MADÁRHANGOK
– Ramage des Oiseaux. –
Kint voltam az állatkertben tegnap délután; ne féljenek, nem találtam semmi rendetlent, nem akarok megszidni senkit, nem akarok jobban-tudni semmit, nem akarok felvilágositani, helyreigazitani, remonstrálni, demonstrálni, nyugodt polgári egyénként voltam kint, sétáltam a lábammal, szittam a levegőt orromon át a tüdőmmel, néztem a fülemmel, hallgattam a szememmel, igy csináltam, ugy csináltam, tudja Isten hogy csináltam, hacacárehacaca. Láttam, hogy a róka ravasz, hogy móka a tavasz és a fóka a kavasz; a foltos hiénára még a tavalyi foltok voltak rávarrva, a mosómedve mint egy Iluska csak áll a patak partján és mossa, mossa, ugyanugy, mint Ágnes asszony; a vizi állatok nagyon tüzesek, a tüzi legények nagyon vizesek (mert már melegebbek az idők). Hiányzott ugyan az én jó Taszilóm, az állatkerti főrendező, és – fene a maliciámat – egy pillanatig arra gondoltam, hogy hat óra után már ő is visszavonul, de aztán rendreutasitottam magamat, hogy nem illik Taszilót, a kedves derék Taszilót még gondolatban sem megbántani s tovább sétáltam a tüdőmmel, néztem a lábammal satöbbi, lásd fentebb.
Minden rendben volt, sőt még némi öröm is kipirkadt belőlem, látván, hogy a szimfónikai zenekagylovat elhordták és a zenészek Isten szabad ege alatt huzzák a dalt a jó Isten hóna alá. A Tannhäuser nászindulójától kisérve haladtam el a kisded tó mellett, melyben hosszulábu, elegáns gólyák, kócsagok, daruk és egyéb kalapdiszek lépdegélnek, megannyi freystädtler lovagokként, el, el a madárház felé, amelyben kis énekeseink laknak. S a kis énekesek kalitkáján ime mire bukkantam! Nagyon okos és bájos dologra. A kalitkában nyüzsögnek a madarak, s az ördög jobban tudja, hogy melyik melyik. Ezen segitendő, a vasrácsra fel van szögezve mindegyik madárnak a fotográfiája. De nemcsak fotográfiája, hanem személyleirása is. Igy:
»Erdei pityerke, magassága tiz centiméter, hossza huszonkettő, szélessége öt, köbtartalma harminc deciliter, tollainak szine sárgába vesző kékes-zöld a szárnyon, mig a nyakon inkább kékbe vesző zöldes-sárga és a farka tövében zöldbe vesző sárgás-kék.«
S aztán még egy felvilágositás:
»Hangja: pityeripityeripittypittypitty.«
És igy igen érdekes madárhangok vannak. A mezei ibrik például ezt mondja:
– Rutyutyunyihaha.
A lila mitugrásznak a hangja ez:
– Cipegecipegecupp.
Elgondolkoztam, mert ez nálam hamar megesik. Azon a nagy kalitkán gondolkodtam el, amelyben én is élek, a többi madarakkal együtt, szóval Budapest jutott eszembe, s elhatároztam, hogy megpróbálok én is ilyen személyleirásokat eszközölni madártársaimról és kiszögezem a kalitkára, hadd lehessen felismerni őket. Itt vannak a próbák:
*
Hordár-madár.
(Trogerus arcticus et antarcticus.)
Feje veres, kis rézlemezzel ellátott, tollazata kopott. Orra megnyult és horgas, zsidó madarakéra emlékeztető. A sarkokon fordul elő, ugy az északi, mint a déli sarkon. De a déli sarkon ritkábban, mert akkor ebédelni szokott menni. Lassan és méltóságteljesen lépked, különösen ha megbizása van. Rendesen igen sok gyermeke szokott lenni, akiknek számára egy szobából és konyhából álló meleg fészket épit, amelybe este maga is visszavonul. Hangja: »Denagyságosurcsaknemkivánjahogyháromhatoséradobutcábólafilatorigátramenjekojojoj«.
Kocsiska.
(Inimicus vitae, gorombus.)
Magas emelvényen él, melynek alul négy kereke van, ennek többnyire kocsi a neve, bár külső megjelenése nem is egészen olyan. Fent, elül, a mellső végtagok egyikéből fapálcika nyulik ki, melyre bőrfonál van erősitve, a bőrfonállal pattogtatni lehet s e pattogtatással kiséri e szárnyas azokat az életmegnyilvánulásait, melyek miatt a gorombus melléknevet kapta. Vannak, akik azt mondják, hogy ez a madár nem az ornitológiába, hanem az orditológiába tartozik. A kérdés egyelőre nincs eldöntve. Megszelidithető, de csak egészen nagy összegekkel. Hangja: »Akutyaistenithátloptaménalovamatmegacejgothogymagaittegyforinttalakarjakiszurniaszememetmáskormegnézemkiteresztekfelakocsimranyavalyatörjeki«.
Jegyszedősi-ruhatáros.
(Garderobius molestans.)
Különösen kedvező talaj számára a szinházak mocsaras környéke, melyben vadon tenyész. Felismerhető azokról a zsinórokról és sujtásokról, melyekkel a szinházigazgató sujtja őt. Ez egyébiránt az egyetlen, amit a szinházigazgatótól (Director haperer) kap, ugy hogy teljesen a ragadozásra van kényszeritve. Jellemző, hogy áldozatát, melyet már igen messziről kiszemel, csak felsőruhájától fosztja meg, aztán menekülni engedi. Néha megrozsdásodik, ilyenkor csikorog, a fogainál fogva, s legjobb borravaló nevü kenőcscsel megkenni. Hangja: »Méltóztatikparancsolnihogykikészitsemmeravéginnagyatolongássokszemétemberjáridemihozzánk«.
Csőrös ellenőr.
(Undorca electricus.)
Vidám madaracska, mely egész életét ugrándozással tölti. Egyik sárga kalitkáról a másikra szökdel, amiben nagy segitségére vannak lábai, melyek lefelé a földig elérnek. Csak ott jelenik meg, ahol előzőleg már a kalauzusz-madár fészkelt. Csőrét mindenüvé és többizben is bedugja s mindenütt kis szines cédulákat keres, s ha megtalálja őket, akkor boldogan gőgicsél. Hangja: »Kerremajegyetturaimkerremajegyetturraimholnincsjegytessékváltani«.
*
A többi madarakról szóló részletes leirással még nem készültem el. A mü azonban nagyon terjedelmes lesz s valószinüleg az Akadémia segitségével fogom kiadni. Egyelőre azonban még nem vagyok tisztában azokkal a hangokkal, amiket a pályaudvari-portás-madár szokott használni minden vonat elindulása előtt. Valószinü, hogy mihamarabb ezt is megfejthetem s akkor az egész tudományos anyaggal a közönség elé lépek.