WeRead Powered by ReaderPub
Petúr meg a dinnye és más 30 humor cover

Petúr meg a dinnye és más 30 humor

Chapter 21: A KÖZÖNYÖS EMBER
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

A short-book presents a series of comic sketches and staged dialogues that transform everyday moments into absurd misunderstandings and witty monologues. Scenes turn domestic arguments, street observations, and petty vanities into playful language games and exaggerated conceits. The humour relies on repetition, intentional misunderstandings, and rapid shifts of register to expose social pretensions and the small humiliations of modern life. Varied in form and tone, the pieces consistently reshape ordinary incidents into brisk, ironic vignettes.

A KÖZÖNYÖS EMBER

(A jelenet a kávéházban játszódik le, aminthogy egyáltalán minden a kávéházban játszódik le, még az apagyilkosság is, amelynek, mert oly ritkán történik, tudvalevőleg, meg kell bocsátani. A kávéházban ül a közönyös ember a széken, mindkét lábát közönyösen a másik székre teszi föl és közönyösen olvassa az összes lapokat, melyek egy mellette álló harmadik székem felhalmozvák. Ebből kiderül, hogy még a jó közönyhöz is legalább három szék kell egy budapesti kávéházban. A közönyös ember kövér, elzsirosodott, (ezért közönyös), mig ellenben partnere, az érdeklődő ember, sovány és ugrékony. Valószinü, hogy mindketten zsidók, ami talán a beszélgetésükből ki is derül. E pillanatban a közönyös ember és az érdeklődő is ujságot olvasnak.)

Az érdeklődő: És kegyed? ha szabad kéreckednem?

A közönyös: Mi az, hogy kegyem? Mit akar már megint tőlem, kedves Hexnschussz ur? Mit akar?

Az érdeklődő: Hogy mit gondol, ha szabad kéreckednem?

A közönyös: Hogyhogy: hogy én mit gondolok? Mit gondoljak én? Én, részemről, semmitse gondolok.

Az érdeklődő: Hehehe.

A közönyös: Mért hehehéz? Mért akar maga engem dühbe hehehézni?

Az érdeklődő: Hehehe, mondom, hogy egy ilyen jó hazafi, amilyennek én kegyedet, Brézli ur, ismerem, csak itt üljön a kávéházba és csak olvassa-olvassa a Zazujságot, a Zanapot és semmitse gondoljon, paregzempele a kibontakozásról, daz egzesztirt doh niht!

A közönyös: A kibontakozásról?

Az érdeklődő: Arról.

A közönyös: Mér? maga arról gondol valamit?

Az érdeklődő: Na! Meghiszem azt!

A közönyös: Hát azt a fórt én magának nem adom. A kibontakozásról, arról én is gondolok…

Az érdeklődő: Mit?

A közönyös: Nna… igy-ugy… ezt-azt… egyet-mást…

Az érdeklődő: Eszerint gondolja, hogy a választójog… a véderő… a parlamenti őrség…

A közönyös: Átandé, vagy ahogy a mi vidékünkön mondják: átanduz! Kitartás. Ne folytassa. Mert ezekre én, ih svőr drauf, nem gondolok. Ezekre én még álmomban se gondolok. Ká spúr. Hogy jövök én ahhoz, hogy én ezekre gondoljak? Egyszer, őszintén bevallva, egyetlen-egyszer, gondoltam ezekre álmomban, mert nagyon sok krumplis núdlit ettem vacsorára. De azóta nem fordult elő. Bevettem egy szódabikát…

Az érdeklődő: Mit vett be, ha szabad kéreckednem?

A közönyös: Egy szódabikabóniumot… mert én a latin nevüket is tudom ezeknek a specerájoknak… Mondom, bevettem egy szódabikabornyut és vége. Pássz. Többször nem fordult elő. Ih pit’ zi: mit akarnak evvel a választójoggal? Ih pit’ zi: hogy jövök én ahhoz, hogy én az én kilencven kilómmal, csak annyit nyomjak a latba, mint egy 30 kilós zsoké? Ih pit’ zi! A kormánynak kötelessége lett volna gondoskodni arról, hogy az emberek egyéni sulya érvényesüljön. Én eddig is választó voltam, de nem éltem vele. Mer én egyszer rosszul választottam.

