ELSŐ FELVONÁS.
(Nyirségi parasztház. Az u. n. „hátulsó ház“; a nappali, lakószoba, rendes, de túlzsufolt; butorokkal és házi lommal tele. A biróné ingvállban sürög-forog, takarit, Veróni egy széken ünneplő ruhában, idegenül megül magának, Pista kukoricza-csutkával játszik a boglyakemencze tövében. Valamennyien az erősen í-ző nyelvjárás szerint beszélnek, a mely itt főbb vonásaiban van jelezve.)
Biróné: Jaj, te Veróni, te Veróni, mi lett belőled Veróni.
Veróni (ijedten): Mi Sári?
Biróné: Hiszen te egész vín asszony lettél! Nem szígyelled magad így megvínűlni?
Veróni (bambán): Isz én nem akartam Sári.
Biróné: Ne busulj Veróni, mi is olyan hegyes kis jányok vótunk, mikor még csak egy bakaraszra látszottunk ki a fődbül, mint a maiak… Emlékszel, mikor az oskolát elvittem firidni? Aszontam a gyerekiknek, azt izente a rektor, ma vákáczió, ma firidni kell. Hiszen veled kijáttattam ki.
Veróni: Hö-hö. Oszt íngem vert el a rektor, mert te leesküdted, hogy te nem mondtad.
Biróné: Igazán Veróni? Ennek örülök, hogy mán akkor is vót magamhoz való eszem.
Veróni: Vót neked egy egész oskolának való… Hé be megvert akkor a mester. Ojan tenyereseket adott!…
Biróné: Nem baj Veróni! Rígen vót, mán nem fáj a helye. Mutasd a tenyered.
Veróni (megmutatja).
Biróné: No látod, nem is látszik. Azon busulj, hogy nem kapsz olyanokat többet!… Hallod-i, be jó vóna még ecczer iskolába járni.
Veróni (bólogat).
Biróné: Nem ilyen nagyanyám lenni… Pista te! Mit danolsz te? Mi? Mit kornyikálsz te?
Pista: Ezt most tanútam.
Biróné: Kitül te?
Pista: Geditűl.
Biróné: Ó, a kötélre termett. Mán megint nótába vett valakit. Hát danold el.
Pista: De nem tudom ám a versit. Aszonta Gedi, hogy a versit hónap reggelig nem mongya el még magának a jóistennek se.
Biróné: Fujd el hát a nótáját te.
Pista (dudol).
Biróné (utána dudolja): Jó kis csúfoló nóta. Ez megint valakire jár. Pedig ezek a mái fiatalok még danolni se tudnak mán. Hun vannak a mi időnkbéli nóták!… (Dudolja.) Vajon kit vett nótába a kutya!… Haj, haj Veróni, hogy már te is nagyanyó vagy, mint én. Sose néztem ki belőled ennyi tehetsíget. Hát persze, ehhez kell a legkisebb ész. Látod, nekem is három fiam van, meg két jányom.
Veróni: Hun vannak?
Biróné: Hát bizony, ki erre, ki arra. Két fiam házas, két jányomat elvitték a falubul. Van még egy rossz suttyó fiam. Ha azt is megházasítjuk, akkor oszt elmondhassuk, hogy adjon isten jóícczakát. Mer az ember felneveli a sok fiút, a jó fiúkat, engedelmes, szófogadó, becsületes gyerekiket, de osztán mire? Arra, hogy ha egy asszonyszemély a nyakába akaszkodik, akkor mán annak lesz a cselédje örökös-örökre. Elfelejti apját, anyját. Itt van-e, ennyim van a nagy családombul mutatónak. Ez a gyerek még eljön níha játszani, az anyja, csak ha muszáj, az apja még akkor se… Hát te, hogy éltél miótátul elvittek tülünk. Haza se gyüttél a szülőfaludba ecczer se. Nagyon megállottad. Persze, most is a juss miatt gyüttél ugyi? Hogy meghótt az a vín apád valahára… be jól tette…
Veróni (nekifohászkodik a beszédnek): Jaj ídes jó Istenem, Sári! (Az orrát megtörülgeti.) Nem segít rajtam, csak a jó Isten, Sári! (A szemét is megdörgöli.) Csak legalább pártomat fogná a mennybéli jó Isten, Sári! (Az orrával trombitál.) Mer olyan igazi árva vagyok, nem tudja más, csak a jó Isten, Sári!
Biróné (mosolyog): Dehogy nem Veróni, ott vótam az apád temetésin; ojan göringyet hajítottam utána, majd betört a koporsója a vín kutyának… Most mán nem tudod, hogy vájod ki a jussodat a testvéred markábul.
Veróni (buzgón integet).
Biróné: No ne félj, majd eligazítsuk.
Veróni: Nincs is nekem másban bizodalmam, csak az uradban, meg a jó Istenben, Sári.
Biróné: Lehet is. Huszonhárom esztendeje biró az uram, de még nem volt olyan ügye-baja senkinek a faluban, hogy én el ne izgazítottam vóna.
Veróni (bámészan): Te, Sári?! (Egyet gondol.) Sári, te! Hallodi te! Mír híjják az uradat Sári birónak, Sári!
Biróné (mérgesen rákiált): Mert szamár az egész világ, mint te. Azír! De a legnagyobb szamár mégis te vagy. Azír! (Csönd.)… Pista! Hogy fujtad azt a nótát?
Pista (dudolja s a biróné utána zümmögi, Pista hozzá sündörög): Nagyanyám?
Biróné: Mi kell fiam?
Pista: Aggyík egy grajcárt!
Biróné: Frászt! Minek a?
Pista: Kék.
Biróné: Mingyán kitekerem a nyakad! Pízt! Majd megmondom, mit adok! Krajczárt! Nyavoját! Czukorra! Erigy a szemem elől, míg szípen vagy! Krajczár kén a kis büdösnek. Kitépem a nyelved, csak káromold az Istent! (Levesz a tékáról egy szép piros almát, megtörülgeti.) Ne. Ez a tied. De ha még egyszer krajczárt kérsz, kitekerem a nyakad.
Varju (vén toprongyos ember, bebújik az ajtón. Pista, a hogy meglátja, a nagyanyja szoknyája mögé húzódik.) Aggyon Isten szerencsés jó napot. Jaj, be kutya hideg van! (Pistához, tréfásan hízelegve.) Lefagyott a csikónak a szarva! (Pista, a ki eddig kikukucskált rá, görbe arczot vág s elbúvik.)
Biróné: Mit akar kend? Menjen a konyhába! Kifele, kifele! Nem látja, hogy fíl a gyerek!
Varju: Csakhogy izé…
Biróné: Semmi izé. Kap egy porczió pájinkát, csak várjon sorára. No! (Varju elmegy.) Nízze meg az ember. Mán csak az kell, hogy ide szokjék be. Pokol nyelje el a vín toprongyosát. Szegínyek kolomposa! Érzi mán, hogy hónap ű is valaki! Biróválasztás lesz hónap, hát árulja a voksát!… Szíp is vóna, ha a kilencedik választáson még korteskedni is kéne. Vagy egy szóval választják meg az uramat, vagy odavágom nekik a bírósüveget! De akkor puffan!
