A DERÉK IPAROS
Szegény beteg ember vagyok, a betegségem neve: morbus hurtzolcodici. Leri az ábrázatomról; orvostanárok ötven lépésről, kapásból diagnosztizálják. Mindamellett bemegyek a Derék Iparoshoz s köszönök a Derék Iparosnak. Ő is azonnal nem köszön vissza.
Én: Van szerencsém.
A Derék Iparos: Tudom.
Én: Hogyan méltóztatja tudni?
A D. I.: Ugy, hogy aki az én üzletembe téved, annak valóban szerencséje van. Mert betévedhetne egy csirkefogóhoz, aki a mesterségét nem gyakorolja tisztességesen. Ahelyett azonban hozzám téved. Én vagyok a Derék Iparos.
Én: Örvendek.
A D. I.: Örvendhet is.
Én: Örvendek, hogy örvendhetek.
A D. I.: Annak is örvendhet.
Én: Térjek a tárgyra?
A D. I.: Végnmejner.
Én: Akkor térek.
A D. I.: Csak bátran. Ne nézze a köztünk fenforgó különbséget. Ne gondoljon arra, hogy Én a Derék Iparos vagyok, aki bevezettem az ön őseit Egyiptomba, a rabszolgaság házába s hogy ön csak egy… micsoda ön?
Én: Ez meg ez vagyok.
A D. I.: Na nem baj, azért élhet. Szeretem az irókat. Psilandertől már több jó dolgot olvastam is.
Én: Psilander nem…
A D. I.: Nana. Psilander igen!
Én: Kérem, kérem…
A D. I.: Villanyzsinórt akarsz szereltetni?
Én: Ténydolog.
A D. I.: Hol lax?
Én: Váczi-ut 18.
A D. I.: Váczi-körut? Nem rossz hely.
Én: Nem Váczi-körut, csak Váczi-ut.
A D. I.: Hát persze, hogy ut. Ut. Hogy igy összecserélem! Ott leszek, mindjárt ott leszek, sőt már ott is vagyok. A Váczi-köruton.
Én: Uton.
A D. I.: Uton, uton. Körutat mondtam? Ejnye, hogy téved az ember. Megyek is már a Váczi-körutra.
*
Itt véget ér első találkozásom a Derék Iparossal. Visszavonulok lakosztályaimba, melyek teljesen zsinórtalanok. Egészen egyszerüek, mint a magyar mándli, vagy a frakk. Nincs rajtuk zsinór. Várom a Derék Iparost, aki nem jöhet, mert mostanában mindenki költözik, tehát nagyon sok a dolog. De azért, bizonyos idő elmultával jelentkezem nála. Nagyon szivélyesen fogad. Ajtóval kinál meg.
*
Ő: Tegye bolonddá az öregapját. Megyek a Váczi-körut tizennyolc alá és kérdem, hogy itt lakik-e a Psilander, az iró? Hát lakik? Nem lakik.
Én: Kérlek szépen, hiszen mondtam, hogy Psilander nem egy iró és hogy én nem vagyok Psilander és hogy Psilander nem lakik a Váczi-köruton, hanem én a Váczi-uton lakom. Tizennyolc. Zsinórok.
Ő: Értem, ne magyarázza uraságod. Nem estem én a fejem lágyára. Tizennyolc zsinór kell a váczi-köruti lakásodra. Megvan. Menj haza és nézd meg. Már meg is van. De máskor ne mondj be hamis adatokat, ne mondd, hogy Psilander Váczon lakik a zsinórpadláson, mondd meg, hogy te a Váczi-köruton lakol a Psilander házában. Ezt azután nem téveszthetem el. Azt a házat már ismerem. Ott már leszereltem egy felszerelést. De ha te egy felszerelést akarsz leszereltetni, az öt koronával drágább. Nincs baj, légy nyugodt. Váczi zsinórokat akarsz a köruton keresztülhuzatni? Jójójó. A többit tudom.
