Darvay kapitány.
Csokalyon az 1798-ik esztendőben született Darvai Darvay Dániel. Darvay Károly és Csokalyi Fényes Zsuzsánna nagybirtokos szüléktől származott. Az egyetlen Dani urfit elébb otthon a házitanítók oktatták. Még otthon megtanulta a németet és franciát, majd a debreceni kollégiumba került. Ám a tudományok nem kötötték le. A nyugodalmas falusi élethez sem támadt kedve, hiszen gyermekkora a napoleoni csaták harcizajától riadozott. Midőn pedig felserdült, a viadalokból megtért rokkant vitézek beszélgetésein hevült a lelke. Hozzá a nagy vagyonban korán árvaságra maradt Dániel urfi. Aggódó szülék szeretete sem tartóztatta vissza elhatározásától, a vonzódástól a katonai élet iránt. Alig tizenkilenc éves korában Bécsbe utazott Sárói nevezetű sógorával. A magyar-gárdisták közé akarta felvétetni magát. Kihallgatásra jelentkezett Ferenc császárnál, aki kegyesen rábólintott jellegzetes Habsburg-fejével:
– Wir wer’ són makhen! – nyélbeütjük! – mondotta a császár. A Darvay urfi kérvényének még a szélét is behajtotta.
– Akkor rendben vagyunk, öcsém, – magyarázta az egyik gárdista atyafi, mert az igéretét még elfelejti a császár, de ha a kérvény szélét is behajtja, ez azt jelenti, hogy megtetszettél neki s továbbra is gondja lesz reád…
– Akár a gárdistaruhát is kiszabadhatod magadnak, – vélekedett egy másik gárdista, valamelyik Kállay-fiú Szabolcsból. Azonban másként történt. Dániel urfi a vizsgálatnál nem ütötte meg a gárdisták magassági mértékét és úgy rendelkezett a császár, míg kinövi azt a nagyságot, egy évig maradjon Bécsben az urfi. Mint kadétot a bécsi házi gyalogezredhez osztották be. Bécsben hamar eltelt az az egy esztendő, mivel pedig a gárdisták magasságát még egy év multán sem ütötte meg, az audiencián sajnálkozva dörzsölgette kezét Ferenc császár:
– No, kadét, most mit csináljunk? – kék szemét kérdőleg meresztette a csinos kis kadétra.
– Felséges uram, kegyeskedjék megengedni, hogy tovább szolgálhassak.
– És az anyád, az apád, fiam? – Ferenc császárnak erre is kiterjedt a figyelme.
Darvay lehajtotta fejét:
– Már régen meghaltak…
– Hát hová kívánkozol?
– Olaszországba. Huszár szeretnék lenni.
– No, persze, huszár! – a császár elmosolyodott, – wir wer’ són makhen!!
Darvay kadét még aznap megkapta az indulási parancsot. Majland (Milánó) volt a kijelölt stációja. A Radeczky-huszároknál mint hadnagy kezdte meg a szolgálatot. Huszonöt-harminc esztendeig odalent is maradt.
*
Darvay hadnagy nem léphetett a Simonyi óbester nyomdokába. Napoleon császár viharzásai alatt annyi embervér ömlött szét, hogy a vérszegény nemzeteknek jólesett megpihenni. Darvay nem a csatamezőn, hanem a milánói főrangú dámák szalonjaiban aratta diadalait. Radeczkynek is kedves huszártisztje volt. Milánóban szövődött életének a végzetes szerelmi regénye. Milánóban, Erzsébet főhercegnő udvarában ösmerkedett meg egy csillagkeresztes palotahölggyel, aki egy francia admirálisnak volt az özvegye. Özvegy báró Bellegarde-né (született Ghisztelles hercegnő) és a délceg bihari huszár annyira megszerették egymást, hogy a báróné kész volt az udvartól megválni. Titokban, csupán a komornájával és öreg inasával elutazott a messze idegenbe. A bihari félreeső falucskán, a Darvay kapitány csokalyi kuriájában egész esztendőt töltött magányosan. Esztendeig várta szerelmesét; mert esztendőbe beletelt, míg Darvay a Radeczky-család közbenjárásával keresztülvihette a „kviétáltatását“ és gyanúkeltés nélkül maga is utána mehetett a bárónéjának.