Az érdeklődő: Mikor, ha szabad kéreckednem?

A közönyös: Egyszer. Mikor a feleségemet választottam, hogy ott egye meg a fene, ahol van. Azóta nem választok. Ha mondják: Éljen Apponyi – éljen! Fon mir auz? Éljen. Éntőlem nem szijja el a levegőt.

Az érdeklődő: De kérem, a véderő, például…

A közönyös: Hagyjuk ezt, kedves barátom, hagyjuk ezt. Véderő: véderő. Énmiattam purclipámot vethet vasárnap reggel négy órakor a Vérmezőn, föltéve, hogy ezt megfelelő helynek tartja. Én, részemről, én nem voltam véderő és ha az isten élteti Picege bácsit, a fiam se lesz véderő. Az én fiam – az isten őt velem együtt százhusz évig megtartsa! – nem lesz véderő még akkor se, ha az ellenség beül a Nyuhork kávéházba és onnan lődöz át kemény zsemléket a Palermóba. Miattam, ih pit’ zi, felállithatnak az Erzsébet-téren tábori barackokat.

Az érdeklődő: Tarackokat, ha szabad kéreckednem.

A közönyös: Gut: bátori tarackokat. Miattam felállithatnak duránci tarackokat. Éntülem beülhet az orosz cár ő szent felsége tarackozni a Frihaufba…

Az érdeklődő: Tarokkozni, nemde?

A közönyös: Dede. Az én fiam mégse lesz véderő. Ha Picege bácsit az isten élteti.

Az érdeklődő: Ki az a Picege bácsi, ha végül már szabad kéreckednem?

A közönyös: Nem ismeri? Picege bácsit nem ismeri? Picege bácsi az én családi katonaszabaditóm. Ahogy nekem egy fiam születik, abba a minutába Picege bácsi a tenyerét dörgöli és gratulál és a jobb kezével megrázza a balt.

Az érdeklődő: Kiét, ha szabad kéreckednem?

A közönyös: A magáét. Nem a magáét. Hanem a magamagáét. Mer Picege bácsinak: ahány fiu nekem, annyi ezer korona neki. Az esemény igy nyeri az ő lefolyását: fiu megszületik, anyakönyvvezető megfogja jobbkezét és bevezeti anyakönyvbe. Itt lép fel Picege bácsi, ő viszont megfogja a balkezét és kivezeti véderőből. És hadsereg mehet sóhivatalba. Ih pit’ zi: hogy jövök én ahhoz, hogy én fiakat szüljek a hadseregnek?

Az érdeklődő: Perszepersze. Hogy jön maga ahhoz, ejgentlih?

A közönyös: Ih pit’ zi! Én szülök, ha kell, egy fiat az iparnak, ha kell, szülök egy fiat a kereskedelemnek, szülök egyet a kulturának és kettőt a civilezációnak…

Az érdeklődő: Civelizációnak…

A közönyös: Jó, a cevilizációnak. Kettőt. De a hadseregnek? Annak principiel nem szülök. Egy macskát se. Hogy jövök én ahhoz?

Az érdeklődő: Ez igaz. Hogy jön kegyed ahhoz, hogy férfi létére egyáltalán szüljön? és hogy jön pláne ahhoz, hogy auzgevélt egy macskát szüljön? De viszont ne felejtsük el, hogy ha háboru van, akkor a póttartaléknak is be kell vonulni és a népfölkelésnek is.

A közönyös: Nana. Ahogy én nép vagyok, édes barátom, és ahogy én fölkelek. Ha én egyszer lefekszem, akkor én nem kelek fel, ha maga báró Hazai Sámuel őexellenciája trombitál is a fülembe az ezredtrombitával.

Az érdeklődő: De be kell menni a népfölkelésnek sáncot hányni.

