A FEHÉR NÉGER
Ezelőtt két évvel járt Budapesten az állatkertben egy néger, aki fehér volt; ez volt a neve: Ama, a fehér néger. A néger elment, ez a jelenet ittmaradt.
A családapa (sétapálcával, keztyüben, cilinderrel a fején): Na, induljunk, induljunk, gyerekek.
A gyerek (a mamához): Hova megyünk, mamuka?
Az anya (a férjhez): Hova megyünk papuka?
Az apa: Hová? hová? A tejutra! Hová mennénk?
Az anya: Ép azt kérdem.
Az apa: Hát hova megy egy tisztes pesti polgár vasárnap?
Az anya: Hát hová?
Az apa: Az állatkertbe.
A gyerek: Hála isten, hogy már kint van. Éljenek az állatok! Éljen a papa!
Az anya: Tiszteletlen gyermek. Ne emlitsd az állatokkal egy szinvonalon atyádat.
Az apa (jóságosan): Csak hadd a gyereket. Én nem sértődök meg.
Az anya (haragvóan): Te nem. De az állatok.
Az apa: Riza, Riza. Ez megint kezdete valaminek?
Az anya: Nn… nem. A vége.
Az apa: Hát legyen is vége. Kezdd mingyárt ugy, hogy vége is legyen.
Az anya: Hát vége.
Az apa: Na, ne kezdd!… Inkább vedd fel, cunus, a fehér ruhádat és az állatkertben megnézzük a négert.
Az anya: Éppen!
Az apa: Mé-mé-mér’ mondod te, hogy éppen?
Az anya: Hogy az egész világ rajtam röhögjön. Éppen egy négert megyek megnézni fehér ruhában.
A gyerek: Igaza van.
Az apa! Fogd be. (Oda se néz.)
Az anya: Inkább fölveszem a fekete ruhámat a frézzel.
Az apa: Jó, vedd föl a fekete ruhádat a frázzal, csak gyerünk, gyerünk, gyerünk. Mert okvetlen meg kell nézni azt a fehér négert.
A gyerek: Ujjé! fehér néger.
Az apa (oda se néz): Fogd be.
Az anya: Adolf. Nem vagyok abba a hangulatba.
Az apa (kinosan): Milyen hangulatba?
Az anya: Az én életem nem olyan rózsás. Nekem te ne mondd, hogy fehér néger.
Az apa: Hogyhogy hogy ne mondjam, hogy fehér néger?
Az anya: Nekem csak mondd a négert ugy, ahogy a jó isten megteremtette.
Az apa: Ugy mondom. Fehér néger.
Az anya: Velem ne élcelj.
Az apa: Élcelek? én élcelek? Ez abszolut nem élcelet. Hát nem láttad a plakátot, amelyiken az áll, hogy Ama, a fehér néger?
Az anya: Ne folytasd, ne nagyon folytasd. Ha nekem nincs is az a müveltségem, azért én tudom, hogy Ama, az nem egy néger, hanem egy mutogató névmás.
Az apa (legyint): Igen, igen, az egy névmás, de ez egy más név!
A gyerek: Igaza van. Ahol igaza van, ott igaza van.
Az apa (oda se néz): Fogd be. (Odanéz.) Haladéktalanul fogd be, vagy lepényre pofozlak.
Az anya: Ugy! Most csak brutalizáld a gyereket. Igy van ez, ha egy atya nem áll hivatása magaslatán és anekdótákat mond egy serdületlen gyerek jelenlétében.
Az apa: De anyuskám! Esküszöm a boldogult keresztanyád sirjára.
Az anya: Hihhetetlen. Belevonja a keresztanyám szentemlékü sirját egy ilyen aljas vitába.
Az apa (türelmetlenül): Hát jó, a kalácsára esküszöm.
Az anya: A kalácsára?
Az apa: Igen. A térde kalácsára.
Az anya: Arra?
Az apa: Arra. Amarra. Ki akarok menni az állatkertbe és meg akarom nézni a fehér négert.
Az anya: Szóval ragaszkodol ehhez a buta vicchez?
Az apa: Melyikhez?
Az anya: A fehér négerhez.
Az apa: Én nem ragaszkodom. A néger ragaszkodik.
Az anya: Mondd csak, kérlek, mi az a néger?