Veróni: Micsoda asszony vagy te Sári! Akar csak az oskolába, a hun együtt jártunk!
Biróné (elneveti magát): Ne boczi, ne! (Megveregeti a hátát.) Tüled ne!… Valahogy csak kell élni az embernek a sütnivalójával.
Biró (bejön, körültopog a szobában, szólna is, nem is; megvakarja a bajusza tövit): Anyjuk. Hé. Hallod.
Biró: Izé.
Biróné: Mi a?
Biró: Hát, hát, – hogy – izé –
Biróné: Mi a mán megint?
Biró: No, no, semmi baj.
Biróné: Baj?
Biró: Hun a fekete gyászba van mán a pípám?
Biróné: Kilöktem a konyhába, mert nagyon büdös vót. Mingyán kendet is kilököm, csak itt mólesztáljon. Az ember már egyet se szólhat a kedves, régi jánypajtásával, mán itt zavarkodik, mingyán bajrúl károg… Mán kell lenni valaminek! Ott az a bajvarnyu is, a se tolta be a kípit hiába… Mán baj van avval a bíróválasztással! Deiszen csak legyen valami baj, tudom istenem akkor igazán baj lesz!… Erigy, ott a pajtásod, beszíld meg vele…
Biró: Ki az?
Biróné: Az a szájatáti. Az a rásetudoknízni. Az a szegínyek kolomposa! Az még nem hozott jót a házamra. Nem tudom mi van a begyibe. Betolta a képit. Ide. Erre a szent helyre e! A gyereket majd kifogta a frász, almát kellett a szegínynek adnom. Úgy gyütt magához. (Hirtelen kitör.) De azt mondom kendnek, vagy egyhangu lesz a választás, vagy kötheti a batyut a hátára, de én velem egy fedél alatt nem hál meg!
Biró: Hájszen hát…
Biróné: Ennyit érdemeltem én huszonhárom esztendei keserves kinlódásomér, töredelmemér, sok sárbahányt garasomér, hogy mikor kilenczedszer kerűl választásra a bíróságban, – legyen valaki, a ki fel merje tátani a száját.
Biró: Hallottál valamit?
Biróné: No csak az van hátra, hogy még halljak is. Tán nem látom abbúl, hogy ide be mert tolakodni az a vín Varnyu. Kelleti magát. Kínálja a bocskort! Hiszen csak merjen valaki ellened szólani! Ott a sok kontraktus –
Biró: A komódba.
Biróné: Úgy kitekerem a nyakát ennek az egísz falunak, hogy mind kódusa lesz, – csak egyet merjenek nyikkanni. Csak egyhangú ne legyen a választás!
Biró (neki fohászkodik és feláll): Hát Sári! ha én rajtam állana, tudod, ha én rajtam fordulna, ha én választanék egymagam, – akkor tudom, hogy egyhangú lenne. (Elmegy.)
Biróné: Jó neked Veróni, semmi bajod, csak az a kis juss!
Veróni: Óh Uramistenem Sári, belehalok én abba, Sári.
Terka (jön s köszönésűl bicczent a fejével.)
Biróné (feszülten figyel a menyére, hosszan néznek egymás szemébe, mintha ki akarnák olvasni, mit tud a másik): Igaz jányom?
Terka (komolyan int): Igaz! Fellíp!
Biróné (izgatott): Várjál csak!… Veróni! Látod, mijen asszony menyem van? Hallod-e, most legjobb lesz, ha átmégy öcsédékhez. Délután én is benízek hozzátok. Majd eligazítjuk azt a jusst…
Veróni (sietve összeszedi magát, azután megáll): Jaj lelkem jó Istenem, Sári! Segíts rajtam veszendő árva bogaron, Sári! megáld az Uristen Sári!
Biróné (megveregeti a hátát s kitolja az ajtón): Ne félj Veróni, míg engem látsz. Isten megáldjon.
Veróni: Isten álgyon, Sári!
Biróné (megáll, szembenéz Terkával, egy ideig hallgatnak, egyik se akar szólni): Fellép!
Terka: Fel! Mán vót is a főszógabírónál.
Biróné: Hm.
Terka: Aszonta a főbíró: senki másnak nem tenném, Pengő Kovácsnak megteszem.
Biróné (fellélekzik): Hát Pengő Kovács!
Terka (gyanakodva): Anyám nem tudta?
Biróné: No csak beszélj!
Terka (mintha a fogát huznák): Hónap reggel a szógabiró a választáson megnevezi apám mellett Pengő Kovácsot is… Akkor pedig nem tudom mi lesz. A házasságbúl aligha lesz valami.
Biróné: Aligha.
Terka: Arra számit az álnok lélek, hogy maguk, anyámasszony inkább visszaállanak az egész biróságról, de a gyerekeket nem szakítják el egymástúl.
Biróné: No meglássuk.
Terka: Azt tudom, hogy a maguk Jóskája odáig van a Pengő Kovács jánya után.
Biróné: No, az hamarébb kutba ugrana a fiamér, mint az ű érte.
Terka: Hát azt mán csak a jó Isten tudja legjobban.
Biróné: Tudja azt más is!… Pista!
Pista (fölugrik a csutkák közül, előáll).
Biróné: Kell egy krajczár?
Pista (int a fejével.)
Biróné: Szalagy hát, keresd meg Jóska bátyádat, mondd meg neki, hogy kipukkant a hójag. Az ni! Látod! De szaladj! Mihent itt lesztek, megkapod a pízt! (Pista vidáman elszalad.)
Biró (befelé jön, a gyerek az ölébe szalad): Ne te né! még felöklel! (Felkapja az ölébe.) Ki ne menj, mer megfázol.
Biróné: Ereszti kend el rögtön azt a fiút! (Biró leteszi.) Mindig csak az utamba áll. A helyett, hogy segítségemre vóna, csak útba áll. Még véletlenségbül se tud jót tenni. Bikkfa ember! Ha én nem vónék…
Biró (kedélyesen az ajtóban áll): De megvagy lelkem, megvagy!
Biróné: Meg míg szít nem pukkadok mint az a hójag! (Biró el és menőben megcsipi a bejövő Lizi arczát, a ki mosolyogva kitér előle.)
Biróné: Ah kit látok itt! Ki jön itt! A Pengő Kovács ídes komám kisjánya jön itt!
Lizi: Egy kis pattintott kukoriczát hoztam keresztanyámnak, ha meg nem veti. Jónapot kívánok.
Biróné: Jézusom, – jónapot neked is, – hát jutok eszedbe? Drágaságom! Te csirke te! Hej beg alig is várom, hogy jányomnak mongyalak! No ne pirosodj te virág. Úgy-e jányom Terka, íppen errűl diskuráltunk.
Terka: Íppen errül.
Biróné: Mán még a móringot is megbeszéltük. Óh te, ne fordulj el te nebáncsvirág. Csak ípp azt nem tugyuk idáde apád? Mer mink, hogy öregek vagyunk, nagyon kék egy kis gazdasszony a házba. Oszt ez a mi fiunk mind olyan nyámnyila, egy se tud asszonyt hozni nekem segítségnek, mind maga megy el apjoka kocsisának. (Terkára mutat.) Ez is elvitt egyet. Ha még a legkisebb is itt hágy, bele kell őszülni. Eljönnél-e hozzám, menyemnek, te csitri?
Lizi: Hát akkor ki főzne ídes apámnak?
Biróné: Nincs gazdasszony?
Lizi (legyint, ártatlanul): Ó, nem ismeri űkelmét keresztanyám. Nagyon bakafántos! Nem eszi az meg akárkinek a főztjét.
Biróné: Hát gyűjjön ide ű is! (Megöleli.) Ó be szeretlek te ján te! Bizon ha a magamé vónál, nem szeretnélek így. De hát még az a bolond fiu. Az megháborodna utánad!…
Lizi (hálásan néz a bírónéra): Ó keresztanyám!
Biróné: De be ki is tudta választani szépekbül a szépet, jókból a jót. Pedig hogy bomlik utána az egész falu jánnépe, oszt csak te kellesz neki. Ma is mondta: Ídes anyám, ez a Manczi maj megöl, úgy esenkedik utánam. Ma is haját leltem a gatyámba varrva. De rajtam nem fog a vín boszorkány nagyanyja varázsolása, nekem nem kell, se testemnek, se lelkemnek. Énnékem csak egy kell, ha azt meg nem kapom, kútba ugrok, vagy elmék világgá.
Lizi: Manczi?… Haját? – belevarrva?
Biróné: Az a! Persze a nagyanyja vajákos, az avval hatalmas, hogy mindenkit abba szerelmesít, a kibe akar. De mán én azt mondom, nem tudom a praktikáját, de az igazi szeretettel nem bír. Én nem fíltem a fiamat. Adhat annak olyan szert, a mit csak akar, de tetűled nem fordítja el. Ki is kaparnám a szemit, ha úgy venném észre!… Ihon is van mán-e! Megérezte hogy itt vagy!
Jóska (beront s egyenesen a kemenczéhez siet, és leveszi a felfujt disznóhólyagot. Pista utána): Ó te poklos! Sz ennek semmi baja. Mingyár kitapodlak te! Beg elbolondítottál. Hát hun pukkant-e ki?
Pista (álnokul): Oszt én azt hittem, kipukkant, mer olyat szólt, mint a puska.
Jóska (morog): Szólt az anyád czifrája, az eszed csengése. Azt hallottad.
Pista: Nagyanyám is hallotta. Ugyi?
Biróné (kaczagva felkapja): Persze hogy hallottam. Ilyen kis gyerek, oszt annyi esze! Meglássátok, ebbül ember lesz ha megéri! Kapsz fiam egy krajczárt!
Terka: Krajczárt!… Mit kell mondani! Mi?
Lizi: Ó be okos! Jaj te kis okos! (Felkapja és kiszalad vele.)
Jóska: Hogy még e kipukkant vóna.
Biróné: Hagyd mán azt a hójagot a fenébe. No. Mennyi baja van vele. Vigyázz, mert más hójag pukkan ki. Hogy vagy evvel a jánnyal? Mi? Aszongyák a Tass Mihály igen utána van.
Jóska: Keresztül is gázolok a lelkin.
Biróné: Hallod. Vedd csak körül szíp szerivel, osztán tudd ki, van-i a dologba valami. Mer nem akarnám, hogy elmuljon ez a házasság. Azt se bánom ha ma dülőre kerül.
Jóska: Igazán? Isz ott csak szólni kell! Három hétre meg lehet az esküvő. Ides anyámon fordul.
Biróné: Én rajtam nem fordul. Mikor mult el rajtam, a mi jó vót? Három hét! Olyan hamar igyse, úgyse lehet meg, hun a katonaságtúl az írás? Hiszen te pujanép, te még sor alatt se vótál. Nem is hiszem én hogy igazán szeressen tíged az a jány. Tass Miska katona vót…
Jóska: Lehetett az! ha én…
Biróné: Ajaj, nem ojan legény vagy te, a ki után halnak a jányok.
Jóska: Nem-i?
Biróné: Éj sokér nem adnám, te, ha ez a jány úgy szeretne tíged, te, hogy kutb’ ugrana, ha ott hagynád, te!
Jóska (pedri a bajuszát): Pég e bel’ugrana!
Biróné: Jó vón azt tudni. Lehet a’ csak oan szófiabeszéd is.
Lizi (jön): Ott fogta Pityut a nagyapja a konyhában. Úgy örűl a krajczárnak. Mindenkinek megmutogassa… Igaz is! Keresztanyám, azt izente ídesapám, – majd is elfelejtettem, – hogy átgyünne, ha most megalkudnának a két tinóra.
Biróné: Mingyán, mingyán. Ki kell mennem. Várjatok meg, rögtön begyövök. Gyere csak jányom, segíts annál a zsáknál. (Biróné és Terka kimennek.)
Jóska (a hólyagot tapogatja, csóválja a fejét; Lizi leül egy székre s összetett kézzel, kiváncsian nézi a legényt): Hogy ez még kipukkanna!
Lizi: H.
Jóska (a pipát úgy szárazon az agyara közé veszi): Eggye meg… a bides köjkit, hogy tud hazudni… Hogy lehet ijen kis tökmag ijen nagy marha… E la! Hogy még e pukkanna ki! Ez a hójog e!… Oan zsacskó lesz ebbűl, de olyan zsacskó, hogy a kiskirisztus se pípált ojan acskóbul. A mijen acskó ebbűl lesz. Mi? Lizi! Mit mondasz he? (A vállára üt.)
Lizi: Nyughass mán.
Jóska: Hogy nyughatnék, mikor ebbűl a hójogbul oan zsacskó lesz, mint a Poncziuspilátusé. He? (Újra válloncsapja.)
Lizi: Legyen má eszed! Ne bolondulj.
Jóska (megrázza): Lizi te!
Lizi: No!
Jóska: Te!
Lizi: Mi a no.
Jóska: Hehe. Te bogár te! Eggyen meg a… (Újra megrázza.)
Lizi: Haccz békén? Kezedre ütök.
Jóska (szemébe nevet): Kell egy pípa dohán te?
Lizi (elfordul): Oóh.
Jóska: Azír ne haragugy te nagymáju! (Fütyűlni kezdi az elébbi nótát s a dohányzacskóját rázogatja.) Ennél is külömb acskó lesz ebbűl, pég e se kutya… Lizi! Kútba ugranál te én írtem?
