Sok minden

ma és tegnap is gyermeknap volt. A legújabb kor kalendáriumát cifrázza a gyermeknap, négy vagy öt esztendeje mindössze, hogy az esztendőből egy-két hétköznap gyermeknappá küzdötte fel magát. Hogy néz ki egy ilyen gyermeknap, kedves olvasó? Az ég kék, a lomb zöld, az időjárás enyhe, helyenkint csapadék s a Váci-körúttól az Oktogonig menni egy félórába kerül, mert minden második lépésnél rám mosolyog egy hölgy, s kellemes mosolyát kellemetlen zörgés kiséri, ami egy aprópénzzel töltött perselytől származik, amelyet a mosolygó hölgy rázogat az állam alá. A keblemben szunnyadó könyörület ijedten serken föl a szigorú zörgetésre, hamar a zsebembe nyulok és a perselybe dugok egy koronát, abban a hiszemben, hogy ezzel osztán vége az elhagyott gyermekek szenvedéseinek. Nem, mondom, két lépés után megint éheznek és fáznak a szegény gyerekek, mert megint zörög egy jótékony angyal, aki nemcsak mosolyog, hanem már néhány barátságos szóval bátorít az adakozásra.

A harmadik hölgy már kapacitál, a negyedik szónokol, az ötödik pajzánkodik, a hatodik utánam szalad, megfogja a frakkomat, a hetedik gáncsot vet, a nyolcadik pányvát dob a nyakamba, a kilencedik revolvert szegez rám, Hands off-ot kiált és megmotoz, – az Oktogonon már egy krajcár nélkül állok e nagy világon. Oh Istenem, nem akar ez panasz lenni, az elhagyott gyermekek valóban elhagyottak, mert elhagyják őket, a hölgyek önzetlenül rázzák a nehéz perselyt, én meg, mint felnőtt és el nem hagyott ember, nem leszek szegényebb nagylelkű adományaimmal. És te se leszel szegényebb, úgy-e, kedves polgártárs, hát nincs mit haragudni, sőt szimpátiánkat kell kifejeznünk ez enyelgő és erőszakos hölgyek iránt, akik a gyermeknapokon megostromolnak. Te, polgártárs, nyugodt lelkiismerettel fekszel le, mert jót tettél és azt hiszed, hogy elfojtottad a világ nyomorát és szenvedését, és ezt a jó és öntudatos érzésedet ezeknek a perselyes nőknek köszönheted, mert magadtól aligha szaladgálnál a gyermeknapon, hogy hol kell átadni adományodat.

Azonkívül, kérlek alásan, abban a városunkban szokatlan örömben is részed van a gyermeknapokon, hogy az utcán ismeretlen hölgyekkel cseveghetsz, tréfásan és ártatlanul, kapsz mosolyt egy ismeretlen asszony vagy kisasszony ajkáról, társalogsz vele, az idegennel és titokzatossal, élvezed feléd repkedő szavait és kacaját. Nem jártam arra, a merre a grófnék gyüjtöttek, arrafelé alkalmasint diszkrétebben folyt a jótékonyság, de az Andrássy-úton oly derült és könnyű modorban folyt az egymásnak be nem mutatott nők és férfiak diskurzusa, hogy egy kis ideig abban az illuzióban éltem, mintha a párisi mi-carême-en vagy a nizzai karneválon járnék vagy valami ódon génuai estén, amelyet Musset énekel meg, azt mondván a víg olasz nőkről:

Mondom, tetszett nekem ez a kis kedves hazugsága Budapest életének, s remélem, minden esztendőben eljön ez a két kedves nap, mint ahogy mindig lesz megfelelő számú elhagyott gyerek Budapesten.