte a régi királyokat és vezéreket, mindig szerényen, félrevonulva, hogy sokáig nem tudták a városban, hol lakik Magyarország egyik legnagyobb tudósa.
* * *
Ballagi Aladár küldetése – hisz mindnyájan küldve vagyunk valamely ismeretlen célból, járni-kelni, szeretni és sirni, majd meghajolni és eltünni, mint télen a madarak, – hatvanhárom esztendős korában magyaráztatott meg a magyaroknak. Küldve volt e szerény, csöndes tudós férfiu, hogy megvédelmezzen egy háromszáz esztendős fejedelmet, a nemzet ideálját, II. Rákóczi Ferencet.
Tudományos téli estéinek, nyári zarándok-utjainak, két millió „cédulájának“, könyvtárnyi irásainak, a tudós és szent életének az állomásán, midőn a nagyságos fejedelmet megvédelmezte és megtartotta a magyar nemzetnek, hálatelt szivvel gondol reá minden magyar ember.
Az ostobák és gonoszok, a süketek és hamisak e napokban éppen ugy láthatták, mint a jóakaratu emberek, hogy mi a célja és eredménye egy magyar tudós munkás életének. Amire néhány év előtt senki sem gondolt, midőn a fejedelem nemes emlékezete, mint a husvéti tömjénfüst szálldosott a magyarok szivében, hagyományainkban és történelmünkben a legfehérebb szent fa volt, ahová levetett saruval zarándokolt a mult időkre való gondolat: – fordult az időjárás és szükséges lett a Rákóczi emlékét valakinek megvédelmezni. Megvédeni, hogy többé, amig magyar történelmet irnak, amig az őszies szél dudolásában a tárogató hangját vélik hallani a Tisza mentén, többé soha se férjen kétség vagy gyanu Rákóczi nevéhez. Ez volt Ballagi Aladár tudós küldetése. A zárdák és királyi paloták könyvtáraiban már régen megközelitette a legnemesebb magyar férfiu alakját, mielőtt a kassai dómban meghuzták volna a harangot a hazatérő koporsó előtt. Francia hercegek és hercegnők holló-tollal irott naplóin és levelein át látta meg a Hotel Transylvania egykori remetéjét. Saint-Simon e nemes patináju ó-francia ur és Maintenon asszony, aki bizonyára királyi barátjához méltó müvelt dáma volt, tanuskodnak a fejedelem mellett. Ballagi Aladár Párisba menekült nagyságos urunk lábnyomait követve a történelem-iró teljes bizonyosságával megállapitotta, hogy a legnemesebb magyar volt, aki a francia király udvarában megfordult. (Szegfü nevü népszerütlen iró, kémek és orgyilkosok, hamis pénzverők és rablók tanu-csoportját idézte a történelem birósága elé, midőn Rákóczit megvádolta.)
E vádaskodó időben, midőn szivszorongva vártuk, hogy drága kócsag-madarunk ujra felemelkedjen a magyar emlékezés napsugáros égboltozatára, a tudós Ballagi serényen, éjjeli munkával is lapozott negyvenéves munkálkodása cédulái között. Nem egy hamikártyás védőbeszédére készült, hanem egy fejedelem nevét kellett hirdetnie a történelem templomának lépcsőzetéről, Dolgozott a jegyzetei között, amelyek ódon könyvtárak mélyéről hoztak régi aranyként fénylő igazságokat; az ország egyik legértékesebb könyvtára – a tudós tulajdona – gyakorta látta őt a lajtorján fel és alá mendegélni; háromszáz esztendő előtti férfiak és nők virrasztottak az álma felett és talán Kassán, a templomban felnyitotta szemét a halott Rákóczy… „Mikor jön már hüséges emberem?“
* * *
Nagy ünnepe volt a magyarságnak Ballagi Aladár akadémiai felolvasása. Rákóczi, – aki a magyar égboltozaton álló csillag gyanánt tündököl, – a tudós tanár előadásával átsuhant a borus Magyarország szivén, mint a legszebb nemzeti álom.
Zord idők járnak felettünk, szeretünk visszanézni hazánk bus multjába.
Magyarországon nagyon sokan várták visszafojtott lélekzettel a Ballagi Aladár Rákócziról szóló előadását.
Zord idők. A magyarságnak napról-napra nagyobb szüksége van arra, hogy visszanézegessen a csillagaira, amelyek a mult idők messziségéből fénylenek. Olyan esztendők következnek – mutatja a horoszkóp – midőn minden magyarnak a magyarságba vetett hite, élete, halála szükségesebb, mint valaha volt.