Lizi: Íppen… Van eszembe.
Jóska (hallgat egyet): Hát gyufát innál értem?
Lizi: Rossz nehéssíget.
Jóska: Mi? Ismerlek, macska. Megenne a fene, ha ott hagynálak.
Lizi: Nagyon!… Sokat tudnék búsulni egy ijen bajusztalan fattyú után.
Jóska (a zacskóját a tenyerébe veregeti, tekeri): Hát – hogy hát jobban kedvedre való az olyanféle kiszógált, kiagyusztált boka, mi?
Lizi: Nincs nekem semmiféle bakám. Nem kell nekem senki, csak a halál. (Olyan érzékenyen találta mondani, hogy csaknem sirva fakad.)
Jóska: De aki megváltója! hallom a mit hallok!
Lizi: Mit ugyan?
Jóska: Hummi nagybajuszu korhely tekereg mán a portátok táján.
Lizi: H.
Jóska: De a ki csillaga! semmi hö, meg öhö! hanem ki a szóval! Hát azír kutb’ ugranál?
Lizi (végignézi.)
Jóska: De od’is utánad ugranék hé! hogy ott is én fojcsalak meg, hé!… Hanem legislegelébb abbul a zsivánbul nyomom ki a szuszt! Mer nekem oan Tass Miskák! (Nagyot üt ököllel az asztalra) nekem ojan himmi-hummi Tass Miskák! (Ujra nagyot vág az asztalra s öklét a lány arcza elé tartja) nem zavarognak a vizembe… Érted? He? Megértetted! A ki szabta, varrta, kaptafa varga! (Rémesen forgatja a szemét.)
Lizi (feláll, elfordul s konokul hallgat.)
Jóska (szintén hallgat kis ideig): Csak ezt akartam mondani.
Lizi: Ugyi. Hátha én azt akarom mondani, hogy hallom miféle jóféle bájitalokat tud kotyvasztani valakinek a nagymámija. De tán nem is igen kell fáradni még avval se, hogy a gatyaszárba hajat varrogassanak, – elvígezi azt más is könnyebben, az igézést avval a két pislákoló kancsi szemével.
Jóska (megrőkönyödve): Mit petyegsz?
Lizi: Azt, hogy nem kötöttelek kötéllel a nyakamba. Mehetsz, ha akarsz, csak rajta! Mit bánom én. Ha te a Manczi kisasszonyos miskuláncziáiba bele háborodtál, szabad az ut, szaladj utána. Tisztelem a gusztusodat! (Sirva fakad.) Én nem vagyok utadba. Tudok én még hova lenni. Tizenhatöles a mi kutunk! Gyufát is kapok én a bótba a pénzeheheméhért. (Sír. A bíróné benéz az ablakon.)
Jóska (nagy szemet mereszt, kurtán füttyent, megvakarja a haja tövit): Hászen akkor jó van no. Akkor mit beszílsz. Hásze csak ezt akartam. Csak diskuráltatja itt az embert, a hejett, hogy mingyán magyarúl szólna… No. Még mit nem fognának rám. Éj kutya nyelve van ennek a sok vín asszonynak. Mán még a Manczival fognának hámba. Ne rücskölj mán. (Leül az asztalhoz egy másik székre.) Szaladjon görcsre a nyelve, a ki rám uszított.
Lizi: De azé is, a ki tígedet én rám!
Jóska: Lizi.
Lizi: No!
Jóska: Nem igaz?
Lizi: Mi?
Jóska: Az a Tass Miska.
Lizi (felugrik): Ne menjek haza, ha egy szó igaz belőle. Ne menjek többet haza az apámhoz.
Jóska: A jó vóna.
Lizi: Hát te?
Jóska: Mi?
Lizi: A se igaz? a Manczi?
Jóska: Leesküszöm!
Lizi: Hát igazán nem igaz?
Jóska: Jó is vóna.
Lizi: Úgy látszik, sajnállod, hogy nem igaz.
Jóska: Én?
Lizi: Sajnállod!
Jóska: Jó isten, te jány! Hát ne mírgesíccs mán no! Hát csak nízz mán ecczer tükörbe mán no! Oszt akkor te is megmondhatod, hogy sajnállom-i?… No. Ihun a tükör e! Na. Ne fordídd el aztat a két ragyogó csillagot, mert ojat vágok a lapockádra, te!… Jaj kis pondró! Egyem meg azt a… Pislancs mán ide no! (Átöleli s erővel belenézeti a szeme elé tartott kis bádog zsebtükörbe.)
Lizi (belepillant, kényesen): No ugyan. Akár csak a vasórú bábát látnám!
Jóska: Ó! Te sárgarigó, te! (Zsebredugja a tükröt és átöleli, összecsókolja a lányt.)
Lizi: Nyughaccz? – Haccz békén? – Olyat sikótok.
Jóska (kis ideig szótlan, boldogan öleli; aztán elnéz a hólyagra az asztalon): Ugyi micsoda egy acskó lesz abbul a hójogbul! Mit szólsz hozzá, no, szójj mán egyet. (Otthagyja a lányt s felveszi a hólyagot. Összenevetnek.)
Biróné (belép, velejön Pista, ki egy nagy karéj lekváros kenyeret majszol): Ó a szentek! Ezek még most is azt a ronda disznóhójogot nízik. Lökd mán a szemetre. Ha rálípek, kitaposom, mint a pukkantót. Erigy dógodra. Ott vár a munka az ólba. Lizi, lányom, te meg segíthetnél egy kicsit a menyemnek a komorába.
Lizi: Igenis keresztanyám. (Elsietnek. Lizi visszaszól.) De ídesapám vár…
Biróné: Hadd várjon az apád, az ebugatta. Ugyis az a férfi minden dóga, hogy az asszonyokra várjon. (Jóska és Lizi el.) Mit csinálsz, Pista? Ne szeleskedj. (Pista megczélozott egy legyet a padláson, balkeze mutatóujjával s a jobban egy almacsutkát tart dobásra készen. Mire elhajitaná, nagyanyja elkapja a kezét.)
Pista: Ó csak azt a pőcsiket akartam eltrafálni!
Biróné: Majd eltrafállak én, te kis trafálós fittyfiritty, csak itt nekem sokat trafálgass.
Varju (félénken bejön, utána a biró is jön).
Biróné: Jöjjön csak beljebb Gábor, jöjjön.
Varju: Alássan megköszönöm gazdasszonyom, isz oda ki is jó.
Biróné: Jöjjön csak bátran. (Pista ellenségesen elhúzódik.) Ne félj fiam, bácsi a’! Üljön le.
Varju (kis széket vesz és a sarokba ül): Így ni.
Biróné: Közelebb, Gábor.
Varju: Jó nekem itt is.
Biróné: Tőccs egy pohárral abbul a diólébül. Megájj, majd én, reszket a kezed, még kilöttyinted. (Tölt.) Hát mit mondott Pengő Kovács? Gábor!
