DUFLA POFON
SZEMÉLYEK:
- FERI
- MARI
- BOSZORKÁNY
- ANDRÁS BÁCSI
(Parasztszoba. Fehér falak, egy ágy, egy sifon, asztal, négy szék, karos lóca, láda; minden butor vadonat új, most hozták a vásárról. A falon tükör lóg és két új szent kép, rossz szinnyomat.)
ELSŐ JELENET.
(Feri jön, maga után huzza Marit. A szoba egészen sötét, Feri egy istálló lámpást hoz.)
MARI.
(Pusmogva, motyogva, dühösen morog.) A fene egye meg a marháját!
FERI.
Mi!
MARI.
Az Isten döglessze meg azt a marha eszit.
FERI.
Na, itt már nem érnek utól a lakodalmasok! Nem is gondolja a násznép, hogy hova szaladtunk. Gyujtsd meg a lámpát. (Ő maga gyujtja meg.)
MARI.
(Mind a ketten paraszt lakodalmi ruhában vannak. A Mari fején olcsó menyasszonyi fátyol, csinált mirtussal. Fehér ruhában van, amelyen nagy sárfoltok látszanak. Kétségbeesve nézi, mi történt a ruhájával, simítgatja magát.) Mikor egy koronát fizettem minden méterért! A csipke is mind lemállott rulla! (Felemeli csomóba fogva a sok szoknyája alját, hogy a lábszára is látszik.) Hét krajcár vót réfje! Hééét garajcááár! Hogy az Isten vegye el az eszedet! Te!
FERI.
Ne acsarkodj má, hanem gyere… (Int az ágyra.)
MARI.
Kellett nekem, mikor legjobban táncolhattam volna! Oszt e csak megfog, ez a marha, oszt elvisz a lakodalmombul!
FERI.
Há persze, hogy el. Mikor én mán nagyon szeretnék szeretni.
MARI.
Csak úgy elszöktet, oszt visz árkon-bokron, fuss bolond! Hogy az Isten…
FERI.
Szóltam, hogy ugorgy az árkon! montam én, hogy ess bele nyakig? Úgy beledül, mint egy zsák.
MARI.
Segíthettél volna. (Leveti a szoknyáját s nagy gondosan felakasztja a falon a fogasra. Azután az alsó szoknyát is leveti, mert az is vizes. Azt is felakasztja. Még vagy öt szoknyát levet, mert mind vizes. Mindet sorba akasztja a fogasra, hogy megtelik vele minden fog, A szoknyák mind másszinüek, de mind rikító, minél alsóbb, annál piszkosabb.)
FERI.
(Oda se néz.) Azt hiszik azok, hogy csak felszöktünk a padra! Most biztosan felgyujtják a pallást, ha keresnek. (Röhög.) Majd én a padra viszem a menyecskét!
MARI.
(Még mindig a szoknyáival van elfoglalva.) Eztet még az első áldozáskor kaptam, oszt eztet is be kellett sározni. Megtudtam kémélni kilenc esztendőn keresztül, hogy eccer se kellett mosni, osztán most má milyen sáros. (Már csak egy szál szoknya marad rajta!)
FERI.
(Ingujjban filozofál.) Hanem azér jó kis lakodalom vót. Én úgy bepofáztam, hogy még. Hát mán, ha a lakodalmamba vagyok, hát legalább mán csak elfalom a többi nagybélü elől, amit lehet. Ugyis a bátyád, az Andris, maga megevett egy fél tehenet.
MARI.
Soká fognak beszélni erről a lakodalomrul.
FERI.
Az öreganyád, az a vén csoroszlya, az Isten akarhová tegye a bendőjét, az is megevett legalább két forint ára pecsenyét.
MARI.
Hova beszélsz mán, hiszen annak nincs is hasa. Mán egészen beszáradt szegénynek!
FERI.
No csak ne járjon a szád. Ne félj, jól lakott most egy esztendőre. A fene essen bele.
MARI.
Hadd el mán. Ne bándd a nagyanyámat. Szidd a magadét.
FERI.
Hájsze, egy fene; most mán a családba van! Jobb lesz arra gondolni: hogy ágyba tegyük magunkat!
MARI.
Már!
FERI.
Micsoda már! ’sz éjfél!
MARI.
Nem vagyok én álmos!
FERI.
Még csak a kéne! (Ölelgeti.)
MARI.
Hagyj még egy kicsit békén.
FERI.
Jussom van rá! Házas ember vagyok! Nem igaz?
