NYUGALOM
(A férj ül az asztalnál és levelet ir. A felesége nézi, mig meg nem szólal.)
A nő: Na és most mit csinálsz?
A férfi: Én most szép nyugodtan egy levelet irok. Amit ugyan magadtól is kitalálhattál volna, mert egy ember, akinek toll van a kezében és levélpapir van az orra alat, az az ember biztosan nem tenniszezik és biztosan nem is biliárdozik, hanem minden valószinüség megvan arra, hogy az az ember levelet ir. Máskor mást feleltem volna neked, de mióta elhatároztam, hogy szép nyugodt ember leszek, azóta akármit kérdezhetsz és én akármire felelek.
A nő: Kinek irsz?
A férfi: A Bródbejszer Jánosnak irok, aki tegnap a kávéházban pofonvágott.
A nő: Kit?
A férfi: Kit? Engem.
A nő: És te visszavágtad?
A férfi: Nem; ha tegnapelőtt vágott volna pofon, akkor standepé visszavágtam volna, de amióta elhatároztam, hogy szép nyugodt ember leszek, azóta nem vágtam vissza, hanem szépen nyugodtan megirom neki, milyen helytelen és illetlen az, hogy ő engem pofonvágott.
A nő: Kár, hogy nem tegnapelőtt vágott pofon.
A férfi: Miért kár?
A nő: Mert tegnapelőtt visszavágtad volna és tegnap nem történt volna meg veled az a szégyen, hogy egy Bródbejszer mir-nix-dir-nix pofonvág.
A férfi: Nekem te beszélhetsz! Én egy szép nyugodt ember vagyok és az megszünt, hogy te engem felhuzhass és én ugorjak neked. Á. Az megszünt. Á.
A nő: Bé.
A férfi: Bé? Azt mondtad: bé?
A nő: Azt mondtam: bé.
A férfi: És miért mondtad azt, hogy bé?
A nő: Mert te azt mondtad, hogy á.
A férfi: Hát ennek vége. Hogy te engem felhuzhass és én ugorjak neked, annak vége. Hogy te bét mondj, mikor én át mondok, annak vége. Á.
A nő: Á.
A férfi: Mit mondtál?
A nő: Azt mondtam: á.
A férfi: Mért mondtad te azt, hogy: á?
A nő: Az előbb azt mondtam bé és az nem volt helyes. Most azt mondom, hogy á, talán ez sem helyes?
A férfi: De helyes. A leghelyesebb. De hogy te engem felhuzhass és én ugorjak neked, az nincs. Én egy szép nyugodt ember vagyok ezentul. Én vagyok a Deák-szobor a Lojd-palota előtt… én vagyok a sóbálvány a bibliából… én vagyok a nyugalom oszlopa.
A nő: Na, oszlopnak nem vagy elég vékony.
A férfi: Parancsolod, hogy midert viseljek? Kérlek! A te kedvedért füzőbe fogom szoritani rengő-ringó derekamat. Jó? Én leszek a vékony deszka kerités. Jó? Sétapálcika leszek és te a kezedbe veszel és sétálni fogsz velem. Jó? Egy szalmaszál leszek, amellyel majd limonádét szopogatsz, hogy fulladj meg rajta. Mert nem, nyuszinkó, nem, te engem nem üttetsz meg a gutával. Hojojoj! Hol vagyok én és hol a guta?
A nő: Komárommegye csalló-közi járásában.
A férfi: Mi?
A nő: Guta; nagyközség. 1035 házzal és 7834 magyarajku lakossal.
A férfi: Mi?
A nő: Guta. A Vágnak az érsekujvári Kis-Dunába ömlésénél. Sré-vizavi. Jelentékeny halászatot üz.
A férfi: Mi?
A nő: Guta. Postahivatala van. A tutajozás ott igen jelentékeny.
A férfi: Hja ugy!? Tehát már tutajozni is akarsz az idegeimen? Eddig csak szánkáztál és csorkoláztál rajtuk, ezentul már tutajozni is fogsz? És csónakázni? Mi? Azt is? Kérlek, holnap elmegyek a Plökl és Házhoz és veszek egy szandolint. És ha azt kérdik, hogy minek, akkor megmondom, hogy a feleségemnek, aki regattázni akar az idegeimen. És adjanak egy csónakázó-dresszt is, kis sapkával. És adjanak egy ródlit is, hogy a feleségem télen ródlizhasson is az idegeimen. És tanulj meg spiccelni a Nizsinszkitől, hogy balettet is táncolhass az idegeimen. Hogy eljárhasd rajtuk a poloseci táncokat.
A nő: Poloveci.
A férfi: Poloseci. Péterváron lehet poloveci, de itt Pesten csak poloseci.
A nő: Ahogy gondolod.
A férfi: Én, mejnerzejc, sehogyse gondolom. Én csak ugy gondolom, hogy annak, hogy te engem felhuzhass és én ugorjak neked, annak már befellegzett. Itt, barátom, rendben vannak az idegek. És ha gombostüket szurkálsz belém és ha kalapácscsal ütögeted a fejemet, itt akkor is nyugalom van.
A nő: Hála Istennek.
A férfi: Ne rendezz hálaadó istentiszteletet, arra itt semmi szükség. Én egy szép nyugodt ember vagyok. És egy nyugodt ember, az egy nyugodt ember. És itt egy nyugodt emberrel állunk szemben.
A nő: Állok.
A férfi: Állunk!
A férfi: És mért, ha szabad esengenem? És mért, ha szabad könyörögnöm? Ha szabad kuncorognom. Mért? Mért srófolod te ki az én szavaimat? Mért állok és mért nem állunk?
A nő: De kérlek, mert csak én állok egy nyugodt emberrel szemben.
A férfi: Hol? Hol állsz te egy nyugodt emberrel szemben? Mutasd meg nekem azt a nyugodt embert.
A nő: Itt, itt, az Istenért, hiszen te magad mondtad.
A férfi: Az mindegy: akárki mondta.
A nő: És én csakugyan állok a nyugodt emberrel szemben. De te nem.
A férfi: Ugy? Te igen és én nem? Amit te tudsz, azt én nem tudom? Én nem? És miért nem? Miért nem?
A nő: Mert te ülsz.
A férfi (felugrik): Hát tudod mit, én már nem is ülök. Én már állok. És tudod mit, én már nem is állok. Én már megyek. És tudod mit, én már nem is megyek, hanem rohanok. És tudod mit, én már nem is rohanok, hanem ugy vágom pofon háromszor en-suite a Bródbejszer Jánost, hogy az eget pattogatott kukoricának nézi és megtudja, hogy egy szép nyugodt emberrel nem lehet kukoricázni. Agyé.