A Tiszák.
A Tisza-család első ösmert őse 1332-ben a Károly Róbert király temesvári udvarában tünt fel. Ez a „Tisza mester“ ajtónálló belső vitéze volt az udvarnak és Erzsébet királynétól Ladány-birtokot kapta adományul. Azontúl történetileg kevésbbé ismert a Tiszák szereplése, hanem az utolsó száz évben annál jelentősebben vezérkedtek és nemzedékek ajkán, meggyőződésében súlyos fogalommá jegecesedett a Tisza-név. Nagyapa, apa és az ifjabb ivadék: Tisza István gróf vezéregyéniségek, akiknek a nevére táborok esküdtek hűséget vagy ádáz harcot.
Borosjenői Tisza Lajos, a nagyapa, mint teljeshatalmú biharországi adminisztrátor, fegyverrel verette ki a vármegyeházából a kemény ellenzéki nemeseket. Midőn azonban a szabadságharc után a császár egyik tábornoka részéről valamiféle kicsinyes bántódás érte – váradi kuriájában – Tisza Lajost, a kérlelhetetlen úr többé sohasem tette be lábát Váradra. Még az udvar politikáját képes volt szolgálni, hanem a császár baloskezű szolgáit közelről nem tűrte az egykori vaspálcás kényúr.
A fiát, Tisza Kálmánt, meg hajszál lépés választotta el, hogy mint „lázadóval“ bánjanak el vele. Az emlékezetes pátens-forradalom alkalmával, mint a szalontai református egyházmegye lelkes fiatal kurátora, rettenthetetlenül vezérkedett a helvét hitvallású tiszántúli református egyházkerületnek a debreceni kistemplomban – császári tilalom ellenére – megtartott közgyűlésén. Ahol Hanke császári biztos, bizakodva a kivezényelt gyalogság, lovasság, tüzérség erőszakos hatalmában, kalpagját az Úrasztala előtt felcsapta és – kezében az irott császári rendelettel – kevélyen így förmedt fel:
– A rám ruházott hatalomnál fogva, ő felsége a császár nevében ezennel feloszlatom ezt a lázadó gyűlést.
A református világiak és egyháziak felülről támadott felekezetük jogainak és szabadságának megvédelmezésére gyültek össze a templomban, a templomi székéből felállott az agg Balogh Péter püspök és a gyűlés sorsát eldöntő rögtönzéssel felelte vissza:
– Én pedig az én Uram-Istenem nevében ezennel megnyitom a gyűlést.
Az akkor még fiatal Tisza Kálmán egyik előkészítője volt ennek a történelmileg nevezetes, súlyos gyűlésnek. Nem a megrőkönyödött hatalmon mult, hogy Tiszáékat, mint lázadókat, hadbíróság elé nem állították. A nemzet kitörésétől riadtak vissza.
*
Apai nagyanyja után az ős gróf Teleki-családdal vérrokon Tisza István, az unoka. A magyar nemzet történelmében kiváló erdélyi hazafinak Széki gróf Teleki Mihálynak leszármazója Tisza. Apafi Mihály fejedelemnek volt kancellárja ez a híres államférfiú; de ugyanez időtájt szerepelt Erdélyben Tisza Istvánnak atyai ágon való őse is. Ez a borosjenői Tisza István főispáni méltóságot viselt és mint kiküldött „török követ“ a szultán konstantinápolyi udvarában többekszer megfordult. Haller Gábor (1663-ban) felőle írta Apafinak:
„Az Tisza uram discursusának mennyire kellessék Nagyságodnak helytadni, ez dolgok naponként világosítják, – közmagyar szó, Kegyelmes Uram: minden botnak végén a feje. Nemcsak eleit, hanem utólját (is) kell nézni a tanácsnak; könnyü feltalálni némely serény elmének a dolgot, de annak eleit, közepit és végit megfontolni megért elmétől lehet, ennélkül pedig veszedelmes a serénykedő elme; melyhez képest, mely gyengén állanak most a dolgaink, igen tapogatva kell cselekedni (tudniillik némely a törökkel tisztázandó dolgok forogtak szóban).“
Amit Haller Gábor 1663-ban írt az István gróf hasonló nevezetű őséről, István gróf pályafutására is illik. István gróf sem igen szokta számításba venni, hogy minden botnak végén a feje…
*
Édesanyai ágon sem közönséges családok leszármazója Tisza István. Nem a cimerekre értem a közönséges szót. Hiszen századok fénye ragyogja körül az Európa hadi- és udvari-történelmébe beiktatott gróf Degenfeld-Schomburg nevet; mely névnek és cimernek a magyar földön meggyökeresedett viselői is igazán érdekesek és érdemesek. Az a délceg gróf Degenfeld-Schomburg vértes-kapitány, aki a mesésvagyonú magyar nábóbnak, bökönyi Bekk Pálnak Paula leányát nőül vette, kiváló főúri családot alapított a Hajduságon. Református egyházuk és magyar hazájuk iránti példás hűség, áldozatkészség jellemezték, jellemzik ma is a Degenfeld-Schomburg kapitány leszármazóit. A nép kedves emlékezése szerint a téglási nábób Paula lányával egy hijján száz, azaz kilencvenkilenc falút kapott – hozományul… Egyébként a Bekk Paula aranyos kezéért a csínyjeiről, szertelen virtuskodásairól hirhedt, Vas Gerebentől és Jókaitól regényhőssé avatott füredi földesúr – Jósa Gyuri – is pályázott. Csupán a betyáros viselkedésén, leirhatatlan csínyjén mult, hogy a háztűznéző vacsora után, a karikagyűrű átnyujtása helyett, azt jelentette neki a huszár:
– Nagyságos uram, be van fogva! A hintója előállott.