Az apa: Mit tudom én? Egy tábornok. Vagy egy viharágyu. Egy néger, az egy néger.
Az anya: Vagyis az a néger: egy néger.
Az apa: Igen, igen: egy néger.
Az anya (határozottan): Akkor fekete. Ha néger, akkor fekete. Vagy fehér?
Az apa (boldogan): Igen-igen. Éppen ez az, hogy fehér.
Az anya (határozottan): Akkor nem néger. Ha fehér, akkor nem néger. Csak nem akarod azt mondani, hogy én néger vagyok?
Az apa: Te! Én azt mondtam, hogy te néger vagy?
Az anya: Azt mondtad. Azt mondtad, hogy ami fehér, az néger. És én mégse vagyok néger. Érted?!
Az apa: De cunus, értsd meg már, hogy miről van szó!
Az anya: Éppen azt akarom. Svarc auv vejsz tudni akarom, hogy fehér-e vagy fekete?
Az apa: Ahogy vesszük.
A gyerek: Höhöhö.
Az apa (némán ránéz, megrázza a fejét): Ahogy vesszük. (Még egyszer ránéz.) Ahogy vesszük. Amennyiben néger, annyiban fekete, de amennyiben fehér…
Az anya: Annyiban nem néger.
Az apa: De értsétek meg angyalkáim. Ez egy természeti tünemény.
Az anya: Höhöhö.
Az apa (a gyerekre néz): Mit csinálsz?
Az anya: Az semmit. Én kacagok.
Az apa (a gyereket kérdi): Min kacagsz?
Az anya: A természeti tüneményen kacagok. Micsoda természeti tünemény egy néger általában és speciell egy néger, aki nem fekete? Egy fekete, aki fehér? Akkor te is egy természeti tünemény vagy.
Az apa (fölemeli fenyegetően az ujját): Riza. Riza. Mért volnék én egy természeti tünemény?
Az anya: Mert te is fehér vagy és mégse vagy fekete. Vagy talán azt mondod, hogy fekete vagy? Mert te képes vagy arra is. Egy ember, aki azt mondja, hogy a néger nem fekete, az képes azt is mondani, hogy a fehér nem fehér, vagy hogy a fekete nem fekete, vagy hogy a fehér fekete, vagy hogy a fekete fehér…
Az apa: De ki mondta! Én egy percig se állitottam, hogy a fehér nem fekete, vagy hogy a fekete nem fehér, vagy hogy ami fehér, az nem néger, vagy hogy a néger fekete…
Az anya: Akkor mit akarsz?
Az apa: Én semmit. De te rámtámadsz, mint egy fekete haramia.
Az anya: Mi-a?
Az apa (fejetlenül): Hekete haramia. Én csak azt mondtam, hogy az a féger… illetve az a héger… (Abbanhagyja, mert reménytelen.) Na igen. (Esedezve.) Drága kicsi csillagocskám, idehallgass, hiszen olyan egyszerü. Ha a kávéházban hozatsz egy feketét…
Az anya (könyörtelenül): Akkor az fekete.
Az apa (rimánkodva): Hát ne igy vegyük. Vegyük ugy, hogy ha a kávéházban hozatsz egy fehéret…
Az anya (kegyetlenül): Akkor az fehér.
Az apa (esengve): Riza. Kibeszélni! Ha hozatsz egy fehéret és azt mondod, hogy legyen benne sok fekete. (Örömmel.) Ez az! igen, ez az…
Az anya (kajánul): Te szerencsétlen! Akkor az egy fehér néger? Akkor az egy kapuciner! Te képes vagy bemenni egy kávéházba és rendelni nekem egy négert, habbal és két kocka cukorral. (Imperative.) De hogy én abból egyem, abból te nem eszel. Azt te iszod meg. Belőlem nem csinálsz emberivót. Én nem leszek egy hanibál.
Az apa: Kanibál!
(Keresztbe rohannak a szobában fel és alá.)
Az anya: Nekem hiába kanibálsz!
A gyerek: Pszt! Stén blejbn!
(Mindaketten megállnak és egyik jobbról, a másik balról ragadja meg a gyereket)
A gyerek: Mielőtt széjjeltépnétek, mondjátok meg, hogy fehér-e vagy fekete?