Petúr meg a dinnye és más 30 humor

Ülj mellém az iróasztalomhoz egyszerü polgárember, mesélek neked valamit, amit ugyis tudsz. Hát idehallgass. Volt nekem, hol nem volt, az összes határidőkön tul, volt két adósom, akik tartoztak uraságomnak. Egyik tartozott 150 koronával, másik tartozott 190 koronával. Tartoztak, tartozgattak és nagyon jól érezték magukat, mert sohasem fizettek, fizetgettek. Azt mondom én az ügyvédnek egyszer:

– Urambátyám, talán be lehetne pörölni a két adósokat?

– Lehetne, lehetne – feleli ő és szavát tett követte.

Bepörölte nékem a két jó adósokat. Huzott-huzóckodott a két pör, de azért, jó isten segitségével, egy esztendő alatt mégis véget ért mind a kettő. Megnyertük-nyeregettük a pöröket. És vártuk, hogy most már a két adósok fizessenek. Hát csakugyan nem fizettek. De az egyik, a 150 koronás, azt mondta (állitólag) az ügyvédnek:

– Én fizetnék becsülettel, ha elfogadnának tőlem 150 helyett 70-et.

– Egye fene – mondtam én.

– Valóban – mondta az ügyvéd. – Egye.

Aztán mult, mulogatott az idő, én nem láttam se 70 koronát, se 150-et, se 190-et. Semmit se láttam, mert rövidlátó vagyok. De végül mégis láttam egy levelet, amit az ügyvédem irt. Ezt irta benne:

– Kedves barátom. Tudod, hogy a 190 koronás pört is megnyertük, de az illető nem fizet. Ekzekválni kellene, de a jó isten tudja, van-e rajta ekzekválni való. Meg azután nagyon költséges is az ekzekválás, hagyjuk ezt barátom. Mellékelem költségjegyzékemet a 190 koronás ügyben.

És mellékelte.

Szó szerint lemásolom, csak a neveket hagyom ki belőle:

azaz hetvenöt korona negyvennyolc fillér.

A 150 koronás ügyedből járna neked 70 koronád. Ezt a 70 koronát itt-fogom és kérlek, a rend kedvéért külddbe nekem az 5 korona 48 fillért.

Eddig az ügyvéd levele. Most jövök én:

Megnyertem két pört, összesen 340 korona értékben. Kaptam összesen… Mit is kaptam? Igaz is: semmit se kaptam, ellenben adósa vagyok az ügyvédnek 5 korona 48 fillérrel. Miért? Mert megnyertem két pört. Ha elvesztettem volna őket, akkor most nyilván kapnék valami pénzt, de igy nem kapok, igy még én fizetek.

Ön azt kérdi, hogy mi volt ez a 340 korona? Uzsorára kiadott pénz, gonoszságom szülötte? Nem, ó nem. Kialkudott munkabér volt, melynek fejében én voltam bátor a munkát el is végezni, s az ügyvéd – a végén, amint tetszett látni – volt szerencsés a pénzt fölvenni. Ismételve, hogy ki dolgozott? Én. Ki vette föl a pénzt? Az ügyvéd. Ki nyerte meg a pört? Én. Ki nem vesztette el az idejét? Az ügyvéd. Ki csikorgatja a fogát? Én. Ki nevet a markába? Az ügyvéd. Ki nem indit többé pört? Én. Ki fogja ezeket a pöröket vinni? Az ügyvéd.

És hogy, ha lesz fiam, akkor én őt minek nevelem? Csakis és okvetlenül ügyvédnek. S ha Budapesten addig ötszázezerre szaporodik az ügyvédek száma, s ha az égből apró ügyvédbojtárok potyognak is, a fiam ügyvéd lesz, mert ez az egyetlen mesterség, amiből feltétlenül meg lehet élni. Ébren és alva, állva és ülve, élve és halva, főve és sülve, pro és kontra.

S aki kérdi, van-e egy jó tanácsom az adósok számára, annak megmondom, hogy van. Nem szabad kifizetni, amivel az ember tartozik. Ezt az egyet soha, de sohasem szabad megcselekedni, mert a mellékelt ábrából kiderül, hogy a hitelező sohasem juthat a pénzéhez. S mert az adós, ha már fizet, akkor nyilván a hitelezője lebeg a szeme előtt, s mert ki van zárva, hogy a hitelező pénzt kapjon, nem is szabad fölmerülnie az adós lelkében annak a gondolatnak, hogy fizessen. Vissza kell állitani az adósok börtönét és abba bele kell csukni azt az orcátlan adóst, aki fizetni akar, hogy ezzel a hitelezőjét bosszantsa. S mivel mindebből a tréfaságból az a komoly adat bontakozik ki, hogy a tartozást behajtani ugy sem lehet, uraim, engedjék meg, hogy én is belépjek világszövetségükbe. Kocogok a poháron és büszkén kiáltom:

– Pincér! Nem fizetek.