MARI.
FERI.
Megfizettem a templomban! Legalább harmincnyolc pengőmbe került. Nekem jogom van mindenhez.
MARI.
Várjál no!… (Csend. Leveszi a fejéről a menyasszonyi koszorut s leteszi a komótra. Azután zokogva fakad.)
FERI.
(Elámul.) No, né csak… ilyen butaságot!… (Hozzákészülődik, hogy rohammal vegye be a várat s mikor épen derékon kapja a lányt, nagy csattanás. Az ajtóhoz vágott valaki egy rossz cserépfazekat.)
FERI.
(Ijedten áll meg.)
MARI.
(Sikolt.)
FERI.
Az Istenit!
MARI.
(Reszketve.) Mi az?! (Sokáig csend van.)
FERI.
Ej, bánja a fene. (Ujra megöleli Marit. Abban a percben, mikor megint ölbe kapja a lányt, ujabb csattanás.) Megesz benneteket a rosszseb! Mán ide tanáltak. Megkezdik mán a nyavalygást. De majd szétütök köztük. Bánom is én akármit csinálnak. (Ujra neki veselkedik, hogy megölelje a lányt, de most ujra éktelen csattogás. Utána vinnyogás, nyávogás, üvöltés, kukorikolás, amivel a nászéjszakát szokták megzavarni a parasztok.)
EGY HANG KIVÜL.
(Pokolbeli hang, amit a parasztok úgy csinálnak, hogy csizmaszárba beszélnek.) Engedjél be!
FERI.
Majd!
A HANG.
Engedj be, mert én vagyok én! Öreg anyád öregannya, most gyüttem a pokolból, Plutó apád parancsára, hogy megtanítsalak, mi a kötelességed.
FERI.
Höhő! Arra kell engem tanítani épen! (Erre odakint az előbbi pokoli üvöltés, lárma.)
MARI.
Engedd be! Tudod, hogy nem hallgatnak el addig. (Folyvást verik a cserépfazekat az ajtóhoz.)
FERI.
Mán be kell ereszteni, mer sose lesz vége! (Kinyitja az ajtót, kikiált.) Gyere be hát! ha van kurázsid!
MÁSODIK JELENET.
(Voltak, Boszorkány.)
BOSZORKÁNY.
(Beszalad, egy fiatal ember van felöltözve maskara ruhában.) Én vagyok, bém vagyok, öreganyád vagyok.
FERI.
(Összeszorított ököllel áll, ütésre készen. A boszorkány hozzászalad s megakarja csókolni, de ő eltaszítja s nem engedi magához. Akkor Marihoz szalad és azt össze-vissza csókolja.)
FERI.
Coki már innen!
BOSZORKÁNY.
(Elváltozott hangon beszél.) Nem lehet édes fiam, mert Plutó nagyapád mikor észrevette, hogy megszöktetek a lakodalomból, megharagudott. Jaj ti szegény gyerekek, hát nem tudjátok, hogy az első éccakán mindig van valami, amihez nem ért a fiatal pár! Hisz az édes anyátok még ki se tanította a lányát, mi fog vele lenni, ami még sose vót!
FERI.
Csak ne karatyolj sokat. Majd kitanítom én magamnak, amire kell.
BOSZORKÁNY.
Jaj édes fiam, ne beszélj bolondokat, iszen többet tud nálad a menyecske. Hát azt hiszed, hogy ő nem vót aratni, dohánytörni, szüretelni! Ha te voltál, ü is vót! Csakhogy te szamár, úgye aztat nem vetted el, akit te tanítottál ki, hanem azt, akit más!…
FERI.
MARI.
Takarodj a szemem elől… (A félig nyított ajtóban felzendül a pokoli zene.)
FERI.
Eriggy má! (Kirugja, az ajtót bezárja.) Hogy a fene ett vóna meg benneteket, mint az én lakodalmamon ti a pecsenyét. (Odakinn nagy kacagás, kiabálás, nyávogás és a menet elvonul.)
HARMADIK JELENET.
(Feri, Mari.)
FERI.
Csak puskám vóna, lepuffogtatnám üket, mint a verebet. Hogy az én istenem mindnek nyujtsa ki reggelre a nyelvét egyik toronytul a másikig.
MARI.
No ne pattogj már. Inkább mondjál valamit.
FERI.
Van kedvembe.
MARI.
(Leül az asztal mellé s lekönyököl.) Mit törődsz már te a legényekkel. Nincs már neked azokhoz semmi közöd! Embernek csak az asszonyhoz van köze, meg az emberekhez.