És jól is volt, hogy ez így történt. Jósa Gyuri markában sárrá vált volna még a szín-arany is; így pedig a Degenfeld-Schomburg kapitány és a Bekk Paula leszármazói a magyar hazának, főként a magyar református egyháznak vezérférfiaivá nevekedtek. Az Imre gróf a tiszántúli református egyházkerületnek évtizedeken legnépszerűbb főkurátora volt. A szabadságharc gyászos végeztével elitélték őt is, Haynau bukása előestéjén, tromful Bécsnek, váratlanul kegyelmezett meg neki egész tömeg hazafival együtt. Ennek az Imre grófnak, aki Tisza Istvánnak anyai ágon egyik legérdemesebb őse volt, több vármegyére terjedő uradalmain, az elnyomatás időszakában, a gazdatisztjei és egyéb bizalmas intézői mindnyájan a bujdosó honvédtisztek közül kerültek ki, sőt a sok ezernyi cselédsége között is első helyre tette a volt honvédet.
Imre gróf utóda, a Pál gróf, mint vagyonszerző- és gyarapító-gazda tünt ki. Még vagyonánál is büszkébb volt a négy gyönyörű, kedves leányára és mikor férjhezadta őket, Pál gróf mondta el:
– Hercegtől a nemes emberig mindenrangú vőm van nékem…
Az egyik Degenfeld-leányt Odescalchi herceg, másikat Károlyi gróf, a harmadikat Podmaniczky báró vette nőül, a negyedik, az Ilona grófnő, a nemes ember felesége lett… Igaz, hogy ez a nemes nem kevesebb ember volt, mint borosjenői Tisza Kálmán, az István gróf édesapja.
*
A családiasság mindig jellemezte a Tiszákat. A Tiszák női, mint férfiai mindennél inkább szeretik és becsülik a tűzhelyt. A Tiszák gyermekei nem kerülnek cselédkézre. Midőn már annyira serdült a fiugyermek, a debreceni kollégiumból hoznak mellé nevelőt. S mert buzgó reformátusok a Tiszák, a teologia első diákját választják ki. Igy például az egyik Tisza-fiúnak, a költőies lelkű Domokosnak, Arany János volt a nevelője, – István gróf mellett a történetíró Géressy Kálmán nevelősködött. Az ilyen „instruktorokat“ is valósággal családtagul becsülik Tiszáék, kik már a ringó bölcsőnél egyengetni kezdik a gyermek útját. István gróf, mint elsőszülött, különösen szemökfénye volt a szülőknek. István gróf bölcsőjénél még a kifelé rideg Tisza Kálmán is felmelegedett… Abban az időben történt, hogy a pólyás babát meglátogatta a nagyanyja, a született Teleki Julia grófnő; meghatottan hajolt kis unokája bölcsőjére s becézőleg mondta:
– Édes, aranyos kis Pistám…
Biharországban így beszélik, Degenfeld Ilona grófnő, a Pista gyerek bájos fiatal mamája megütődötten pillantott anyósára. Ekkor mondta a Tiszákat jellemző kijelentését:
– Kedves mama, ne nevezze a fiunkat Pistának. (Ez árthat a – karrierjének.) Legyen ő csak István.
*
Bogdi Papp Elek bátyánk, a nádudvari hajduknak huszonöt évig népszerű öreg követje, egyszer deputációt vezetett Gesztre. Még a Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején történt ez. A küldöttséget elkísérte az egész ország Patay „Pista“ bácsija is. Tisza Kálmán ebédre is ott fogta az urakat. Ebéd után a csibukot sem engedte el s mivel a fiatal Tisza urfi ott sündörködött a vendégek körül, az apja rászólt:
– István fiam, hozzál csibukot a bácsiknak.
Papp Elek, midőn meghallotta a kurtanadrágos Tisza-gyerek ilyen komoly megszólítását, az öreg Patayhoz fordult:
– Hej, Pista bátyám; hát belőled lesz-e valaha István?
Tisza Kálmán elnevette magát… Pedig hiába öregbítették Istvánnak a Pista gyereket, közszájon mindig Tisza Pista volt s maradt a neve. I. Pista volt a Károlyi, II. Pista a Tisza. Rakovszky ellenben Stefi és nem Pista. Ami nagy különbség.