*
Darvay kapitány magas kort ért el. Még élemedett öregségében is délceg katonás alak maradt. Huszáros szabadszájúságát egész Biharmegyében emlegették. Holta napjáig gavallérosan öltözködött a falún is. Keztyű nélkül sohasem járt ki. Az asztalnál is mindig keztyűben étkezett. Bár öreg korára, midőn már a báróné is elhalt, meg-megesett bizony Dániel úrral, hogy hiányoztak az ujjai a – keztyűjének; sőt a báróné halála után a fösvénység is nagyon elhatalmasodott Dániel úron. Csupán az építkezésekre nem sajnálta a pénzt. Olaszhoni értékes mozaikokkal kirakott úrikastélyával szemben emeletes iskolát építtetett a csokalyiaknak, mivel a régi nádas házikó sértette az izlését. Az emeletes iskola ma is fennáll, egyik nevezetessége a csokalyi Fényes-nemzetség „süppedező nádasok“ között rejtőzködő falújának.
Egyebekben odáig fejlődött a Darvay Dániel úr aggkori fösvénysége, hogy font leveshúsnál többet sohsem vitetett ebédre, bárhányan és bárkik voltak is vendégei. Legfeljebb parancsot adott ki a szakácsnénak:
– Szaporítsd a levét, lányom, hogy mindenkinek jusson urasan.
A szép női nemnek kvietált-korában is lelkesen hódolt Darvay Dániel. Öregségében is kísértett a donzsáni-híre. Zsuzsának hívták az egyik öreg, minden zsírral megkent bejáró asszonyát.
– Hé, Zsuzsi, – Dániel úr egyszer így kiáltott az udvaron settengő vén asszonyra.
– Parancsoljon, nagyságos uram, – Zsuzsánna felcsoszogott a széles márványlépcsőkön.
– Hallod-e te vén égetni való, keríts nekem holnapra három fiatal, fürge fehér cselédet, – szólt Dániel úr.
Zsuzsánna asszonynak felmeredt a szeme. Megcsóválta fejét:
– Talán sok is lesz már az, nagyságos uram?
Dániel úr elnevette magát:
– Hej, te vén pokolravaló! Hiszen szobát surolni kell nékem az a három asszony…
*
Az 1870-es években már Darvay Dániel volt Csokalyon a legöregebbik nemes úr. Téli estéken Dániel úrnál gyültek össze tanyázni a csokalyi öregebb urak és urfiak. A bihari nábób Fényes Lázár, tiszteletes Simon Benjámin úr, a református pap, a Dániel úr Ferenc fia, Fényes Balázs (ez időszerint a nagy Fényes-családnak egyetlen csokalyi lakos férfitagja), Horváth Imre a huszti várnagy ivadék s a diáki sorban lévő Fényes Gyuláék képezték ezt a társaságot. Ezek voltak az igazi fehér téli esték. A három öreg úr „reszelt retket“ vacsorált. A fiatalságnak hol egy, hol más nehezebb ételt szolgáltak borkorcsolyául; mert a kágyi „rác-ürmös“ öregeknek, mint fiataloknak kedves itókájuk volt. Ezt szürcsölgették esteli harangozásig; de bármire is fordult a beszéd, az öreg Darvay kapitány az ő milánói kalandjairól hallgatott:
– Fiaim, – mondotta, – én olyan életen mentem keresztül, olyan magas állású és születésű egyénekkel érintkeztem folyton, ha azoknak a történetét híven elbeszélném, kételkednétek a szavamban, inkább tehát sírba viszem az édes titkokat.
Kvietált-huszárkapitány Darvay Dániel úr nem minden titkát vihette sírba, ódon szekrényke rejtekfiókjában halomnyi sárgult levél maradt hátra utána, főurak és nagynevű dámák levélkéi. A fakult betű-barázdákból hervadatlan bájjal mosolyognak és illatoznak a régi baráti érzelmek és regényes szerelmek virágai.