KVITT
SZEMÉLYEK:
- BUGYIK
- BUGYIKNÉ
- AZ ÖREG KOVÁCS
- JULI
(Falusi parasztkonyha. Közepén szabad tüzhely, felette nyitott kémény. Alacsony falak. Az egész hely nyomott, tulzsufolt. A falak tele vannak tányérokkal sürün, legalább száz darab cserép- és porcellántányér. A tüzhely mellett jobbról a sarokban padrajáró létra, alatta szalmadikó. Korsótartó lóca. Kerti eszközök, ásó kapa, villa, gereblye, felakasztva ócska lószerszám. A hátsó falon a tüzhelynél kicsi kis ablak, jobbról ajtó visz a szobába, baloldalt hátul ajtó az udvarra, ez nyitva van s félrácsajtó van rajta. Kint falusi udvar látszik, napraforgós kert. Az asztal lábához tyuk van kötve s buzaszemet szedeget. Az asztal ócska festetlen rozoga jószág. A konyha tele van lommal, edényekkel, dagasztó teknővel, kifeszitett kötélen ruha lóg. A tüzhely előtt kis szék, az előtt a földön kosár krumpli. A föld szemetes, tele hullva szalmával, rőzsével.)
I. JELENET.
(Juli, aztán Bugyikné.)
JULI.
(Jön a padlásról a létrán lefelé, egy korsót hoz. Kényesen reng a szoknyája, egyszer csak megbillen, lesiklik, hasraesik s a szoknyái felborulnak a hátára. A korsó eltörik. Megijed, lassan feltápászkodik, sikoltani nem mer.) A nyavoja essen beléd… el kellett neked törni! No. E mán készen van.
BUGYIKNÉ.
(Nagy lármával jön jobbról.) Na hol az a korsó? Mi? Lehoztad már a pallásrul?
JULI.
(Szaporán s ijedten integet.) De azt akarom mondani hogy…
BUGYIKNÉ.
(Meglátja.) Tán eltörted te marha!
JULI.
Leestem a létrárul oszt…
BUGYIKNÉ.
Oszt el hagytad törni! Mibül van a kezed! Sárbul? Te, te te! De lefogom a béredbül!
JULI.
Ha leestem.
BUGYIKNÉ.
Fogd be a szád! (Felrugja a cserepeket, fuj, dühös.)
JULI.
Rossz kedve van máma reggel!
BUGYIKNÉ.
(Rárivall.) Mi közöd hozzá!
JULI.
(Lehajolva összesepri a cserepeket, behuzza a nyakát, parasztgunnyal.) Tán, hogy nem jött haza a gazda az éccaka!
BUGYIKNÉ.
(Nagyot nyel, vállat ránt.) Hát osztán.
JULI.
(Félig guggolva, behuzza a nyakát, úgy les fel az asszonyára, ártatlan képpel, mintha semmi sem volna az, amit mond.) Persze a városba elhálhat… Kivált ha annyi péze van…
BUGYIKNÉ.
(Nyel egyet, hallgat, forr az indulattól, uralkodik magán, visszafordul a tüzhelytől, ahol valami lábast tett fel, aztán elmegy Juli előtt, aki elkapja a szemét s szedi a cserepeket, – s a foga közt morog, mintha ezért volna dühös.) De hallgass! (El vissza jobbra.)
JULI.
(Guggon ül, térdére könyököl, kuncogva nevet.) Mán az igaz, hogy a városba magam is elhálnék. Kiváltkép olyan emberrel akinek sok pénze van.
MÁSODIK JELENET.
(Juli, Kovács, majd Bugyikné.)
KOVÁCS.
(Bedugja a fejét az ajtón.) Hé, hé!
JULI.
(Odanéz.) Maga az Kovács bácsi? Bötyökfalubul? Mi ujság maguknál?…
KOVÁCS.
(Előre bejön s megáll, mint a bivaly.) Itthon i a gazda?
JULI.
(Feláll s kézzel-lábbal mondja.) A városba van!
KOVÁCS.
Tyhűja!…
JULI.
Odahált!… Piz van nála!
KOVÁCS.
