A BOLYGÓ ZSIDÓ.
Régi igazság, mint a közmondások, hogy Magyarországon minden második ember ügynök. Az orvos, aki esetleg gyógyszetárosok vagy fürdőhelyek érdekeit támogatja; az ügyvéd, aki a bankok pénzeit elhelyezi vagy engedélyt, hadiszállítást, mulatóhely szabadalmat kieszközöl; a földesuraság, aki gépgyárak, biztosító-társaságok, földhitelintézetek alkalmazottja és az előkelő pesti asszonyság, aki a barátnőinek – részletre – fehérneműt, szőnyeget, függönyt szerez. Egész Magyarország egy nagy részletüzlet. Szegény, de kényelem után vágyakozó) kispénzű, de pör esetén izzadva fizető ország vagyunk. Hogyan vehetne bárki vadászfegyvert, messzilátócsövet, varrógépet, remekírót, menyasszonyi kelengyét, bundát, hálószoba-berendezést, olajfestményt, szent bibliát, fényképező-gépet, sorsjegyet, írógépet, ujságot, nagy Jókait, zongorát, klub-tagságot és mindent, mindent, ami a modern élet kényelmes fenntartásához nem éppen szükséges, de jó? Csak a mészáros és a pék nem dolgozik részletre. De némely vendéglőben úgynevezett jegyfüzeteket árulnak az ügyes főpincérek. A részletüzlet a modern üzleti életnek nélkülözhetetlen kiegészítője, sőt fenntartója. A szegény emberek üzlete, – de hisz mindnyájan szegény emberek vagyunk Magyarországon. Bár senki se vallja be, hogy a ruha-részlettel adós szabójának.
S körülbelül ezért ügynök mindenki Magyarországon. A különbség legfeljebb az, hogy a pezsgő-ügynök, üzleti érdekből, huszártisztes, – mily régi fogalom! – hetyke, pazarló fellépéssel hódít, míg a szent könyvek terjesztője a vidéki házakban azzal a kifogással sózza el könyveit, hogy a jövedelemből szegény, öreg jeruzsálemi zsidókat segítenek. A főhercegék életbiztosítója a jó üzleten kívül rendjelet is keres, míg az elszegényedett grófnőket ma nem mindig fogadják udvariasan, ha jótékonysági kalendáriumot akarnak eladni.
Magyarország ügynöki állapota éppen oly régi, mint történelmünk. Hajdanában főuraink a koronával kereskedtek, Zsigmond a szepesi városokkal zálogüzletet csinált, törökkel, franciával, orosszal tárgyaltunk a hazai föld felett, míg jött a zseniális Lévay, aki a biztosítást hazafias, magyar, nemzeti alapokra helyezte, háromszínű lobogót bontott és a minisztertől kezdve a letört gavallérig mindenkit biztosítási ügynöknek verbuvált. A biztosítási ügynök ott táncolt a legelőkelőbb redut-bálon és a grófi körvadászaton a sorban állott. Lóháton járták be Magyarországot és az akkori Pest legszebb dámáját, a fehérkaméliás Rózát ültették a lóra, hogy kíséretül szegődhessenek a felvidéki utazásban. Ugyan ki ne biztosította volna házát, amikor a legközelebbi atyafi, rokona terítette elébe a szükséges írásokat? A kor magyaros írói, tündöklő megjelenésű Balázs Sándor, dalos poéták és országos korhelyek keltek útra, hogy végigmuzsikálják, táncolják, dalolják, szavalják Magyarországot a hazafias biztosítási üzlet érdekében. Úgy tudom, hogy az intézeten kívül egyetlen ügynök sem gazdagodott meg. Ellenben jó Erdélyi Gyula, aki Pest megyét feldolgozta, magyarruhás, daliás, lármás, duhajkodó ifjú volt, amikor elindult szekéren a pesti vámnál és megrokkant öreg úr lett, mire ismét visszatért ifjúkori álmaihoz, a költészkedéshez.
Talán ebből az időből maradt a hagyomány, hogy a vidéket járó ügynök kedveli a vadréce-tollas vadászkalapot, a lovaglónadrágot és a hajtókeztyűt. A tönkrement földesuraságok, lepásszolt gavallérok, égett bérlők idejéből, midőn Amerikába csak azok mentek még hazánkból, akik becsület ellen vétettek, míg az itthon maradott elesettek feltámadtak, talpraállottak újra, midőn az ügynöki táskát a kezükbe vették. Sok szép, lendületes, Vas Gereben könyveiből kivágott figurát láttam vidéki lakos koromban, akik külsejükben, érzéseikben, gondolkozásukban a régi, az ó Magyarország gyermekei voltak, akikből Széchenyinek kellett volna lenni Grünwald Béla teóriája szerint, ellenben az elkezdődő modern, magyar életben csak úgy járhattak tovább gummitalpas, sárga cipőben, – az én időmben ez volt a kisvárosi gavallér álma, – ha beállanak a lendülő üzleti élet gépezetébe: jégkárt becsülnek, házat biztosítanak, borral kereskednek. A mult században az ügynöki foglalkozás a magyar úriélet tartozéka volt. Szinte nem is volt igazi «zsentri», akinek a zsebében nem lett volna biztosítási kérdőív. Nyugalmazott főbírák, gyönge irodájú prókátorok, a Jókai régi jó táblabirái kopogtattak anyai nagybátyámnál, midőn új magtárt épített. Szép volt szemtanuja lehetni a régi magyar vármegyei életnek, az alispán-választásnak és a muzsikás, jókedvűen tönkremenő köznemesi osztály szegényedésének. De tanulságosabb látvány volt ennél az új Magyarország kialakulása. A csalatkozott, kishivatalában kényelmetlenül, nélkülözve feszengő nemesség, a történelmi osztály hogyan barátkozott meg az üzleti élelmességgel, a pénzszerzéssel, az ügynöki provizióval. Az apák összeadni sem tudnak, míg a fiuk már fejből tudják a díjtételeket. Nagy ember volt az öreg Lévay, aki a külföldi biztosítótársaságokat idehaza a magyarság, a hazafiság nevében megverte.
*
Szép hazánkban, a háború előtt vonaton, hajón és kocsiúton a vadkacsatollas férfiak szorgalmasan jártak-keltek. A kereskedelem legősibb fajtája, az utazókereskedés hatalmas arányokat öltött. A berlini és brünni utazót hindenburgi eréllyel szorította a magyar ügynök kifelé hazánkból. A kereskedelmi utazók egyben a magyar gazdasági élet, a kultúra és hazafiság hírnökei. Azt lehetne mondani, hogy a pesti vigéc az utazóbőröndjeiben a mintákon kívül a magyar ipar és kereskedelem zászlóját viszi a távoli erdélyi, felvidéki, dunántúli városkákba és falvakba, ahol a régimódi kereskedő németül vezeti még üzleti könyveit, bécsi portékát rendel és a brünni utazót várja. Ezek az erélyes, fáradhatatlan, szinte képtelen, erőfeszítésre és munkára trenirozott fiatalemberek, akik éjszakáikat vonaton vagy kocsin töltik, úttörői voltak a mai nagyszerű ipari és kereskedelmi életnek. A magyar portéka diadalmasan verte a külföldit. Öreg kereskedők, akik Kaposvárott vagy Lőcsén üldögéltek az üvegfal mellett és a vén bécsi utazót várták, akivel félemberöltő óta dolgoznak, lassan beadták a derekukat a pesti rohamra. Ma már alig van kereskedő Magyarországon, aki az itthoni jó portéka helyett silány külföldi árút eresztene boltjába. A kereskedelmi utazók egy negyedszázad alatt átformálták, megmagyarosították kereskedői életünket.
Ezek az erélyes, izmos, eszes kereskedők most többnyire a harctéren végzik kötelességüket. Bizonyára ott is megállják helyüket és Barna úr vagy Fehér úr, aki a polgári életben sincs mindig hozzászokva a kényelmes ágyhoz, hisz az esztendő háromnegyedrészét úton tölti, a lövészárokban épen olyan nyugodtan szendereg ültében, mint az erdélyi havasok között, esős őszi éjszakán, a kocsin. Holnap nem a brassói szász boltosra fogja fordítani erélyességét, hogy magyar árút adjon el, hanem a szibériai vadászokkal lesz meglehetős heves, nyomatékos üzlete.
*
De a magyar bolygó zsidók közül nem fekszik mindenki a kárpáti fedezékben, sokan maradtak itthon, akik a háborús esztendőben sem varrógépet, vadászpuskát vagy könyvet eladni nem tudnak. A vevők is elmentek a csatába. A mult esztendő, a háborús kezdet zűrzavara, a beláthatatlan jövő megzavarta vadkacsatollas fiatalembereinket, miből élnek ők, akik napról-napra, folytonos munkával, utazással, bolyongással keresik kenyerüket? A könyvterjesztő cégek ijedten bezárkóztak, a részlet-üzletek megállottak. És a legszorgalmasabb ügynök álla is felkopott.
Ekkor alakult az a jótékonysági vállalkozás, amelynek könyveiben most a rendőrség lapoz. Számlacédulákra hadi-bélyeget ütni, a kereskedők könyveit jótékonysági bélyegzővel ellátni, papirosszalvétákat terjeszteni a hadi-jótékonyság javára: ez volt a vállalkozás célja.
A vezetők, az igazgatók, a pénztárosok majd megfelelnek magukért az illetékes helyen. Itt most a szegény ügynökök dolgát szegezem le, akik bizonyára oly ártatlanok az esetleges manipulációkban, mint abban, hogy háború van és varrógépet, könyvet, látócsövet senki sem vesz az országban, ők híven, jelesen végezték megbizatásukat. A jótékonyság szolgálatában épen úgy, emberül megfeleltek kötelességüknek, mint tavaly ilyenkor, midőn zongorát vagy Vörös postakocsit árultak. Ezek a kitartó, fáradhatatlan emberek, akik többnyire szegénysorban élnek és csekély provizióért megteremtettek nagy, milliomos-cégeket, létrehoztak vállalkozásokat, magyar irodalmat terjesztettek, a könyvolvasást hallatlan mértékben szaporították: a jótékonyság szolgálatában, koldus-alamizsnáért, gyakran meg sem becsülve a munkaadótól és a vevőtől, oly hatalmas munkát végeztek, hogy százezreket hoztak össze fillérenkint. Ha valaki hibát követ el a vállalkozás körül, az bizonyára nem az ügynök volt, aki szegény a háborús esztendőken varrógép helyett hadibélyeget volt kénytelen árulni, nem egyszer tán hazafias lelkesedéstől áthatva. Ő csak elvégezte, amivel megbízták. Hangyaszorgalommal, fáradságot nem ismerve, számba sem vehető éh-bérért összehozta a jótékonyságnak a százezreket.
A magyar ügynököket, akik számos hasznos és nemzeti dolognak voltak a megteremtői, nem lehet elítélni pénzemberek esetleges hibája miatt, akik a tőke szokásos lelketlenségével egyformán kihasználják a munkást és a fogyasztót.