A KÖZÖNYÖS EMBER
(A jelenet a kávéházban játszódik le, aminthogy egyáltalán minden a kávéházban játszódik le, még az apagyilkosság is, amelynek, mert oly ritkán történik, tudvalevőleg, meg kell bocsátani. A kávéházban ül a közönyös ember a széken, mindkét lábát közönyösen a másik székre teszi föl és közönyösen olvassa az összes lapokat, melyek egy mellette álló harmadik székem felhalmozvák. Ebből kiderül, hogy még a jó közönyhöz is legalább három szék kell egy budapesti kávéházban. A közönyös ember kövér, elzsirosodott, (ezért közönyös), mig ellenben partnere, az érdeklődő ember, sovány és ugrékony. Valószinü, hogy mindketten zsidók, ami talán a beszélgetésükből ki is derül. E pillanatban a közönyös ember és az érdeklődő is ujságot olvasnak.)
Az érdeklődő: És kegyed? ha szabad kéreckednem?
A közönyös: Mi az, hogy kegyem? Mit akar már megint tőlem, kedves Hexnschussz ur? Mit akar?
Az érdeklődő: Hogy mit gondol, ha szabad kéreckednem?
A közönyös: Hogyhogy: hogy én mit gondolok? Mit gondoljak én? Én, részemről, semmitse gondolok.
Az érdeklődő: Hehehe.
A közönyös: Mért hehehéz? Mért akar maga engem dühbe hehehézni?
Az érdeklődő: Hehehe, mondom, hogy egy ilyen jó hazafi, amilyennek én kegyedet, Brézli ur, ismerem, csak itt üljön a kávéházba és csak olvassa-olvassa a Zazujságot, a Zanapot és semmitse gondoljon, paregzempele a kibontakozásról, daz egzesztirt doh niht!
A közönyös: A kibontakozásról?
Az érdeklődő: Arról.
A közönyös: Mér? maga arról gondol valamit?
Az érdeklődő: Na! Meghiszem azt!
A közönyös: Hát azt a fórt én magának nem adom. A kibontakozásról, arról én is gondolok…
Az érdeklődő: Mit?
A közönyös: Nna… igy-ugy… ezt-azt… egyet-mást…
Az érdeklődő: Eszerint gondolja, hogy a választójog… a véderő… a parlamenti őrség…
A közönyös: Átandé, vagy ahogy a mi vidékünkön mondják: átanduz! Kitartás. Ne folytassa. Mert ezekre én, ih svőr drauf, nem gondolok. Ezekre én még álmomban se gondolok. Ká spúr. Hogy jövök én ahhoz, hogy én ezekre gondoljak? Egyszer, őszintén bevallva, egyetlen-egyszer, gondoltam ezekre álmomban, mert nagyon sok krumplis núdlit ettem vacsorára. De azóta nem fordult elő. Bevettem egy szódabikát…
Az érdeklődő: Mit vett be, ha szabad kéreckednem?
A közönyös: Egy szódabikabóniumot… mert én a latin nevüket is tudom ezeknek a specerájoknak… Mondom, bevettem egy szódabikabornyut és vége. Pássz. Többször nem fordult elő. Ih pit’ zi: mit akarnak evvel a választójoggal? Ih pit’ zi: hogy jövök én ahhoz, hogy én az én kilencven kilómmal, csak annyit nyomjak a latba, mint egy 30 kilós zsoké? Ih pit’ zi! A kormánynak kötelessége lett volna gondoskodni arról, hogy az emberek egyéni sulya érvényesüljön. Én eddig is választó voltam, de nem éltem vele. Mer én egyszer rosszul választottam.
Az érdeklődő: Mikor, ha szabad kéreckednem?
A közönyös: Egyszer. Mikor a feleségemet választottam, hogy ott egye meg a fene, ahol van. Azóta nem választok. Ha mondják: Éljen Apponyi – éljen! Fon mir auz? Éljen. Éntőlem nem szijja el a levegőt.
Az érdeklődő: De kérem, a véderő, például…
A közönyös: Hagyjuk ezt, kedves barátom, hagyjuk ezt. Véderő: véderő. Énmiattam purclipámot vethet vasárnap reggel négy órakor a Vérmezőn, föltéve, hogy ezt megfelelő helynek tartja. Én, részemről, én nem voltam véderő és ha az isten élteti Picege bácsit, a fiam se lesz véderő. Az én fiam – az isten őt velem együtt százhusz évig megtartsa! – nem lesz véderő még akkor se, ha az ellenség beül a Nyuhork kávéházba és onnan lődöz át kemény zsemléket a Palermóba. Miattam, ih pit’ zi, felállithatnak az Erzsébet-téren tábori barackokat.
Az érdeklődő: Tarackokat, ha szabad kéreckednem.
A közönyös: Gut: bátori tarackokat. Miattam felállithatnak duránci tarackokat. Éntülem beülhet az orosz cár ő szent felsége tarackozni a Frihaufba…
Az érdeklődő: Tarokkozni, nemde?
A közönyös: Dede. Az én fiam mégse lesz véderő. Ha Picege bácsit az isten élteti.
Az érdeklődő: Ki az a Picege bácsi, ha végül már szabad kéreckednem?
A közönyös: Nem ismeri? Picege bácsit nem ismeri? Picege bácsi az én családi katonaszabaditóm. Ahogy nekem egy fiam születik, abba a minutába Picege bácsi a tenyerét dörgöli és gratulál és a jobb kezével megrázza a balt.
Az érdeklődő: Kiét, ha szabad kéreckednem?
