Egész héten a suffragette-ekbe
botlott a szemem, amerre csak jártam a fővárosban. Utcán, vendéglőben, cukrászdában, autón, kocsin s a Margitsziget virányai közt sétálgatni láttam csapatosan és párjával ez idegen arcú, nyári ruhás, különös koros hölgyeket, akik életük borulatán a nagyvilág minden részéből idezónáztak üdvözölni egymást s ünnepelni valami közös elvet, vagy eszmét, vagy célt, vagy minek híjják. A legtöbbet együtt az Operában láttam vasárnap este, amikor tiszteletükre díszelőadást rendeztek. A »Szöktetés a szerályból« című daljátékot mutatták meg a suffragetteknek, ó Istenem. Egész este az ifjú szerelemről zenélt nekik Mozart Amadeusz, az elválasztott kis szívek fájdalmát sírta édesen, s az egyesülés végtelen örömét trillázta. A színpadon meg gyümölcsök és rózsák ragyogtak a Szelim pasa kertjében, hajporos, térdnadrágos szép fiatal lovag epekedett, csókolózott a szerelmes rabnővel, meg holdfény fehérlett a romantikus égben, gitár pengett s létrán szöktették a magos ablakból az elzárt kedvest, és virágos csónakon, zengedező dallal, ölelkezve távolodnak a párok valahová messze, a boldogság opál szigete felé.
Ott ültem a nézőtéren, a szerelem felé sóhajtva, s ott ültek a nézőtéren a suffragette-ek, akiknek a Mozart-operát játszották, s a szívük a női szavazati jog után áhítozott. Oh nem, attól féltem, hogy ha a függöny lemegy s a nézőtéren világosságot csinál a csillár, csupa kisírt szemet fogok megpillantani, e furcsa, magányos, jelvényekkel felcifrázott hölgyek egymásra borulnak a páholyokban, meg a földszinten és hangosan fognak zokogni. Nem tapasztaltam semmi effélét, az idős hölgyek vígan diskuráltak, sétálgattak derült estélyi ruhájukban a büffé frisseségei felé.
Soknak közöttük rövidre van nyírva a haja. Micsoda kimondhatatlan különösség van ezekben a rövid hajat hordó nőkben… eszembe jut gyermekkoromból kis városunk egy különc öreg kisasszonya, akinek ilyen kurta haja volt, aki száraz és halvány nő volt, magában lakott egy nagy cserepes házban, a zsalugátereit nappal is becsukta s a kertjébe se lehetett belátni, mert magas kőfal vette körül, a kőfal tetején még szegek is meredeztek. Csak estefelé lehetett látni, akkor fekete ruhában, pálcával a kezében végigsétált egyszer az utcán. Mi baja-bánatja lehetett e kurtahajú régi nőnek s mi véleménye lehetett a világról? És ezek a kurtahajú idősödő nők, akiket e héten láttam? Mit akarnak? Választójogot a nőknek? (Minálunk még a férfiakéról van szó.) És örülnének, ha most rögtön megkapnák a női választójogot? Nem, akkor kétségbeesnének, akkor vége lenne életük lázának, mulatságának, egész értelmének. Se férfi, se gyerek, se öleb nincsen, nagyon kell a feminizmus, s mindaz a vita, harc, büntetés és vicc, ami vele jár. És ha két ilyen rövidhajú művelt s fenkölt nő a fák között sétál és leülnek egy padra beszélgetni, mit mondanak egymásnak? Megkérdi-e egyik a másikat, mi történt a szívével ezen a világon?