FERI.
Van mivel törődni! Tán a hozományoddal! Avval a rongyos ládával e.
MARI.
Az is valami tán! Neked mid van? Te se vagy gróf!
FERI.
Nekem mindegy, elég ha van mire házasodjak!
MARI.
Nekem is van amivel férjhez menjek!
FERI.
Azt tudom! De tán nagyon is sok van!… Minek vettelek el, ha semmid sincs!
MARI.
Van butorom!
FERI.
Nekem meg házam!
MARI.
Rogygyon le.
FERI.
Rád!… Csak arra vagyok dühös, arra a vén, zsugori öreganyádra.
MARI.
Mán mér?
FERI.
A testálása miatt!
MARI.
Micsoda testállása?
FERI.
Micsoda testálása! Tán nem tudod mit testált neked? Ne félj, én nem felejtettem el, hogy ajándékozta a vén asszony neked a tehenét.
MARI.
Jaj igaz, hász az igaz. A tehenét nekem adta.
FERI.
A vén kutya! De úgy hallottam, a haszonélvezetet kikötötte! Hallottam mikor a jegyzővel beszélt.
MARI.
(Egyre jobban zsenirozva érzi magát.) Igen.
FERI.
Igaz?
MARI.
Hát igaz! Hát a haszonélvezetet feltartotta magának míg él!
FERI.
A haszonélvezetet! Hát mit még? A tejet, meg a bornyut!
MARI.
Igen. Hát a bornyu az haszon. (El akarja fordítani a beszédet másra.) De hát mondjál már egyebet is. Nagyon jól viseled magad.
FERI.
Épen most van az olyasmi eszembe. Azt nekem tudni kell, hogy a bornyut is kikötötte-e a haszonélvezetbe? Mi? vagy a miénk a bornyu is meg minden!
MARI.
FERI.
Aj, a piszkos Istenit! Nem?
MARI.
De ha meghal, minden a mienk lesz!
FERI.
Megbolondultál? Ha meghal? Mikor? Tiz esztendő mulva? Tizenöt esztendő mulva?
MARI.
Fogadok, hogy nem viszi egy évig!
FERI.
Egy év! Püff neki! Az a tehén hamarább megdöglik, mint ü!
MARI.
De hát az nem baj, ha szeretjük egymást!
FERI.
Szeretjük egymást! Hát akkor mán szalmát kell enni, ha szeretjük egymást! Be vagyok csapva, tudod! De nem viszed el szárazon! Motyok vagyok én, igazi Motyok fajta! Velem nem lehet kukoricázni! Holmi Kádasok nem tesznek ki egy igazi Motyokkal!
MARI.
Én nem tehetek róla.
FERI.
De épen nagyon is tudtál róla. A te cudarságod ez az egész!
MARI.
Jézus! Eszem ágába se vót!
FERI.
De épen a te eszed fundálta ki! Tehenet igértél nekem, pedig tudtad, hogy nem lesz belőle semmi!
MARI.
(Kijön a sodrából s keservesen szól.) Mondták azt nekem, hogy kár férhe mennem!
FERI.
Ohó, négy garassal, meg egy ilyen cudar falamiával hencegni!
MARI.
A szerelem hiányzik nekem! A Szekeres fiu megmondta, (feláll) jobb lett vóna hozzá menni.
FERI.
Hozzá!… (gunyosan) Nem az akaraton állott!
MARI.
Mért, komisz! Mért nem az akaraton állott?
FERI.
Mert senki se iszik abból a pohárból, amelyikbe beleköpött!
MARI.
Micsoda hazugság! Mindenki mondta nekem, hogy te csak egy komisz, hazug, zsugori, fösvény kutya vagy!
FERI.
Mari kapsz egy dufla pofont!
MARI.
Tudom a többit is!
FERI.
A többit! Miféle többit!
MARI.
Miféle többit, Jézus Isten! Tudni akarod, mit tudok?
FERI.
Mondd meg, te béka!
MARI.
Hát mit!? ’sz tudja azt az egész világ, az egész falu… vót, aki látta!
FERI.
Mit látott! No mit! Ki vele!
MARI.
Hát’sz mindenki röhög rajta, hogy csak ma választott el az anyád. Hogy mikor esküvőre indúltál, előbb még megszoptatott.
FERI.
Micsoda?
MARI.
Látták.
FERI.
Mari! Kapsz egy dufla pofont!
MARI.
FERI.
