Régi magyar élet

Az arany bika-fogadó.

A XIX-ik század elmúlásával szomorúságos külső képet öltött az Ős-Debrecen. A kálvinista Rómának jó és rossz oldalaival kijegecesedett patriarkális korszaka bomlásnak indult, ám a romhalmaz felett még nem épült ki a merész áldozatkészséggel tervezett ifjúszép Új-Debrecen sem. Századok óta megalapozott helyükről utcasorok és kedves emlékű civis-tüzhelyek tünedeznek el szinte egyik napról a másikig. A porfelhők, tátongó gödrök, a kőfalbontó csákányok ádáz csattogása izgalomba riogatják a csendes szemlélődőt, aki küzdött és örvendezett, reménykedett és csalódott a porba omló öreg falak között. Borongósan, feketén hollószárnyak verdesnek szemébe. Nemcsak a jól ösmert meleg falak, az emberek kicserélődése is megkezdődött itt. A messze földre híres vendégfogadót, az Arany Bikát is lebontják, amely századok óta egyik legemlegetettebb közhelyisége Debrecennek. Többszörösen át- meg átépítették a hosszú idők folyamán. A remekbe kovácsolt régi címere, az arannyal bevont Bika-cégér elkallódott régen, csupán büszkehangzású neve örökült meg.

Az 1700-as években már népszerű szállóhely és vendégfogadó volt az Arany Bika sarokra épült, iromba földszinti házával. Tekintélyét a nemes várostól kölcsönözte, amely tulajdonosa a vén fogadónak. Árendásokkal kezeltette a fogadóját. Az 1807-iki esztendőben polgár Kovács Mihály úr őkegyelme volt a Bika árendátora. Akkor már külön kávéházi helyisége és billiárd-asztala is volt a Bikának, amint az kitünik az árendátornak a nemes tanácshoz intézett panaszos feljelentéséből. A kávéházban a billiárd felett támadt a csetepaté, midőn Réthy, Palásthy, Gulácsy, Sárközy duhaj diákúrfiak – hajnaltájt – minden ónokkal együtt beverték a fogadó táblásablakait is…

Jókai Mór „Kis királyok“ regényének egyik fejezetében híven és derűsen rajzolta meg a Bika-fogadó belső életét a törzsvendégeivel együtt. Ezek az állapotok körülbelől az 1870-es évek végéig fennmaradtak. Azontúl történt az emeletes Bika felépítése és lassú, halk kicserélődése a jellegzetes törzsvendégkoszorúnak. A harsány vidéki földesurak, a szűkszavú, úgynevezett muskotály-civisek, a nagyhírű különféle kupecek és kalmárok pusztulásával elmúltak azok a gondtalan idők, midőn a Bikában vásárok alkalmával a Boka Károlyék muzsikája mellett százezreket pocsékoltak el borra, táncra, kártyára, esztelen fogadásokra. Falvak cseréltek itt gazdát. Az 1830 és 1840-es években a legérdekesebb debreceni civis, az ördöngös hírű Táncos-Kovács István is itten tartotta áldomásait. Az a Táncos-Kovács István volt ez, aki a debreceni nép hite szerint mérhetetlen kincseiért lelkét kötötte le és minden pénteken éjfélkor ledobbanásig táncolt az ördögnek. A szegény emberből többszörös milliomosságig felgazdagodott civis-nábób országos vásárok alkalmával százezreket érő gulyákat és birkafalkákat csereberélt és pazar áldomásain semmi sem volt drága és elég. A szarvasmarha, különösebben a birkák voltak kedves, hasznos jószágai. Olyik alkalommal százezer birkája is legelt a pusztákon. Három nap, három éjszaka eltartottak ezek az áldomások. A gazdák és kupecek el-eldalolták a nemzetes Kovács gazda kacskaringós hortobágyi juhász-nótáját:

