Tegnap bezártak
egy embert Pesten. Egy szimpla úriembert, aki köpcös termetén közömbös szabású szürke meg barna sacco-öltönyt s vasárnaponkint kétgombos jaquette-et hordott csíkos nadrággal, keményített fehér inget az ingujjra gombolt manzsettákkal, dupla gallért és a gallérban gyárilag összevarrott unalmas kis csokrot, a haját meg nullás géppel nyíratta, mert kopaszodni kezdett. A lenyírt fej közepén az apróhaj alól kifehérlett a fejbőr, ahogy a fiatal vetésben látjuk feketélleni a földet ott, ahová kevesebb mag hullott. Egy kis pocak is tolakodott már a mellénye alá s a mellény egyik gomblyukán átbújva, kétfelé sétált a két mellényzsebbe az arany óralánc, a polgári érzések aranykoszorúja. A jobbkeze középső ujját szelíd jegygyürű ölelte szorosan. Hogy bele vannak nőve ezek a karikagyűrűk a férjek megvastagodott ujjába. Bizonyosan a természet rendelte, hogy a férjek ujja megvastagodjon, hogy mindig érezzék a jegygyűrűt, ahol az ujj nem vastagodik meg, ott a gyűrű lesz szűkebb magától és szorítja, szorongatja, inti, félti, fenyegeti a férj és családapa ujját. Harminchárom esztendős most az az úriember, akit tegnap bezártak vagy ridegebben szólva, letartóztattak. Arca, termete, tekintete, hangja, ruházata olyan, mint azoké, akik életüket egy bizonyos hivatalban, egy bizonyos háromszobás otthonban, egy bizonyos kávéházban, egy bizonyos pártkörben, egy bizonyos nyaralóhelyen forgatják szabályos időközökben, míg meg nem halnak és egy bizonyos kellemesen megható formájú, virágokkal szépített domb alá nem feküsznek le a feltámadás reményében.
Hát ezt a rendes, boldog úriembert, aki semmi különösebb dicsőre és végzetesre hivatva nem volt, tegnap előzetes letartóztatásba helyezték a rendőrségen. Elébb kihallgatták és a szimpla úriember szimplán elmesélte, hogy kártyázott, nyert, azután vesztett, azután megint vesztett, azután mindig vesztett, azután ide kapkodott, azután odakapkodott, és végre harmincezer koronát kért valakitől valami alapításra, mert alapítani akart, de mégsem alapított, hanem ezt a pénzt is elvesztette a baccarat-asztal mellett.
A szimpla úriember vallomását szeretném szóról-szóra leírni és elküldeném a hatalmas Balzacnak, ha a hatalmas Balzac élne. Elküldeném mellé a budapesti kártyaklubok termeinek fényképét s néhány adatot írnék a pesti kártyázó világról, mi a mestersége egy-egy játékosnak, mennyi időt töltenek a klubban és mennyit egyebütt, miket beszélgetnek maguk közt, mennyit és hogyan foglalkoznak a nőkkel, mennyit törődnek az évszakokkal, a művészetekkel, a nagyvilággal, min gondolkoznak, mikor késő este a vendéglőben vacsora után a szivar füstkarikáit nézik vagy a mulatóhelyen a pezsgő mellett összedugják izgatott fejüket. Közölném Balzaccal, hány foknyira síklanak félre arcvonásaik évről-évre, meg milyen arányban hull a hajuk, meg mindent. Vallomása után a tegnapi szimpla úriemberrel közölték a letartóztatási határozatot és a szimpla úriember olyan szimplán, ahogy beszélt, bement a részére kijelölt zárkába és rendesen lelült, kétfelé emelvén a jaquette-ja szárnyait, mintha nem is ő lenne az, akivel ez a rendkívüli dolog történik.