WeRead Powered by ReaderPub
Román népdalok és balladák cover

Román népdalok és balladák

Chapter 33: Márk.
By Gergely Moldován
Open in WeRead

Explore more books like this:

Mythology, Legends & FolklorePoetry

About This Book

A curated collection of translated folk songs and ballads presenting narrative and lyric pieces rooted in rural oral tradition. The selections alternate storytelling ballads and songlike refrains, evoking landscapes, household and pastoral life, and intense personal emotions such as longing, grief, betrayal, and revenge. Recurrent oral features—repetition, vivid imagery, and ritual gestures—structure many items, while supernatural touches and funerary or celebratory motifs appear throughout. The volume organizes individual poems into a readable sequence that preserves communal voice and melodic cadence, offering concise renditions of regional popular traditions for a wider literary audience.

Márk.

Török tábor közepében,
 A vitéz Márk hirét vette,
 Hogy a nejét elvesztette
 És az anyját összevágták!.
 Mig átnézte a levelet,
 Drága lován otthon termett,
 S a mint mondák ugy volt minden;
 A szép asszony sehol sincsen
 És az anyja összevágva.
Bement nyomba a klastromba,
 Mig a pap a misét mondta,
 Imádkozott térdre hullva…
 Fel is öltött papi ruhát,
 Koldulni ment, mint egy barát,
 Hogy a zárda gazdag legyen,
 Hiányt miben se szenvedjen.
S a mint koldult a világba’
 Elérte a török házát,
 Melybe neje el volt zárva.
 Kinyitotta az ablakot
 A török s ily szókat mondott:
– Barát! hol vetted a lovad?
 Az a szép ló a Márk lova…
 A vitéz Márk imigy szóla:
– Ugy van uram, a Márk lova,
 A vitéz Márk már azonban
 Rég nyugszik a hideg sirban.
 A mért testét eltemettem,
 E szép lovat adták nekem.
– A nagy ég urának hála!
 Hogy ezt hallom valahára.
 Most már nincs a kitől féljek,
 Nincsen gondom, vigan élek!
 No de jöszte, igyunk egyet,
 E jó hirért megérdemled!
Bevezette a szobába,
 Melyben neje el volt zárva,
 S a mint ránézett az asszony,
 Folyt a könyű a szép arczon,
 De a török arczul vágta.
 Evett, ivott a két férfi…
 Az asszony nem győzte nézni;
 Csepp bor sincs már a kupába’;
 A török más után láta!
 Márk benmaradt az asszonynyal,
 És a férfi imigy szólal:
– Mondsza drága, ifju asszony,
 Pogányt szeret már a lelked?
 A keresztényt megvetetted?
– Nem vetém meg a keresztényt, –
 Nem szeretem a pogány lényt,
 De ha meghalt drága férjem,
 Itt az élet pokol nékem.
– Imádkozzál ifju asszony,
 Legyen hited, nagy az isten,
 Kiszabadit téged innen…
 Jött a török és igy szóla:
– Ejnye barát, hol az eszed?
 Ez az asszony tán nem szeret?
– Török uram már bocsánat,
 A mióta vagyok nálad,
 Mindegyre csak sértesz engem!
 Ezt az asszonyt arczul vágtad,
 Csodálom is, hogy eltürtem,
 Hogy vissza nem adtam hármat.
 De ha harag száll meg engem,
 Megfordulok ballábamon,
 S a kit érek, levagdalom,
 Éles kardom egy csapása,
 Száz töröknek sirját ássa.
 Megfordulok a jobblábon,
 Nincs ki velem szembeszálljon…
 Összekötöm kéve számra,
 Elhelyezem kalangyába.
 … A török rá ismert Márkra…
– Kegyelmezz meg, ne bánts még ma,
 Aranyt adok váltságdijba.
– Aranyod is a kezemen,
 Életed is, – nincs kegyelem!
 … Harag szállta a Márk lelkét,
 Megfordult a ballábára,
 A törököt ő levágta;
 Éles kardja egy csapása,
 Száz töröknek sirját ássa…
 Meg is fordult a jobblábon,
 Nincs ki vele szembeszálljon, –
 Összeköté kéve számra,
 Elhelyezte kalangyába…
Márk a nejét haza vitte;
 Nem a török táborában:
 Otthon éltek boldogságban.