AZ ÉN BORBÉLYOM
Hajnali féltiz, jön a borbély, friss, viruló, üde ifju, bajusza Vimos császár szerint való. Ülök a székben, alszom, nem hallom, amit beszél, ezt beszéli:
– Jó reggelt, jó reggelt, csinos időnk van ma, csak ez az örökös szél ne volna. De persze van. Innen a Dunáról jön. Fene tudja, hogy honnan jön a Dunára. Örökös szél, fuj, fuj.
Én is fujok, mert alszom bár, de látom, hogy sem meleg viz, sem szappan nincs még a kezében.
– Igaz is, a szappan, mondja ő, és hozza a szappant. Alszom, nem hallom mit mond, ezt mondja:
– Igen, ezek az angol botszappanok nem rosszak. De a tojásszappan, az például nem megfelelő. Nem mintha nem verne habot. Mert ver. Habot, azt ver. De milyen habot? Olyat, amelyik azonnal megszárad. Abban a minutában. Tojásszappant nem lehet használni. Nem is szólva a közönséges konyhaszappanról. Az, kérem, szóba sem jöhet. Nem mondom, hogy nincs benn szóda, mert lehet, hogy szóda van benne. De azért mégse. A konyhaszappan, az nem. Ne-em. Az angol botszappanok, azok igen.
Bár alszom, tudom, hogy még nem hozott melegvizet.
– Á, viz! – mondja ő és kimegy avizért. Behozza a melegvizet. Lotybálja a kezével. Alszom, nem hallom a beszédét. Ez a beszéde:
– Mer’ azér’ lehetne hidegvizzel is. De ugy továbbtart. A hidegviz nem puhitja ugy meg a gyökeret. A gyökér a legfontosabb. A melegviz megpuhitja, a kés csak ugy siklik, mint a korcsolya. Én is szeretnék korcsolyázni, de csak télen lehet. És ki ér rá? És olyan ritkán van jég. Két-három hét az egész szezon. A főnök kijár a nagy jégre. Gavalléroz. Na szép kis pofa. Kézzel, vagy pemzlivel?
Nem felelek, nem is felelhetek, mert alszom, s mert ő is tudja nagyon jól, hogy még nem volt eset rá, hogy kézzel. A pemzli kit is van készitve az iróasztalomra. Tehát biztos, hogy pemzlivel. Alszom, süket vagyok. Borbély ezt mondja:
– A pemzlinek megvannak az előnyei. Ki tudja, hogy az a nyavalyás zóna-borbély kit-mindenkit maszatolt be a tenyerével? Amilyen emberek egy olyan zónaborbélynál megfordulnak! Hát persze, hogy megmossa a kezét minden vendég után. De lehet abban bizni? Pesten nem. Ki van zárva. Párisban más, ott minden vendég sajátkezüleg. Muszijé – azt mondja ott a fodrász és akkor a vendég sajátkezüleg. Ha a pemzliből hullik a szőr, akkor az megint nem az igazi.
Alszom, de tudom, hogy az eset kissé távol van, mert ebből a pemzliből nem hull a szőr. Vas-szőr van benne, nem is hullhatik. Lehetne már kezdeni a szappanozást. Istenuccse lehetne. Kutya legyek, ha nem lehetne. A zene megadja az utolsó jelt és a szappanozás az ő kezdetét veszi. Ekközben a következő párbeszéd játszódik le köztünk:
Ő: Torontál, Torontál, én onnan valósi vagyok, de ott minden embernek saját háza van. Egy kis malac, egy kis tehén, van az mindegyiknek. Szereznek mind, szereznek. Hát persze, semmi rezsi, csak csupa jövödelem. Egy héten egyszer borotválkozik a sváb, de az aztán két hétre elég néki. Ott se szeretnék borbély lenni. Bácsalmáson például a grófnak kastélya van, nagy kert, egész erdő, őserdő. Vasárnap mindenki bemehet. És milyen négy ló! Paripák. Na, nem is az automobil. A legjobbnak is petróleumszaga van. Meg az a sok elgázolás. Uri ember nem ül fel rája. De egy hátas ló, reggel a fasorban, az valami!
Én: – – – – – – – – (Alszom.)
A szappanozással készen vagyunk, át lehetne térni a késelésre, a voltaképpeni beretvációra. Talán nem is volna lehetetlen? Előre, előre! Ne csüggedjünk; excelzior! Fel a vár fokára! Taszintsuk le a pogányt. Megvillan a kés, kisuhan a zsebből. Fenetik. Lassan, ritmikusan. Fene-fene-fenetik.
Mélyen és édesdeden alszom, angyalok muzsikálnak a fülembe. Ezt mondom dörgő hangon:
– Akasztófáravaló. Két esetben halsz meg halálnak halálával: a) ha a jéghideg mellső lábaid egyikével meg mered fogni az orromat; b) ha, megfogván az orromat, alatta tovább ásod azt a kis árkot, amit beretvacsapásokkal már eddig is te ástál, s éppen azzal, hogy megfogtad az orromat, kifeszitetted alatta a bőrt, ezáltal vékonynyá s az ellentállásra képtelenné tetted; c) ha nem az árkot ásod tovább, ami már ugyis mindegy, hanem keresztbe vágsz és ezzel gyógyithatatlan sebet okozol. A revolver is ott van az asztalon, öt érchegyü golyó szalad a testedbe. Indulj!
Két pillanat.
Első pillanat: megragadta az orromat.
Második pillanat: egyet vágott az árokkal párhuzamosan és egyet keresztbe.