Varju: Hát gazdasszonyom, – hé be jó ez! Khm, khm, fájintos kis itaóka.
Biróné: Ebbül csak a kedves emberünk kap. Kell egy harapás kenyír?
Varju: Ó dehogy kell! Ha a számba vón is kiköpném. Dehogy is surolnám le a torkomról ezt a mennybéli jó ízt… Hát mondok, aszonta Pengő Kovács gazduram, hogy a legelőt, mán hogy a falu legelőjét, a hova minden szegíny kihajthatja a bocziját, nem osszák fel, – ű nem engedi.
Biróné: Ű? Hát ki ű, Gábor? Hát ű is valaki? Kend ismeri űtet is, a bírót is, mongya meg, ki ű? Olyan nagy valaki ű? Osztán ha már ű valamit mond, az szentírás? Kenteknek ű hozzá kell járni? Ej Gábor, Gábor, nagy dolog ez!… Hanem bezzeg ugyi ide senki se tette be a lábát? Mi! Hanem hozzá járnak susogni! Hisz e’ valóságos forradalom! No! Úgy is veszik hasznát. Egye meg a fene azt a legelőt. Hát kinek a haszna az, ha felosztják? A szegíny ember haszna? Ugyi nem.
Varju: Nem bizony! Bizony nem!
Biróné: No hát. Azír mégis vót valaki a szegíny emberek közt, a ki eljött vóna? oszt aszonta vóna: Biró uram, nízzen ránk is. Ne oszszák fel azt a legelőt… Mit gondol kend, mit mondott vón a bíró?
Varju: Én csak azt gondolom: jó vón azt tudni!
Biróné: Hát tudja meg Varju Gábor. Tudja meg az egísz falu szegínysíge. A biró azt mongya: jól van! A legelőt nem fogják felosztani! Én nem engedem:… Ő nem engedi! Érti kend? Mindent megteszek, – aszongya a bíró – hogy a legelőt ne oszszák fel, mert a szegínynek is ílni kell. Ezt mondta az én uram. Az én tulajdon uram. Íppen az elébb mondta az én filem hallatára. Úgyi te ezt mondtad?
Biró: Persze hogy azt. Hogy is mondtam vóna máskípp?
Biróné: No hát. Jól mondta?
Varju: Bizony jól. (Feláll.) Jól mondta bíró uram. Ha ezt meghallja a közsíg, másik harmincz esztendeig lesz bíró űkeeme.
Biróné: A’ semmi, Gábor. Mindegy az, akárki a bíró. Az a fő, hogy a szegíny embernek legyen benne gondviselője. Mán pég akarki, akarmit mondhat az uramra. Meg Pengő Kovácsra. De aztat nem mondhassa, hogy az én uram nem szereti a szegínt. Meg aztat se, hogy Pengő Kovács szereti.
Varju (mindig közbe akart szólani s most, hogy a biróné elhallgatott, ő is hallgat, mintha most várná a javát.)
Biróné: Oszt’ asse utósó, hogy míg bíró az uram, addig nincs rá szüksíge, hogy megkapja azt, a mirűl itt az írás. –
Biró: A komótba.
Biróné: De bizony, ha csak afféle szegíny ember lesz ű is, akkor bizony sietni kell a kontraktusokat pízzé tenni. A pedig keserves vóna majcsak az egísz falu szegínysígínek. Mer kevesen vannak, a kihez jó ne lett vón az uram, vagy pízzel, vagy más ílelemmel…
Biró: Úgy a.
Varju: Ammán igaz! Úgy is fogja a jó Isten… megáldani írte. No. Istennek ajállom kieteket, bíró uramat, biróné asszonyomat, egísz becses csalággyával. Az Isten íltesse sokájig, míg a Tisza ki nem szárad bokájig. Még ezt a csepp embert is lássam olyan szakállúnak, mint a hétsing szakállú törpét. No, eegyüvök ecczer, mesílek rúla, hogy máskor meg ne ijegygyen a lelkem, ha be tanálom dugni az kípes felemet. Hát ’stenágya biró uram, ’stenágya biróné asszonyom. (Kezet fognak.) Istennek mindenféle fajta jovai szájjanak err’ a kis emberkére is a! Hehehe. Hozzak-i egy czinkét dílután?
Pista: Hozzík!
Varju: Hehehe. Hozok ám. Annak osztán ki lehet típni a szárnyát. Meg madzagot a lábára, úgy ránczigálni, úgy ugrál igyesen. Meg a nyakát kitekerni, hehé, akkor szól czifrán.
Pista: Akkor hozzík!
Varju: Hí, de még miet hozok! Oan nem termett három gacsitojásba, kilencz nyúl árnyíkjába, tizenhárom tetű kukoríkolássába. (Megcsiklandozza a gyereket.)
Pista (kaczag): Másszor is elgyűjjík kend.
Varju: El én! El bizon. De most hipp-hopp! Sillom-topp! Disztószárnyam gyerelő! Most pedig kuss kifelé. Bakk! (El.)
Biróné: Vén pimasz szószátyár. Itt kell találkoznia Hajdók sógorral. Nem birta mán rígen elvinni a csuda.
Hajdók (bejön): Aggyisten! Jónapot aggyík az isten!
Biró: ’gyist’n! (Kezet fognak, mosolyogva.)
Pista: Jónapot Józsi bátyám.
Hajdók: Szerbusz öcskös. (Felkapja s felhajitja a levegőbe. Pista kaczag.) Jó vón madár lenni?
Pista (az ölében): Jó bizony. Asse bánnám, ha disznószárnyam vóna!
Hajdók (nevet): Micsoda? (Leteszi a gyereket.)
Biróné: Az a vén szamár Varnyu beszéli tele a fejét ilyen butaságokkal.
Hajdók: Ahá, mit keresett az itt?
Biróné: Azér hivattalak éppen. Baj van velük. A szegénység le akarja verni a birtokosságot.
Hajdók: Az árgyélussát. Csépet nekik. (Leülnek.)
Biróné: Nézd csak fiam, itt igazán baj van. Pengő Kovács ránk uszította a népet, hogy ha űtet választják meg bírónak, akkor ű ezt teszi, meg azt teszi. Mindent összeígírt nekik.
Hajdók: A ficzfán fütyölőjét. Az attul kitelik. Hej, de csak kapnám ecczer a berek alatt, ott a Taktaparton, mikor senki se láti!…
Biróné: Azt hirdeti, megszámoltat benneteket az erdőeladás felől.
Hajdók: Megszámoltatom én űtet a nemzetsíge felől.
Biróné: Fiam, itt nektek is engedni kell vala mit. Azzal uszítja legjobban a kúdúsokat, hogy azt hirdeti, ha űtet megválasszák, a legelőosztás elmarad. Hát Jóska fiam beszílj a komákkal, haggyák a fenébe azt az osztást, míg meg nincs a választás. Akkor újra elő lehet venni… Mert ha ez rátok teríti a nyelvit…
Hajdók: Nyőjjík rá a tokaji hegy.