A közönyös: Ojojoj. Kevés sánsza van arra a hadseregnek, hogy én sánszot hányjak. Én nem ettem földet, én nem hányok sáncot. Én egy rendes ember vagyok.

Az érdeklődő: Ugy? De a parlamenti őrség, kedves jó uram!?

A közönyös: Sigán. Én mondom magának: egy sigán. Kiváncsi vagyok, mért nem mindegy annak az ikszipszilant ellenzéki képviselőnek, hogy ki rugja ki őtet a parlamentből: egy rendőr, egy csendőr, vagy egy parlamendőr? Ejn sigán fon Vázsonyi. A fő, hogy valaki kirugja. Ha már az embert kirugják valahonnan, akkor ne nézze, hogy zsinór van-e az illetőn, vagy paszománt, hanem csak azt nézze, hogy csizma van-e a lábán vagy cipő, mert ez az egyetlen, ami ilyenkor érzékenyen érinti. Bizony, barátom. Ellenben…

Az érdeklődő: Halljuk, halljuk.

A közönyös: Ellenben bemondom magának, hogy mindaz, amit ezek az emberek itt csinálnak a politikában: csupa szürke szamárság.

Az érdeklődő: És mér? Ha maga volna a miniszterelnök?

A közönyös: Hajahaj! Az máskép nézne ki. Ha én volnék a miniszterelnök, akkor bemennék a Házba, felállnék a helyemen és mondanám: Tisztelt gyülekezet, vagy ahogy az ott már szokás, tisztelt ezmegez, nyavalya álljon a pesti pékekbe, halljukhalljuk a tulsóbaloldalon. Tisztelt hölgyeim és uraim, ezennel van szerencsém egy törvényjavaslást betenni a Ház asztalába, miszerint a kiflinek a hossza harminc, szélessége tizenkét centiméter okvetlenül meglenni el ne mulasztassék. Általános helyeslés a balsójobboldalon.

Az érdeklődő: Ahogy vesszük. Ez nem s rossz.

A közönyös: Micsoda beszéd az, hogy nem rossz? Ez kell nekem, nem azok a firlefáncok. Ez ugy kell nekem, mint a hal a viznek…

Az érdeklődő: Mint a viz a halnak.

A közönyös: Bánom is én! Ezt intézzék el a hal meg a viz egymás közt. Ih mizs mih niht erejn. Tény, hogy addig nálam nem lesz béke, mig a miniszterelnök nékem nem hoz az egyik kezében egy autotaxit, a másikban egy pirosra sült szarvacsot.

Az érdeklődő: Mi–it?

A közönyös: Szarvacsot. Ez a kifli régi magyar neve.

Az érdeklődő: Ugyan menjen, hiszen a kifli nem olyan régi.

A közönyös: Nem régi?! Nézze meg itt ezt a kiflit: ez legalább három napos.

Az érdeklődő: És mi lesz akkor, ha a kifli meglessz?

A közönyös: Hogy mi? Mi? Hogy mi? Akkor lesz a hejretyutyutyu, akkor lesz a világbéke, akkor a farkas ramslit fog játszani a báránnyal és az oroszlán zabot fog enni a maga tenyeréből. És én fölveszem az én finom fekete ferencjózsef kabátomat, ami az esküvőm óta nem volt rajtam, bár akkor se lett volna, egy autotaxiba ülök, két kiflit veszek a kezembe, kettőt dugok a cilinderem mellé, kettőt a fülembe tüzök és fölmegyek a Várba és mondom az inasnak, hogy a Brézli van itt, az én felséges barátom hűséges alattvalója és akkor belépek Hozzá, csinálok egy reverencet és ezt mondom: Felség! Brézli vagyok, a te egyszerü alattvalód, Damjánovics-ucca kilenc, második emelet kettő, de én most meg vagyok elégedve, igazán elégedve vagyok, s ha parancsolod, szülök neked egy fiat, egy ilyen cukor fiat, direkt a véderő használatára.