*
Hazamegyek és nyugodt vagyok. Mégis jó, ha az ember a Derék Iparos kezébe tette le a sorsát! A Derék Iparos megjelenik. Isten tudja hogyan találta meg a lakásomat, de tény, hogy itt van. Kurta, fehér szoknyában fogadom, pici rózsacsokorral a kezemben. Megcsipi a szobalány állát, de ahogy jobban odanézek, látom, hogy a feleségem vállát csipte meg.
– Megcsipett – mondja a nő.
Uriember vagyok, tehát tudom a kötelességemet. Megvakarom a megcsipett helyet.
A Derék Iparos már szögeket ver az ajtóba.
– Szögek? – rebegem én.
– Szögek az ajtóban – feleli ő. – Nagyon jól hangzik. Ugyanugy mint: Sikolyok az éjszakában, vagy: Szerelmek az alagutban.
– De talán nem muszáj szögeket és éppen az ajtóba… Palizander-ajtó… fehér lakk… nyolcvan korona darabja… én fizettem… nem a háziur.
– Nyugalom, a szögek kihuzva lesznek.
– De lyuk marad.
– Csakis lyuk. Semmi egyéb. Köpj a szemem közé, ha más marad, mint lyuk. De az aztán marad. Ahány szöget verek az ajtóba, annyi lyuk marad benne. De vegyük fel az elbeszélés fonalát. Hozd be édesanyád delén-szoknyáját.
– Jól hallom?
– Jól. A delén-szoknyán vannak azok a zsinórok, amiket itt nagyon jól alkalmazhatunk. Majd meglátod, milyen csinos lesz.
*
A Derék Iparos lefejti a zsinórt és dolgozgat. A létrát az iróasztalomra állitotta. Én ülök az iróasztal mellett (élni muszáj), ő a létrán áll és dalol. Torkaszakadtából, agyamrepedtéből. Igy munkálkodunk egy darabig.
– Te – hagyja félben ő a dalt.
– Parancsol? – kérdem én.
– Nem tud maga irni ugy, hogy ne szuszogjon?
– Szuszogok?
– Szuszogsz és zavarsz vele. Eltévesztem a ritmust.
– A kalapácsolásban?
– Nem. A dalolásban. Ne szuszogj. Én nem bánom, ha irsz, de ne végy közben lélekzetet.
Csend.
Lélekzetfojtva hallgatom a Derék Iparost. Népdalokat dall.
– Hallod-e Psilander – mondja egy kis idő mulva.
– Kérlek alásan.
– Tud a te feleséged zongorázni?
– Azt hiszem.
– Akkor jöjjön be és zongorázzon. Ma, ugy látszik, nem vagyok diszponálva, nem jól dalolok kiséret nélkül.
A nő leül a zongorához.
– Sajó kutyám – mondja a Derék Iparos és már dolgozza is a dalt. Megtudom, hogy az ő Sajó kutyája jaj de mélyen aluszik s igy nem láthatta az ő rózsáját valahol.
A Derék Iparos leejti a kalapácsot odafönn. A fejem nagyot koppan idelenn. Szisszenet, részemről. A Derék Iparos lejőn a létráról:
– Abbahagyom máma. Először undorodom a vértől és nem nézhetem, hogy pont ideülsz alám a véres fejeddel. Másodszor, hogy ti polgári elemek hogyan házasodtok?! Hallod, hogyan zongorázik ez a nő? Nem, édesem, hogy ti nekem az idegeimre menjetek, azt azért mégse muszáj nekem csakugy szó nélkül lenyelni. Vannak még birák Berlinben.
Veszi a kabátomat és megy.
– És a zsinór? – lehelem én.
– Na, jobb lett volna, ha nem emlegeted. Nem szégyeled magad? Milyen ruhákba járatod az anyádat? Leveszem a zsinórt a delén-szoknyáról. Hát nincs benne vezeték-drót! Gyere el holnap délelőtt az ipartestületbe és hozz egy botot magaddal. Majd rádveretek huszonötöt hatóság elleni erőszak miatt. De a pénzt is hozd el.
Kimegy az ajtón és a lépcsőről visszakiabál:
– Te! Psilander! Hogy te milyen marhaságokat irtál össze ott az iróasztalon! Bléd vagy te, tisztára bléd.