A közönyös: A magáét. Nem a magáét. Hanem a magamagáét. Mer Picege bácsinak: ahány fiu nekem, annyi ezer korona neki. Az esemény igy nyeri az ő lefolyását: fiu megszületik, anyakönyvvezető megfogja jobbkezét és bevezeti anyakönyvbe. Itt lép fel Picege bácsi, ő viszont megfogja a balkezét és kivezeti véderőből. És hadsereg mehet sóhivatalba. Ih pit’ zi: hogy jövök én ahhoz, hogy én fiakat szüljek a hadseregnek?
Az érdeklődő: Perszepersze. Hogy jön maga ahhoz, ejgentlih?
A közönyös: Ih pit’ zi! Én szülök, ha kell, egy fiat az iparnak, ha kell, szülök egy fiat a kereskedelemnek, szülök egyet a kulturának és kettőt a civilezációnak…
Az érdeklődő: Civelizációnak…
A közönyös: Jó, a cevilizációnak. Kettőt. De a hadseregnek? Annak principiel nem szülök. Egy macskát se. Hogy jövök én ahhoz?
Az érdeklődő: Ez igaz. Hogy jön kegyed ahhoz, hogy férfi létére egyáltalán szüljön? és hogy jön pláne ahhoz, hogy auzgevélt egy macskát szüljön? De viszont ne felejtsük el, hogy ha háboru van, akkor a póttartaléknak is be kell vonulni és a népfölkelésnek is.
A közönyös: Nana. Ahogy én nép vagyok, édes barátom, és ahogy én fölkelek. Ha én egyszer lefekszem, akkor én nem kelek fel, ha maga báró Hazai Sámuel őexellenciája trombitál is a fülembe az ezredtrombitával.
Az érdeklődő: De be kell menni a népfölkelésnek sáncot hányni.
A közönyös: Ojojoj. Kevés sánsza van arra a hadseregnek, hogy én sánszot hányjak. Én nem ettem földet, én nem hányok sáncot. Én egy rendes ember vagyok.
Az érdeklődő: Ugy? De a parlamenti őrség, kedves jó uram!?
A közönyös: Sigán. Én mondom magának: egy sigán. Kiváncsi vagyok, mért nem mindegy annak az ikszipszilant ellenzéki képviselőnek, hogy ki rugja ki őtet a parlamentből: egy rendőr, egy csendőr, vagy egy parlamendőr? Ejn sigán fon Vázsonyi. A fő, hogy valaki kirugja. Ha már az embert kirugják valahonnan, akkor ne nézze, hogy zsinór van-e az illetőn, vagy paszománt, hanem csak azt nézze, hogy csizma van-e a lábán vagy cipő, mert ez az egyetlen, ami ilyenkor érzékenyen érinti. Bizony, barátom. Ellenben…
Az érdeklődő: Halljuk, halljuk.
A közönyös: Ellenben bemondom magának, hogy mindaz, amit ezek az emberek itt csinálnak a politikában: csupa szürke szamárság.
Az érdeklődő: És mér? Ha maga volna a miniszterelnök?
A közönyös: Hajahaj! Az máskép nézne ki. Ha én volnék a miniszterelnök, akkor bemennék a Házba, felállnék a helyemen és mondanám: Tisztelt gyülekezet, vagy ahogy az ott már szokás, tisztelt ezmegez, nyavalya álljon a pesti pékekbe, halljukhalljuk a tulsóbaloldalon. Tisztelt hölgyeim és uraim, ezennel van szerencsém egy törvényjavaslást betenni a Ház asztalába, miszerint a kiflinek a hossza harminc, szélessége tizenkét centiméter okvetlenül meglenni el ne mulasztassék. Általános helyeslés a balsójobboldalon.
Az érdeklődő: Ahogy vesszük. Ez nem s rossz.
A közönyös: Micsoda beszéd az, hogy nem rossz? Ez kell nekem, nem azok a firlefáncok. Ez ugy kell nekem, mint a hal a viznek…
Az érdeklődő: Mint a viz a halnak.
A közönyös: Bánom is én! Ezt intézzék el a hal meg a viz egymás közt. Ih mizs mih niht erejn. Tény, hogy addig nálam nem lesz béke, mig a miniszterelnök nékem nem hoz az egyik kezében egy autotaxit, a másikban egy pirosra sült szarvacsot.
Az érdeklődő: Mi–it?
A közönyös: Szarvacsot. Ez a kifli régi magyar neve.
Az érdeklődő: Ugyan menjen, hiszen a kifli nem olyan régi.
A közönyös: Nem régi?! Nézze meg itt ezt a kiflit: ez legalább három napos.
Az érdeklődő: És mi lesz akkor, ha a kifli meglessz?
A közönyös: Hogy mi? Mi? Hogy mi? Akkor lesz a hejretyutyutyu, akkor lesz a világbéke, akkor a farkas ramslit fog játszani a báránnyal és az oroszlán zabot fog enni a maga tenyeréből. És én fölveszem az én finom fekete ferencjózsef kabátomat, ami az esküvőm óta nem volt rajtam, bár akkor se lett volna, egy autotaxiba ülök, két kiflit veszek a kezembe, kettőt dugok a cilinderem mellé, kettőt a fülembe tüzök és fölmegyek a Várba és mondom az inasnak, hogy a Brézli van itt, az én felséges barátom hűséges alattvalója és akkor belépek Hozzá, csinálok egy reverencet és ezt mondom: Felség! Brézli vagyok, a te egyszerü alattvalód, Damjánovics-ucca kilenc, második emelet kettő, de én most meg vagyok elégedve, igazán elégedve vagyok, s ha parancsolod, szülök neked egy fiat, egy ilyen cukor fiat, direkt a véderő használatára.