(Folytatja az imént félbeszakadt szót)… zistenit, én meg mán el is hajtottam a tehenet a tarka bornyával!… Akit tennap megvett tülem, a városba… (Bugyikné megjelenik jobbról és hallgat.)
HARMADIK JELENET.
(Voltak, Bugyikné.)
KOVÁCS.
(Morfondirozva teszi az ujját az orrára s halszemmel elmeredve motyog.) Mer úgy vót a megbeszillis, hogy ű haza gyün az este a hét órásival, én meg átgyüvök reggel az harmaton a két jószággal… (Meglátja Bugyiknét.) Hát mink hárman itt vónánk.
BUGYIKNÉ.
Hát meg van a vétel?
KOVÁCS.
(Összeteszi a botján a két nagy fekete kezét.) Hát, hogy ippen megvóna: nincs meg… Aggyisten… Csak hát szó vót, így is, meg úgy is, mer a szó ócsó, de a piz beszil… (Állandóan mereven áll s kidülledt szemmel, szinte ugatva, fogatlanul motyog s most siket hangon beleröhög a beszédbe.) A kutya ugat, a piz beszil: hát magának is bele kell szólani!
BUGYIKNÉ.
Mán itt kék neki lenni. Már itt is a vonat a városbul. Üljön le Kovács bácsi.
KOVÁCS.
(Meg sem mozdul.) De a tehén odaki van.
BUGYIKNÉ.
(Julira rákiált, a lány szájtátva hallgatott.) Ugorj, kösd be az ólba, vess neki szénát!
JULI.
(A cserepekkel teli falapátot a kezében tartja, lomhán, tovább hallgatózva.) Szaladok. (Nem mozdul.)
BUGYIKNÉ.
Iszik egy pohár pájinkát?
KOVÁCS.
(Megmozdul, a féllábát elébbre veti.) Lehetsiges.
BUGYIKNÉ.
(Leveszi a pálinkás üveget a polcról s egy porciósba önt, Juli kimegy.)
KOVÁCS.
(Sziveskedve szól.) De hun a frászba tekereg ez a Bugyik koma?
BUGYIKNÉ.
(Kitör s az épen megtöltött pohár pálinkát félig kilöttyenti a földre.) Azt én is szeretném tudni!
KOVÁCS.
(Kidülledt szemekkel, előre hajlott felső testtel néz végig a folton, amit a kiömlött pálinka hagyott a földön, szuszogva szagolja, de képtelenül nagy, vén csizmái leragadva maradnak.) Aj, aj, hát bion egy férfiembernek sose bátorságos a városba menni. Könnyen esik vele valami… (Meredten nézi a porcióst, hogy baja ne legyen még egyszer, mert Bugyikné ujra tele öntötte.)
BUGYIKNÉ.
(Odahozza neki a pálinkát s átadja.) Valami?!…
KOVÁCS.
(Megszagolja, a csuka bajuszával játszik s abban a percben, mikor be akarja önteni a pálinkát, kiböki.) Hát bion könnyen beleesik egy-egy menyecskébe! (Iszik nagyot s lerántja a nyakát.)
BUGYIKNÉ.
(Idegesen mozdul s odébb megy.) A fene bánja!… Ütet! De a pénz, aki nála van! Négyszáz pengő!… A takarékba vót pénzér!
KOVÁCS.
Hát mondta, mondta! Mer beszélgettünk mink. Egy kis borocskát is megittunk.
BUGYIKNÉ.
(Dühösen rákiált.) Jobb lett volna, ha idejébe hazaküldi. (Távolról hallatszik a kis vicinális vonat füttye.)
KOVÁCS.
(El akarja terelni a figyelmet.) Halli!… Most gyütt meg a gőzös!… Hát mengyek is elibe a vasutra! (Egyszerüen fordul s elmegy. Szemben jön vele Juli.)
NEGYEDIK JELENET.
(Voltak, Juli.)
JULI.
Ne féljen Kovács bácsi, úgy elláttam a riskát, mintha a tulajdon édes testvérem volna!
KOVÁCS.
(Megáll s megcsipi, megböki a lány mellét, aztán szaporán el.)
JULI.
Ó vén huncut!… (Bugyiknéhoz.) Aj de szip tehén, ojan annak a szarva, mint a Marci bajsza vasárnap reggel. Úgy adtam neki lucernát, mintha mán is a mienk vóna.