Mondd ki még egyszer.
MARI.
Megszoptatott!
FERI.
Na még eccer!
MARI.
Megszoptatott! (Ebben a percben Feri hatalmasan pofon csapja, s utána még egyszer.)
FERI.
Nesze! Itt a dufla pofon!
MARI.
(Egy percnyi csönd után.) Jézus Krisztusom! Szüz Mária! Jézus Mária! Így kellett nekem férjhe menni! (Hangos sirásban tör ki.)
FERI.
(Zavarban, mogorván.) Ez kellett nekem! Más ember meghalni is csendesebben hal meg, ez meg, hogy ordít!
ANDRÁS BÁCSI.
(Kint) Feri, Feri!
FERI.
Ki van ott ilyenkor már megint!
ANDRÁS BÁCSI.
FERI.
(Ajtót nyit. Ahogy András belépésével az ajtó nyilik: hajnali világosság kezdődik lassan; az ablakon is beszürődik.)
NEGYEDIK JELENET.
(Voltak, András bácsi.)
ANDRÁS BÁCSI.
Jaj, úgy szalattam, majd megfulok.
FERI.
Mi a?
ANDRÁS BÁCSI.
Oszt az a fene kutya, a cigányoké, csak nekem jön, aggy egy puskát az Isten áldjon meg, hadd lüjjek le egy pár cigányt!
FERI.
Hát aztán minek gyün ide kend ezér?
ANDRÁS BÁCSI.
Jaj, mán majd kiment az eszemből. (Marira kiált.) A nagyanyád!
MARI.
Mi, a nagyanyám!…
ANDRÁS BÁCSI.
Jaj, a nagyanyád!
MARI.
Mi a! Mi a!
ANDRÁS BÁCSI.
MARI.
Kicsoda? A nagyanyám?
ANDRÁS BÁCSI.
Meghalt, ha mondom!
MARI.
Jaj Istenem!
ANDRÁS BÁCSI.
A jó asszony csak felfordult, egyet rugott, osztán nyekk! Vége vót annak eccerre! Aj, de hát nem csuda! mennyit evett, meg ivott!
FERI.
(Leül.) Hát bizony jó sokat evett, az Isten nyugosztalja!
ANDRÁS BÁCSI.
A szívit szorította ki az étel a helyirül.
MARI.
Jaaj, jaj nagyanyám, jaj kedves nagyanyám! Tudott egy ráolvasást a kigyómarásra, arra még megtaníthatott volna.
ANDRÁS BÁCSI.
Szaladok tovább, orvosér.
FERI.
Kár a fáradságér, sose menjen kend orvoshoz!
ANDRÁS BÁCSI.
Csak épen a becsület kedvéért; ne félj, úgy se használ a!… De hát tik jól házasodtatok! Szerencsésen! Mingyárt örököltök!
FERI.
Hm, ha ezt tudtam volna. (Rátámad Marira.) Neked kellett vón eszednek lenni. Ide kellett vón venni az öreg asszonyt magunkhoz. Elég nagy ez a ház, elfért vón itt. Osztán most mingyán mink örökölnénk mindenit!…
ANDRÁS BÁCSI.
Így is kaptok tőle egy tehenet! No; jó iccakát!
FERI.
Jó iccakát! (Tempósan kezet fognak. András el.)
ÖTÖDIK JELENET.
(Feri, Mari.)
MARI.
Szegény nagyanyám be kár, hogy meghalt.
FERI.
Kár.
MARI.
Nagy kár.
FERI.
No csak, hogy a nagy dolog legalább rendbe van.
MARI.
Micsoda nagy dolog?
FERI.
Hát a tehén dolga.
MARI.
Úgye milyen komisz vótál hozzám!
FERI.
Hát… No… hát izé… no!
MARI.
Mit izé. No!
FERI.
Ej, mít!… (Átöleli.) ’Sz virrad!
MARI.
Mi lesz a dufla pofonnal?
FERI.
Sose törődj vele. (Elfujja a gyertyát.) Kibékítlek érte, no! Duflán. (Hosszu csönd, a csizmáját nyögve huzza le.)… Hanem, hallod, azir e jó lakodalom vót. A fene egye meg azokat a vőfínyeket, még a kutyába is feketekávét döntöttek.
MARI.
Jaj Istenem, bizony szíp nap vót, kár hogy ez is elmult.
FERI.
Kár. Mer régen örültem ugy mint mámma… Kivált hogy még a nagyanyád is meg hótt… He?…
(Függöny.)