ELSEJÉN
A férj hazajött a hivatalból, letette a kabátját, bement a szobába, megcirógatta a feleségét, leült melléje és elkezdte a beszélgetést.
A férj: Itt a pénz, fiam.
A feleség: A pénz? Mi az, amit te röviden pénznek nevezel?
A férj: A gázsim. Az ötszáz korona.
A feleség: Az pénz? Te azt hiszed, hogy az pénz?
A férj: Hát Istenem, mit higyjek róla? Bankjegyek, aranyak és ezüstdarabok. Ezt pénznek szokták tekinteni…
A feleség: Igen. Az angyalok odafenn. De idelenn kár erőlködni. Ez nem pénz.
A férj: Hanem?
A feleség: Hanem semmi. Sőt még annál is kevesebb. Ha semmink volna, akkor legalább tudnánk, hogy mink van. De mert ötszáz koronánk van, hát nem is tudom, hol kezdjem.
A férj: Az elején.
A feleség: De mikor nem tudom, hol áll a fejem.
A férj: A nyakadon. Nem is áll, hanem ül.
A feleség: Mi az? Te kómikusnak véled a helyzetet?
A férj: Hát milyennek véljem?
A feleség: Véld tragikusnak, különben ne is véld, mert anélkül is tragikus. Sirni kellene.
A férj: Méltóztassál.
A feleség: Nem méltóztatom, de az én helyemben minden más asszony elfakadna sirva.
A férj: Fakadj el.
A feleség: Ja, gorombaságok. Na igen, hiszen az nem nehéz. Pénzt hazahozni nehéz…
A férj: Ha egy zsákkal van, akkor bizony nem könnyü.
A feleség: Ja, cinizmus. Nem ismeretlen már előttem. Mutatkozz be talán egy másik oldalról.
A férj: Összesen kettő van. Mind a kettőt ismered már.
A feleség: Sajnos. Ismerem és torkig vagyok velük.
A férj: Az oldalaimmal? Nem rossz.
A feleség: Nagyon rossz. Torkig vagyok azzal is, hogy a szavaimnak kifacsard kezét-lábát s azt higyjed, hogy ezzel az anyagi romlás el van háritva a fejünk felől.
A férj: Szépen fejezed ki magad. Anyagi romlás libog a fejünk felett? – hogy én is szépen fejezzem ki magamat.
A feleség: Igenis, anyagi romlás. Tönk széle… Csőd…
A férj: Csőd-közepe? mi? vagy annak is a széle?
A feleség: Hagyd abba a mondat-tornászatot és mondd meg nekem…
A férj: Mondd meg, hogy mit mondjak meg és én megmondom.
A feleség: Azt mondd meg, hogyan költsek el ebből az ötszázból nyolcszázat?
A férj: Hüm.
A feleség: Töröd a fejed?
A férj: Nem töröm én.
A feleség: Hát mit csinálsz?
A férj: Semmit.
A feleség: Vagyis nem mondod meg, hogyan költsek ötszáz koronából nyolcszázat?
A férj: Abszolute nem.
A feleség: Mért nem mondod meg? Nem akarod, vagy nem tudod?
A férj: Ha azt mondanám, hogy nem akarom?
A feleség: Az szégyen-gyalázat volna, mert ha tudod, akkor miért ne akarnád?
A férj: És ha azt mondanám, hogy nem tudom?
A feleség: Akkor tudnám, hogy tudod, csak nem akarod.
A férj: Várj. Zavarodik a fejem. Most már nem tudom, hogy tudom-e, vagy nem tudom, vagy csak nem akarom tudni, avagy nem tudom akarni…
A feleség: A te fejed! Erigy már a fejeddel! (A férj fölkel és föl-alá jár.)
A feleség: Most sétálsz?
A férj: Igen. Parancsod szerint: megyek a fejemmel. Jó, hogy azt nem mondtad, hogy menjek a fejemen. Mert akkor most a fejemen mennék.
A feleség: Hová?
A férj: Hát hová? Az egyetemre. Beke Manóhoz.
A feleség: Ki az a Manó? Mi a manó az?
A férj: Matematikai professzor. Attól megkérdezném, hogy lehet-e ötszázból nyolcszázat elvenni?
A feleség: Tébolyult ember. Ezért te az egyetemre mennél egy tiszteletreméltó tudóshoz?
A férj: Valakitől csak meg kell kérdeznem! Legjobb ha mindjárt egy szakembertől kérdezem meg.
A feleség: De nagyra vagy azzal a szakemberekkel! Jöjjön ide, ha olyan nagy tudós. Majd én megmutatom neki, hogy ötszázból nem lehet nyolcszázat költeni.
A férj: Hát nem lehet?
A feleség: Nem.
A férj: Biztos vagy benne?
A feleség: Egy kicsit.
A férj: Akkor mit akarsz tőlem? Mért dobod belém ezt a kérdést? Mit boritod fel a kedélyemet? Mért gyujtod fel a lelkivilágom szénaboglyáit? S mért teszed ezt minden elsején, minden istenáldotta, azaz istenverte elsején? Te két dolgot tudsz nagyon jól. Először azt, hogy ötszázból csakugyan nem lehet nyolcszázat költeni; másodszor azt, hogy ötszázból igenis lehet nyolcszázat költeni. Mióta az eszemet tudom, mindig azt csináljuk, hogy ötszázból nyolcszázat költesz s azonnal szörnyet halnál, ha csak egyszer, egyetlenegyszer fölmerülne egy másik feladat.
A feleség: Melyik?
A férj: Hogy hogyan kell nyolcszázból ötszázat költeni.
Az asszony elgondolkodik s aztán csendesen azt mondja:
– Hát ez ne is merüljön fel. Nyolcból ötöt?… Nem, ilyen butaságra valóban nem pazarolom a drága időmet.