BUGYIKNÉ.
Igen, ha a gazdád el nem lompolta az árát.
ÖTÖDIK JELENET.
(Voltak, Bugyik.)
BUGYIK.
(Beles az ajtón, hátul, féltesttel hajlik be a rácsajtó felett.)
JULI.
(Meglátja, felkiált s összecsapja a kezét.) Jézus, a gazda!
BUGYIK.
(Int, hogy hallgasson.)
BUGYIKNÉ.
(Háttal áll s nem siet odanézni.) Te vagy? Te!
BUGYIK.
(Bejön, lábujjhegyen s megáll, mint a csinyen kapott gyerek. Félve les az asszony felé, aki rá se néz.)
BUGYIKNÉ.
Te?…
BUGYIK.
Hát… fene aki megeszi…
BUGYIKNÉ.
A városbul?
BUGYIK.
Hát… fene aki megeszi!
BUGYIKNÉ.
Vonaton?
BUGYIK.
Eh,… fene aki megeszi!
BUGYIKNÉ.
Gyalog?
BUGYIK.
BUGYIKNÉ.
(Rátámad.) Hát hogy?
BUGYIK.
Hát szekeren… galambom!… De még kinek a szekerén! Nem is gondónád!… Az öreg Kovács Están bácsién! A bötyökfalusi öreg Kovács Están bácsién!
BUGYIKNÉ.
Igen… S ippen az övén!
BUGYIK.
Ippen!
BUGYIKNÉ.
Jó.
BUGYIK.
Hát tudod angyalom, tanálkoztam vele tennap a városba! Oszt aszongya az öreg: Hallodi öcsém, van nekem egy szip magyar tehenem, osztán van annak egy szip svajcer bornya! Gyere nizd meg… Hát ott háltam, Bötyökfalun… Szip tehén!
BUGYIKNÉ.
Már itt is van az ólba!
BUGYIK.
Mi?
BUGYIKNÉ.
A riska.
BUGYIK.
BUGYIKNÉ.
Meg a tarka bornya.
BUGYIK.
Meg a tarka bornya?
BUGYIKNÉ.
Az öreg maga hajtotta át! Kovács Están. Bötyökfalubul.
BUGYIK.
… Tyhű… (Igen halkan.) Fene aki megeszi!
BUGYIKNÉ.
… Egyen meg! Az egyen meg téged!… Nekem hazudhatsz! Bánom én, hol háltál!… Hun a pénz?
BUGYIK.
(Csinált türelmetlenséggel.) Ugyan ne siess! Az ember ki se fujhatja magát, mikor hazagyün… Hun a piz!… Ez a feleség! (Julira bámul, aki krumplit hámoz, de nem igen fog a kése, minden szóra fülel.) Eh. Pénz… Két krajcárom volt, elástam. (Dalolászva, borosan, könnyelmüen.) Kiszáradt a torkom, felástam!
JULI.
(Tele hanggal dalolja rá.) Így jár aki mindig bort iszik. Mig a temetőbe nem viszik!
BUGYIK.
(Ráeszmél, hogy a lány orcátlan.) Kuss! Mit tátod itt a szádat! Kotródj innen! Mi közöd a családi dolgokhoz! Nem tartozik ez a cselédségre!
JULI.
(Felkapja a kosarat s kényesen riszálva magát, el.) Mán jány van a dologba! Mán jány! (El az udvarra.)
HATODIK JELENET.
(Bugyik, Bugyikné.)
BUGYIKNÉ.
No!
BUGYIK.
(Sugva.) Ötven pengő hibádzik!
BUGYIKNÉ.
(Orditva.) Jézus Mária, örökkévaló Atya uristen, ötven pengő! Láttak mán ilyent, ötven pengőt megzabálni egy éccaka!
BUGYIK.
(Sugva.) Nem zabáltam meg!
BUGYIKNÉ.
Hát! Tán elvesztetted! Csak nem vagy állat!
BUGYIK.
(Sugva.) Ellopták! (Hirtelen leűl a kisszékre, ahol Juli ült előbb a tüzhely előtt.)
BUGYIKNÉ.