Biróné: Egy kis porhintés! Hirdessétek mindenfelé, hogy a bíró visszavonatta veletek a legelőosztást. Mingyán nem bomlik a paraszt.
Hajdók: Bomojjík meg… E’ Sári néném! Ingem válasszanak meg bírónak. Majd én kifüstölöm a czondrát. Ide kék az ilyet bízni! A ki áldója! Hát mán kapások, meg marokköpők igazítsák a falu dógát? De meg is fordult a rígi jó világ. Hun vannak a rígi telkes gazdák? Szedi veszi magát a rugott cselídníp, átvádol Amérikába, teletajicskázza a hárompízes bugyellárisát dollárokval, hazagyün, megveszi a fejünkrül az ereszt. Ű az első! De a ki teremtísit, a mán semmi, ki vót? mi vót az embernek az apja, az öregapja? mán csak a degesz bugyilláris a becsület? Tegyenek engem bíróvá Sári néném, hadd szegjem nyakát ennek a sok sehonnainak. Hát mán még Pengő Kovács is közíjek áll? Egy ijen valóságos rígi telkesgazda nemzetsíg? Itt a világ víge!… De terem még csáti bot!
Biróné: Jaj fiam, nem birunk velük. Megöl a mi űket hízlalja: a kamat.
Hajdók (a fogát csikorítja): Meg a, meg. De csak megharaguggyak, azt a rézfityfiringóját! – kapom magam, dobra vetem ezt az elázott-úszott, nyavajatörte kis birtokot, a mi még megvan, osztán magam mék ki Amérikába (az asztalra üt), oszt’ oan szeker dolláros bankóval gyüvök haza, megveszem a báji kastélyt! De mind kihányom a rongyosokat, mind úrrá tészem a ki gyussal gyütt ez világra.
Biróné: Jól van fiam, de ha igazán kiméccz, tán csak inkább nekünk adod el a birtokodat, ha eladóvá teszed! nem azoknak a rongyongyülteknek. Azír hogy azok tulliczitálnak mindenkit… Csak leszel ránk tekintettel…
Hajdók: Lesz az isten. Az tekint miránk Sári néném csak.
Biróné: No, jó. Lesz a hogy lesz. Neked is píz, a píz. Csak ezt üssük nyélbe, a többire azután is ráírünk.
Hajdók: Meglesz Sári néném. Meg kell lenni. Mert mig biró bátyámuram azt nem mondja: netek, itt a süveg! Addig senki emberfia fel ne merje tátani a száját a bíróságra, a ki sárgacsutorás jebuzeusa van ennek a világnak! Dologra! Istennek ajállom kenteket! Hej de birócsinálló kedvembe vagyok! hogy mán a ganét kihántam az ólbul, nincs is ma más dógom. Ebbül a porontybul ne csináljak egy birót?! Mi? No, legalább egy kisbirót! ’gyisten! (El.)
Biróné: Pista, szaladj csak, hijd be Lizi nénédet. (Pista elszalad. Biró, biróné igen szórakozottak, a férfi pipáz, az asszony motoz, nem szólnak, mig Lizi be nem jön.)
Lizi (jön): Tessék, keresztanyám.
Biróné: Fiacskám, pettyem, majd hogy el nem felejtkeztem rólad. Szaladj haza gyerekem, jaj de összelisztezted magad, még azt hiszi apád, dógot adtam neked. (Leveregeti.) Hát csak mondd meg neki bogaram, hogy tisztejjük, ha átgyün, átgyün, ha nem gyün, nem gyün, de a két tinó eladó. Mentül elébb, antul jobb.
Lizi: Igenis keresztanyám. Mindenjót kivánok. (Elmegy.)
Biróné (leveri a tenyerét, mintha lisztes volna): Na. Ez is megvan. Hadd mennyen minden, a hogy az isten akarattya… (A biróhoz szeretettel:) Ha még most se lesz egyhangu a biróválasztás, ne legyen a neved –
Biró: Sári bíró!
Biróné (torkán akad a szó. Elhallgat, elkeseredik s csendesen leül félre, a kemencze padkájára.)
Biró (borzasztóan fújja a füstöt): Ajaj, mához egy hétre bucskai vásár… Azt a két tinót el lehetne hajtani… Abbul sose lesz jó ökör. Nincsen csontjuk. A szarva formáját se szeretem. Ha megadják a százast, meglehet emelni a kalapot.
Biróné: Száztíz ötven.
Biró: Tiz ötven?
Biróné: A hát. Tán a magam zsebjibül fizettem a pásztort. Meg ingyen adok kötelet a szarvára.
Biró: Jó, no. (Hallgatnak, az öreg füstöl s oda-oda pillant a feleségére. Többször szólna, végre nem állja.) Beléd mi bujt?
Biróné (megrántja a vállát, megtörüli szemét, orrát.)
Biró (feláll, odatopog az asszonyhoz, vállára teszi a kezét, szólna, de elhallgat s tovább füstöl.)
Biróné (megrángatja magát): Erigy mán, ne haragícs… Ne fujd az orromba azt a füstöt.
Biró (bölcsen): Füstölt hus tovább tart. (De azért elteszi a pipát s visszaül a helyére.) Mit pisszegsz?
Biróné (kitör): Ez az én íletem, ez! Megölöm magam; olyanokba ártom magam, amihez más asszony álmodni se tud. Oszt a vígin így fizetnek ki. Ezt érdemlettem én.
Biró: Nono.
Biróné: Mér nem szóltál elébb, míg be nem kolompoltam a falut.
Biró: Hogy szóltam vóna, mikor jól csináltad. Nem vagyok én máriás hunczut, hogy elrontsam a mi jó.
Biróné (kissé megjuhászodik): Hát mit nem csináltam jól?
Biró: Azt hékám, hogy engem meg se kérdeztél, eb vagy kutya, akarsz-i tovább bíró lenni?
Biróné: Hogyne akarna? Még a kék, hogy ne is akarjon.
Biró: Pég hát az könnyen megeshet. Hátha elíg vót mán nekem? Hatvanhét esztendős ember vagyok én… Csinálj birót valamék fiadbul.
Biróné: Csináljon a felesíge. Én ugyan nem fogok a Török Sándor jányábul, se a Tóti Máriébul bírónét csinálni. Nem érdemli aztat tülem egyik menyem se. Eleget kinlódtam magamnak, kinlódgyanak mán űk is.
Biró: No látod. Ezt mondom én is. Hagyjunk mán a fiatalabbaknak is.
Biróné: Vén szamár. Mindig is az vót. Hóttáig se hagyja el a szamárságát. Most, mikor pecsenye jön, feláll az asztaltúl. Nem tudom, hogy lehet jóllakni ebéd víge előtt… Megvót a tagosítás, nem vót jó, hogy biró vótál? Meg az erdőeladás. Sajnállod, hogy a tied lett, a mi a’ lett? Most jön a legelőosztás. Mán nincs étvágyod? Nem szígyelled magad?
