És fölemeltem a pálcámat
és gyengén megütögettem a fának a legalacsonyabb ágát s a levelek lehullottak az ágról a földre, mint a hó. Mintha nem is lettek volna az ághoz nőve, csak oda lettek volna téve. Tovább sétáltam, jobb kezemben jártatva pálcámat, a levelek ártatlan hóhérját és eszembe jutott egy halovány álom, amelyet már régen álmodtam. Mintha a határban őgyelegtem volna és a töltés mellett fenn a telegráfdróton egy sor fecske ült volna. Megállottam és néztem a fecskéket. Mind mozdulatlanul ültek a dróton és hang nélkül. Egy se csicserítette el magát és mind egyformán oldalt horgasztotta a fejét. Mintha aludtak volna. Azt mondtam: ssss! – de a fecskék meg se moccantak. Nekidűltem a telegráfoszlopnak és jól megráztam. Erre a fecskék mind lehullottak a lábam elé. Lehajoltam hozzájuk, akkor láttam, hogy a fecskék mind meg vannak halva. Míg a halott fecskék fölött gyászoltam, a síneken elzúgott előttem az expresszvonat, csupa szalonkocsiból állott, hatalmas ablakokkal és az ablakok mind ki voltak világítva, pedig nappal volt. Az alatt a pillanat alatt, míg az expressz elkáprázott előttem, láttam, hogy a szalonkocsik mennyezetéről, csillárok gyémánt fürtjei csüngnek és a csillárok alatt estélyi ruhás hölgyek és urak keringőznek rózsaszín mosolylyal, mint a viasz. Vannak sokkal hosszabb és sokkal mulatságosabb álmaim is, nagyon sokat álmodtam össze és mind elmesélném, ha egy más világban élnék, ahol az emberek másformán érintkeznek. Ma szeptember elseje van, szeptember. Miről beszélgetnek önök ilyenkor, s miről gondolkoznak, a messzi társadalomban, társadalmunk külön-külön osztályaiban, melyeket mély sáncárkok választanak el egymástól s az árkok feneke hegyes karókkal van beültetve. Alkonyodik. A nedves gyepszélen szentjánosbogár smaragdja csillan meg, gyönyörködném benne, kialudt. Az égen a felhők kileshetetlen vonalakban változtatják a formájukat, széjjelúsznak és elmulnak és az ég megfoghatatlan színei összeolvadnak, kékülnek, szürkülnek, minden elborul. Mindennap ősz van, az alkonyat a napnak ősze, mondta egy francia poéta.
Később egymásután három csillagot láttam lefutni. Az első rézsútosan felfelé szaladt, mint egy vágy, a második vízszintesen repült egy másik csillag felé, a harmadik aléltan hullt lefelé. Benne lesz vajjon holnap a lapokban ez a három csillag? Vagy mindez nem fontos? Szeptember… új könyveket kellett venni, sárga meg zöld füzeteket, keskenyet szótárnak és széleset írásbeli feladatok számára. Meg rajztáblát, léniákat, körzőt. Milyen izgalmasak voltak az új, tiszta, felvágatlan könyvek. A fedelük papir volt, s a sarkukon jól esett végighúzni az ujjamat. Beírtam a nevemet a könyvekbe, s ráírtam a nevemet a füzetekre, meg a rajztáblára, meg a léniákra, s a nevem alá, hogy hanyadik osztályba járok. Milyen ünnepélyes volt a körzőtok, mikor kinyitottam, s keskeny bársony ágyaikból kivettem a fényes acélkörzőt, a srófos tushúzót, a szögmérő üres félholdját s az elefántcsontból való kis milliméter-vonalzót. Milyen szépek voltak az új léniák, a fejeslénia, amelynek a vékony pengéjét úgy lehetett suhogtatni, mint a kardot, meg az egyenes lénia, amellyel a combunkat veregettük, mily furcsa volt a szabadkézi rajz-lénia ellipszise, a beléje lombfűrészelt szabályos hézagokkal. Mily jó szaguk volt az új léniáknak és milyen finom illata volt a ceruza fájának, ki emlékszik?