(Összecsapja a kezét.) Még nagyobb marha vagy, mint gondoltam!… Ellopták! Ötven pengőt ellopatni! Ötven pengőt!
BUGYIK.
Hát… nem ötvenet loptak el… csak harmincötöt! Ötöt a rendőrnek attam, hogy fogja meg azt a cafrát! (Hirtelen kibuggyant a száján dühében.)
BUGYIKNÉ.
Mondtam, hogy jányozott! Áá, van nekem eszem! Tudok én mindent! Hát persze! Jány kell neki, jány a kutyának, jány! Jány kell neked, jány! Jány! Jány!
BUGYIK.
(Feláll.) Fogd be mán a szád! Az ember nem is beszélhet! Mit óbégatsz, még semmit se tudsz!
BUGYIKNÉ.
Azt tudom, hogy minden szóban hazudsz! Harmincöt, meg öt az negyven! Hát tiz pengő még hun van?
BUGYIK.
Tiz pengő… Azt bizony… Hát bizony… azt magam fizettem el…
BUGYIKNÉ.
Tiz pengő! egy éccakáért! Te disznó! Mikor itthon vagyok én ingyen!
BUGYIK.
(Csendesiti, szeliditi.) Minek az a féltékenység, na!…
BUGYIKNÉ.
Féltékenység!… Hideglelés!… Bánom is én, hálj ahol akarsz, de nem az én pénzemen!… Hát mi lesz mán, mikor refetálod mán el!
BUGYIK.
Hát… (Egyszerüen, természetesen, okosan.) Hát úgy vót a! hogy mikor délbe felvettem a takarékba a 800 koronát, hát elindultam, hogy az ötórásival hazagyüvök. Hanem akkor találkoztam Kovács Están bácsival, osztán bementünk egy pohár borra. Osztán az asszonyrul a tehén… Eccóval megbeszéltük, hogy megveszem a tehenét, ha te is úgy akarod.
BUGYIKNÉ.
Á, nem kell nekem. Jó tehenem van nekem!… Még a bornyát…
BUGYIK.
Phű! Kivált a bornyát dicsérte. A Kohn ur bikájátul lett előállitva, hát finom egy bornyu, aszongya! Hát osztán, az öreg elment, oszt én haza… De úgy tudd meg, hogy hozzá se nyultam a bankókhoz, csak abbul a negyven pizbül mulattam egísz nap, akit te attál, még a vasutra való hatos is megvót a zsebembe!
BUGYIKNÉ.
Jó van.
BUGYIK.
Osztán, hogy a Vasut-uccán mengyek, csak a hátamra csap valaki, de istenesen, oszt aszongya: Jó estét Bugyik bácsi. Mit gondolsz ki vót! (Bugyikné vállat von.) Sohse találnád ki! Soha! Egy nagy, kövér, szőke jány. Olyan jó fiatalocska (cuppant.) Oszt aszondi, hogy: meg se ismer kelmed Bugyik bácsi. Én vagyok a Juci! Miféle Juci? Hát a Kovács Están bácsi Juci jánya. Hát hallod (oldalba böki az asszonyt) rittig, hogy a vót. Hát akkor osztán megismertem! Tudod a mék megszökött hazulról, mikor úgy lett; nagyon becsületes személy!
BUGYIKNÉ.
(Egész őszinte érdeklődéssel.) Hm.
BUGYIK.
(Még jobban megelevenedik.) Hát osztán nem lettem, osztán komisz hozzá. Fődi! nem igaz? Mer hát Bötyökfalu csak itt van mellettünk, meg az apjával is ipp akkor cimboráltam. Beszélgettünk egy kicsit! Aszongya: Nizze Bugyik bácsi váltson be a mu… mu…
BUGYIKNÉ.
Mi, mi?
BUGYIK.
A muziba! Tudod ahun lepedőn játszodnak a fiatalok… Hát ott osztán elpanaszlotta szegény, hogy nincs helybe, nincs hun enni, innya, se aludni! Osztán megesett rajta a szivem, hogy hát istenem uram, a mi jányunk is lehet még így, ha így lesz.
BUGYIKNÉ.
BUGYIK.