Biró: De ha az osztást odaígéred a szegínysígnek.
Biróné: Ne tettesd mán magad! Ne tettesd! Szeretem az ilyeneket. Tán nem csínálják meg a nagy gazdák a te ellenedre! Biz én nekem nagyon fáj a fogam rá, hogy egy kicsit kikerekítsük a Rétekalját. Ó be gyönyörű egy táblát lehet lesz hozzá hasítani a közlegelőbül. Csak a jedzővel kell egyességbe lenni. De ha nem vagy biró, köpnek rád!
Biró: Jó van Sári, jó van. De meglásd, nagyobb legelőt veszítesz, mint a mit nyersz. Pengő Kováccsal nem lehet csak úgy kukoriczázni. A mit az ecczer a fejibe vett… Én ugyan szívembül-lelkembül utálom a czudar kutyát, a komisz garasos kupecczit, – de a Lizije, Sári, az fájn kis jány. Ha űtet nem szeretem is nászomnak, de aztat szeretném menyemnek.
Biróné: No bizony nincs is több jány a világon. De belehabarodtatok ebbe a mázas csuporba. Kap a mi fiúnk akár papkisasszonyt.
Biró: Nem kell nekem se papkisasszony, se más kisasszony, csak a Lizi. Mer a Jóskának se kell. Oszt Pengő Kovács nem Sári bíró. Ha az ecczer árát szabja, meg is veszi. Pedig én belelátok a veséjébe. Nagyon ráéhezett mán a biróságra.
Biróné: Vár, ha muszáj.
Biró: Nem vár a!
Biróné: Nem?
Biró: Aligha. Kiszámította az a maga idejit.
Biróné: No meglássuk.
Biró: Iszen persze hogy meglássuk. De ujfent csak aszondom, hogy jól ismersz. Sári bíró vagyok a világ előtt, de előtted nem vagyok. Én neked ez világon mindent megcsináltam, amire csak szádat feltátottad. Emlékszel, milyen csufságokat vettem magamra a kedvedért. Bár azt az egyet ne tettem vóna, mikor a 87-iki rossz terméskor addig óbégattál a fülembe, hogy az aratók keresztjébül mindbül visszavettem egy kévét… Mindent megcsináltam, meg is csinálok, a mit akarsz. Hanem egyet nem. Ha a gyerekik bóldogsága van bajba, azt nem adom egy marhalegelőér. (Végigmegy a szobán, aztán megáll a biróné előtt, a ki elhallgatva, megszeppenve figyel rá.) Hanem addig se bú, se kár. Minden jól van, jól csináltad öregem. Anyjukom, vén csontom. (Megveregeti a hátát.) Szikkadt óldalbordám. Héj be elég vóna tíz asszonnak az eszed.
Biróné (boldogan hallgatja, egyszerre fölriad): Nono, csak még ne siess. Hallom már a krákogását annak a zsivánnak. De most már osztán te állj sarokra, mert Pengő Kováccsal nem asszonynak való perbe szállani.
Biró: Jójó, nem tanált ki még olyat Sári, a mit a biró meg nem tudott vóna csinálni. (Összenevetnek.)
Pengő Kovács (jön): Aggyon az isten áldást, bíkessíget.
Biróné: Aggyon isten. Isten hozta nálunk, kedves keresztkomám uram.
Pengő Kovács: Köszönöm, magam is igyekeztem kedves keresztkomám asszony. Hogy vannak ijenkor. Mi dógozódik, sütődik, főződik?
Biróné: Hát csak ípp hogy megvagyunk nagy csendessígbe, még a víz is megposhad nálunk, nincs a mi zavarja.
Pengő Kovács: Az a jó, az az egíssíges. Csak soha ne legyík háborúság.
Biró: Bolond beszéd, koma, ha háború nem vóna, mi lenne a világbul. Most is az a baj, hogy már rígen vót 48, nagyon elszaporodott az emberi fajzat, muszáj egymást enni, ha mán a muszka nem esz bennünket.
Pengő Kovács: Az is valóigaz, kedves biró komám uram! (Nevet.)
Biróné: Tegye le azt a gubát, kedves komám uram.
Pengő Kovács: Elbírja a birka is a gyapját kedves komámasszony.
Biró: Azt is megnyírik níha koma.
Pengő Kovács: Eleget is sajnájja, béget az ojankor.
Biróné: De nincs is itt elég meleg úgyi?
Pengő Kovács: De jó meleg van. (Leteszi a gubát.) Hej lehet melegsíg, szíp bogja fák vagynak az udvaron!
Biró: Másnak az udvarán is van!
Biróné: Egyformán tőtt az erdőbűl.
Pengő Kovács: Há’, ha egyformán tőtt vóna. Akkor jó vóna! Akkor tudom nem alkudnánk a két tinón, csak belenyulnék a lajblizsebbe, oszt azt kérdeném – hogy adik? (Leülnek.)
Biró: Kérdeni se kell azt, csak fizetni.
Pengő Kovács: Ha vón mibűl. De még nekem nem szógált a szerencse… Hát tán csak nem tartják magukat még most is a három ötvenesnél?
Biró: Egy hét óta mennyit hízott az a marha. Tán azír eresszük lejjebb az árát?
Pengő Kovács: Vín kutya kend bíró komám. Még a szárazmínkűt is meg akari fejni.
Biró: Meg biz én koma, ha hagyi magát.
Pengő Kovács: Jól teszi. De azír két ötvenes mindig elíg azír a két bocziír. Egy százas mán uras fizetsíg!
Biró: Hm. Az még a csordásnak is kicsi bér. Ojan csontú marhákír. Csak a szarva míjen lesz annak! Két esztendőt se adok neki, 500 pengőt ér darabja.
Pengő Kovács: No. Párjáír is sok lesz. Nincs nekem olyan szerencsém, mint másnak. Megírem, hogy 500 helyett ötöt kapok írtek. Ha ötön el nem viszik… Peig csak ezután gyün velek a baj, eddig a pásztor meg a jó isten vót a gondviselője.
Biró: Iszen ha a debreczeni kollégyiumot is kijárta vóna, nem ennyi vón az ára.
Pengő Kovács: Hehehe. Vagy ennyi se.
Biróné (Az asztalon levő tál pattogatott kukoriczát elébe tolja): Tessék komám uram.
Pengő Kovács: Köszönöm, nem ílek vele. Én mán csak úgy vagyok, hogy „jó nekem a hús is.“
Biróné: Peig e jó helyrűl kőtt. A kied jánya hozta. Ej istenem, be drága jó kis jáncseléd. Úgy szeretem mint a magamét. Hát még a fiam!
Pengő Kovács: Az én jányom is jó szívvel van a Jóska gyerekhez.
Biróné: Vettem észre. A genge jószág tán még utána is halna, ha ez a bolond fiu másra kacsintana vagy egyet.