*

1849-ben augusztus harmadik napján az Arany Bikában ebédelt Nagy Sándor honvédtábornok is a vezérkarával, midőn a nyulasi külső-vásártér felől megdördültek az ágyúk. Az Újvárosról előnyomuló orosz sereg támadásba lépett a honvéd hadtest ellen, mely a Görgei főseregének volt a hátvédje. Nagy Sándorék ott hagyták a pompás ebédet. Lóra pattantak. Vágtában száguldottak a csatamezőre. Az óriási orosz túlerő iszonyú vérontás árán diadalmaskodott s a csatát követő egyik napon az orosz vezér adott díszebédet a Bikában. Boka Károly cigányprimás ekkor és itt zendítette rá a „jaj, de huncut a német“ kesergőt. Vesztére jelen volt egy olyan muszkavezető, aki elértette a nótát és a piacon deresre húzatta, huszonötig pálcáztatta a kiváló hegedűművész Bokát. A Bikában egyébként többször is támadt kínos kavarodás a „mégis huncut“ nóta körül. Pléhgalléros osztrák generálisok jelenlétében, huszártiszti díszlakomán, a hadgyakorlatra bevonult császári és királyi tartalékos huszárhadnagy ifjabb Tisza Kálmán úrfi reccsentette rá a „jaj de“-nótát. A megrőkönyödés elképzelhető, mert hogy csiklandósabb legyen a helyzet, az ifjú Kálmánnak élt még az apja, sőt éppen a miniszterelnökséget is viselte még az öreg Kálmán úr… Rácz Károly debreceni cigányprimás (a Csokonai-daloknak egyetlen mestere) ezzel a nótával ugyancsak a Bikában szerezte „királysértési perét“, midőn a Kossuth Ferenc tiszteletére rendezett díszlakomán, a Kossuth első országos körútja alkalmával, helytelenül húzta rá a nótát az első, az úgynevezett „hivatalos tószt“ után…

A Debrecenen átvonuló politikusoknak, művészeknek, művésznőknek és főkatonáknak is mindenkor kedvelt szállóhelye volt a Bika. Az öreg József főherceg után az egyik lakosztályt „József főherceg szobák“-nak nevezték el… A Bika emeleti dísztermét az ifjúkorán elhunyt, lengyel származású Mirkovszky festő gyönyörű falfestményekkel ékesítette fel a debreceni magyar nép életéből, ebben a teremben a nagy áldomások mellett országraszóló politikai tüntetőgyűlések is estek. Báró Bánffy Dezső itt bontott új-párti zászlót. A debreceni csizmadiaszínt elhagyván, midőn még kormányon voltak, Justhék is ide vonulgattak fel. Emlékezetes népgyűléseiket itt tartották az – önálló bank mellett. Kedvesebbek, megkapóbbak azok az emlékek, melyeket az Arany Bika dísztermében lezajlott bálok hulló rózsalevélkéiből szedegethetünk össze. A Nagyalföldtől a máramarosi Kárpát-hegységig felkapottak voltak az itt tartott debreceni jogász- és gazdász-bálok. Amikor az ábrándos, szőke Lengyel Ilka és barna, bájos Orosz Ida voltak a körülrajongott bálkirálynők.

Az újabb időkben az Arany Bikának a kávéházi élete fejlődött ki rendkívüli méretekben. A „Közvélemény-asztalnál“, melynek jellegzetesebb tagjai az elhunyt Kölcsey Ákos és Jablonczay Kálmánon kívül a tollat is ügyesen forgató, recsegős szavú Járossy Lajos honvéd kapitány, agarászmester Publig Ernő tüzoltóparancsnok, festészetben, sportokban is kiváló Könyves-Tóth Mihály városi szenátor, vízivó Burger Péter 48-as politikus szemorvos, drogériás professzor 67-es Jósa Vince, kedélyesen elkapucinerezgetik a gavallér Domahidy Elemér főispán a Hajdu vármegye közigazgatásában maradandó érdemű és emlékű Weszprémy Zoltán nyugalmazott kollegájával együtt. Más sarokban a „billiárd-akadémia“ tagjai csattogtatják az elefántcsont golyókat. A sűrűn szapult Aczél Géza főmérnök itt is biztos kézzel kezeli a dákót. A bohém paptanár Nagy Vilmos a kollégiumból példátlanul vakmerő szójátékait itt adogatja le, hogy még az örökmozgékony Thiessen Arthur bankigazgató is lesujtva némul el, a zenetanár és szerző Psenyeczki-Nagy Zoltánnak meg, kinek az élete tökéletes hármónia, hamis útra szalad a – feketekávéja, szidják is ilyenkor a – Vilit… Mégis a legérdekesebb kávéházi vendégek azok a hosszúszárú pipából füstölgető, csizmanadrágos civis-gazdák, nemzetes Szentesi, Kertész, Bányai, Zöld, Balogh, Gyarmati, Polgári, Jóna, Jobbágy, Ungvári, Harangi Sándor uraimék, akik itt teszik szóvá a „város dógát“ és a szenzálokkal üzleteket is itt bonyolítgatnak le – vizecske mellett. Az éjszakák már a mulatozóktól hangosak. Magyariék, Rácz Károly muzsikája mellett, Vilmos huszártiszt korukban, királyunk keresztfia braganzai Ferenc József herceg és a pápai gróf Esterházy Pál nevezetes murikat rendeztek itt… Az öreg szállóház utolsó „fogadósára“ sohsem volt panasz. Kerekarcú civis Németh András nagyvendéglős vérbeli magyar szerénységével, előzékenységével, ízletes konyhájával, gazdag pincéjével a téglabontásig becsületesen fenntartotta a vén Arany Bika hagyományos jóhírét.