Felőlem lehetne… Hát mondok minek az a keménység, megvacsoráztattam, hadd egyék eccer meleget.
BUGYIKNÉ.
A hét órási vonat előtt.
BUGYIK.
Én nem néztem az órát, de mán aligha nem több vót. No gondolom, majd a féltizessel. Avval is lehetett vóna gyünni, igazé! Hát bementünk a Lőrinc kocsmájába.
BUGYIKNÉ.
(Mérgesen.) Lőrinchez! Hát egy ilyen személlyel épen oda kell menni, ahova a feleségeddel jársz! Még ennyit se tudsz! Hogy mindenki lássa ott, ahol apja-fia mind tisztel engem.
BUGYIK.
Tisztel! Fene aki megeszi.
BUGYIKNÉ.
Egy sárga viganós személlyel, akinek az egész pofája rücskös az orra hegyéig.
BUGYIK.
Ho, hó, inkább nagyon is szemrevaló, bár te vónál olyan. Hej, de mindig csak a becstelen személyek a szípek, a becsületes asszony meg minél tisztességesebb, annál fertelmesebb. Hát mondok nagyon jó vót kiállitva, vót egy kis batyú ruhája, szép fejrevaló kendője, babos szoknyája, olyan jó házbul való kis cselédnek látszott. Ettünk, osztán együtt mentünk el.
BUGYIKNÉ.
A vasúthoz.
BUGYIK.
Aha. Hát mikor elfele megyünk; Lőrinc váltott fel egy százkoronást, hát aszongya csendesen, hogy: Bugyik, mondok egy jót, hagyja itt a pízit nálam! Jó helyen lesz. Mit gondol maga Lőrinc úr, parasztjány e! A Kovács Estány jánya! Jó, jó aszongya én nem firtatom, mindenki úgy mulat, ahogy jól esik neki. De jobb, ha itt hagyja a pénzét, meg ne bánja. Hát olyan huncut pofával mondta, hogy csakugyan ott hagytam az egész 700 koronát.
BUGYIKNÉ.
(Félve várt, most felsóhajt.) Hála legyen az Istennek. (Felcsattan.) De mért nem mind a 800-at?
BUGYIK.
(Kiigazítja.) 793-at! A vacsorára is kellett valami.
BUGYIKNÉ.
Hát ha hét koronát magadnál is tartottál vóna, üsse meg a guta. De nem, ő bankókkal akar hencegni, hogy tiszteljék, mint egy marhakupecet.
BUGYIK.
Hát osztán vótunk a cirkuszba, a húsz krajcáros helyen, azután egy kis kávéházba, azután… azután elkisért.
BUGYIKNÉ.
Hova kisért?
BUGYIK.
Hát tudod, elment a féltizes is, nem maradhattam az utcán, még a lendőr is bekisért vóna reggelig, haza se jöhettem abba a setétbe, még az árokba bukik az ember, kivált ha egy kicsit kapatos. Aludni meg kellett, úgy is olyan törődött vagyok. (Nyujtózik.)… Osztán annak a szegény gyereknek se vót szállása, hát megszántam, hogy aszondi ű kis helyen megtér…
BUGYIKNÉ.
Te disznó. Megállj csak, hogy visszaadom én még ezt neked.
BUGYIK.
(Félve, alázatosan húzza össze a nyakát.) Hát hé, ha eccer… úgy gondolod… fene aki megeszi… (Hirtelen.) De ahogy reggel felserkenek, nincs a jány! Hű, ugrottam én egybe, nízem a zsebeimet!
BUGYIKNÉ.
Elvitte a pénzed!
BUGYIK.
(Súgva.) Nem mindet. Két forintot hagyott, hogy kifizethessem a szállást.
BUGYIKNÉ.
Jézusom atyám.
BUGYIK.
Kérdeztem én, hova lett a jány. Fütől-fátul, odavótam én, de csak nevettek rajtam. Még a lendőr is nevetett, míg öt pengőt nem kapott, akkor oszt nem nevetett, mer látta, hogy nem nevetség! Még az a jó, hogy Lőrincnek odaattam a 700-at, mer legalább ezt hazahoztam neked! (Kiveszi a nagy bugyellárisát, feláll és leszámol a felesége elé hat darab százkoronást és egy csomót, még 45 forintot.) Ötöt a lendőrnek, avval újra száz.
BUGYIKNÉ.
(Sóhajt.) Jajaj, mikor hozom én ezt be! Mennyit kell nekem ezér koplalni! (Befele megy jobbra.) Te! Várj csak. Hány esztendős lehet az a Juci?
BUGYIK.
Hát… tizenöt vót, mikor megszökött hazulról, annak ide s tova két esztendeje!
BUGYIKNÉ.
Hiszen akkor még kiskorú. Mhm. Akkor még lehetne kvittelni az apjával. (Gondolkozva bemegy jobbra.)
BUGYIK.
(Bámulva néz utána.)
HETEDIK JELENET.
(Kovács, Juli, Bugyik, majd Bugyikné.)
KOVÁCS.
(Bedugja a fejét, bejön középig, botjára támaszkodva megáll, bámul Bugyikra.)
JULI.
(Utána kiabál.) Itthon hát! Hazagyütt! A kert felül gyütt. Gyalog gyütt! (Bejön.)
BUGYIK.
(Megfordul s olyan forma tartással néz szembe az öreggel, ahogy az bámul őrá.)
BUGYIKNÉ.
(Egy kis szünet után jön, látja őket.) Itt a drágalátos.
KOVÁCS.
Itt.
JULI.
Itt a.
KOVÁCS.
Mer nem gyütt a vonattal: hát itt van.
BUGYIKNÉ.
Lompólt.
KOVÁCS.
Hm, lompólt. A jó.
BUGYIK.
Jó.
JULI.
(Nevet.) A jó.
BUGYIKNÉ.
Mán mindegy. Hát mi vón a tehén ára? Itt a rédia?
KOVÁCS.
(Megmozdul.) Itt. Hát a tehén százhetvenöt forint, a bornyú meg egy ötvenes.
BUGYIKNÉ.
Egy ötvenes.
KOVÁCS.
Az a. Egy pízzel se kevesebb, ikább visszahajtom.
BUGYIKNÉ.
Hm. Maga becsületes ember, Kovács bácsi.
KOVÁCS.
Hát.
BUGYIKNÉ.
Minden Kovács fajzat az.
KOVÁCS.
Hát.
BUGYIKNÉ.
A jányok is?
KOVÁCS.
(Legyint.) Hát!…
BUGYIKNÉ.
Magának tán nincs is jánya.
KOVÁCS.
(Feltartja a hüvelykujját.)
BUGYIKNÉ.
Egy? Hány esztendősöcske lehet?
KOVÁCS.
(Gondolkodik.) Tizenhét.
BUGYIKNÉ.
KOVÁCS.
Ühöm!
BUGYIKNÉ.
Jó bornyúnak látszik. Jó fajta. A Kohn bika… Még kiskorú.
KOVÁCS.
(Előrehajlík, rábámul.) A bika?
BUGYIKNÉ.
Eh!
KOVÁCS.
A bornyú?
BUGYIKNÉ.
A jánya.
KOVÁCS.
(Legyínt.) Sajnos eset.
BUGYIKNÉ.
Hjajaj! Sajnálni való az ilyen apa. (Kovács szomorúan int.) Ha a jánya lopna, meg kék fizetni.
KOVÁCS.
(Megrémül s a két öklét fojtásra emeli.)
BUGYIKNÉ.
(Részvéttel.) Azért mégis meg kék fizetni.
KOVÁCS.
De meg is fujtanám, mint a csirkét, csak ilyen bajt hozzon rám. (Fúj, liheg, prüszköl.)
BUGYIKNÉ.
Pedig most is parancs van ellene.
KOVÁCS.
Hán?
BUGYIKNÉ.
Csendőrök! Elfogatás! Tömlöc. (Részvéttel.) Meg kell fizetni azt a száz koronát.
JULI.
Szentség, száz ko… rona.
KOVÁCS.
(Mint egy meghülyült barom néz rá.) Megölöm!
BUGYIKNÉ.
(Szeliden.) Én nem avatkozom a dolgába lelkem. (Odavetve.) Azér mégis jobb vón azt simán elcsinálni. Minek az a herce-hurca. Még hogy az apját is bekisérjék, az anyját is szurony közt vallassák. Csak maga az a sok tárgyalás, a hűhó! Kifizetni, oszt megvan.
KOVÁCS.
(Sirósan.) Kifizetni. (Hirtelen, mintha valami jutna eszébe, felröhint.) Ej ej, maguk csak tréfáznak velem, hogy a jányomat csendőrök…
BUGYIKNÉ.
Tréfa! (Az urához.) Ugyan szójj mán, még nem hiszi!
BUGYIK.
(Hirtelen megretten, hogy még neki kell bizonyítani, mikor olyan jól érezte magát a derült szemlélő helyzetében.) Hát én nem tudom, hogy tréfa-i, de az igaz, hogy mán körözik is.
KOVÁCS.
(Egyszerre megint vizilóvá válik.) Körözik! (Topog.) Körözik! Kifizetni! Jajaj! (Egyszerre megint gondol valamit, nevet.) De hát ki tudja aztat rábizonyítani, hogy ő vót.
BUGYIKNÉ.
Hallod mán te. Ki tudja. Szójj mán, ki tudja!
BUGYIK.
Hát hogy ki tudja, ki nem tudja, aztat nem tudom, de az igaz, hogy mán be is vallotta.
KOVÁCS.
(Iszonyodva kiált.) Bevallotta! Hü, de ki is vágom a nyelvit. Bevallotta. A féreg, a giliszta. Ha megtette, megtette, de bevallotta. Jajajaj! (Megint eszébe jut valami s mint utolsó mentségbe kapaszkodik.) Aá – maguk csak tréfáznak, csak tréfáznak: hát iszen ki az, akit meglopott! hun van, akit meglopott, ájjon elő, köpjön a szemembe! Mit jajgatok én, míg torkon nem fog, akit meglopott.
BUGYIKNÉ.
Hallottak ilyet! Hát szójj mán te ember!
BUGYIK.
Hát hogy kit lopott meg, kit nem, azt nem tudom, de azt tudom, hogy az én zsebembül kilopott ötven pengőt.
KOVÁCS.
BUGYIKNÉ.
(Szaporán magyarázza.) Vele hált az iccaka a városba, azír nem jött haza. Hát azír jött haza, hogy most mingyá vigye az írást a biróhoz is, hogy magukat mindnyájukat csendőrkézre adja. Száz koronát lopott. (Csend.) 100 koronát!
JULI.
Na hát a jól járt.
BUGYIKNÉ.
(Fenyegetőleg közeledik.) Oszt reggelre megszökött a pízzel.
BUGYIK.
(Fenyegetően közeledik.) Megszökött a pizzel.
KOVÁCS.
(A botja tetejérül ijedten nézeget jobbra-balra.) Megszökött a pízzel. (Sírva pislog.)
BUGYIKNÉ.
No de e mind semmi. Szót se érdemel. Hát iszen kelmed ippen száz koronára tartja a tarka bornyút, hát nem alkuszok egy garast se. Ide a rédiáját, oszt megvan.
BUGYIK.
Oszt megvan.
KOVÁCS.
(Egyik öklével a szemét törli, a másikkal előveszi a marhalevelet, reszkető kézzel átadja.) Oszt megvan.
JULI.
BUGYIKNÉ.
(Megnézi.) Félesztendős üszőbornyú, ismertetőjele… Hát lássa így már kvitt!
BUGYIK.
Kvitt, kvitt!
KOVÁCS.
(Háttal kifelé az ajtón.) Kvitt, kvitt, kvitt! (El.)
BUGYIK.
(Vidám és örvendő arccal hízeleg a feleségének, aki szembefordul vele.) Kvitt!
BUGYIKNÉ.
(Felforr benne az epe.) Kvitt? (Hirtelen keményen arcul csapja.) Kvitt!
JULI.
(Az ölében tartott tálat a földhöz vágja.) Így mán kvitt!
BUGYIKNÉ.
Hogy vón kvitt! Jézusom atyám, mingyán megölöm magam! Az öt pengőrül elfelejtkeztem! Akit a lendőrnek attál, te!…
BUGYIK.
Kvitt a hé!… (az arcára mutat) Egy pofon öt pengő.
(Függöny.)