Pengő Kovács: Nagyon összeszoktak. A Jóska is hamarébb elmenne a burkusháborúba, minthogy más jánhoz kínszerítsík.
Biró: Hát, mán az én fiam azt teszi, a mit én akarok.
Pengő Kovács: Az én jányom is. Magam nevelése… Na. Avval a tinókkal mi lesz hát?
Biró: Megmondom. Látom, azt a harmadik bankót nagyon nehezelled. Isten neki, szakasszuk ketté. Fele essen ide, fele essen oda, – fene essen bele.
Pengő Kovács: Nem úgy lesz a bátyámuram. Mer nem ugy mírik az igasságot, nem arasszal, se nem réffel, se nem víkával. Nem igassággal mírik az igasságot. Hanem ököllel. Mámost nízzük csak össze a mi két öklünket. Láti kend az enyimet, mien csontos, kemíny, – a kendé meg mien puha, erőtelen. Huszonhárom esztendeje ül kend a husos tálnál, csak kanalaz. Kend mán el is puhult, mer ídes bor kell kendnek, ha bemegy a városba az urakkal, pukkanós bor! De nekem a ríti viz is jó vót eddig, mint a bíkának, meg a bikának. Azír vagyok én ilyen fene bika, mer én minden garasír megverekettem, hát drága nekem a garas. Kend meg csak ípp hatta, hogy hadd gyűljön ott a komótba… He, he, he. Drágább nekem a píz, mint kendnek. Azír ne lelketlenkedjék velem. Aggya ide a százasír azt a két kis sovány boczit.
Biró: Tán hogy igy papolsz. Stólának hagyjak egy ötvenest.
Pengő Kovács: Felit mán lehatta! Jó, no. Isten neki fakereszt. Hogy öröme legyen benne, hogyha mán ennyire nőttek azok a boczik, isten irgalmábul, ingyen pásztor kezin, falu gulyájába, – hát mondok, hogy mégis öröme legyen maguknak is bennek: ráadok még egy tizest! (Kezet nyújt, parolára. A biró belecsap.)
Biróné: Levágom, de rádást kell adnod öcsém! Hun a kötél ára? Ötven grajczár!
Pengő Kovács: Ihol e. (Kiszámolja a pénzt. Elébb az ötven krajczárt a biróné markába.)
Biróné (megköpködi a pénzt): Fí, fí, apád, anyád ide jöjjön.
Pengő Kovács (leszámolja a bankókat): Na. Dicsértessék az Uristen ő szent felségének a neve. Szóljon ki néném az ablakon, hajtsák át azt a két tinót hozzám.
Biróné: Elébb áldomást kell rá inni. (Tölt a dióléből, aztán kimegy.)
Biró: Jó két ökörborjut kaptál, öcsém.
Pengő Kovács: Gyenge csontja van, úgy nízem.
Biróné (visszajön): No, ha már ez megvan, egyuttal megalkudhatnánk a másik boczira is! Ugye kedves komám, arra a drága szíp kis üszőboczira! arra az én kedves lelkem keresztjányomra. (Vállára vereget.)
Pengő Kovács: Hát iszen eladó. He-he-he.
Biróné: Mit akarsz vele öcsém?
Pengő Kovács: Mit? Jókedvembe vagyok. Megmondom… Hát én ugyan vele adom minden rétyenruttyomat, fődeimet, kaszálóstul, legelőstül, házamat, butoromat, még akar a fehérgunyámat, meg az ócska szeredásomat is. He-he-he. Hozzám gyün lakni a vejem, mindenem az övé.
Biró: Sok lesz az nekünk.
Pengő Kovács: Sok?
Biróné: Ajaj, nagyon sok!
Pengő Kovács: No hát akkor kedves ídes komámasszony, kend is adhat rádást, egy ökörvezető kötelet.
Biróné: Mi lenne az?
Pengő Kovács: Mi?… A bíróság!
Biróné (dühbe jön): Bolond kend Pengő Kovács.
Biró (ráförmed feleségére): Hogy vón bolond! Nem látod, hogy csakúgy füstöl belőle az ész.
Pengő Kovács (vörösen): He-he-he. Pég itt csak egy ész füstöl biróbátyám, de ott, (rámutat a biró fejére) kettő!
Biróné (mézédesen): Öregem, apjukom, ugyi elfelejtettem neked mondani, hogy Zsuzsi néni azt suttogta ma reggel a filembe, hogy hallja, a mi fiúnk igen utána vetette magát az ő Manczi unokájának. Hát hogy neki nincs ellenére a dolog; de még inkább azt fogadta, az esküvőkor testámentumot tesz, mindenét rájuk örökíti.
Biró: Rajtam nem mulik, csak a gyerekiken. Én nem szólok bele, ha ők így akarják, hónap is megeshet a kézfogó.
Biróné: Persze, a bíróválasztás után, a lagzin egy füst alatt ellakhatjuk a jegyváltást. Már az csak biztos, hogy egyhangu lesz a választás.
Pengő Kovács: Hát én mondtam-é, kedves biróné komámasszony, hogy ha a falu, a hogy suttogják, hónap rám tukmálja a bíróságot, egyúttal a Liszkát a lakzin elkendőzzük Tass Mihály öcsémmel.
Biróné: Úgy? Jó egészséget hozzá.
Pengő Kovács: Hasonlókíppen… Hát akkor mehessünk.
Biró: Isten hírivel.
Pengő Kovács (míg a gubát veszi felfelé, az ablakon kinéz): Hé, be jó két tinó. Hogy lípnek hozzámfele. Nígy esztendős korára, – biz igaza van kedves komám, – eggye-eggye megíri az 500 pengőt.
Biró: Gyenge biz annak a csontja. Sose lesz belőle embersíges marha. Tán bolond lettem vóna máskíp eladni.
Pengő Kovács: Majd elválik. Ha sajnáli kelmed, visszaadhati a pízt.
Biró: Ha sajnálod, te is itthagyhatod.
Pengő Kovács: He. He. He. (Kezet nyújt.) Azír nincs harag.
Biró: Mír vóna? Láttam én mán karón varnyut.
Pengő Kovács: Sz’ippa!
Biróné: Rádfül a guba!
Pengő Kovács: Biz itt jó melegsíg van. Ej jó kis erdő vót a Gyertyámos. Szeretném megszámoltatni a ki eladta!
Biró: Hát az ídesapádat, ebadta.
Pengő Kovács: He. He. He. Jóegíssíget. (Elmegy. Biró, biróné összenéznek. Igen dühösek, az asszony toporzékol.)
Pengő Kovács (bekopogtat az ablakon. A biróné kelletlenül kinyitja.) Igaz a! Nem gyünnek el hónap hozzám a bírólagziba? Meg a kézfogóra? Kedves bátyám, Sári bíró?
Biró: El én. El én! Ha te is elgyüsz arra, hozzánk. Ídes öcsém, pakfonkovács!
(Függöny.)