Régi magyar élet

A nagyabonyi nóta.

Milánóban már csak a temetőkert elfelejtett sírkövei hirdetik, hogy valaha ottan is tanyáztak magyar huszárok. Az édesillatú olasz ibolyák szeliden borulnak a magyar sírokra. Kéknefelejts virágairól meg éppenséggel nevezetes a milánói katonai temető. A magyar katonasírok első virágait csókosszájú olasz nők ültetgették el. A virágok hívek maradtak a felejtett sírokhoz. Minden tavaszkor kéknefelejts-tengert fakasztanak. Az 1830-as évtizedben még nem a virágok voltak a csendes emlékeztetők. Milánó zeg-zugos utcáin szilajul muzsikáltak a magyar huszárok sarkantyúi. A huszárkardok hetyke csörrentésére az ablakhoz szaladoztak a nyilazószemű olasz dámák. A milánói San Simpliciano-, Vittorio- és Francesco-kaszárnyákban táboroztak az 5-ös Radeczky-huszárok. Itten támadt az együgyű, de mégis legmegkapóbb magyar katonanóta. A hazai föld imádatának gyönyörűséges éneke, midőn a hazavágyódó magyar huszárfiúk, csurranós érzésekkel, édesbúsan dalolgatni kezdték:

Bizonnyal a huszárezred tisztjeit is elfogták olykor-olykor ezek a nótaszóval kifejezett hazavágyódások; bár nekik kevesebb okuk volt a búsongásra, hiszen a lángját képezték a lombárdiai seregnek. Ezredük az első kényeztetett lovasezred volt. Gróf Radeczky tábornagy, az ezredtulajdonosuk, dicsőségének tetőpontján állott. A lombárd-velencei tartományokban az uralkodót helyettesítette. Az olaszok meghunyászkodva mívelték rizsmezőiket. Öreg borokat édesítettek. Narancs- és citromerdőik termését hangtalanul szüretelgették… A hódítóknak zengett a dal, termett a virág. Radeczky milánói palotájában nagyobb pompával, kevesebb ceremóniával élt, mint az uralkodó hercegek. Kedélyességével és pazar bőkezűségével elragadta katonáit. A császári fehérdolmányos vén pogány fenékig élvezte ki kivételes helyzetét, midőn a büszke Habsburgok voltak a lekötelezettjei. Harsogó katonazene muzsikája mellett sűrűn következtek a pazar lakomák és bálok. A tartózkodó olasz arisztokráciát is fénykörébe vonzotta ez a varázsos hírnevű hadvezér. A katonái tűzbe-vízbe készségesen rohantak érte. Az ő „kedves fiai“ mégis elsősorban huszárezredének a tisztjei voltak. Háza: tárcájával együtt: mindig rendelkezésükre állott. Asztalánál mindig terítettek számukra. A pénzt polyvaként szórta szét; hiszen bármennyit túlköltött lakomázásokra, mulatságokra, pompázásra, kártyán és segélyezésekre, bármilyen óriási adósságokat is csinált a vén pogány, Bécsből mindig rendezték zavaros ügyeit. Mint szenvedélyes kártyás a hivatalos pénzeket, ezredének a pénzét is többször a zöldposztós asztalra dobta, neki ezt sem rótták fel, sőt aranyesővel szórták tele szeszélyes, kicsapongó útjait…

A magyar huszártisztek gavallér ideálja, a leggazdagabb magyar nemes, ittebei és eleméri Kiss Ernő kapitány is a Radeczky ezredében szolgált. Több millió forintnyi évi jövedelmét Milánóban költögette el a nábób, aki, költséget nem sajnálva, a svadronját is külön huszárdíszben járatta. A társaságokra is vagyont költött el. Csupán a Párisból szegődtetett francia szakácsának húszezer frank évi bért fizetett. Persze a kártyás ezredtulajdonosnak és hadvezérnek a tisztjei is kézben forgatták az ördögkoma harminckétlevelű bibliáját s mert a pénz nem izgatta Kiss Ernőt sem, a nagygyakorlat alkalmával egymás telivér lovaira kártyáztak, ami nagy szó, mert hiszen huszáréknál a ló az első. Talán még az asszonynál is az elsőbb?… Darvay Dániel főhadnagy a gyalogsági dobon két remek arabs paripát nyert el nábób bajtársától. A nyereséget kilovaglás közben egy fogadással is megfejelték. A kisvárosi emeletes ház ablakából – virágbokrétával kezében – mosolyogva hajolt ki feléjök egy kedves olasz női ismerősük. Darvay az emeletes épület hosszában neki- és a magasba felugratta imént nyert hátaslovát, mire a meglepődött szép asszony magához tért, már a főhadnagy kezében illatozott a lóhátról elragadott virágbokrétája.

A Radeczky-huszárezred tisztjeinek milánói életében a virágoknak és szép asszonyoknak nevezetes hely jutott. Míg a más fegyvernembeli tiszteket mellőzték a milánói olasz főúri világ szalonjaiban, a Radeczky-huszárezred gavallér tisztjeivel együtt éltek és szórakoztak. A huszártisztek Kiss Ernő vezérletével maguk is többször adtak fényes bálokat. A huszárezred zenekarába sok hazai cigánymuzsikus került. Tombolt a hegedüjök, riadózott a török sípjuk egy-egy toborzósnál, mert a daliás magyar táncokat is bemutatták ilyenkor és az olasz asszony nem lett volna igazi asszony, ha meg nem szereti a szilaj férfias magyar huszárt. A milánói cimeres öreg palotákban bizony szövődtek is édes barátságok, kalandos szerelmek selyemfátyolos regényei. Még a „majlándi“ híres dómot is találkák közvetítő helyéül használták fel.

A szépséges fiatal P. őrgrófnét féltékenyen őrizte, cselédségével is vigyáztatta az öreg őrgróf. Egyedül a dóm-templomba bocsájtotta el gyanútlanul, noha azért a hintó bakjáról még itten is a dóm előtt füleltek a libériás kémek. Fürkésző szemmel lesték a nagy-misék végét, hogy a templomnál kikre tekint, kikkel beszél a szegény fiatal grófné. Soha nem tapasztaltak semmi gyanúsat. Igaz, hogy sem az öreg őrgrófnak, sem a kémjeinek nem jutott eszébe, miszerint a majlándi-dómnak nemcsak a tornya, hanem az oldalajtója is sok. A grófné ilyen oldalajtócskán surrant ki a szomszéd ház meleg fészkébe, ahol már várta főhadnagy úr Darvay… A szerelmesek a mise végéig együtt tölthették az időt. Azután magányosan libbent ki hintójához a fátyolozott arcú szép asszony. Már ilyenkor ismét a főajtaján jött ki a dómnak, annak a híres majlándi-dómnak, amelynek a tornyairól – a San Simplicianó-kaszárnyában – oly édesbúsan dalolgatták a hazavágyódó huszárlegények: