PÁRBAJ A LIGETBEN
Tanulságos jelenet.
(Azelőtt az ördög sem vette észre, hogy a mutatványos bódék előtt kikiáltók is vannak. Pedig voltak. Sőt azelőtt voltak igazán, a mostaniak már csak szomoru epigónok. A kikiáltók hőskora tehát elmult anélkül, hogy a folklóristák figyelme feléjük fordult volna, s igy a kikiáltás legszebb virágai lehervadtak, mielőtt valaki koszoruba kötötte volna őket. Baj, baj, de ugyanez történt, tetszik tudni, a magyar mesének és mondának, sőt még a magyar irodalomnak a kezdeteivel is. Az énekmondók csacskaságait senki föl nem jegyezte, a kikiáltók marhaságait senki meg nem örökitette. Most ellenben jól megy a kikiáltóknak, orákulumokká léptek elő, akiknek szavait nagy publikum-gyürü hallgatja. De csak egyrészt orákulumok a kikiáltók, másrészt konferensziérek (lásd conférencier cimszó alatt), akik elmés visszavágásokkal parirozzák az ő édes kis közönségük odavágásait. A közbevágók, természetesen, nem követségi titkárok, vagy kuriai birák, hanem a nép egyszerü kereskedősegédei, kik egy heti tompitó munka után vasárnap kénytelenek élesre köszörülni elméjüket. Egy ilyen beszélgetést itt adok gyüjteményemből.)
A Kikiáltó (folytatva mondókáját):… s a kigyó, melyről mindenki személyesen meggyőződhetik, az afrikai sivatagok legveszedelmesebb raggadoszója, melyet Szidi Ali Ben Bibi…
A Közbevágó: Ben Bibi? Miért nem Kinn bibi?
A Kikiáltó: Ha nem hallom tisztelt uraság közbenszólásait, nem nyilhatik alkalom számomra, hogy azokra válaszolhassak.
A Közbevágó: Azt kérdem: mért jár olyan sokat a pofája?
A Kikiáltó: Csak szelemesen, uraság, csak szelemesen. Mindenki közbeszólhat, a legutolsó vizesnyolcas is, ha kellő szelemesség felett rendelkezik.
A Közbevágó: Mért nem fogja be a pofáját?
A Kikiáltó: Pofája uraságon kivül csak a többi lovaknak van, uraság.
(Egy kis csend. A közbevágó, mert körül a nép vihog s nem annyira a kikiáltón, mint inkább őrajta, elhallgat és hallgatás közben gondolkodik. A fegyvereit szedi rendbe a következő támadásra.)
A Kikiáltó (folytatja mondókáját):… melyet Szidi Ali Ben Bibi… (itt vár, hogy a kereskedősegéd nem kerül-e horogra; de nem. Lehet tovább beszélni)… külön e célra hozott el a nagyérdemü közönség mélyen tisztelt körébe, hogy itt jóizüen elfogyaszthassa. Szidi Ali Ben Bibi nem undorodik a kigyótól…
A Közbevágó: De magától undorodik?!
A Kikiáltó: Magától csakugyan undorodik, de mondja, tisztelt uraság, ki nem undorodik magától? Egy pudlispringertől, aki elszalad a rőf mellől és beslisszöl az Angol-parkba, hogy…
A Közbevágó (boldogan, hogy most egy nagyon jót mond): Van jegyem. Anyajegyem van. Hihi.
A Kikiáltó: Uraság mingyárt röhög is saját vicén, de jól is teszi, mert ha uraság nem röhögne, a mélyen tisztelt közönség valóban nem kacagna uraság sületlenségein. A mélyen tisztelt közönség nagyon jól tudja, mi egy igazi Nagyendre, s mi egy értéktelen utánzat, melyet a szemétkosárba dobni kell. A mélyen tisztelt közönség már régen a szemétkosárba dobta uraságot, ne méltóztatott volna belőle kimászni.
(A nép ismét mulat a közbevágó rovására, aki kezd kivörösödni s kezdi az inge gallérját kicsit szüknek érezni, de még egyelőre nem adja fel a csatát, mert határozott szellemi fölényt éréz e nyavalyás kikiáltóval szemben. Csak még nem tudta eddig kifejteni.)
A Kikiáltó (folytatja mondókáját): Szidi Ali Ben Bibi nem irtózik a kigyótól, s azt minden előzetes elkészités nélkül pár pillanatok alatt költi el…
A Közbevágó (ragyogva): Mer’ az egy költő? Mi?
A Kikiáltó (gondolkodik, hogy lecsapjon-e? De mert ugyis kevés publikum van, kevés lesz a belépő, tehát ráér, elhatározza, hogy lecsap): Az egy költő. De uraság egy nyálasszáju, aki még egyetlenegy szelemeset sem méltóztatott közbeugatni, mert uraság feje csak arra való, hogy a nyakkendő le ne csuszszon a nyakáról. Uraság nagyszerü üzletet csinálhatna becses fejével, ha eladná a szecskát, ami benne van. Szivesen vennék meg, mert uraság fejében kellő mennyiségü viz is van, s igy a szecska mingyárt nedvesen kerülhetne a tinók elé.
A Közbevágó (még egy utolsó kisérletet tesz): Minók?
A Kikiáltó: Tinók. Amit uraság nem tudhat, mert négy elemi osztályokat is hiányosan végezte el s kezében tölcsérrel nevelkedett a Blicc és Blau cég lámpakamrájában.
A Közbevágó (eldobja a kardot és más térre helyezkedik át): Hogy mer maga velem gorombáskodni, maga kódis?
A Kikiáltó (tudja, hogy ez már a győzelem, most még csak üldözni kell a megvert ellenséget s egészen meg kell semmisiteni): Uraság ne sirjon, mert az itten nem szokásos. Uraság persze azt hitte, hogy facérságának idejében ide kijöhet és a jó öreg bohém kikkiáltót itt kiviccelheti. Uraság azonban csalódott, mert ehhez szelemesség legszükségesebb, ami uraságnak abszolute nincs, mint azt a mélyen tisztelt közönség személyesen meggyőződhette. Uraságod magával hozta kedves Babája kisasszonyt is, aki most elbujik az uraság háta mögé, mert szégyelli magát az uraság helyett. Jól is teszi s én sajnálom is a kedves Babája kisasszonyt, s ha én az ő helyébe volnék, én a jó öreg bohém kikkiáltót szeretném, aki egy vices ember, s nem egy csupaszképü majom, melynek bajusz helyett mitesszerek vannak görbe orra alatt.
A Közbevágó: Ha fölmegyek, agyonpofozlak, te vörös zsidó.
A Kikiáltó (tudja, hogy ez a föltételes mondat sohasem lesz még csak állitó mondattá se, nemhogy tetté erősödne. »Ha fölmegyek«, mondta a hörgő ellenfél, de nem jön fel, örül, ha bele tud elegyedni a tömegbe és feltünés nélkül elmosódhatik. A kikiáltó tehát már nem is reflektál erre a »megjegyzésre«, hanem folytatja az ő mondókáját): A kigyó elfogyasztása teljesen a mélyen tisztelt közönség szeme-láttára történik, s mindenki meggyőződést szerezhet róla, hogy a természet egy csodájával állunk szemben. Első hely hussz, második hely tissz krajcár… Az a jingli, ha még itt volna, ingyen is bemehetne kedves Cucája kisasszonynyal.