Nyár.
A Weingruber előtt vagy, kedves olvasóm, vagyis képzeld, hogy ott vagy. Este van, vacsora után, a nagy terraszt ellepte a publikum, olyan sűrün vannak, hogy asztal, szék nem is látszik, csak tömött tömege a felső testnek s a fejeknek, amelyeket két csoportra oszthatunk, úgymint női és férfifejekre. Duzzadt fehér bluzok, Girardi-kalapok és rengeteg pohár víz. Mindezek ülnek és a katonazenét hallgatják, amely a bejárat mellett játszik a terrasz szélén. Ennek a katonazenének van egy másik hallgatósága is, a kávéházzal szemben, a sötétedő liget szélén egy rakás szegény ember áll és potyára élvezi a katonazenét. Szegény emberek és szegény feleségeik és szegény gyerekeik. Állanak, hallgatnak, mert szól a zene, egy-egy gallértalan apa kisgyereket tart a karján, a gyerek körülöleli az apa nyakát gallér helyett. Az álló közönség mögött egy pár pad van, a padokon azok a boldogok ülnek, akik leghamarabb jöttek. Az egyik padon egy fiú meg egy leány ül, gyere ide, állj mellém és nézd meg ezt a párt a szegény emberek közt való résen át, a ligetben, késő este a Weingruberrel szemben, mikor játszik a katonabanda. Nézd meg ezt a fiút széles szélű barna kalapjában, elől felgyűrve, hátul legyűrve. Fekete kabát van rajta, oly széles kivágással, mint a szmoking, nyitva van s zöld ingének kemény plasztronját feltárja. Amerikai gallér van a nyakán, a gallér alól keskeny lila nyakkendő fut lefelé, mint a lénia, a nadrágjába. A nadrágja fehér vagy ahhoz hasonló, az alja fel van vasalva, kínzó árnyalatú lila fuszekli látszik a nadrág széle és a fekete amerikai félcipő közt, amely gummisarokkal van díszítve, mint a magyar mágnás, meg angol lord cipői. A fiú arca borotvált, a füle mellett rövid pakombart ugrik az arcára, mint a szevillai pikadoroknak. Ajkai közt cigaretta lóg, s jobbkarját a leány jobbvállára tette, a kéz feje lenyúlik, s a leány jobb mellecskéjén nyugszik. Ez a fiú a csábító.
Budapestnek és a nyárnak gyermeke, nem igen találod ki, mi a foglalkozása, alkalmasint ki is csúszott már a pályából, amit elkezdett, s most a moziszínészet, a kabarétagság meg az éjfélutáni parkett-táncosság ábrándjai kergetőznek a fejében. Tolvajnyelven beszél, a Bohém-kávéházban étkezik abból a pénzből, amit a lórum-játékon veszít. Egy kupléját állítólag elfogadták a Magyar Műszinkörben.
A leány, aki mellette ül, fehérben van, kis gyűrött bur kalap a fején, csak a harisnyája fekete s a cipője sárga. Tizenötesztendős lehet, nyúlánk, s arca kedves és megjegyezhetetlen, oly könnyű az egész teremtés, mint egy pelyhe a pongyolapitypangnak. A Munkás-utcában laknak, vagy a Szerecsen-utcában, vagy a Koszorú-utcában. Otthonról egyszerüen elmegy és késő éjszaka jön haza. Eleinte megpofozták ezért, de a fáradt szülők elúnják pofozni. Csak nem ölhetik meg, mert csavarog, nem igaz? A leányka is tud már egy pár szót az argot-ból és úgynevezett jassz-leánynak hiszi magát. Délután a Sziklai színházában ujjong, este az amerikai hullámvasúton sikoltozik és aztán ráül a forgókerékre, amelyről boldogan csúszik le, lehetőleg magával rántva a szomszédját. Lelke tele van szemtelen jókedvvel, szája viccekkel és dalokkal.
Az utcán utána kiált egy embernek: »Izé, mondja csak…« Az ember visszafordul, de ő már a csábítójával beszél. Az ismerőseitől azt kérdi: »Mi van azzal a vízzel?« »Milyen vízzel?« »Ami a fejedbe van!« Ha dudol, azt dudolja: »Vizitbe hívtam doktor Kelement, ő persze belement…« A merengés perceiben a Holnapután című sláger zenéje és szövege árasztja el szívecskéjét. Kilátása a Kis-színkör, álma a Casino de Paris, egy tánc és egy costume, fantáziája legfelsőbb régióiban, changeant felhők közt Solti énekel. Ennek a kis jasszleánynak valahol a Hermina-úton fel lehetne állítani pajkos kis szobrát, mint Párisban a bájos Montmartreoisenak.
Hogy került össze ezzel a fiúval, aki itt a a tenyerét a mellecskéjén tartja és cigarettázik és uralkodik a kis leány lelkén a katonazene mámorának cimboraságával? Egy omnibusztetőn vagy előadás után a ligetben találkoztak a tavaszon, a szél hozta őket öszsze, mint a porzót meg a termőt. A leány most van csábítás alatt s az érintetlenség napjai meg vannak számlálva. Azután a fiú otthagyja. Rögtön. Egy hónap mulva a leány meglátja a fiut és odakiáltja neki: »A fene egye meg a pofáját.« Azután elfelejti.